Fender
| Fender Musical Instruments Co. | |
[[Fájl: |150px]] | |
| Típus | magánvállalat |
| Alapítva | 1946-ban; Leo Fender |
| Székhely | Scottsdale, Arizona, USA 8860 E. Chaparral Road, Suite 100 |
| Vezetők | Matthew Janopaul (elnök), William Mendello (ügyvezető) |
| Alapító | Leo Fender |
| Iparág | Hangszerek |
| Forma | magántulajdonban lévő vállalat |
| Termékek | Különböző pengetős hangszerek, főleg gitárok, erősítők, kiegészítők |
| Anyavállalata | 1965–1985-ig: CBS |
| Leányvállalatai | Squier, Gretsch, Jackson Guitars, Charvel, Tacoma, Guild, SWR Sound Corporation, Brand X, Orpheum, Olympia |
 Fender Musical Instruments Co.
Pozíció az Egyesült Államok térképén
| |
 é. sz. 33° 38′ 46″, ny. h. 111° 53′ 57″33.646032°N 111.899058°WKoordináták: é. sz. 33° 38′ 46″, ny. h. 111° 53′ 57″33.646032°N 111.899058°W | |
| A Fender Musical Instruments Co. weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Fender Musical Instruments Co. témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Fender Musical Instruments Corporation amerikai hangszercég, mely úttörő szerepet vállalt az elektromos hangszedővel szerelt gitárok fejlesztésében. Napjaink egyik legmeghatározóbb gitármárkája, mely már a kezdetektől élen járt a kitűnő minőségű elektromos gitárok készítésében, így mára neve szinte egybefonódott a hangszer történetével. A Fender névhez fűződik az első sorozatban gyártott, tömörtestű elektromos gitár, az Esquire (korábban Broadcaster), illetve később a Telecaster modell. Napjainkban a Stratocaster (becenevén csak „Strat”) révén a Gibson mellett a másik olyan gitárgyártó, melynek termékei már-már a rock szimbólumává váltak, komoly hatást gyakorolva a könnyűzene elterjedésére. Ugyancsak a Fenderhez kötődik az első elektromos basszusgitár, a Precision modell (becenevén „P-bass”) kifejlesztése.
A vállalkozást a rádiómérnök Leo Fender alapította 1946-ban, az Amerikai Egyesült Államok-beli Fullertonban, Kalifornia államban. Fendernek Adolph Rickenbacker és Les Paul mellett jelentős szerepe volt az elektromágneses hangszedő kifejlesztésében és elterjedésében. A cég jelenlegi székhelye az arizonai Scottsdale-ben található. Története során magánvállalkozásként nagy hírnévre tett szert, ami aztán a CBS-korszak alatt fokozatosan csorbulni kezdett. Végül 1985-ben a márkanevet megmentették a céghez hű alkalmazottak, és újra virágzásnak indult. Jelenleg a kaliforniai Coronában, valamint Mexikóban működnek összeszerelő üzemek, de a cégnek vannak kirendeltségei Japánban és Dél-Koreában is.
A cég története
Leo Fender amerikai villamosmérnök saját vállalkozása 1938-ban indult a kaliforniai Fullertonban Fender's Radio Service néven. A cég rádiók javítása mellett fonográfokkal és különböző elektronikus jelerősítőkkel is foglalkozott. Ekkoriban a zenészek által használt erősítők még a Western Electric által kifejlesztett eljárásra és elektroncsöves technológiára épültek.[1] Fender figyelme ekkor fordult a még csak ilyentájt kialakulóban lévő hangszer-erősítő iparág felé.
Az 1940-es évek elején Fender társult Doc Kaufmannal és együtt megalapították a K & F Manufacturing Corporationt, mely már kifejezetten hangszerek elektromos erősítésére – főleg javításra – specializálódott. A gyártás 1945-ben indult meg. A cég első terméke egy hawaii stílusú lap steel gitár volt (lásd jobbra), melyet erősítővel együtt árultak. Fender rájött, hogy a gyártásból sokkal nagyobb profit származik, mint a javításokból, így megpróbálta a vállalkozást ebbe az irányba orientálni, ami végülis 1946-ban Kaufmann kiválásához vezetett. Fender ekkor nevezte át vállalkozását a Fender Electric Instrument Company névre, és ezzel megalakult a mai márka elődje, amelynek sikerei egészen a CBS korszak beköszöntéig töretlenül íveltek felfelé. Leo Fender 1947-ig maradt a vállalkozás vezetője.
A mágneses elven működő hangszedők szélesebb körben történő elterjedését követően Fender úttörő módon tömörtestű gitárok készítésébe fogott. Az első ilyen hangszer több éves fejlesztgetés után 1950-ben készült el egy hangszedővel, ami a húrlábra csavarozva kapott helyet. Ez volt az '50-es Esquire modell.[2] Később Fender felismerte, hogy két hangszedő alkalmazásával a gitár hangzása sokkal jobban variálható, így 1950 végén megkezdték a kéthangszedős változat gyártását eredetileg Broadcaster néven. Miután kiderült, hogy a Gretsch cégnek már van egy Broadcaster fantázianevű dobfelszerelése, a nevet 1951-ben Telecasterre változtatták.[3] A Telecasterek már hatalmas sikernek örvendtek és évekig a legkeresettebb elektormos gitároknak számítottak, egészen a Stratocaster megjelenéséig, amit már a Telecastert ért kritikák tükrében terveztek meg.
Az elektromos basszusgitárok feltűnése
Az elekromos erősítésű hangszerek elterjedésének hajnalán a korabeli zenekarok főleg nagybőgőt használtak a basszus-szekció hangszereként. Fender felismerte, hogy az elektromos hangszedő remekül felhasználható egy a bőgő hangzását utánzó, de kisebb, gitár-jellegű hangszer kifejlesztéséhez. 1951-ben bemutatta a forradalmi Precision Bass modellt, melynek köszönhetően basszusgitárosok erősítőre köthették hangszerüket.[4]
A Precision Bass hihetetlen népszerűségre tett szert, aminek köszönhetően más gyártók is átvették Fender ötletét és elkezdődött az elektromos basszusgitárok korszaka. Az egyre erősödő konkurencia rákényszerítette a Fender céget az újabb basszus-modellek bevezetésére. Elsőként a Jazz Bass jelent meg, majd később a Mustang és Jaguar szólógitár-modellekből basszus-változatokat is készített a cég.
A Stratocaster sikerei
A Telecaster után újabb ötletek és technológiák születtek (lásd: Fender-innovációk), így elérkezett az idő ezek felhasználásával egy új modell kifejlesztésére és 1954-ben végül bemutatták a Stratocastert. A gitár számos újdonsággal szolgált, elsősorban design terén, melyet nem csak a Fender fejlesztőcsapata és Leo észrevételei, de profi zenészek tapasztalatainak figyelembevételével alakítottak ki. Az újdonságok közé tartozik a harmadik egytekercses (single-coil) hangszedő, ami a hangszínek további variálhatóságának lehetőségét kínálja. A gitártest új kontúrjával játék közben kényelmesebb tartani a hangszert, és az alsó kivágásnak köszönhetően kényelmesebb lett a hozzáférés a magasabb fekvésekhez. A legnagyobb újdonság azonban az új vibrato-kar, melyet Fender - egyébként helytelenül - tremolónak nevezett, azonban Fender szóhasználata után a legtöbben a mai napig ezen a néven emlegetik.[5]
Akkoriban még senki sem látta előre, hogy a Stratocaster mekkora sikert fut majd be, és hogyan forradalmasítja a rockzenét. Bemutatása óta ugyanis ez minden idők legnépszerűbb és legnagyobb befolyással bíró elektromos gitárja. Változatos műfajt játszó zenészek egész sora dicsőíti a Stratocastert a hangjáért, könnyű játszhatóságáért és felhasználóbarát kialakításáért. A Stratocaster testformáját és megoldásait gyártók százai másolják a mai napig. (Lásd: az 1980-as években megjelenő superstrat modellek)
Olyan neves zenészek tették le voksukat a Stratocaster mellett, mint a gitárkirály Jimi Hendrix, a Pink Floyd frontembere, David Gilmour, a Deep Purple gitárosa Ritchie Blackmore vagy a blues királya, Stevie Ray Vaughan, és még sorolhatnánk.[6] Egyes neves művészek tiszteletére a Fender saját modellváltozatokat dobott piacra, melyek hűen követik névadójuk hangszereinek specifikációját. Ezek az Artist Series Signature modellváltozatok.
A CBS-korszak
1965-ben Leo Fender megbetegedett, és úgy döntött, eladja vállalkozását. Az amerikai médiacég, a CBS (Columbia Broadcasting System) lehetőséget látott a neves hangszercégben, és 13 millió dollárért[7] felvásárolta azt Fendertől az összes eddigre megszerzett, illetve létrehozott leányvállalatával együtt. (Fender Sales, Inc., Fender Electric Instrument Company, Inc., Fender Acoustic Instrument Company, Inc., Fender-Rhodes, Inc., Terrafen, Inc., Clef-Tronix, Inc., Randall Publishing Co., Inc., V.C. Squier Company) Leo Fender 1970-ig tanácsadóként tovább segítette a céget, majd 1975-ben létrehozta új vállalkozását a CLF Research-öt, mely Music Man néven gyártott gitárokat, később pedig a G&L-t.
A CBS befektetőinek köszönhetően nagy mennyiségű pénzhez jutott a Fender cég, így folyamatos fejlesztések következtek, de ezzel együtt a cég rajongótábora egyre szűkült, mert a multicég tudata elriasztotta a cégen belül kialakult „családias” légkörhöz ragaszkodó zenészeket. Ehhez hozzájárult az is, hogy az anyacég beleszólt az évek során folyamatosan csiszolódott gyártási módszerekbe is. Például a hagyományos, négy csavaros nyakrögzítést az 1970-es évek elején három csavarosra cserélték költségcsökkentésre hivatkozva, ez azonban nagyban növelte a meghibásodások számát.[8] A gyártási költségek további csökkentése végett 1983-ban kissé áttervezték a Stratocaster szériát, aminek során eltűnt a második hangszínszabályzó, és a kimeneti jack-csatlakozó is megváltozott.
A csökkenő eladások miatt az 1980-as évek elején a CBS-Fenderen belül már alapos átszervezésre volt szükség. 1981-ben új menedzsmentet hoztak létre: William Schultzot nevezték ki elnöknek, munkáját William Mendello segítette. Ötéves üzleti tervet készítettek, melynek során kölünböző piaci és technológiai kutatásokat végeztek, fejlesztették a gyártást, hogy javíthassanak termékeik minőségén. A nagy tervet végül is nem tudták véghezvinni, mert a CBS idő előtt úgy döntött, hogy felszámolja az üzletágat.
A cég feltámadása
1985-ben a dolgozókból és a régi márkához hű befektetőkből álló csapat, végül megmentette a márkát és megvásárolták a céget a CBS-től. Habár a CBS-korszak alatt pénzügyileg biztosabb alapokon állt, most újra olyan kisvállalkozássá lett a Fender, melyet a zenéért rajongó alkalmazottak működtetnek. Az újonnan megalakult Fender Musical Instruments Corporationnek teljesen az alapoktól kellett indulnia, hiszen a szerződés nem tartalmazta az épületek vagy a gyártáshoz szükséges gépek átvételét. Csupán a márkanév, a szabadalmak, és néhány raktáron maradt alkatrész lett az övék. A dolgozók, kereskedők és beszállítók kis csoportja – néhányuk a kezdetektől együtt dolgozott Leo Fenderrel – élükön Bill Schultz-cal nekiláttak, hogy újra felépítésék a legendát.
Kezdetben a Fender anyagi okok miatt olcsóbb külföldi beszállítóktól importálta az alkatrészeket. A gyártás ellenőrzése és a minőség iránti igény azonban oda vezetett, hogy a termelést hamarosan a Fender új főhadiszállására, a kaliforniai Coronitába telepítették. Ennél is modernebb gyáregység készült Ensenadában, Mexikóban, ahol szigorú minőség-ellenőrzési rendszer mellett, mégis olcsó munkaerővel tudták előállítani a termékeiket. 1991-ben a kaliforniai központot is kinőtték, így új helyre költöztek, az arizonai Scottsdale-be. Innentől kezdődően a Fender külön adminisztrációs, marketing-, hirdetési és exportosztályokat is üzemeltet. Az USA mellett már a világ számos országában van kihelyezett leányvállalatuk.[9]
Fender-innovációk
A Fender fejlesztőmérnökei több korszakalkotó újítást is bevezettek a hangszergyártásban, amiket később más gyártók is átvettek.
- Mindjárt az elején Leo Fender nevéhez fűződik például a csavaros rögzítésű (bolt-on) gitárnyak bevezetése, ami lehetővé tette a tömörtestű hangszerek költséghatékony tömeggyártását.
- Az 1950-es Esquire modell továbbfejlesztett változata, a Telecaster rendelkezett elsőként egynél több elektromos hangszedővel, ami a különböző fizikai tulajdonságaik (tekercselés, mag) és a húrok alatti hosszanti elhelyezkedés különbözősége (A kifeszített húr a vizsgált hely függvényében, más amplitúdóval, ezáltal hangszínnel rendelkezik) miatt a hangszer variálhatósága jóval nagyobb lett.
- A Fender készített először hangszedővel ellátott, tömörtestű basszusgitárt 1951-ben. Ez volt a napjainkig is sikerrel gyártott Precision Bass modell.[10]
- Az úgynevezett „H-nyújtó”, melyet a Telecasterekhez fejlesztett ki a The Byrds két gitárosa, Gram Parsons és Clarence White egy a test belsejében található rugós emelőszerkezet, mely összekapcsolja a húrlábat az elülső hevedertartóval. A heveder megfeszítésével a H-húr megnyúlik, ezáltal a steel gitárokéhoz hasonló hangzás érhető el.[11]
- A Telecaster modelleket ért kritikák után a Fender készített elsőként profilozott hangszertestű elektromos gitárt (Stratocaster, 1954), mely a gitár kényelmes tartására, és a hangszer egyensúlyára volt pozitív hatással.
- Ugyancsak a Stratocaster modelleken került bevezetésre a tremolós húrlábak alkalmazása, melynek segítségével a gitáros játék közben, vibrato-hatást érhet el. (A fogólapon, ujjak segítségével is lehet vibratozni, de az a húrok nyújtása miatt növeli a hangmagasságot, a tremolókar pedig lazít a húrok feszességén, ezáltal a hangmagasság mélyül.) A tremolórendszer segítségével az összes húr feszessége egyszerre változik.
Termékek
A Fender termékskálája elsősorban a különböző akusztikus, elektromos, illetve basszusgitárokra, valamint erősítőkre épül, de ezen kívül forgalmaznak szinte minden kiegészítőt a gitározáshoz, kezdve a pengetőktől, a hevedereken és kábeleken át, egészen az oktató könyvekig, illetve filmekig.
Elektromos hangszerek
Az elektromos gitárok, illetve elektromos basszusgitárok jelentik a Fender fő profilját, hiszen ez a cég volt az első a tömörtestű elektromos gitárok sorozatgyártásában. Az 1951-es Esquire / Telecaster úttörő szerepe után 1954-ben jelent meg a Stratocaster, mely páratlan karriert futott be az elektromos gitárok történelmében. Később folyamatosan jelentek meg az új modellek. A Mustang és tanulóváltozata, a nem túl sikeres Bronco. Ezt követték a Jaguar, Jazzmaster, Tornado, és más gyártmányok. Az itt felsorolt alapmodelleken kívül a cég időnként újabb gitárokkal tesztelte a vásárlóközönség ízlését, ezek a kísérleti modellek azonban rendszerint zátonyra futottak és vagy egyáltalán nem kezdődött meg tömeggyártásuk, vagy néhány év alatt kikerültek a cég kínálatából. A fejlesztések eredményeként születő egyik ilyen kísérleti gitár volt a Marauder, amivel a Stratocaster és a Jaguar előnyeit kívánták ötvözni a cég mérnőkei. A hangszerből minössze nyolc darab prototípus készült, melyek ma gyűjtemények féltett kincseit képezik. Az ilyen csődbe fulladt próbálkozások száma meghaladja az egy tucatot. Említhetnénk például a Mavericket, mely a gyártásból és fejlesztésből visszamaradt alkatrések felhasználása végett készülhetett el; 1969 és 1972 között forgalmazták. De ide tartoznak bizonyos, a Fender Japan nevű leányvállalat által készített termékek, mint például az 1985-ös Performer, vagy a V-formájú testtel, heavy metál stílusban készült Katana.
A basszusgitárok tekintetében a Telecasterrel egyidőben bemutatott Precision Bass első volt a piacon, tömör testével és elektromos hangszedőjével. Később a P-bass mintájára a Fender már sikeres szólógitár-modelljeinek egy részéből is készített basszusgitár változatot. Ezek voltak az 1960-as Jazz Bass, vagy a négy évvel későbbi Mustang Bass típus. A két modell között, 1961-ben a cég piacra dobott egy hathúros basszusgitár-változatot is, mely gyakorlatilag a Jaguar modell testét kapta meg basszusgitárhoz illően hosszabb nyakkal, vastagabb húrozással, valamint három darab egytekercses (single coil) hangszedővel. Ez volt a Fender Bass VI (Eredeti nevén csak Fender VI).
-
Esquire
(1950) -
Telecaster
(1951) -
Stratocaster
(1954) -
Jazzmaster
(1952) -
Jaguar
(1962) -
Mustang
(1964) -
Cyclone
(1997) -
Showmaster
(1998)
-
Precision Bass
(1951) -
Jazz Bass
(1960) -
Mustang Bass
(1964) -
Jaguar Bass
(2005)
Akusztikus hangszerek
Az elektromos hangszerek mellett a Fender gyárt mindenféle akusztikus és elektroakusztikus hangszert is: A cég kínálatában megtalálható szinte minden típus a klasszikus, akusztikus és elektroakusztikus gitároktól kezdve az akusztikus-basszusgitárokon keresztül egészen a rezonátoros gitárokig, vagy a mandolinig és bendzsóig.[12]
Erősítők
A Fender kínálatából természetesen nem hiányozhatnak at elektromos és basszus-, valamint elektroakusztikus gitárokhoz készülő erősítők sem.[13] Az első Fender márkájú erősítő-sorozat 1948-ban került forgalomba. A sorozat külső borítása és megjelenése miatt a „tweed amp” (tweed: gyapjúszövet) becenevet kapta, mivel az erősítők ugyanazzal a gyapjúborítással voltak beburkolva, mint a korabeli poggyászok. Ezeknek az erősítőknek a kimeneti teljesítményük 3 és 75 watt között alakult. 1960-tól átálltak az erősítők Tolex-szel történő borítására. Ez egy rugalmas műanyag, melyet a Fender saját védjegyoltalom alá helyezett. A márka erősítői a Champ sorozat kivételével – ami egészen 1964-ig „tweed” borítást kapott – mind átálltak erre az újszerű anyagra. A Fender erősítők ekkor szabványosan fekete Tolex burkolatot, ezüstszínű elülső rostélyt, és fekete kontrol panelt kaptak. Az erősítők teljesítményspektruma 4-től egészen 85 wattig terjedt.
Divíziók, fontosabb leányvállalatok
Fender Custom Shop
A Fender Custom Shop a Fender vállalat egyik divíziója, ami kifejezetten az egyedi gitármodellek építésére szakosodott. A Custom Shop lehetőséget ad az egyes Fender rajongóknak, hogy teljes egészében saját ízlésük szerint alakíthassák ki hangszerüket. Ezen kívül a Custom Shop időközönként piacra dob egy-egy híres hangszerről készült replikát, melyet limitált példányszámban, csillagászati áron értékesítenek.[14] Ilyen volt a 2006. novemberében elkészült 275 db Blackie másolat, melyből 185 a gitárközponté lett, 90 db pedig a világ különböző hangszerboltjaiba került. Ezek pontosan megegyeztek Eric Clapton hangszerével és 24 000 dolláros listaáron bárki megvehette őket.[15] A 90 db gitár gyakorlatilag az üzletek megnyitása után azonnal elkelt.
Fender Japan
A javarészt jó minőségű távolkeleti utánzatokat készítő konkurenciára válaszul hozta létre a CBS 1982-ben a Fender Japan lányvállalatot. A korai években a cég még csak a már befutott modellek kópiáit készítette, olcsóbban, és jó minőségben, de az 1980-as években megjelenő új modellek még újabb másolatokat eredményeztek. A kópiák ugyanakkor egyre fejjebb srófolták az eredeti Amerikában készülő modellek árát is, így a Fender minden tekintetben jól járt, hiszen az eredeti hangszerek nagy haszonnal történő értékesítése mellett az olcsóbb replikák piacának egy kisebb szegmensét is magukénak tudhatják.[11]
A Fender Japan 1984-ben megpróbálta piacra dobni első saját feljesztésű modelljét a Mastert. Az újdonság népszerűtlen fogadtatásra talált, így a vállalat megpróbálkozott egy teljesen újszerű szériával, a Katanával, ami azonban nélkülözött minden Fenderre jellemző stílusjegyet, így elődjéhez hasonlóan tiszavirág életű volt. A Fender Japan utolsó eredeti próbálkozása az amerikai stílusúnak tartott szögletes Performer széria volt, amit végülis két évig gyártottak, így 1986-ban vontak ki a forgalomból.[16]
Squier
A Squier leányvállalat 1982-ben vált a Fender cég részévé. Az eredetileg húrok készítésére specializálódott vállalkozás jelenleg a Fender olcsóbb testvérmárkája, mely a cég különböző gitárjainak alacsonyabb minőségű anyagokból készülő változatait forgalmazza. A Squier összeszerelő üzeme egy rövid ideig Indiában működött, később áthelyezték a gyártást Dél-Koreába, Indonéziába, illetve Kínába. Ezen kívül az 1990-es évek elejéig készültek Squier gitárok a Fender Japán, az Egyesült Államokbeli, illetve mexikói összeszerelő üzemeiben is. A Squier by Fender név alatt készülő modellek olcsóbb anyagokból épülnek (1987-től a kilencvenes évek közepéig sok Squier gitártest furnérlemezből készült tömör fa helyett), de a gyártási minőséget a Fender folyamatosan ellenőrzi, így a cég termékei rendkívül jó ár/érték aránnyal rendelkeznek a Fender-rajongó gitárosok körében.[17] A korai, 1982-es modellek még Fender-logót kaptak a fejükre egy „Squier Series” felirattal. Később a logó egy a Fender „spagetti-logó” stílusában készült „Squier by Fender” feliratra módosult.
_logo.svg){kind=logo}
Források és jegyzetek
- ↑ Fender Vacuum Tube Amps
- ↑ Fender ’50s Esquire and Malden Mozak
- ↑ 1950 Fender Broadcaster Guitar
- ↑ Weedhopper.org - History of the Electric Bass Guitar
- ↑ Alan Ratcliffe: Elektromos gitár kézikönyv (Pécs, Alexandra kiadó, 2006, ISBN 963 369 567 8)
- ↑ Fender Artists
- ↑ Day, Paul. The Burns Book. pp Publishing, 36. o. (1979. július 29.)
- ↑ Harmony Central forums – fender 3-bolt neck
- ↑ Fender Global
- ↑ _
- ↑ a b Tony Bacon: Nagy gitárkönyv (Budapest, 1993, ISBN 963 7628 64 9)
- ↑ Fender Acoustics
- ↑ Fender Amplifiers
- ↑ Lásd például a jelenleg is forgalmazott Rory Gallagher Tribute Stratocastert [1]
- ↑ Electric Guitar Rewiev: $24,000 For A ‘Blackie’ Replica, Cigarette Burns Included
- ↑ Crafted in Japan: Fender Japan History
- ↑ Magyar Fender Club – fórum – „Squier részleg”
Ajánlott irodalom
- Forrest White: Fender – The Inside Story; Backbeat Books; 1994; ISBN 0879303093 (angol)
- Tony Bacon: The Fender Electric Guitar Book: A Complete History of Fender Instruments; Backbeat Books; 2007; ISBN 0879308974 (angol)
- Richard R. Smith: Fender - The Sound Heard 'Round the World; Hal Leonard Publishing; 2003; ISBN 0634058754 (angol)
- Tony Bacon: 50 Years of Fender: Half a Century of the Greatest Electric Guitars; Backbeat Books; 2000; ISBN 0879306211 (angol)
- Tony Bacon: Six Decades of the Fender Telecaster: The Story of the World's First Solidbody Electric Guitar; Backbeat Books; 2005; ISBN 0879308567 (angol)
- Paul Balmer: The Fender Stratocaster Handbook: How To Buy, Maintain, Set Up, Troubleshoot, and Modify Your Strat; Voyageur Press; 2007; ISBN 0760329834 (angol)
- J. W. Black, Albert Molinaro: The Fender Bass: An Illustrated History; Hal Leonard Publishing; 2001; ISBN 0634026402 (angol)
- Jim Roberts: How the Fender Bass Changed the World; Backbeat Books; 2001; ISBN 0879306300; (angol)
- John Teagle, John Sprung: Fender Amps – The First Fifty Years; Hal Leonard Publishing; 1995; ISBN 0793537339 (angol)
Külső hivatkozások
- Hivatalos honlap
- Fender Players Club
- Fender Hungary
- Magyar Fender Klub
- YouTube – Fender channel
- Squier by Fender
- Fender-szériaszám-dekódoló
