Ugrás a tartalomhoz

2009–2010-es sílövő-világkupa

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(2009–2010-es sílövő világkupa szócikkből átirányítva)

A 2009–2010-es sílövő-világkupa egy többfordulós versenysorozat sílövészetben, melyet a Nemzetközi Biatlon Szövetség szervezett. A viadal 2009. december 2-án vette kezdetét a svédországi Östersundban, és 2010. március 28-án ért véget az oroszországi Hanti-Manszijszkban lebonyolított vegyes váltó világbajnoksággal. A sorozat hivatalos közvetítési joga Európában az Eurosport sportcsatornáé volt.

A férfiak mezőnyében összetettben és a sprint versenyszámban a norvég Emil Hegle Svendsen végzett az első helyen. Egyéniben osztrák siker született Christoph Sumann személyében, a tömegrajtos indítású versenysorozatot az orosz Jevgenyij Usztyugov nyerte, az üldözőversenyben a francia Martin Fourcade diadalmaskodott, a váltók versenyében pedig a norvég csapat szerezte meg az aranyérmet.

A nőknél a német Magdalena Neuner kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte az összetett, a tömegrajtos és az üldözőversenyt is. Sprintben ugyancsak német siker született Simone Hauswald révén, egyéniben a svéd Anna Carin Olofsson-Zidek nyert, a váltók között pedig az orosz egység bizonyult a legjobbnak.

Versenyzők

[szerkesztés]

A sorozaton negyvenkét nemzet képviseltette magát. Az alábbi táblázat tartalmazza valamennyi állam legeredményesebb és legtöbbször rajthoz álló, közel háromszázötven sportolójának a listáját.

 Egyesült Államok FérfiBurkeHakkinenBaileyTeelaPatzoldtHall
NőiJohnsonBarnesStudebaker
 Andorra NőiSoulié
 Ausztrália FérfiRaymondAlmoukov
 Ausztria FérfiEderLandertingerMesotitschSumannPinterT. EberhardHauserJ. Eberhard
NőiWaldhuberDueringerSchrempfMuschet
 Belgium FérfiLangerNaveau
 Bosznia-Hercegovina FérfiKosaracCosik
 Bulgária FérfiAnewIliewKleczerowBogdanowKenanov
NőiFilipowaJordanowaGeorgiewaKlenowskaDimitrovaKoeva
 Csehország FérfiVítekDostálŠlesingrMoravecHolubecSoukup
NőiVejnarováRezlerováTryznováVítkováZvaricováTomešová
 Észtország FérfiViksTobrelutsKoivLessingKaldvee
NőiSaueLehtlaHanniJuudasViigipuu
 Fehéroroszország FérfiNovikavValiulinTabolaSzimanAbramenkaMiklashevskyZwetauSzjamjonavTschapelin
NőiDomracsavaSzkardzinaAnanykoKudrjasovaKalincsikNazarava
 Finnország FérfiAntilaPuurunenKauppinenKinnunenOrpana
NőiLaukkanenMäkäräinenLehtimäkiToivanen
 Franciaország FérfiDefrasneS.FourcadeM.FourcadeJayBoeufBeatrix
NőiBaillyBecaertBrunetMacabiesDorinCarraz-CollinBescond
 Görögország FérfiKaramichasTsakiris
NőiTsakiri
 Grönland FérfiKristoffersenSlettemarkMøller
NőiLennertMikkelsenSlettemark
 Hollandia FérfiCoolSloof
 Horvátország FérfiFak
NőiPapićKovačecBrajdićStipaničić
 Japán FérfiKasaharaNagaiAbeIsaInomata
NőiSuzukiIzumiYahataAzegamiOwada
 Kanada FérfiRobbLeguellecCleggGreenBedard
NőiKeithKocherImrieTandy
 Kazahsztán FérfiKenesevCservjakovNaumikSzavickijTrifonov
NőiAfanasjevaHrusztaljovaMozhevitinaA.LebegyevaM.LebegyevaFilmonova
 Kína FérfiZhang C.Zhang Q.
NőiDongKongX.LiuWangYinY.LiuSong
 Dél-Korea FérfiLeeJunPark
NőiMunJoChuKim
 Lengyelország FérfiSikoraSzczurekKobusL. WitekKwakS. Witek
NőiGwizdońBobakPałkaCylNowakowskaNykiel
 Lettország FérfiBērziņšBricisDumbrisLībietisPiksonsRastorgujevsPleiksnis
NőiGlāzereKrūmiņaLīdumaJuškāne
 Litvánia FérfiKaukėnasKovoliunasSuslaviciusZlatkauskasDombrovski
NőiRasimovičiūtė
 Észak-Macedónia FérfiDamjanovskiIcoski
 Magyarország FérfiTagscherer I.GombosTagscherer Z.MuskatalGond
 Moldova FérfiPinzaruBalan
NőiCamenșcicLevcencova
 Egyesült Királyság FérfiLaponderKaneJacksonBeyerAllansonChudley
NőiFowlerWalker
 Németország FérfiBirnbacherGreisRöschWolfKnieSchemppStephanPeifferGrafBöhmLesser
NőiBeckHenkelWilhelmNeunerHauswaldHitzer
 Norvégia FérfiBjørndalenBrattsveenHanevoldOsSvendsenBergerHafsasAndresen
NőiBergerFlatlandIngstadbjørgHornEieEikelandIstad-KristiansenSolemdal
 Olaszország FérfiVuillermozDe LorenziWindischColaHofer
NőiPonzaFiandinoPerathonerHaller
 Oroszország FérfiCsudovCserezovKruglovUsztyugovSipulinVasziljevVolkovMakszimov
NőiSzlepcovaZajcevaMedvedcevaBuliginaRomanovaBurdygaSadilowaBogalij-Tyitovec
 Románia FérfiGerbaceaGavrila
NőiTófalviPurdeaPlotogeaStoianSzőcsFerencz
 Spanyolország FérfiPulido SerranoQuintana Arias
NőiPadial Hernandez
 Svájc FérfiHallenbarterSimmenFreiJollerBöckliWeger
NőiS.Gasparin
 Svédország FérfiFerryNilssonBergmanM.JonssonEkholmBrinkLindströmArmgren
NőiDomeijH.JonssonJ.JonssonHögbergNilssonOlofsson-Zidek
 Szerbia FérfiRasticPetrovicJeremicMilenkovicHodzikKrsmanovic
 Szlovákia FérfiKazárMatiaškoHurajtŠimočko
NőiHalinárováKalinováPrekopováGerekováKuzmina
 Szlovénia FérfiMaričBauerRupnikDokl
NőiMaliGregorinBrankovič-LikozarRavnikar
 Törökország FérfiUstuntas
 Ukrajna FérfiDerizemljaDerkacsBilanenkoSzednevBerezhnoyPrimaSzemenov
NőiVa.SzemerenkoVi.SzemerenkoHvosztenkoVajhina-JefremovaPidhrusnaKarasevychSzuprunPyssarenkoJakowljewa
 Új-Zéland NőiMurphy

Férfiak

[szerkesztés]

A világkupa fordulói

[szerkesztés]
1. Svédország Östersund (2009. december 2. - 2009. december 6.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2009. december 3. Egyéni[1] Norvégia Emil Hegle Svendsen Egyesült Államok Timothy Burke Ausztria Christoph Sumann
2009. december 5. Sprint[2] Norvégia Ole Einar Bjørndalen Norvégia Emil Hegle Svendsen Egyesült Államok Timothy Burke
2009. december 6. Váltó[3]  Franciaország
Vincent Jay
Vincent Defrasne
Simon Fourcade
Martin Fourcade
 Norvégia
Emil Hegle Svendsen
Alexander Os
Lars Berger
Ole Einar Bjørndalen
 Ausztria
Daniel Mesotitsch
Simon Eder
Dominik Landertinger
Christoph Sumann
2. Ausztria Hochfilzen (2009. december 11. - 2009. december 13.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2009. december 11. Sprint[4] Norvégia Ole Einar Bjørndalen Oroszország Nyikolaj Kruglov Oroszország Jevgenyij Usztyugov
2009. december 12. Üldözőverseny[5] Norvégia Emil Hegle Svendsen Ausztria Simon Eder Norvégia Ole Einar Bjørndalen
2009. december 13. Váltó[6]  Ausztria
Simon Eder
Daniel Mesotitsch
Dominik Landertinger
Christoph Sumann
 Oroszország
Ivan Cserezov
Jevgenyij Usztyugov
Nyikolaj Kruglov
Makszim Csudov
 Németország
Christoph Stephan
Arnd Peiffer
Michael Greis
Simon Schempp
3. Szlovénia Pokljuka (2009. december 17. - 2009. december 20.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2009. december 17. Egyéni[7] Ausztria Christoph Sumann Franciaország Simon Fourcade Norvégia Alexander Os
2009. december 19. Sprint[8] Oroszország Ivan Cserezov Ausztria Dominik Landertinger Svájc Thomas Frei
2009. december 20. Üldözőverseny[9] Oroszország Jevgenyij Usztyugov Észtország Roland Lessing Ausztria Simon Eder
4. Németország Oberhof (2010. január 6. - 2010. január 10.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. január 7. Váltó[10]  Norvégia
Halvard Hanevold
Tarjei Bø
Emil Hegle Svendsen
Ole Einar Bjørndalen
 Franciaország
Vincent Jay
Vincent Defrasne
Simon Fourcade
Martin Fourcade
 Németország
Christoph Stephan
Michael Greis
Arnd Peiffer
Simon Schempp
2010. január 9. Sprint[11] Oroszország Jevgenyij Usztyugov Németország Michael Greis Svédország Carl Johan Bergman
2010. január 10. Tömegrajtos[12] Norvégia Ole Einar Bjørndalen Egyesült Államok Timothy Burke Lengyelország Tomasz Sikora
5. Németország Ruhpolding (2010. január 13. - 2010. január 17.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. január 14. Sprint[13] Norvégia Emil Hegle Svendsen Norvégia Ole Einar Bjørndalen Németország Michael Greis
2010. január 16. Tömegrajtos[14] Norvégia Emil Hegle Svendsen Oroszország Jevgenyij Usztyugov Ausztria Simon Eder
2010. január 17. Váltó[15]  Oroszország
Ivan Cserezov
Anton Sipulin
Makszim Csudov
Jevgenyij Usztyugov
 Norvégia
Halvard Hanevold
Tarjei Bø
Ole Einar Bjørndalen
Emil Hegle Svendsen
 Ausztria
Daniel Mesotitsch
Friedrich Pinter
Tobias Eberhard
Dominik Landertinger
6. Olaszország Antholz-Anterselva (2010. január 20. - 2010. január 24.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. január 21. Egyéni[16] Ukrajna Szerhij Szednev Ausztria Daniel Mesotitsch Franciaország Alexis Bœuf
2010. január 23. Sprint[17] Németország Arnd Peiffer Ausztria Dominik Landertinger Németország Christoph Stephan
2010. január 24. Üldözőverseny[18] Ausztria Daniel Mesotitsch Németország Arnd Peiffer Ausztria Dominik Landertinger
2010. évi téli olimpiai játékok
Kanada Vancouver (2010. február 13. - 2010. február 26.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. február 14. Sprint[19] Franciaország Vincent Jay Norvégia Emil Hegle Svendsen Horvátország Jakov Fak
2010. február 16. Üldözőverseny[20] Svédország Björn Ferry Ausztria Christoph Sumann Franciaország Vincent Jay
2010. február 18. Egyéni[21] Norvégia Emil Hegle Svendsen Norvégia Ole Einar Bjørndalen
Fehéroroszország Szjarhej Novikav
2010. február 21. Tömegrajtos[22] Oroszország Jevgenyij Usztyugov Franciaország Martin Fourcade Szlovákia Pavol Hurajt
2010. február 26. Váltó[23]  Norvégia
Halvard Hanevold
Tarjei Bø
Emil Hegle Svendsen
Ole Einar Bjørndalen
 Ausztria
Simon Eder
Daniel Mesotitsch
Dominik Landertinger
Christoph Sumann
 Oroszország
Ivan Cserezov
Anton Sipulin
Makszim Csudov
Jevgenyij Usztyugov
7. Finnország Kontiolahti (2010. március 12. - 2010. március 14.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. március 13. Sprint[24] Oroszország Ivan Cserezov Norvégia Emil Hegle Svendsen Franciaország Martin Fourcade
2010. március 14. Üldözőverseny[25] Franciaország Martin Fourcade Olaszország Christian De Lorenzi Franciaország Vincent Jay
8. Norvégia Holmenkollen (2010. március 18. - 2010. március 21.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. március 18. Sprint[26] Franciaország Martin Fourcade Oroszország Makszim Csudov Ausztria Christoph Sumann
2010. március 20. Üldözőverseny[27] Franciaország Martin Fourcade Németország Simon Schempp Oroszország Ivan Cserezov
2010. március 21. Tömegrajtos[28] Oroszország Ivan Cserezov Ausztria Christoph Sumann Norvégia Emil Hegle Svendsen
9. Oroszország Hanti-Manszijszk (2010. március 25. - 2010. március 28.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. március 26. Sprint[29] Oroszország Ivan Cserezov Olaszország Christian De Lorenzi Ukrajna Andrij Derizemlja
2010. március 27. Tömegrajtos[30] Ausztria Dominik Landertinger Németország Arnd Peiffer Norvégia Halvard Hanevold

Végeredmény

[szerkesztés]

Összetett

[szerkesztés]

# Név[31] Pontszám
1.Norvégia Emil H. Svendsen828
2.Ausztria Christoph Sumann813
3.Oroszország Ivan Cserezov782
4.Oroszország Jevgenyij Usztyugov752
5.Franciaország Martin Fourcade719
6.Ausztria D. Landertinger701
7.Franciaország Simon Fourcade655
8.Ausztria Simon Eder653
9.Németország Arnd Peiffer646
10.Norvégia Ole E. Bjørndalen593
11.Franciaország Vincent Jay563
12.Ausztria Daniel Mesotitsch540
13.Németország Michael Greis537
14.Egyesült Államok Timothy Burke525
15.Németország Andreas Birnbacher479
16.Svédország Björn Ferry472
17.Oroszország Makszim Csudov438
18.Lengyelország Tomasz Sikora421
19.Norvégia Alexander Os414
20.Szlovénia Klemen Bauer396
21.Ukrajna Andrij Derizemlja390
22.Ukrajna Szerhij Szednev374
23.Oroszország Anton Sipulin374
24.Szlovákia Pavol Hurajt362
25.Norvégia Halvard Hanevold360
26.Fehéroroszország Szjarhej Novikav346
27.Németország Christoph Stephan322
28.Svédország C. Johan Bergman314
29.Csehország Michal Šlesingr312
30.Kanada Jean-P. Leguellec309
31.Oroszország Nyikolaj Kruglov291
32.Olaszország Christian De Lorenzi276
33.Ausztria Friedrich Pinter265
34.Norvégia Lars Berger227
35.Franciaország Vincent Defrasne222
36.Németország Simon Schempp216
37.Csehország Jaroslav Soukup211
38.Horvátország Jakov Fak209
39.Svájc Thomas Frei202
# Név Pontszám
40.Oroszország Wiktor Wassiljew193
41.Németország Alexander Wolf183
42.Ausztria Tobias Eberhard177
43.Norvégia Tarjei Bø176
44.Svédország Fredrik Lindström176
45.Norvégia Frode Andresen163
46.Szlovénia Janez Marič157
47.Ukrajna Szerhij Szemenov144
48.Egyesült Államok Jeremy Teela133
49.Svájc Simon Hallenbarter117
50.Olaszország Lukas Hofer113
51.Oroszország Alexei Wolkow112
52.Svédország Mattias Nilsson108
53.Franciaország Alexis Bœuf107
54.Svájc Matthias Simmen106
55.Lettország Ilmārs Bricis104
56.Fehéroroszország Rusztam Valiulin94
57.Finnország Paavo Puurunen83
58.Svájc Benjamin Weger82
59.Észtország Roland Lessing79
60.Kanada Brendan Green77
61.Kazahsztán A. Cservjakov76
62.Svédország Magnus Jonsson74
63.Szlovákia Dušan Šimočko70
64.Csehország Tomáš Holubec68
65.Norvégia Ronny Hafsås64
66.Csehország Ondrej Moravec64
67.Bulgária Krasimir Anev61
68.Ukrajna O. Bilanenko54
69.Kína Zhang Chengye54
70.Fehéroroszország Javhen Abramenka51
71.Norvégia Hans M. Gjedrem51
72.Japán Hidenori Isa50
73.Olaszország Markus Windisch49
74.Fehéroroszország Aljakszandr Sziman45
75.Svájc Claudio Böckli44
76.Németország Michael Rösch38
77.Csehország Roman Dostál37
78.Észtország Martten Kaldvee36
# Név Pontszám
79.Észtország Indrek Tobreluts36
80.Szlovénia Peter Dokl30
81.Németország Daniel Böhm29
82.Svédország Ted Armgren28
83.Svájc Ivan Joller25
84.Franciaország Jean-G. Béatrix24
85.Észtország Priit Viks24
86.Finnország Timo Antila24
87.Szlovénia Vasja Rupnik22
88.Olaszország Rene L. Vuillermoz21
89.Kanada Marc-André Bédard21
90.Egyesült Államok Lowell Bailey21
91.Olaszország Mattia Cola19
92.Csehország Zdeněk Vítek19
93.Kanada Robin Clegg18
94.Kazahsztán Jan Szavickij18
95.Ukrajna Oleh Bereschnyj16
96.Fehéroroszország U. Tschapelin16
97.Egyesült Államok Jay Hakkinen16
98.Japán Kazuya Inomata16
99.Lengyelország Łukasz Szczurek13
100.Bulgária M. Kletscherow12
101.Észtország Kauri Kõiv11
102.Németország Daniel Graf11
103.Fehéroroszország Mihail Szjamjonav10
104.Ukrajna V. Derkacs9
105.Kanada Scott Perras9
106.Szlovákia Marek Matiaško8
107.Észtország Priit Narusk8
108.Ukrajna Roman Prima6
109.Franciaország Lois Habert6
110.Fehéroroszország Wital Zwetau5
111.Japán Junji Nagai5
112.Franciaország Tanguy Roche5
113.Svédország Jörgen Brink5
114.Ausztria Julian Eberhard5
115.Lettország Edgars Piksons4
116.Norvégia Rune Bratsveen1

Egyéni

[szerkesztés]
# Név[32] Pontszám
1.Ausztria Christoph Sumann142
2.Norvégia Emil Hegle Svendsen120
3.Ausztria Daniel Mesotitsch120
4.Ukrajna Szerhij Szednev114
5.Szlovákia Pavol Hurajt111
6.Lengyelország Tomasz Sikora101
7.Csehország Michal Šlesingr99
8.Franciaország Martin Fourcade97
9.Egyesült Államok Timothy Burke93
10.Norvégia Alexander Os90
# Név Pontszám
11.Németország Michael Greis83
12.Franciaország Simon Fourcade80
13.Oroszország Jevgenyij Usztyugov80
14.Oroszország Makszim Csudov79
15.Németország Alexander Wolf75
16.Fehéroroszország Szjarhej Novikav74
17.Franciaország Vincent Jay72
18.Svédország Björn Ferry67
18.Ausztria Simon Eder67
20.Csehország Jaroslav Soukup65

Sprint

[szerkesztés]
# Név[33] Pontszám
1.Norvégia Emil Hegle Svendsen354
2.Oroszország Ivan Cserezov344
3.Ausztria Christoph Sumann292
4.Oroszország Jevgenyij Usztyugov278
5.Ausztria Dominik Landertinger272
6.Németország Arnd Peiffer270
7.Norvégia Ole Einar Bjørndalen265
8.Franciaország Martin Fourcade253
9.Franciaország Simon Fourcade253
10.Németország Michael Greis251
# Név Pontszám
11.Ausztria Simon Eder226
12.Egyesült Államok Timothy Burke204
13.Szlovénia Klemen Bauer193
14.Ukrajna Andrij Derizemlja189
15.Oroszország Makszim Csudov174
16.Németország Andreas Birnbacher170
17.Franciaország Vincent Jay167
18.Németország Christoph Stephan167
19.Oroszország Anton Sipulin162
20.Svédország Björn Ferry156

Üldözőverseny

[szerkesztés]
# Név[34] Pontszám
1.Franciaország Martin Fourcade197
2.Ausztria Simon Eder196
3.Oroszország Ivan Cserezov189
4.Oroszország Jevgenyij Usztyugov184
5.Ausztria Dominik Landertinger184
6.Ausztria Christoph Sumann179
7.Franciaország Vincent Jay174
8.Norvégia Emil Hegle Svendsen173
9.Németország Arnd Peiffer160
10.Svédország Björn Ferry157
# Név Pontszám
11.Franciaország Simon Fourcade154
12.Ausztria Daniel Mesotitsch135
13.Németország Simon Schempp122
14.Lengyelország Tomasz Sikora116
15.Németország Andreas Birnbacher114
16.Norvégia Ole Einar Bjørndalen108
17.Svédország Carl Johan Bergman98
18.Szlovénia Klemen Bauer95
19.Olaszország Christian De Lorenzi94
20.Fehéroroszország Szjarhej Novikav93

Tömegrajtos

[szerkesztés]
# Név[35] Pontszám
1.Oroszország Jevgenyij Usztyugov197
2.Norvégia Emil Hegle Svendsen163
3.Németország Arnd Peiffer161
4.Ausztria Christoph Sumann160
5.Ausztria Dominik Landertinger157
6.Oroszország Ivan Cserezov154
7.Norvégia Ole Einar Bjørndalen152
8.Franciaország Martin Fourcade152
9.Franciaország Simon Fourcade141
10.Ausztria Simon Eder137
# Név Pontszám
11.Norvégia Halvard Hanevold133
12.Franciaország Vincent Jay131
13.Ausztria Daniel Mesotitsch128
14.Egyesült Államok Timothy Burke124
15.Németország Andreas Birnbacher123
16.Norvégia Alexander Os119
17.Oroszország Makszim Csudov112
18.Németország Michael Greis111
19.Lengyelország Tomasz Sikora102
20.Ukrajna Andrij Derizemlja97

Váltó

[szerkesztés]

# Név[36] Pontszám
1. Norvégia228
2. Ausztria210
3. Oroszország205
4. Franciaország195
5. Németország179
6. Svédország155
7. Svájc144
8. USA133
9. Csehország133
# Név Pontszám
10. Ukrajna131
11. Fehéroroszország123
12. Olaszország120
13. Kanada110
14. Lettország107
15. Észtország107
16. Szlovénia105
17. Japán101
18. Bulgária100
# Név Pontszám
19. Szlovákia98
20. Kazahsztán97
21. Finnország79
22. Litvánia75
23. Lengyelország72
24. Egyesült Királyság61
25. Szerbia51
26. Magyarország15

A világkupa fordulói

[szerkesztés]
1. Svédország Östersund (2009. december 2. - 2009. december 6.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2009. december 2. Egyéni[37] Svédország Helena Jonsson Svédország Anna Carin Olofsson Fehéroroszország Darja Domracsava
2009. december 5. Sprint[38] Norvégia Tora Berger Oroszország Olga Medvedceva Finnország Kaisa Mäkäräinen
2009. december 6. Váltó[39]  Németország
Martina Beck
Andrea Henkel
Simone Hauswald
Kati Wilhelm
 Oroszország
Szvetlana Szlepcova
Anna Buligina
Olga Zajceva
Olga Medvedceva
 Franciaország
Marie-Laure Brunet
Sylvie Becaert
Marie Dorin
Sandrine Bailly
2. Ausztria Hochfilzen (2009. december 11. - 2009. december 13.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2009. december 11. Sprint[40] Svédország Anna Carin Olofsson Svédország Helena Jonsson Oroszország Olga Zajceva
2009. december 12. Üldözőverseny[41] Svédország Helena Jonsson Oroszország Szvetlana Szlepcova Oroszország Olga Zajceva
2009. december 13. Váltó[42]  Oroszország
Szvetlana Szlepcova
Anna Buligina
Jana Romanova
Olga Zajceva
 Franciaország
Marie-Laure Brunet
Sylvie Becaert
Marie Dorin
Sandrine Bailly
 Svédország
Elisabeth Högberg
Anna Carin Olofsson
Anna Maria Nilsson
Helena Jonsson
3. Szlovénia Pokljuka (2009. december 17. - 2009. december 20.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2009. december 17. Egyéni[43] Svédország Helena Jonsson Svédország Anna Carin Olofsson Szlovákia Anastasiya Kuzmina
2009. december 19. Sprint[44] Oroszország Szvetlana Szlepcova Oroszország Anna Bogalij-Tyitovec Németország Magdalena Neuner
2009. december 20. Üldözőverseny[45] Oroszország Szvetlana Szlepcova Németország Magdalena Neuner Oroszország Anna Bogalij-Tyitovec
4. Németország Oberhof (2010. január 6. - 2010. január 10.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. január 6. Váltó[46]  Oroszország
Anna Bogalij-Tyitovec
Anna Buligina
Olga Medvedceva
Szvetlana Szlepcova
 Németország
Martina Beck
Simone Hauswald
Tina Bachmann
Andrea Henkel
 Franciaország
Marie-Laure Brunet
Sylvie Becaert
Marie Dorin
Sandrine Bailly
2010. január 8. Sprint[47] Németország Simone Hauswald Svédország Helena Jonsson Norvégia Ann Kristin Flatland
2010. január 10. Tömegrajtos[48] Németország Andrea Henkel Svédország Helena Jonsson Norvégia Tora Berger
5. Németország Ruhpolding (2010. január 13. - 2010. január 17.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. január 13. Sprint[49] Svédország Anna Carin Olofsson Oroszország Olga Medvedceva Németország Magdalena Neuner
2010. január 15. Váltó[50]  Svédország
Elisabeth Högberg
Anna Carin Olofsson
Anna Maria Nilsson
Helena Jonsson
 Oroszország
Jana Romanova
Anna Buligina
Olga Medvedceva
Olga Zajceva
 Norvégia
Liv Kjersti Eikeland
Ann Kristin Flatland
Solveig Rogstad
Tora Berger
2010. január 16. Tömegrajtos[51] Svédország Helena Jonsson Németország Simone Hauswald Németország Magdalena Neuner
6. Olaszország Antholz-Anterselva (2010. január 20. - 2010. január 24.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. január 20. Egyéni[52] Németország Magdalena Neuner Németország Kati Wilhelm Németország Andrea Henkel
2010. január 22. Sprint[53] Németország Magdalena Neuner Németország Andrea Henkel Franciaország Sandrine Bailly
2010. január 24. Üldözőverseny[54] Németország Andrea Henkel Németország Magdalena Neuner Norvégia Ann Kristin Flatland
2010. évi téli olimpiai játékok
Kanada Vancouver (2010. február 13. - 2010. február 26.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. február 13. Sprint[55] Szlovákia Anastasiya Kuzmina Németország Magdalena Neuner Franciaország Marie Dorin
2010. február 16. Üldözőverseny[56] Németország Magdalena Neuner Szlovákia Anastasiya Kuzmina Franciaország Marie-Laure Brunet
2010. február 18. Egyéni[57] Norvégia Tora Berger Kazahsztán Jelena Hrusztaljova Fehéroroszország Darja Domracsava
2010. február 21. Tömegrajtos[58] Németország Magdalena Neuner Oroszország Olga Zajceva Németország Simone Hauswald
2010. február 23. Váltó[59]  Oroszország
Szvetlana Szlepcova
Anna Bogalij-Tyitovec
Olga Medvedceva
Olga Zajceva
 Franciaország
Marie-Laure Brunet
Sylvie Becaert
Marie Dorin
Sandrine Bailly
 Németország
Kati Wilhelm
Simone Hauswald
Martina Beck
Andrea Henkel
7. Finnország Kontiolahti (2010. március 12. - 2010. március 14.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. március 13. Sprint[60] Fehéroroszország Darja Domracsava Oroszország Olga Zajceva Németország Kati Wilhelm
2010. március 14. Üldözőverseny[61] Fehéroroszország Darja Domracsava Németország Magdalena Neuner Németország Simone Hauswald
8. Norvégia Holmenkollen (2010. március 18. - 2010. március 21.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. március 18. Sprint[62] Németország Simone Hauswald Fehéroroszország Darja Domracsava Svédország Anna Carin Olofsson
2010. március 20. Üldözőverseny[63] Németország Simone Hauswald Fehéroroszország Darja Domracsava Svédország Anna Carin Olofsson
2010. március 21. Tömegrajtos[64] Németország Simone Hauswald Ukrajna Viktorija Szemerenko Németország Magdalena Neuner
9. Oroszország Hanti-Manszijszk (2010. március 25. - 2010. március 28.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. március 25. Sprint[65] Oroszország Jana Romanova Franciaország Marie-Laure Brunet Svédország Helena Jonsson
2010. március 27. Tömegrajtos[66] Németország Magdalena Neuner Franciaország Sandrine Bailly Szlovákia Anastasiya Kuzmina

Végeredmény

[szerkesztés]

Összetett

[szerkesztés]

# Név[67] Pontszám
1.Németország Magdalena Neuner933
2.Németország Simone Hauswald854
3.Svédország Helena Jonsson813
4.Németország Andrea Henkel781
5.Svédország A. Carin Olofsson775
6.Fehéroroszország Darja Domracsava770
7.Németország Kati Wilhelm733
8.Oroszország Olga Zajceva719
9.Franciaország Marie-Laure Brunet682
10.Szlovénia Teja Gregorin588
11.Oroszország Szvetlana Szlepcova572
12.Norvégia Tora Berger564
13.Oroszország Olga Medvedceva542
14.Ukrajna Val. Szemerenko538
15.Oroszország Anna Buligina499
16.Franciaország Sandrine Bailly492
16.Franciaország Marie Dorin492
18.Németország Martina Beck462
19.Ukrajna Vik. Szemerenko453
20.Szlovákia Anastasiya Kuzmina443
21.Norvégia Ann Kristin Flatland430
22.Finnország Kaisa Mäkäräinen418
23.Oroszország Jana Romanova416
24.Németország Tina Bachmann414
25.Franciaország Sylvie Becaert405
26.Ukrajna O. Hvosztenko394
27.Fehéroroszország Ljudmila Kalincsik363
28.Oroszország A. Bogalij-Tyitovec359
29.Ukrajna Olena Pidhrusna346
30.Fehéroroszország Nadzeja Szkardzina323
31.Kanada Zina Kocher315
32.Lengyelország Agnieszka Cyl287
33.Románia Tófalvi Éva237
34.Kína Song Chaoqing211
# Név Pontszám
35.Kazahsztán Jelena Hrusztaljova208
36.Svájc Selina Gasparin198
37.Lengyelország W. Nowakowska189
38.Kína Wang Chunli182
39.Franciaország Julie Carraz-Collin179
40.Németország Juliane Döll158
41.Kína Kong Yingchao151
42.Moldova Natalia Levcencova142
43.Szlovénia Dijana Ravnikar133
44.Olaszország Katja Haller122
45.Lengyelország Krystyna Pałka122
46.Szlovénia Andreja Mali121
47.Németország Kathrin Hitzer103
48.Svédország Anna Maria Nilsson99
49.Litvánia D. Rasimovičiūtė97
50.Lettország Madara Līduma94
51.Lengyelország Magdalena Gwizdoń94
52.Olaszország Michela Ponza90
53.Ukrajna L. V.-Jefremova89
54.Fehéroroszország Volha Kudrjasova87
55.Franciaország Anaïs Bescond76
56.Olaszország Karin Oberhofer72
57.Kína Liu Xianying72
58.Csehország Zdeňka Vejnarová70
59.Oroszország Jekaterina Jurlowa67
60.Csehország Magda Rezlerová63
61.Svédország Sofia Domeij62
62.Szlovénia T. Brankovič-Likozar56
63.Csehország Veronika Vítková53
64.Oroszország Natalja Burdyga51
65.Kanada Megan Tandy49
66.Észtország Kadri Lehtla48
67.Norvégia Synnøve Solemdal46
68.Kazahsztán Marina Lebegyeva36
# Név Pontszám
69.Szlovákia Janka Gereková35
70.Románia Mihaela Purdea32
71.Németország Sabrina Buchholz30
72.Norvégia Liv-Kjersti Eikeland30
73.Kína Liu Yuanyuan30
74.Fehéroroszország Volha Nazarava27
75.Bulgária Nina Klenowska27
76.Kazahsztán Anna Lebegyeva25
77.Kína Dong Xue24
78.Fehéroroszország Ljudmila Ananyko23
79.Japán Fuyuko Suzuki22
80.Oroszország Natalja Sokolowa21
81.Egyesült Államok Haley Johnson20
82.Egyesült Államok Lanny Barnes18
83.Finnország Mari Laukkanen18
84.Románia Alexandra Stoian17
85.Norvégia K. Henneseid Eie17
86.Kanada Megan Imrie15
87.Svédország Jenny Jonsson15
88.Norvégia G. M. I.-Kristiansen13
89.Svédország Elisabeth Högberg13
90.Lengyelország Paulina Bobak11
91.Norvégia Solveig Rogstad8
92.Szlovákia Martina Halinárová8
93.Andorra Laure Soulié8
94.Egyesült Államok Sara Studebaker7
95.Kazahsztán Ljubov Filmonova6
96.Ukrajna Oxana Jakowljewa6
97.Csehország Barbora Tomešová5
98.Lengyelország Magdalena Nykiel4
99.Románia Ferencz Réka4
100.Ukrajna L. Pyssarenko3
101.Korea Mun Ji-hee2

Egyéni

[szerkesztés]
# Név[68] Pontszám
1.Svédország Anna Carin Olofsson132
2.Németország Andrea Henkel126
3.Németország Kati Wilhelm121
4.Fehéroroszország Darja Domracsava121
5.Svédország Helena Jonsson120
6.Németország Magdalena Neuner114
7.Ukrajna Okszana Hvosztenko103
8.Ukrajna Valentina Szemerenko102
9.Franciaország Marie-Laure Brunet95
10.Oroszország Jana Romanova90
# Név Pontszám
11.Kazahsztán Jelena Hrusztaljova88
12.Oroszország Olga Medvedceva88
13.Norvégia Tora Berger87
14.Olaszország Michela Ponza86
15.Ukrajna Olena Pidhrusna77
16.Németország Martina Beck76
17.Szlovákia Anastasiya Kuzmina73
18.Lengyelország Agnieszka Cyl71
19.Moldova Natalia Levcencova70
20.Németország Juliane Döll64

Sprint

[szerkesztés]
# Név[69] Pontszám
1.Németország Simone Hauswald345
2.Németország Magdalena Neuner334
3.Svédország Helena Jonsson332
4.Svédország Anna Carin Olofsson326
5.Németország Kati Wilhelm303
6.Fehéroroszország Darja Domracsava283
7.Oroszország Olga Zajceva281
8.Franciaország Marie-Laure Brunet267
9.Oroszország Olga Medvedceva262
10.Oroszország Szvetlana Szlepcova256
# Név Pontszám
11.Németország Andrea Henkel248
12.Oroszország Anna Buligina240
13.Franciaország Sandrine Bailly229
14.Franciaország Marie Dorin219
15.Norvégia Tora Berger215
16.Norvégia Ann Kristin Flatland208
17.Finnország Kaisa Mäkäräinen202
18.Szlovénia Teja Gregorin200
19.Ukrajna Valentina Szemerenko195
20.Németország Tina Bachmann187

Üldözőverseny

[szerkesztés]
# Név[70] Pontszám
1.Németország Magdalena Neuner256
2.Németország Simone Hauswald217
3.Oroszország Olga Zajceva207
4.Fehéroroszország Darja Domracsava199
5.Németország Andrea Henkel194
6.Svédország Anna Carin Olofsson187
7.Svédország Helena Jonsson182
8.Oroszország Szvetlana Szlepcova180
9.Szlovénia Teja Gregorin159
10.Franciaország Marie-Laure Brunet152
# Név Pontszám
11.Németország Kati Wilhelm151
12.Oroszország Anna Buligina136
13.Kanada Zina Kocher131
14.Ukrajna Valentina Szemerenko125
15.Szlovákia Anastasiya Kuzmina121
16.Németország Tina Bachmann116
17.Franciaország Sylvie Becaert111
18.Ukrajna Viktorija Szemerenko111
19.Franciaország Marie Dorin111
20.Norvégia Ann Kristin Flatland107

Tömegrajtos

[szerkesztés]
# Név[71] Pontszám
1.Németország Magdalena Neuner216
2.Németország Simone Hauswald198
3.Németország Andrea Henkel125
4.Svédország Helena Jonsson166
5.Oroszország Olga Zajceva154
6.Franciaország Sandrine Bailly143
7.Németország Kati Wilhelm140
8.Fehéroroszország Darja Domracsava140
9.Norvégia Tora Berger139
10.Németország Martina Beck134
# Név Pontszám
11.Szlovénia Teja Gregorin133
12.Franciaország Marie-Laure Brunet127
13.Ukrajna Viktorija Szemerenko125
14.Oroszország Olga Medvedceva121
15.Svédország Anna Carin Olofsson112
16.Finnország Kaisa Mäkäräinen106
17.Szlovákia Anastasiya Kuzmina105
18.Németország Tina Bachmann98
19.Franciaország Marie Dorin98
20.Ukrajna Valentina Szemerenko97

Váltó

[szerkesztés]

# Név[72] Pontszám
1. Oroszország234
2. Németország205
3. Franciaország204
4. Svédország191
5. Norvégia165
6. Ukrajna151
7. Kína150
8. Fehéroroszország138
9. Lengyelország135
# Név Pontszám
10. Szlovénia135
11. Csehország120
12. Kazahsztán118
13. Románia116
14. Szlovákia106
15. Lettország101
16. Olaszország96
17. Észtország94
18. Bulgária92
# Név Pontszám
19. Finnország79
19. Kanada79
21. Japán72
22. USA46
23. Ausztria42
24. Dél-Korea40
25. Horvátország17

Vegyes váltó

[szerkesztés]
7. Finnország Kontiolahti (2010. március 12. - 2010. március 14.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. március 12. Vegyesáltó[73]  Norvégia
Ann Kristin Flatland
Tora Berger
Halvard Hanevold
Tarjei Bø
 Németország
Kati Wilhelm
Magdalena Neuner
Erik Lesser
Simon Schempp
 Olaszország
Katja Haller
Karin Oberhofer
Lukas Hofer
Christian De Lorenzi
2010-es sílövő-világbajnokság
Oroszország Hanti-Manszijszk
(2010. március 28.)
Dátum Versenyszám Első Második Harmadik
2010. március 28. Vegyesáltó[74]  Németország
Simone Hauswald
Magdalena Neuner
Simon Schempp
Arnd Peiffer
 Norvégia
Ann Kristin Flatland
Tora Berger
Emil Hegle Svendsen
Ole Einar Bjørndalen
 Svédország
Helena Jonsson
Anna Carin Olofsson-Zidek
Björn Ferry
Carl Johan Bergman

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. Férfi egyéni - Östersund
  2. Férfi sprint - Östersund
  3. Férfi váltó - Östersund
  4. Férfi sprint - Hochfilzen
  5. Férfi üldözőverseny - Hochfilzen
  6. Férfi váltó - Hochfilzen
  7. Férfi egyéni - Pokljuka
  8. Férfi sprint - Pokljuka
  9. Férfi üldözőverseny - Pokljuka
  10. Férfi váltó - Oberhof
  11. Férfi sprint - Oberhof
  12. Férfi tömegrajtos - Oberhof
  13. Férfi sprint - Ruhpolding
  14. Férfi tömegrajtos - Ruhpolding
  15. Férfi váltó - Ruhpolding
  16. Férfi egyéni - Antholz-Anterselva
  17. Férfi sprint - Antholz-Anterselva
  18. Férfi üldözőverseny - Antholz-Anterselva
  19. Férfi sprint - Vancouver. [2012. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 10.)
  20. Férfi üldözőverseny - Vancouver. [2012. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 10.)
  21. Férfi egyéni - Vancouver. [2011. szeptember 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 10.)
  22. Férfi tömegrajtos - Vancouver. [2012. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 10.)
  23. Férfi váltó - Vancouver. [2011. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 10.)
  24. Férfi sprint - Kontiolahti
  25. Férfi üldözőverseny - Kontiolahti
  26. Férfi sprint - Holmenkollen
  27. Férfi üldözőverseny - Holmenkollen
  28. Férfi tömegrajtos - Holmenkollen
  29. Férfi sprint - Hanti-Manszijszk
  30. Férfi tömegrajtos - Hanti-Manszijszk
  31. Férfi összetett - végeredmény. [2010. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 27.)
  32. Férfi egyéni - végeredmény
  33. Férfi sprint - végeredmény
  34. Férfi üldözőverseny - végeredmény
  35. Férfi tömegrajtos - végeredmény
  36. Férfi váltó - végeredmény
  37. Női egyéni - Östersund
  38. Női sprint - Östersund
  39. Női váltó - Östersund
  40. Női sprint - Hochfilzen
  41. Női üldözőverseny - Hochfilzen
  42. Női váltó - Hochfilzen
  43. Női egyéni - Pokljuka
  44. Női sprint - Pokljuka
  45. Női üldözőverseny - Pokljuka
  46. Női váltó - Oberhof
  47. Női sprint - Oberhof
  48. Női tömegrajtos - Oberhof
  49. Női sprint - Ruhpolding
  50. Női váltó - Ruhpolding
  51. Női tömegrajtos - Ruhpolding
  52. Női egyéni - Antholz-Anterselva
  53. Női sprint - Antholz-Anterselva
  54. Női üldözőverseny - Antholz-Anterselva
  55. Női sprint - Vancouver. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 10.)
  56. Női üldözőverseny - Vancouver. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 10.)
  57. Női egyéni - Vancouver. [2012. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 10.)
  58. Női tömegrajtos - Vancouver. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 10.)
  59. Női váltó - Vancouver. [2012. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 10.)
  60. Női egyéni - Kontiolahti
  61. Női üldözőverseny - Kontiolahti
  62. Női egyéni - Holmenkollen
  63. Női üldözőverseny - Holmenkollen
  64. Női tömegrajtos - Holmenkollen
  65. Női egyéni - Hanti-Manszijszk
  66. Női tömegrajtos - Hanti-Manszijszk
  67. Női összetett - végeredmény
  68. Női egyéni - végeredmény
  69. Női sprint - végeredmény
  70. Női üldözőverseny - végeredmény
  71. Női tömegrajtos - végeredmény
  72. Női váltó - végeredmény
  73. Vegyesáltó - Kontiolahti
  74. Vegyesáltó - Hanti-Manszijszk. [2010. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 15.)

    Források

    [szerkesztés]