Ugrás a tartalomhoz

Csou-dinasztia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Csou dinasztia szócikkből átirányítva)
A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.
 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.
Csou-dinasztia
周朝 Csou csao
történelmi
kb. i. e. 1046 körül – i. e. 256
A Nyugati Csou (Zhou)-dinasztia befolyási övezete i. e. 11. sz. és i. e. 771 között
A Nyugati Csou-dinasztia befolyási övezete
i. e. 11. sz. és i. e. 771 között
Általános adatok
FővárosaHaocsing 鎬京
Loji 洛邑
Népesség30-38 000 000 fő
Hivatalos nyelvekókínai
Vallássámánizmus, őskultusz, égkultusz, taoizmus
Kormányzat
Államformamonarchia
Uralkodókirály
ElődállamUtódállam
← Sang-dinasztiaCsin-dinasztia →
Átírási segédlet
Csou csao
IPA-átírása:[tʂóu tʂʰɑ̌ʊ]
Kínai átírás
Hagyományos kínai周朝
Egyszerűsített kínai周朝
Mandarin pinjinZhōu cháo
Wade–GilesChou1 Ch'ao2
Kantoni jűtphingZau1 Ciu4
Kína történelme
Kína történelme
ŐSI
Neolitikus i. e. 8500 – i. e. 2070 körül
Hszia-dinasztia i. e. 2070 – i. e. 1600 körül
Sang-dinasztia i. e. 1600 – i. e. 1046 körül
Csou-dinasztia i. e. 1046 – i. e. 256 körül
 Nyugati Csou
 Keleti Csou
   Tavasz és ősz
   Hadakozó fejedelemségek
CSÁSZÁRI
Csin-dinasztia i. e. 221 – i. e. 207
Han-dinasztia i. e. 206 – i. sz. 220
  Nyugati Han
  Hszin-dinasztia
  Keleti Han
Három királyság 220–280
  Vej, Su és Vu
Csin-dinasztia 265–437
  Nyugati Csin
  Keleti Csin Tizenhat királyság
Déli és északi dinasztiák
420–589
Szuj-dinasztia 581–618
Tang-dinasztia 618–907
  (Vu Cö-tien 690–705)
Az öt dinasztia és
a tíz királyság
907–960 		Liao-dinasztia
907–1125
Szung-dinasztia
960–1279
  Északi Szung Nyugati Hszia
  Déli Szung Csin
Jüan-dinasztia 1271–1368
Ming-dinasztia 1368–1644
Csing-dinasztia 1644–1911
MODERN
Kínai Köztársaság 1912–1949
Kínai
Népköztársaság
1949–jelen 		Tajvan
1949–jelen
Sablon:Kína történelme

A Csou-dinasztia megalakulása az i. e. 1050 és i. e. 1025 közötti időszakra tehető, amikor is a Sang-Jin-dinasztia uralmát megdöntötte az addig vazallus csou törzs.[1] Az i. e. 3. századig regnáló dinasztia mintegy nyolc évszázados történelmét két fő korszakra szokás osztani. Az első a Korai, vagy Nyugati Csou-kor (i. e. 11. századtól i. e. 771-ig), a második pedig a Kései vagy Keleti Csou-kor (i. e. 720-i. e. 256.). Ez utóbbit további két korszakra, a Tavasz és ősz (i. e. 722-481), illetve a Hadakozó fejedelemségek korára (i. e. 403-221) osztja a történelemtudomány.[2]

E korszak rendkívül fontos szerepet játszott a kínai történelemben: ekkor alakultak ki azok az eszmék, hagyományok, gondolkodási és társadalmi modellek, intézmények és ideológiák, amelyek az egész későbbi kínai történelmet meghatározták. Ekkor jöttek létre a nagy kínai filozófiai iskolák, ekkor születtek azok a művek, amelyek egészen a legújabb korig mintául és hivatkozási alapul szolgáltak, ekkor alakult ki az írott klasszikus nyelv, amely egészen az 1910-es, 1920-as évek nyelvújító mozgalmáig szinte változatlan formában a birodalom fő kommunikációs eszköze lett, vagyis a Csou-dinasztia idején öltött formát a sajátos kínai kultúra.

Alapítása

[szerkesztés]

A konfuciánus történetírásban a Csou-dinasztia alapítóit igen nagy tisztelet övezte, így a dinasztia megalapításának körülményei is a korai történeti művekből ismerhetők meg. Eszerint a Csou törzsek uralkodójukkal - a későbbi Ven királlyal (Csou Ven Vang 周文王; i. e. 1052–1056) benyomultak a Sang-dinasztia azon területeire, amelyek a mai Honan tartományban találhatók. Tehették ezt azért is, mert az Sang-ház utolsó uralkodóját lekötötte a Huaj-folyó mentén élő barbárokkal vívott háborúja. A Csouk győzedelmes előrevonulása közben vívott egyik ütközetben uralkodójuk, Ven király az életét vesztette, így őt Vu király (Csou Vu Vang 周武王; i. e. 1046–1043) követte a trónon. A Sang-dinasztiára végül a Sárga-folyótól északra található Muje 牧野 melletti csatában mértek végső csapást, és az utolsó Sang uralkodót, Csou-hszint 紂辛 (i. e. 1075-1046) lefejezték.[3]

Ven és Vu királyokat a Sang állam egykori alattvalói felszabadítóként üdvözölték és tisztelték, hiszen a krónikák szerint sokat szenvedtek a zsarnok és kegyetlen Csou-hszin uralma alatt. Vu király a kivégzett Sang uralkodó egyik fiát, Vu-kenget 武庚 bízta meg a Kínai-alföld városainak kormányzásával, ő maga pedig visszatért a mai Senhszi tartományban található területeikre, ahol nem sokkal ezután elhunyt.[4]

Korai Csou-kor (i. e. 11. sz. – i. e. 771)

[szerkesztés]

Ven és Vu királyok uralkodását a későbbi konfuciánus hagyományban aranykornak tekintették, nevükhöz számos történet és legenda fűződött. Valójában azonban az i. e. 8-7. századig igen kevés hiteles adat áll rendelkezésre a kínai történelemről. A Ven, Vu és a többi korai Csou-királynak tulajdonított intézmények, intézkedések, beszédek zöme minden bizonnyal későbbi, idealizált kompilációk.[5]

Vu király utódja, Cseng király (Csou Cseng Vang 周成王) uralkodását kb. i. e. 1042-1021 vagy i. e. 1042/35-1006) jellemezte zűrzavaros állapotokat kihasználva, Vu-keng, a Huaj-folyó (Huaj-ho 淮河) mentén élő barbárokkal szövetkezve felkelést robbantott ki a Csou-ház ellen. A védelmet és az ellentámadást az ekkor még fiatal Zheng király nagybátyja, Csou herceg (Csou-kung 周公) szervezte meg, melynek eredményeképpen lerombolták a Sangok fővárosát, a felkelésben részt vevő barbárok pedig behódoltak. Ekkortól kezdve a Csouknak két fővárosuk volt: Cungcsou 宗周, vagy más néven Haocsing 鎬京, a mai Senhszi tartományban található Hszi'an , és Csengcsou 鄭州, a mai Honan tartományban található Lojang város közelében.[6]

A Csou-ház birodalma nem tekinthető egységes államnak. Vu király ugyan meghódította a Sangok befolyása alatt álló területeket, a hatalmas birodalmat azonban képtelen lett volna egyedül kormányozni – az egységes kínai állam létrejöttéhez még mintegy nyolcszáz évnek kellett eltelnie. A hatalmuk megszilárdítása érdekében a Csou-ház királyai az uralkodói család vagy azzal rokon nemzetségek tagjaira bízta az egykori Sang területeken lévő régi és újonnan alapított városok kormányzását. E helyi vezetők elismerték a Csou királyok politikai és szakrális hatalmát, de saját területükön többé-kevésbé önállóan uralkodtak.[7]

Az i. e. 9. század végén és az i. e. 8. században a Csou-ház hatalma meggyengült, és beköszöntött a hanyatlás korszaka, amit az idegen, barbár népek fokozódó támadásai jellemeztek. Xuan király (Csou Hszüan Vang 周宣王) idején (kb. i. e. 827-782 vagy i. e. 827/25-782) a sztyeppei hszien-jün 獫狁 törzsek törtek be az országba, majd Ju király (Csou Ju Vang 周幽王) uralkodása alatt (i. e. 781-771) a csüen-zsung 犬戎 törzsek dúlták fel a Csou-ház ősi területeit. Emellett a helyi fejedelmek az idő múlásával egyre inkább elvesztették személyes kötődésüket a Csou-házhoz. Míg egy helyi vezető, aki hatalmát a Csou királytól kapta, valószínűleg élete végéig hűséges maradt a Csou-házhoz, az ő fia, unokája vagy még későbbi leszármazottja, aki már öröklés útján, s nem adománnyal jutott a trónra, nem érezte kötelességének mindenben engedelmeskedni a távoli Csou uralkodónak. A Csou-dinasztia hanyatlása Li király (Csou Li Vang 周厲王) uralkodásával (i. e. 878-828) kezdődött, s éppen ez az a korszak amikortól kezdve már pontos datált történelmi adatok is rendelkezésre állnak.[8]

Késői Csou-kor (i. e. 770-256)

[szerkesztés]

A Csou-ház hatalma a dinasztiaalapítást követő néhány évszázadban tehát fokozatosan meggyengült, olyannyira, hogy amikor i. e. 771-ben barbár csüan-zsung törzs megtámadta a fővárost, a fejedelmek nem siettek a megszorult király segítségére, így a város elesett. Ezután a Csou-ház székhelyét áttette a biztonságosabb keleti területekre, a mai Lojang környékére. Az i. e. 770-től i. e. 256-ig tartó Késői Csou-kort ezért Keleti Csou-kornak is nevezik.[9]

A Keleti Csou-korra a királyi ház egyre gyorsabb hanyatlása, a helyi fejedelmek megerősödése volt jellemző. A főváros átköltözése után a mindenkori Csou király valójában csak szakrális jellegű hatalommal rendelkezett. A Csou uralkodók királyi címüket megtarthatták – még évszázadokig egyetlen fejedelem sem merészelte felvenni a vang 王 címet, akármekkora hatalommal rendelkezett is –, bizonyos szertartásokat csak ők végezhettek el, s egyes diplomáciai aktusokhoz is az ő hozzájárulásuk kellett. Az általuk ténylegesen uralt terület azonban fokozatosan egy-két városnyira zsugorodott.[10]

A Tavasz és ősz korszak (i. e. 722-481)

[szerkesztés]
Bővebben: Tavasz és ősz korszak

I. e. 770-től i. e. 221-ig a gyakorlatban a teljes politikai széttagoltság jellemezte Kínát. Ennek az időszaknak az első korszakát nevezik Tavasz és ősz korszaknak (Csun-csiu 春秋), amely nevét a Tavasz és ősz krónika (Csun-csiu 《春秋》) című történeti műről kapta.[11]

A Tavasz és ősz korszakban Kína területén száznál is több, a Csou királyok adománybirtokaiból létrejött, kisebb-nagyobb, egymástól többé-kevésbé független állam létezett egymás mellett. Ezek az országocskák háborúztak, szövetséget kötöttek, kereskedtek, versengtek egymással. Hasonló kultúrájuk mellett az kötötte őket össze, hogy a Csou királyok szakrális felsőbbségét általában elismerték – de azt nem engedték nekik, hogy ügyeikbe érdemben beleszóljanak.[12]

Némi stabilitást, a háborúskodásban valamennyi korlátozást az úgynevezett „hegemónok” (pa 霸) rendszere biztosított. Ez azt jelentette, hogy a korszak egyes kiemelkedő, saját országukat jelentősen megerősítő fejedelmeit a többiek elismerték „hegemónnak”, aki a Csou királyok nevében bizonyos intézkedéseket hozhatott a többi ország ügyeiben is. Ez a rendszer azonban csak az i. e. 8. századtól az i. e. 6. századig működött, ekkor is csupán korlátozott eredménnyel.[13]

A Tavasz és ősz korszak a folyamatos háborúk, de ezzel együtt a különböző államok közötti egyre élénkebb érintkezés, valamint a hatalmas gazdasági és kulturális fejlődés időszaka is volt. A régi, Korai Csou-kori társadalmi rendszer és intézmények kezdtek felbomlani, átalakulni. Tehetséges, de kevésbé előkelő származású emberek hatalomra kerülhettek, régi arisztokrata családok szülöttei elszegényedtek és kiestek a kegyekből. Ugyanakkor a gazdaság fejlődése következtében a népesség növekedett, a kínai világ határai kitágultak, az egymástól korábban viszonylag elzárt államok közötti kapcsolatok szorosabbá váltak.[14]

A Tavasz és ősz korszakban került sor a törvények első írásba foglalására. A társadalom felbolydulásával, a korábbi normák megrendülésével ugyanis szükségesnek tűnhetett a szabályok rögzítése, a viszonyok konzerválása. Emellett az egyre nagyobb területű és sűrűbb népességű államokban elkerülhetetlenné vált, hogy a korábbi, személyes kapcsolatokon alapuló normarendszert felváltsa a személytelen és elfogulatlan törvények rendje. Ezt a folyamatot, az ezzel foglalkozó forrásokat a következő fejezetben tárgyaljuk. Az új viszonyok közepette megindult az útkeresés, megjelentek az első „filozófiai” iskolák, amelyek elsősorban evilági, politikai kérdésekre keresték a választ. A fő kérdés az volt: hogyan lehet a nyilvánvalóan a feje tetejére állt világban rendet teremteni, miként lehet a köznépnek és a vezető rétegeknek nyugalmat és ezzel jólétet biztosítani. A legfontosabb ilyen iskolának a konfucianizmus, a motizmus, a taoizmus és a legizmus számított.[15]

A Hadakozó fejedelemségek kora (i. e. 403-221)

[szerkesztés]
Bővebben: Hadakozó fejedelemségek kora (Kína)

A Tavasz és ősz korszakban öt fejedelemség emelkedett ki a többi közül. Ezek közül az egyik, a központi fekvésű Csin 晉 i. e. 453-ban három részre szakadt, mindháromban a Csinben korábban uralkodó dinasztia egy-egy főembere alakított saját uralkodóházat. Ezzel a jelentősebb fejedelemségek száma hétre emelkedett. A szakadást i. e. 403-ban az ekkor már valós hatalommal nem rendelkező Csou király is elismerte, innentől szokás számítani az új korszak, a Hadakozó fejedelemségek (Csan kuo) időszakának kezdetét, amely a Tavasz és ősz korszakhoz hasonlóan ennek a kornak a történelmét tárgyaló történeti mű után kapta a nevét.[16]

Ebben a korszakban, miután a Csou-ház teljes eljelentéktelenedése nyilvánvalóvá vált, az államok közötti küzdelem még élesebb lett és új dimenziókat öltött. Már nem csak az országhatárok kiterjesztéséért, a minél nagyobb befolyásért harcoltak a fejedelemségek, hanem nyíltan vállalták az új célt, a többi állam megsemmisítését, a kínai világ egyesítését. A fejedelmek sorban felvették az eddig csak a Csou-ház által használt vang, „király” címet, ezzel is jelezve, hogy immár az egész birodalomra igényt tartanak.[17]

A harc általánossá válását elősegítette a vas, a „demokratikus” fém elterjedése. Kína ugyanis a Keleti Csou-korban lépett be a vaskorba. Vasból, a drágább bronzzal szemben, mezőgazdasági szerszámok is készültek, ami elősegítette a termelés hatékonyságának növekedését. Az új fém jelentősége a harcászatban még nagyobb volt: lehetővé tette, hogy a korábbi, arisztokratikus, költséges harci szekerekre épülő hadakozást felváltsa az olcsó vasfegyverekkel ellátott tömeghadseregek háborúja.[18]

Az évszázados harcok folyamán az i. e. 3. századra végül három állam emelkedett ki: a déli Csu 楚,, az északkeleti Csi 齊 és az északnyugati Csin 秦. A végső harc végül e három fejedelemség között zajlott, amely végül Csin győzelmével zárult.[19]

A hegemóniáért folytatott küzdelem két síkon folyt. A külpolitika területén megélénkült a diplomácia, szövetségek köttettek és bontattak fel, háború háborút követett. A lehető legsikeresebb szövetségi rendszer létrehozására, s ezzel a birodalom egyesítésére két elképzelés létezett. Az egyiket, a „horizontális szövetség” elvét Csin próbálta elfogadtatni: ennek alapján keleten Csi államra támaszkodva Csu állammal szemben próbált tengelyt létrehozni. A másik, a „vertikális szövetség” terve Csu államban született: ez Csin kirekesztésével, Csi és Csu körül hozott volna létre erős államcsoportot a kisebb fejedelemségek részvételével. Ebből látszik, hogy valójában két ország állt egymással szemben: Csin és Csu, s mindkettő Csi államot próbálta megnyerni a terveihez.[20]

A másik jelentősebb terület, ahol az egyesítési harc zajlott, az egyes államok bel- és gazdaságpolitikája volt. A hadakozás ugyanis nemcsak a harcmezőkön folyt. Azért, hogy a lehető legerősebb hadsereget tudják kiállítani, a fejedelemségek igyekeztek mindent alárendelni a katonaság fejlesztésének és ellátásának. Ehhez meg kellett találni a kormányzás, az erőforrások összpontosításának leghatékonyabb módjait. Az egyes államok sorra léptették életbe a különböző reformokat, s mint a történelem megmutatta, a legsikeresebb belső intézkedéseket végrehajtó állam lett az, amelyik az évszázados véres harcban végül felülkerekedett. A reformokhoz új eszmékre és képzett kormányzati szakemberekre volt szükség – ezeket biztosították a különböző filozófiai iskolák, elsősorban az i. e. 4. században megjelent legizmus. Ennek következtében a korszakra jellemző változás a hivatásos tisztviselők megjelenése a kormányzatban és a városok fontosságának megnövekedése, mivel a közigazgatási központok idekerültek, továbbá a polgárság kialakulása.[21]

Kultúra és társadalom

[szerkesztés]

A Csou uralkodók szakrális elsőbbsége igen sokáig fennmaradt. A vang, „király” cím mellett viselték a tien-ce, „ég fia” méltóságot is, jelezve, hogy eredetük isteni, s hogy ők szolgálnak közvetítőül az Ég és az emberi világ között. Jellemző, hogy amikor az i. e. 4. században Sang Jang reformjai sikerrel jártak Csinben, és a Csou király elismerése jeléül áldozati húst ajándékozott Csin fejedelmének, az esetet a Csinbeli krónikás – aki a történteket számunkra közvetítő Sze-ma Csien forrásául szolgálhatott – érdemesnek tartotta feljegyezni annak ellenére, hogy valóságos hatalommal Csou ekkor már nem rendelkezett.

Mindenesetre a korai Csou-korra még a viszonylagos stabilitás, a Csou-ház uralmának elismerése, az arisztokratikus társadalom szilárdsága volt a jellemző. Ebből a korból egyre több feliratos bronzedény kerül elő – amelyek esetenként teljes „szerződéseket” tartalmaznak –, és talán ekkorra nyúlnak vissza az első kínai könyvek, a Változások könyve (Ji csing), az Írások könyve (Su csing) és a Dalok könyve (Si king) legkorábbi részei is.

A hagyomány szerint a földművelés az úgynevezett „kútföldrendszer” alapján folyt. Ennek az a lényege, hogy egy négyzet alakú földet két-két párhuzamos vonallal kilenc egyenlő darabra osztottak; ezekből nyolcat egy-egy parasztcsalád művelt, míg a kilencediken, amelyen az adógabona termett, a nyolc család együtt dolgozott. A rendszer a nevét a „kút” (csing 井) írásjegynek a felosztott földdarabra emlékeztető formájáról kapta. Lehetséges, hogy a kútföldrendszer a valóságban soha nem létezett, mindenesetre a későbbi évezredekben az ideális, egyenlőségen alapuló paraszti társadalom jelképévé vált. A hagyomány szerint a kútföldrendszert számolta fel Csinben Sang Jang, amikor eltörölte a földdarabokat elválasztó észak-dél és kelet-nyugat irányú határvonalakat.

Királyok

[szerkesztés]
Személynév Posztumusz név Uralkodása
發 Fa 周武王 Csou-házbeli Vu király i. e. 1046–1043
i. e. 1045–1043
誦 Szung 周成王 Csou-házbeli Cseng király i. e. 1042–1021
i. e. 1042/1035–1006
釗 Csao 周康王 Csou-házbeli Kang király i. e. 1020–996
i. e. 1005/1003–978
瑕 Hszia 周昭王 Csou-házbeli Csao király i. e. 995–977
i. e. 977/975–957
滿 Man 周穆王 Csou-házbeli Mu király i. e. 976–922
i. e. 956–918
繄扈 Ji-hu 周共王/周龔王 Csou-házbeli Kung király i. e. 922–900
i. e. 917/915–900
囏 Csien 周懿王 Csou-házbeli Ji király i. e. 899–892
i. e. 899/897–873
辟方 Pi-fang 周孝王 Csou-házbeli Hsziao király i. e. 891–886
i. e. 872?–866
燮 Hszie 周夷王 Csou-házbeli Ji király i. e. 885–878
i. e. 865–858
胡 Hu 周厲王/周剌王 Csou-házbeli Li király i. e. 877–841
i. e. 857/853–842/828
共和 Kung-ho uralma i. e. 841–828
靜 Csing 周宣王 Csou-házbeli Hszüan király i. e. 827–782
宮湦 Kung-seng 周幽王 Csou-házbeli Ju király i. e. 781–771
A Nyugati Csou vége / A Keleti Csou kezdete
宜臼 Ji-csiu 周平王 Csou-házbeli Ping király i. e. 770–720
林 Lin 周桓王 Csou-házbeli Huan király i. e. 719–697
佗 To 周莊王 Csou-házbeli Csuang király i. e. 696–682
胡齊 Hu-csi 周釐王 Csou-házbeli Hszi király i. e. 681–677
閬 Lang 周惠王 Csou-házbeli Huj király i. e. 676–652
鄭 Cseng 周襄王 Csou-házbeli Hsziang király i. e. 651–619
壬臣 Zsen-csen 周頃王 Csou-házbeli Csing király i. e. 618–613
班 Pan 周匡王 Csou-házbeli Kuang király i. e. 612–607
瑜 Jü 周定王 Csou-házbeli Ting király i. e. 606–586
夷 Ji 周簡王 Csou-házbeli Csien király i. e. 585–572
泄心 Hszie-hszin 周靈王 Csou-házbeli Ling király i. e. 571–545
貴 Kuj 周景王 Csou-házbeli Csing király i. e. 544–521
猛 Meng 周悼王 Csou-házbeli Tao király i. e. 520
丐 Kaj 周敬王 Csou-házbeli Csing király i. e. 519–476
仁 Zsen 周元王 Csou-házbeli Jüan király i. e. 475–469
介 Csie 周貞定王 Csou-házbeli Csen-ting király i. e. 468–442
去疾 Csü-csi 周哀王 Csou-házbeli Aj király i. e. 441
叔 Su 周思王 Csou-házbeli Sze király i. e. 441
嵬 Vej 周考王 Csou-házbeli Kao király i. e. 440–426
午 Vu 周威烈王 Csou-házbeli Wej-lö király i. e. 425–402
驕 Csiao 周安王 Csou-házbeli An király i. e. 401–376
喜 Hszi 周烈王 Csou-házbeli Lie király i. e. 375–369
扁 Pien 周顯王 Csou-házbeli Hszien király i. e. 368–321
定 Ting 周慎靚王 Csou-házbeli Sen-csing király i. e. 320–315
延 Jen 周赧王 Csou-házbeli Nan király i. e. 314–256

Megjegyzések

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Gernet 2001 58. o.
  2. ↑ Gernet 2001 59. o.
  3. ↑ Gernet 2001 58. o.
  4. ↑ Gernet 2001 58. o.
  5. ↑ Maspero 1978 62. o.
  6. ↑ Gernet 2001  58. o.
  7. ↑ Gernet 2001  58. o.
  8. ↑ Gernet 2001  59. o.
  9. ↑ Gernet 2001 59. o.
  10. ↑ Ecsedy 1992 67-73. o.
  11. ↑ Gernet 2001 59. o.
  12. ↑ Gernet 2001 72. o.
  13. ↑ Gernet 2001 56., 67. o.
  14. ↑ Gernet 2001 76., 77. o.
  15. ↑ Gernet 2001 83-85. o.
  16. ↑ Gernet 2001 65. o.
  17. ↑ Gernet 2001 65-67. o.
  18. ↑ Gernet 2001 67., 68. o.
  19. ↑ Gernet 2001 77., 78. o.
  20. ↑ Ecsedy 1992 72., 73. o.
  21. ↑ Gernet 2001 78-80. o.

Források

[szerkesztés]

Magyarul

[szerkesztés]

Idegen nyelven

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Csou-dinasztia&oldid=27450537”