Régi brassói városháza

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Régi brassói városháza
Piata Sfatului in Council Square, Brasov, Romania.jpg
Település Brassó Románia
Hely Piața Sfatului 30.
Építési adatok
Építés éve 1420
Építési stílus barokk
LMI-kód BV-II-m-A-11586
Elhelyezkedése
Régi brassói városháza (Brassó belváros)
Régi brassói városháza
Régi brassói városháza
Pozíció Brassó belváros térképén
é. sz. 45° 38′ 33″, k. h. 25° 35′ 20″Koordináták: é. sz. 45° 38′ 33″, k. h. 25° 35′ 20″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Régi brassói városháza témájú médiaállományokat.

A régi brassói városháza vagy Tanácsház (románul: Casa Sfatului, németül: Altes Rathaus) a város egyik legismertebb látványossága, egyben a történelmi Magyarország legrégebbi épségben fennmaradt városháza.[1] A Főtér közepén áll, uralva annak arculatát. Ma a Brassó Megyei Történeti Múzeum fő kiállítóhelye.

A 14. században ezen a helyen őrtorony állt, amely szemmel tartotta a környéket és a tágas téren tartott vásárokat. A torony mellé a szűcsök céhe fedett kőgalériát épített, majd 1420-ban engedélyezte, hogy erre az épületre egy új szintet emeljenek a város tanácsa számára; ez később összeépült az őrtoronnyal, és városházaként (Tanácsház) kezdték használni. Mai formáját az 1776–1778 közötti átépítés során nyerte el. 1876-ban a városvezetés kiköltözött a régi városházából, az épületet egy ideig levéltárként és raktárként használták, majd 1949-ben itt rendezték be a Brassói Állami Múzeumot.

Története[szerkesztés]

14–17. század[szerkesztés]

A 14. század elején Brassó vásártere (a mai Főtér) még a paliszáddal és árkokkal kerített városerődön kívül helyezkedett el. Délnyugat–északkeleti irányban egy patak folyt rajta keresztül, amely itt két ágra szakadt; az egyik ág Óbrassó, a másik Bolonya felé haladt tovább (az előbbi mentén alakult ki később a Kolostor utca, az utóbbi mentén a Kapu utca). A patak fölötti hidat őrtorony vigyázta, és innen felügyelték a vásárokat is.[2][3]

A 14. század második felében a város északkelet felé terjeszkedett, és megkezdték Brassó várfalainak építését, így a vásártér a város központjába került. Az őrtorony mellé a szűcsök céhe fedett kőgalériát építtetett, ahol a céh tagjai portékáikat tárolták és árulták. Egy 1420. december 23-i okmány szerint a céh engedélyezte a brassói városi tanácsnak, hogy épületükre egy fedett emeleti helyiséget építsen, ahol a tanács gyűléseket tarthat és panaszosokat fogadhat – ez volt a későbbi városháza legrégibb magva. A szerződés értelmében a tanács saját pénzéből tartotta fenn az épületet, ugyanakkor elismerte a szűcsök jogát a földszinti helyiségekre; mikor pedig nem tartottak gyűléseket, az emeleti termet is eladóhelyiségként használták.[4]

Az 1421-es török betörés miatt a munkálatok elhúzódtak, a késői reneszánsz stílusú épületet legelőször 1503-ban említik városházaként (Praetorium), a városvezetés és a bíróság székhelyeként.[5] Korábban a városvezetés a Szent Márton-dombon, a jelenlegi Szent Márton-templom paplakja helyén levő kétszintes épületben ülésezett.[6]

A régi őrtorony helyett 1515 és 1528 között egy 58 m magas tornyot emeltek, melyben harang is volt; négy fiatoronyos sisakját, amely a város pallosjogát jelképezte, a nagyszebeni Anthonius ácsmester építette. Óráját Georgius segesvári mester készítette, 1528-ban, nyolc hetet és négy napot munkálkodva rajta. Ez volt a város második toronyórája a Fekete templomé után; mutatói eredetileg kezeket mintáztak (ezeket jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik), felette pedig egy fából faragott figura volt, amely minden órában egy sárgaréz harangot ütött meg. A torony építésével párhuzamosan az épületet is új helyiségekkel bővítették, így az nyugati irányba terjeszkedett. A pincében tömlöc volt, ahova csak az első emeletről vezetett lépcső.[7]

A városháza nem csak döntések és tárgyalások színhelye volt; megemlítik, hogy 1542-ben a Honterus-féle iskola előadást tartott itt,[8] 1550-ben pedig egy Káinról és Ábelről szóló színdarabot adtak elő.[9]

1608-ban toronygombjába villám csapott. 1646-ban Michael Herrmann városbíró felújíttatta és egy új termet építtetett a Hundertmannschaft (Százatyák; a száz tagból álló városi képviselőtestület) részére. 1662-ben földrengésben megrongálódott, újjáépítése három évig tartott. A legnagyobb pusztítást az 1689-es tűzvész alkalmával szenvedte el: teteje és belsejének nagy része elpusztult, harangja megsemmisült, és a város levéltárának számos eredeti okmánya elégett (a legtöbb okmány azonban másolatban fennmaradt). A város nehéz pénzügyi helyzete miatt csak a legszükségesebb javításokat tudták elvégezni; barokk stílusú, teljes újjáépítése közel egy évszázadig tartott.[5]

A 18. századtól[szerkesztés]

A városháza az 1776–1778 közötti átépítés során nyerte el mai formáját: kibővítették, a tornyot teljesen összeépítették az épülettel és hagyma alakú sisakkal látták el, a rizalitban előreugró loggiát építettek, amely fölött Johann Oelhann városi festő által készített címer látható. Földszintjén a szűcsök két termet birtokoltak, egy további helyiségben volt a vásárbíró, az őrség, és a városi mérleg, az emeleten pedig a városvezetés és a levéltár. A pincebörtönt az 1770-es években megszüntették, ugyanis a Vár utcában felépült a város új börtöne. Új harangja 1774-ben készült.[5]

A 17. században a harangszó mellett a toronyban egy trombitás is jelezte az idő múlását (ezért Trompeterturmnak is nevezték a tornyot, és a Rózsapiacot is „A kürt alatt” névvel illették). 1727-ben a trombitálást beszüntették, ugyanis zavarta a városi parancsnok, Langlet tábornok papagáját.[10]

A városházát egykor minden oldalról árkádok vették körül, melyekben üzletek működtek. A 19. században megemlítenek egy kocsmát, halárusokat, pénzváltókat, késfenőket, és a tűzoltók istállóját. A harangütésekkel a város területén észlelt tűzesetekre hívták föl a figyelmet: a szabályos időközökben ismétlődő egy harangütés Óbrassót, kettő Bolonyát, három Bolgárszeget, négy Újbrassót, öt pedig Méhkerteket jelentette.[11]

A 19. század végén az épület kicsinek bizonyult a városvezetés számára. 1878-ban a városháza a Kapu utca 53. szám alatti új, erre a célra emelt épületbe költözött (majd onnan az 1940-es években a Rezső körúti egykori pénzügyi palotába). A régi városháza épületében csak a levéltár maradt (mely 1923-ban a Kovácsok bástyájába költözött), a többi részét raktárnak használták. 1902-ben felvetették, hogy lebontják, de a Kronstädter Zeitung által szervezett aláírásgyűjtés hatására a hatóságok 1903-ban elálltak a tervtől. 1901–1910 között kisebb munkálatokat végeztek rajta: tetejét színes cserepekkel fedték, a hagymakupolás bádogosmunkát a ma is látható toronysisakkal helyettesítették, az óra számlapjait pedig megvilágították.[5]

A trianoni békeszerződés értelmében Erdély – és így Brassó is – román fennhatóság alá került. 1936-ban román kulturális és egyházi szervezetek egy hatalmas freskó elkészítését javasolták a régi városháza egyik termében. Az egyik fal festménye Mihai Viteazult ábrázolta volna vezérek, papok, népviseletbe öltözött románok körében, két másik falon pedig román történelmi személyiségek és jelképek jelentek volna meg. A javaslatot azonban nem fogadták el, így a freskó nem készült el.[12]

A szűcsök a céhek 1872-es felszámolása után is megőrizték jogukat a földszinti helyiségekre, azonban 1948-ban a kommunisták államosították az épületet. 1949-ben a Barcasági Szász Múzeum és a brassói ASTRA gyűjteményét egyesítve rendezték be falai közt a megyei múzeumot. 2008-ban és 2013-ban renoválták.[5][13]

Leírása[szerkesztés]

Négyzet alaprajzú, kétszintes épület pincével, földszinttel, emelettel, és kiépített manzárddal. A hétszintes torony a keleti oldalba, az épület legrégibb részébe van beépítve. Bejárata a nyugati homlokzatból nyílik, belső kialakítása szabálytalan, tükrözve a fokozatos bővítés esetlegességeit.[8] Három szintjén, 17 teremben a megyei múzeum kiállítása tekinthető meg, mely gazdagon mutatja be Brassó és a Barcaság történetét.[13]

Tornyában a harang ma is minden órában megszólal, hétvégenként 12 és 18 órakor a torony erkélyéről három trombitás román, magyar, és szász dallamokat ad elő.[5]

Képek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. VIII. Bányászati, Kohászati és Földtani Konferencia pp. 15. EMT, 2006. (Hozzáférés: 2019. április 14.)
  2. Wachner, Heinrich. Krostadter Heimat- und Wanderbuch. Brassó: Wilhelm Hiemesch, 13. o. (1934) 
  3. Hannak, Christof: Die Graft. Neue Kronstädter Zeitung, XIV. évf. 1. sz. (1998. márc. 20.) 6. o. ISSN 0934-4713
  4. Pavalache 73–74. o.
  5. a b c d e f Aldea 228–232. o.
  6. Aldea 348. o.
  7. Pavalache 154. o.
  8. a b Ziegler
  9. Pavalache 178. o.
  10. Pavalache 261. o.
  11. Pușcariu, Sextil. Brașovul de altădată (román nyelven). Kolozsvár: Dacia, 93–95. o. (1977) 
  12. Onciu, Camelia: Cele mai frumoase ziduri pictate ale orașului. Monitorul Expres, 2016. január 15. (Hozzáférés: 2018. november 9.)
  13. a b Aldea 446. o.

Források[szerkesztés]

  • Aldea: Aldea, Vasile. Crâmpeie din Brașovul de ieri și azi (román nyelven). Vidombák: Haco International, 228–232. o. (2016). ISBN 9789737706416 
  • Pavalache: Pavalache, Dan. Cronică ilustrată de Brașov (román nyelven). Vidombák: Haco International (2015). ISBN 9789737706355 
  • Ziegler: Ziegler Bálint Ágnes: Tanácsház, Brassó. Romániai Magyar Lexikon, 2010. március 15. (Hozzáférés: 2018. november 9.)

További információk[szerkesztés]

  • Franke, Arne. Cetăți medievale din sudul Transilvaniei (román nyelven). Bukarest: Eikon, 47–49. o. (2015). ISBN 9786067111309 
  • Jekelius, Erich. Das Burzenland III/1 (német nyelven). Brassó: Verlag Burzenlander Sachsischen Museum, 163–168. o. (1928) 
  • Muntean, Marius. Brașovul la început de secol XX (román nyelven). Temesvár: Asociația Filatelică, 34–37. o. (2015). ISBN 9789730139532 
  • Petraru, Ștefan; Catrina, Constantin. Brașovul Memorial (román nyelven). Bukarest: Editura Sport-Turism, 26–27. o. (1976) 
  • Roth, Harald. Kronstadt in Siebenbürgen - Eine kleine Stadtgeschichte (német nyelven). Köln: Böhlau Verlag, 68–70. o. (2010). ISBN 9783412206024