Kolostor utcai kapu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Kolostor utcai kapu
A kapu a 17. században
A kapu a 17. században
Település Brassó Románia
Építési adatok
Építés éve 14. század
Rekonstrukciók évei 1838
Lebontás éve 1891
Típus kapu
Elhelyezkedése
Kolostor utcai kapu (Brassó belváros)
Kolostor utcai kapu
Kolostor utcai kapu
Pozíció Brassó belváros térképén
é. sz. 45° 38′ 44″, k. h. 25° 35′ 23″Koordináták: é. sz. 45° 38′ 44″, k. h. 25° 35′ 23″
A Wikimédia Commons tartalmaz Kolostor utcai kapu témájú médiaállományokat.

A Kolostor utcai kapu (románul: Poarta Vămii, németül: Klostertor) a középkori brassói városerőd egyik legnagyobb és legerősebb városkapuja volt. A 14. század második felében építették a legelső várfalakkal együtt, a Kolostor utca északkeleti végén. Története és kialakítása hasonló volt a Kapu utcai kapuéhoz. A 19. századra mind jobban akadályozta a forgalmat, ezért lebontották. Helyén egy klasszicista stílusú díszkaput emeltek, melyet 1891-ben bontottak le.

Elnevezése[szerkesztés]

A legrégebbi okmányokban Péter-kapuként (porta divi Petri) említik, ugyanis a 14. század elején alapított Szent Péter és Szent Pál domonkos kolostor szomszédságában helyezkedett el (ez adta a nevét a város Quartale Petri fertályának is). Későbbi neve Kolostor-kapu (porta claustri, Klosterthor), mely név szintén a domonkos kolostorra utal.[1] Orbán Balázs klastrom kapunak is nevezi.[2]

Román elnevezése Poarta Vămii (Vám-kapu), ugyanis a Kolostor utcában volt a vám, ahol a havasalföldi és bolgárszegi kereskedők vámot kellett fizessenek.[3] Egy 1602-es rendelet (Acta et Decreta Centrum Virorum) értelmében a havasalföldi kereskedők csak ezen a kapun léphettek be a városba, és ezen keresztül hagyhatták el azt[4] (megjegyzendő, hogy abban az időben a Brassót és Havasalföldet összekötő fő útvonal nyugat felé indult és a Törcsvári-szoroson keresztül vezetett; a Prahova-völgyi út csak a 19. században vette át ezt a szerepet).

Története[szerkesztés]

Brassó legelső várfalait a 14. század végén építették, és minden valószínűség szerint a kapu is ugyanekkor készült. Ekkor egy napórával ellátott, erős toronyból és az alatta húzódó átjáróból állt. A 16. században egy második várfalat is emeltek, a kapu pedig egy közel száz méter hosszú erődítménnyé nőtte ki magát, melynek külső részét egy patkó alakú, a várfalon túlnyúló bástya védte.[3] 1530-ban egy kisebb házat építettek a kapu előtt, melyben feltételezhetően a kapuőr lakott. 1532-ben nagyszabású építkezésről adnak hírt, mely valószínűleg a külső kapubástya felépítését vagy megerősítését jelentette.[1]

A bástya falán, a külső kapu fölött Zsigmond magyar királyt ábrázoló festmény volt látható, aki 1395-ben kiváltságokat adott Brassónak. A mű Gregorius munkája volt, és trónon ülve, jogarral és országalmával a kezében ábrázolta a királyt. Hasonlóképpen Gregorius készítette a belső körfolyosó ószövetségi freskóit (1536), melyek Salamont, Hirámot, Juditot, és Salamon templomépítését ábrázolták. Munkájáért 22 forintot kapott.[1]

1537-ben egy új kapuszárnyat készítettek, 1548-ban pedig felújították a belső kaputornyot; a napóra számlapját Gregorius festette újra.[1] 1600-ban itt vonult be a városba II. Mihály havasalföldi fejedelem.[3]

Az 1689-es tűzvész nem érintette a kaput, azonban 1738-ban egy földrengés megrongálta. 1745-ben a kapubástya alatti átjáró beomlott, az őrség pedig ideiglenesen a Szűcsök zwingerébe költözött. Később kijavították, de a 19. századra az erődítmény mind jobban akadályozta a forgalmat, ezért 1833-ban a városi tanács a lebontásáról döntött. A kaput 1835–1836-ban bontották le; helyén 1838-ban Andreas Dieners tervei alapján egy neoklasszikus díszkaput emeltek. Ezt 1891-ben bontották le, ugyanis az akkor épülő Bertalan–Hosszúfalu-vasútvonal mozdonyai nem fértek át alatta.[1]

Leírása[szerkesztés]

A középkori kapu egy közel száz méter hosszú erődítmény volt. A vizesárok feletti felvonóhídon lehetett bejutni a patkó alakú kapubástyába (ez a jelenlegi Hadsereg Házáig – Cercul Militar – nyúlt); a főbejárat mellett egy kisebb kapu is volt a gyalogosoknak. A külső, vasalt kapuszárnyakat nemcsak lakat, hanem egy retesz is zárta; sőt, az 1534-es számadásokban egy harmadik zárszerkezetet is megemlítenek: egy kerekeken gördülő, nehéz gerendákból ácsolt „skatulyát”, mellyel eltorlaszolhatták a kapuszárnyakat.[1] A bástya udvaráról a belső kaputorony felé folytatódott az út, mely alatt egy 30 méter hosszú átjáró indult a város felé. Ezt több helyen lehetett kapukkal és csapórácsokkal lezárni.[5]

Békeidőben egy kapitány és nyolc katona védte. Egy 1562-es okmány szerint 10 prágai szakállas puska, 33 kézi puska, és 7 kézi ágyú volt elhelyezve a bástya négy körbefutó galériáján.[5] A kapu mellett volt a fegyverraktár és az ágyúöntő műhely. 1575-ben feljegyezték, hogy Jergh Pixenmacher három ágyút öntött csíkmadarasi ércből.[3]

Az 1838-ban emelt új, neoklasszikus díszkapu a Brandenburgi kapuhoz volt hasonló; két bejárata volt a szekerek, kettő a gyalogosok számára. Két oldalán egy-egy nyeregtetős, klasszicista stílusú kis épület volt, ezek közül a déli még az 1920-as években is létezett; turisztikai hivatal majd gyógyszertár működött benne.[1]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d e f g Jekelius 83–85. o.
  2. Orbán Balázs. XVIII. Brassó belvárosa: Brassó överőde, A Székelyföld leírása, VI. Barczaság. Pest: Ráth Mór (1868) 
  3. a b c d Aldea 72–75. o.
  4. Pavalache, Dan. Cronică ilustrată de Brașov (román nyelven). Vidombák: Haco International, 208. o. (2015). ISBN 9789737706355 
  5. a b Nussbächer 129–132. o.

Források[szerkesztés]

  • Aldea: Aldea, Vasile. Crâmpeie din Brașovul de ieri și azi (román nyelven). Vidombák: Haco International (2016). ISBN 9789737706416 
  • Jekelius: Jekelius, Erich. Das Burzenland III/1 (német nyelven). Brassó: Verlag Burzenlander Sachsischen Museum (1928) 
  • Nussbächer: Nussbächer, Gernot. Aus Urkunden und Chronicken, 13 (német nyelven). Brassó: Aldus (2013). ISBN 9789737822710