A windsori víg nők

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A windsori víg nők (The Merry Wives of Windsor)
James Stephanoff: Falstaff Herne tölgyénél ötödik felvonás, ötödik jelenet
James Stephanoff: Falstaff Herne tölgyénél ötödik felvonás, ötödik jelenet
Adatok
Szerző William Shakespeare
Műfaj komédia
Eredeti nyelv angol
Fordító

Szereplők
  • Falstaff
  • Mistress Quickly
Cselekmény helyszíne  Egyesült Királyság
Cselekmény ideje IV. Henrik uralkodása
A Wikimédia Commons tartalmaz A windsori víg nők témájú médiaállományokat.
John S. Clifton: Falstaffot bedobják a szennyesládával a folyóba. Harmadik felvonás, harmadik szín

A windsori víg nők vagy asszonyok (eredeti címén The Merry Wives of Windsor) William Shakespeare valamikor 1597 és 1601 között írott komédiája. A darab főszereplője Falstaff, akinek terve, hogy elcsábítsa Windsor városának két gazdag asszonyát visszafelé sül el. Bár a darab nem tartozik Shakespeare legismertebb művei közé, abból a szempontból különleges, hogy ez az egyetlen komédiája, amely Nagy-Britanniában játszódik.

A darabnak két magyar fordítása ismert. Az első Rákosi Jenő fordítása A windsori víg asszonyok címmel 1868 körül keletkezett.[1] Az újabb fordítást Márton László és Révész Ágota írta 1989-ben A windsori víg nők címmel.[2]

Keletkezése[szerkesztés]

A darabnak két változata létezik: az 1602-ben kiadott kvartó műnek egy korai és rövidebb változata, míg a teljes változat az 1623-ban kiadott Első Fólióban jelent meg, majdnem negyed évszázaddal azután, hogy a darabot először bemutatták.[3]

A mű keletkezéséhez kapcsolódik egy legenda, melynek a első terjesztői Leslie Hotson és William Green voltak.[4] A legenda szerint az 1597. április 23-án a Garter ceremónián a Térdszalagrendbe megválasztott George Carey tiszteletére készült a darab. Az egyik elképzelés szerint a darabot maga Carey rendelte meg, de a közkedvelt történet úgy tartja, hogy Shakespeare Erzsébet királynő kívánságára írta a darabot, aki szerette volna látni Falstaffot szerelmesen.[5] A Lordkamarás Emberei színtársulat többször is fellépett a királyi udvarban, és Falstaff karaktere már ismert volt a királynő számára a IV. Henrik című darabból.

Szereplők[szerkesztés]

Angol név Márton és Révész fordítása Rákosi Jenő fordítása Leírás
Sir John Falstaff Sir John Falstaff Falstaff jános lovag
Fenton Fenton Fenton
Shallow Kevés Silány Békebíró
Slender Keszeg Nyurga Az unokaöccs
Sir Hugh Evans Sir Hugó Evans Evans Hugo Walesi pap
Dr. Caius Dr. Caius Dr. Cajus Francia orvos
Ford Ford Hab Windsori polgár
Page Page Pázsi Windsori polgár
William Page William Vilmos Page fia
Bardolph Bardolph Bardolph Falstaff cimborája
Pistol Pistol Pistol Falstaff cimborája
Nym Nym Nym Falstaff cimborája
Host of the Garter Inn A „Térdszalaghoz” fogadósa A „Térdszalaghoz” vendéglőse A „Térdszalaghoz” gazdája
Robin Robin Robin Falstaff apródja
Simple Kence Simplicius Keszeg szolgája
Rugby Rugby Kóficz Dr. Caius szolgája
Mistress Ford Fordné Habné
Mistress Page Page-né Pázsiné
Anne Page Anna Pázsi Anna Page lánya
Mistress Quickly Sürge asszony Fürgéné Dr. Caius házvezetőnője
Servants to Page, Ford Page és Ford szolgái Pázsi, Hab inasai

Cselekmény[szerkesztés]

Page-né (Julie Hughett) és Falstaff (John Rousseau) a Windsori víg nőkben a Golden Bough Playhouse előadásában (1999).

Első felvonás[szerkesztés]

Első szín[szerkesztés]

Kevés eldicsekszi Keszegnek és a walesi Evansznak, hogy a felmenői egyenrangúak Falstafféval. Keszeg szeretne megházasodni, ezért Evansz megemlíti, a hajadon Page Annát, aki most örökölt kisebb vagyont nagyapjától. Elindulnak Page úr házához, ahol találkoznak Falstaffal és követőivel. Keszeg és Kevés lopással vádolják Falstaffot, aki nagyképűen beismeri tettét. Bemennek a házba Keszeg és Anna kivételével, akik kellemetlenül próbálnak beszélgetésbe elegyedni.

Második szín[szerkesztés]

Evansz levélben arra kéri Sürge asszonyt, hogy vegye rá Annát, hogy összeházasodjon Keszeggel. A levelet Keszeg szolgája, Kence viszi el doktor Caius házába.

Harmadik szín[szerkesztés]

Falstaff elterveli, hogy elcsábítja Fordnét és Page-nét, hogy megszerezze a vagyonukat. Levelet ír a két asszonynak, melyeket azonban Pistol és Nym nem hajlandó kézbesíteni. Az apródja, Robin viszi el a levelet, Pistol és Nym pedig bosszúból elhatározzák, hogy elmondják Falstaff tervét Page úrnak és Ford úrnak.

Negyedik szín[szerkesztés]

Caius megtalálja Kencét a levéllel, és miután ő is feleségül akarja venni Annát, párbajra hívja Evanszot. Sürge asszony megígéri Fentonnak is, hogy segíteni fog neki elnyerni Annát, amiért pénzt kap Fentontól.

Második felvonás[szerkesztés]

Első szín[szerkesztés]

Page-né és Fordné sértőnek érzik Falstaff levelét és bosszút tervelnek. Pistol és Nym elárulja Page-nek és Fordnak, hogy Falstaff keríti a feleségüket. Page nem hisz nekik, a féltékeny Ford azonban aggódni kezd. A Fogadós és Kevés útban vannak Caius és Evansz párbajára. Ford lefizeti a Fogadóst, hogy mutassa be Falstaffnak „Brook” álnévvel, hogy kiderítse, mi az igazság.

Második szín[szerkesztés]

Sürge asszony elviszi Page-né és Fordné leveleit Falstaffnak, melyekben mindketten találkozót ígérnek neki. Ford megérkezik Brook álruhában, és biztatja őt, hogy csábítsa el Fordnét. Falstaff elárulja neki, hogy pont aznap reggel találkozik az asszonnyal.

Harmadik szín[szerkesztés]

A Fogadós, Kevés, Keszeg és Page úr meggyőzik Caius doktort, hogy nem kell megölnie Evanszot. Kevés és Page úr elindulnak Evanszért, akinek másik találkahely lett megadva a párbajra.

Harmadik felvonás[szerkesztés]

Henry Fuseli: Falstaff a szennyeskosárban. harmadik felvonás, harmadik szín

Első szín[szerkesztés]

Evansz várja Caiust, de Page és Kevés felvilágosítják, hogy nem lesz párbaj. A Fogadós és Caius megérkeznek, és a két párbajozó rájön, hogy átverték őket. Bosszút forralnak a Fogadóson.

Második szín[szerkesztés]

Ford le akarja leplezni Falstaffot és a feleségét, ezért meghívja a párbajról érkező csoportot a házába. Kevés és Keszeg elmennek Annát meglátogatni. Page támogatja Keszeget, míg felesége Caius doktor pártján áll. Egyikőjük sem kedveli Fentont.

Harmadik szín[szerkesztés]

Falstaff megérkezik Fordnéhoz, és udvarolni kezd neki. Page-né is megérkezik, és figyelmezteti őket, hogy jön Ford úr. Elbújtatják Falstaffot a szennyeskosárba, amit két szolgáló elvisz. Ford átkutatja a házat, de nem találja. Page, Evansz és Caius ostobának tartják Fordot, a két asszony pedig jót nevet Falstaffon, akit a szennyessel együtt behajították a folyóba.

Negyedik szín[szerkesztés]

Anna és Fenton szökést terveznek. Anna megkérdezi Keszeget, hogy mik a tervei, mire Keszeg bevallja, hogy csak a többiek biztatják. Anna szülei veszekedésbe elegyednek Fentonnal. Anna kijelenti, hogy se Keszeg, se Caius nem kell neki. Sürge asszony ismét pénzt kap Fentontól, és elhatározza, hogy a három közül főleg Fentonnak fog segíteni.

Ötödik szín[szerkesztés]

Falstaff bocsánatkérő levelet kap Forndétól, amiben új találka van megadva. Ford megérkezik Brook álruhában, és megtudja, hogyan menekült meg Falstaff a rajtaütéstől. Újra elhatározza, hogy rajtakapja őket.

Negyedik felvonás[szerkesztés]

Első szín[szerkesztés]

Evansz a fiatal William Page-t felelteti latin nyelvtanból, Sürge asszony pedig komikus értetlenséggel hallgatja.

Második szín[szerkesztés]

Falstaff újra meglátogatja Fordnét, de Page asszony is újra megjelenik, hogy bejelentse, Ford úr közeledik. A két asszony beöltözteti Falstaffot egy öreg nőnek, akit Ford különösen utál. Ford újra átkutatja a házat és mérgében elveri a „vénasszonyt” és elzavarja. A két asszony felvilágosítja a férfiakat az átverésről, és beavatják őket az utolsó tervükbe.

Harmadik szín[szerkesztés]

Bardolph bejelenti a Fogadósnak, hogy három német lovat akar venni. A Fogadós eldönti, hogy megkopasztja őket a lovak árával.

Negyedik szín[szerkesztés]

Page-ék, Fordék és Evansz eltervezi, hogy Falstaff Herne vadásznak beöltözve fog megjelenni az erdőben, aganccsal a fején. A gyerekek tündérnek és koboldnak öltözve fogják csipkedni, míg be nem vallja bűnös cselszövéseit. Page eltervezi, hogy ezalatt Keszeg majd megszökteti Annát, hogy összeházasodjanak. Page-né eltervezi, hogy Caius doktor szökteti meg Annát.

Ötödik szín[szerkesztés]

Falstaff mérgelődik, hogy álruhába öltöztették és megverték. Evansz és Caius figyelmeztetik a Fogadóst, hogy a németekben nem lehet megbízni. A Fogadós rájön, hogy kirabolták. Sürge asszony érkezik Falstaffhoz, hogy elmondja az új találka részleteit.

Hatodik szín[szerkesztés]

George Cruikshank: Herne tölgye a Windsori víg nőkben

Anna rájön szülei terveire, és elhatározzák Fentonnal, hogy megszöknek. Fenton lefizeti a Fogadóst, hogy keressen lelkészt.

Ötödik felvonás[szerkesztés]

Első szín[szerkesztés]

Ford Brook álruhában érkezik Falstaffhoz, aki biztosítja, hogy aznap este végre sikerül a tervük.

Második szín[szerkesztés]

Page, Kevés és Keszeg az árokban bujkálva várják a pillanatot, hogy Keszeg megszöktethesse Annát.

Harmadik szín[szerkesztés]

Az asszonyok Caiusszal készülnek a pillanatra, hogy a doktor megszöktethesse Annát.

Negyedik szín[szerkesztés]

Evansz és a gyerekek elbújnak, hogy majd ráijesszenek Falstaffra.

Ötödik szín[szerkesztés]

Falstaff Herne vadásznak öltözve megérkezik az erdőbe. Az asszonyok is megérkeznek Falstaff örömére, de rögtön el is szaladnak. Evansz, Pistol, Sürge asszony, Anna és a gyerekek tündérnek és koboldnak álcázva rémisztgetni kezdik Falstaffot. Keszeg és Caius közben elszaladnak egy-egy tündérrel, miközben Fenton megszökik Annával. Page, Ford és az asszonyok felfedik magukat a megszégyenült Falstaff előtt. Keszeg és Caius visszatérnek elpanaszolni, hogy postáslegényeket szöktettek meg. Fenton és Anna összeházasodva térnek vissza, és Anna szülei végre elfogadják Fentont vejüknek. A vidám társaság meghívja Falstaffot egy közös ünneplésre a Ford házba.

Témák[szerkesztés]

Nők szerepe[szerkesztés]

A darab egyik fő témája a városi háziasszonyok helyzete, akik az események mozgatórugói is egyben. A háziasszonyok erős és önálló személyiségek, akik megtanítják a férfiakat, hogy ne avatkozzanak bele a nők dolgaikba, valamint ne kételkedjenek a nők erkölcseiben és képességeikben. Az asszonyok szókimondóak, önállóak és elég ravaszak ahhoz, hogy átverjék a férfiakat. Page-né és Fordné urai a háztartásuk irányításának és költségeinek. A háztartáson kívül a közösség dolgait is a kezükbe veszik. Az asszonyok a házasság és a rend hívei, ezért megleckéztetik Falstaffot, aki meg akarja zavarni a nyugodt életüket, és megleckéztetik Fordot, aki hűtlenséggel vádolja őket.[6] A darab további két nő szereplői, Sürge Asszony és Page Anna nem házasok és ezért nincs olyan hatalmuk, mint Page-nének vagy Fordnénak. Ennek ellenére ők is elég ravaszak ahhoz, hogy a férfiakat úgy irányítsák, hogy az nekik minél kedvezőbb legyen.

Féltékenység[szerkesztés]

Shakespeare rengeteg drámájának központi témája a féltékenység, legyen az komédia vagy tragédia. A Windsori víg nők azonban különleges ebből a szempontból, mivel ez az egyetlen darab, amelyben az őrülten féltékeny férj megjavul vagy megváltozik, anélkül, hogy a meggyanúsított feleség látszólagosan, vagy valóságosan meghalna, mint például Hero a Sok hűhó semmiért című komédiában, vagy Desdemona az Othello című tragédiában. A féltékeny férj, Ford túlzott erőfeszítést tesz, hogy látványos bizonyítékot találjon felesége hűtlenségére. Maga tüzeli a féltékenységét, míg a körülötte állók próbálják lecsillapítani. Fordé nem csak a féltékeny férj, hanem egyben a felbujtó szerepe is, hiszen „Brook” álruhában ő maga adja a lovat Falstaff alá, hogy csábítsa el feleségét.[7]

Magyar színházi előadások[szerkesztés]

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet digitális adattára szerint a Windsori víg nőket eddig összesen 20 rendezés dolgozta fel.[8]

A darabot Magyarországon először Windsori csalfa asszonyok címmel mutatták be 1854-ben, a Nemzeti Színházban Szigligeti Ede rendezésében és Gondol Dániel fordításában. Az 1800-as években ezen kívül még egy feldolgozás volt, 1882-ben a Kolozsvári Nemzeti Színház által, már a Rákosi Jenő fordításban, Windsori víg asszonyok címmel. Mindkét darab öt felvonásos volt.

A 20. században további tíz rendezés született: 1914-ben a Kolozsvári Nemzeti Színház produkciója, 1929-ben a Budapesti Nemzeti Színházban, 1953-ban a Szegedi Nemzeti Színházban, 1959-ben ismét a Budapesti Nemzeti Színházban Major Tamás rendezésében és Devecseri Gábor fordításában, 1961-ben a Miskolci Nemzeti Színházban, 1969-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházban, 1975-ben a József Attila Színházban, 1987-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és 1994-ben a Kisvárdai Várszínházban Horváth Z. Gergely rendezésében.

A 2000-es években a dráma felkapott lett, és Magyarországon 2018-ig nyolc színház mutatta be a darabot. Az első ősbemutató 2003-ban született a Kavilló Tanyaszínházban Mezei Zoltán rendezésében. Ugyanezt az előadást még ebben az évben az Újvidéki Magyar Színház is bemutatta. 2004-ben a Pesti Magyar Színház mutatta be Pinczés István rendezésében és a Márton László, Révész Ágota fordításában. 2005-ben a Veszprémi Petőfi Színház Valló Péter rendezésében volt műsoron az előadás. 2007-ben a kaposvári Csiky Gergely Színház és a kecskeméti Katona József Színház, valamint az Egervári Várszínház is bemutatta a darabot, az utóbbi kettő Bodolay Géza rendezésében. Legutóbb 2014-ben mutatták be a Győri Nemzeti Színházban Valló Péter rendezésében.

Film adaptációk[szerkesztés]

  • 1950: Die lustigen Weiber von Windsor, Német Demokratikus Köztársaság, rend. Georg Wildhagen[9]
  • 1965: Die lustigen Weiber von Windsor, Ausztria, rend. Georg Tressler[10]
  • 1980: The Merry Wives of Windsor, USA , rend. Jack Manning[11]
  • 1982: The Merry Wives of Windsor, UK, rend. David Hugh Jones[12]
  • 2011: The Merry Wives of Windsor, UK, rend. Christopher Luscombe[13]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Commons:Category:The Merry Wives of Windsor
A Wikimédia Commons tartalmaz A windsori víg nők témájú médiaállományokat.
  • Thompson: T. W. Craik – Ann Thompson: The Merry Wives of Windsor. (angolul) Shakespeare Quarterly, XLII. évf. 4. sz. (1991) 502–504. o. doi
  • Olson: Rebecca Olson: Revising Jealousy in "The Merry Wives of Windsor". (angolul) Medieval & Renaissance Drama in England, XXV. évf. (2012) 174–190. o.
  • Kolkovich: Elizabeth Zeman Kolkovich: Pageantry, Queens, and Housewives in the Two Texts of The Merry Wives of Windsor. (angolul) Shakespeare Quarterly, LXIII. évf. 3. sz. (2012) 328–354. o. doi