Tetrarchia

A tetrarchia (görögül négyes uralom) a Római Császárság néhány évtizedig működő kísérlete volt a birodalom irányítására. Kialakítása és hibamentes működtetése Diocletianus nevéhez fűződik, egyeduralomra törő utódai megbénították és egyeduralommá alakították a rendszert.

Kialakulás

A 3. század súlyos válságot hozott a Római Birodalom történetében. A rajnai, dunai és keleti limes állandó támadásoknak volt kitéve, ami belső zűrzavarral párosult. A katonacsászárok korában a principatus mindinkább leplezetlen monarchia képét öltötte. Amikor Diocletianus 283-ban megszerezte a császári hatalmat, kettős választ adott a fent említett jelenségekre: az elvileg köztársasági jellegzetességeket fenntartó principatust abszolutisztikus dominatusszá alakította át, 285-ben pedig társat vett maga mellé Maximianus személyében. 293-ban mindkét augustus címet viselő uralkodó választott maga mellé egy caesarként funkcionáló „helyettest”, ezzel kialakult a tetrarchia.

A tetrarchia berendezkedése

A Római Birodalom felosztott részei a tetrarchia korában

Noha látszólag a korábbi birodalommegosztások analógiájára történt a 285-ös társválasztás, a két uralkodó nem egyenrangúként volt augustus. Ezt több tény is jelezte: a Iuppiterhez kötődő nevet választó Diocletianus Iovius augustus maior (nagyobb augustusként), míg az istenválasztásban is mértékletesebb, magát Herculeshez kapcsoló Maximianus Herculius augustus minor (kisebb augustus) rangot viselt. Diocletianus a keleti birodalomfelet irányította a kis-ázsiai Nikomédiából, míg társa mediolanumi udvarából a nyugati területeket felügyelte.

293-ban a kettes uralom tetrarchiává fejlesztése Diocletianus javaslatára ment végbe. Eszerint a keleti császár Galeriust, Maximianus pedig Constantius Chlorust fogadta helyettesévé és vejévé, egyúttal utódlási joggal ruházták fel őket. A caesarok külön uralmi területeket kaptak: Galerius Sirmiumból (Sremska Mitrovica) vezette a keleti birodalomfél latin nyelvű európai területeit, Constantius pedig Treviriben (Trier) rendezkedett be, innen irányította Gallia, Britannia és Hispania tartományait. Diocletianusnak Hellasz, Anatólia, a Közel-Kelet és Egyiptom feletti ellenőrzés, Maximianusnak pedig az afrikai tartományok, Itália és az alpesi provinciák irányítása maradt meg.

A felosztás adminisztrációs reformmal párosult. A provinciák számát mintegy 100-ra emelték, és Itáliát is tartományokra osztották, melyek helytartói már csak a polgári közigazgatásért feleltek egységesített hivatali officiumaikkal. Az adórendszert átalakították, alapja ezentúl a 15 évente tartott indictiók alapján megszabott fej- és földadó lett. A katonai vezetés a császároktól függő duxok feladatáva vált. Az egyes birodalomrészek ügyeit a négy uralkodó udvarát irányító egy-egy praefectus praetorio vezette, munkájukat a 12 provinciacsoport (dioecesis) vicariusai segítették.

A hadsereget is átszervezték. A határvidéken zömmel betelepített barbárokból szervezett, alacsony létszámú, kis harcértékű légiók állomásoztak (ún. ripenses). Az ütőképes hadak a császári székhelyek közelében táboroztak (nevük kíséret, comitatenses). Minden császár rendelkezett testőrgárdával (protectores domestici).

A kettős császárság és a tetrarchia 285-305

Diocletianus javaslata szerint 293. március 1-jén jött létre a Tetrarchia, két fő- és két alcsászárral. A két főcsászár mellékneve: Imperator Caesar NN. Pius Felix Invictus ("szent és áldott és legyőzhetetlen") Augustus volt. A főcsászár rövid titulusa az Augustus. Az alcsászár címe NN. Nobilissimus Caesar vagy röviden Caesar. Ha egy Caesar Augustus lett, a Caesar nevet akkor is megtartotta.

• *Imperator Caesar NN. Pius Felix Invictus Augustus*

• 

• *NN. Nobilissimus Caesar*

A tetrarchia területe

Római provinciák (tartományok) térképe

Római provinciák (tartományok)
KELET
Oriens	Líbia, Egyiptom, Palesztina, Szíria és Cilicia
Pontus	Cappadocia, Armenia Minor, Galatia, Bithynia
Asia (Asiana)	Asia, Phrygia, Pisidia, Lycia, Lydia, Caria
Thrákia	Moesia Inferior, Thrákia
Moesia	Moesia Superior, Dacia, Epirus, Macedonia, Thessalia, Achaea, Dardania
NYUGAT
Africa	Africa Proconsularis, Byzacena, Tripolitana, Numidia, Mauretania egy része
Hispania	Mauretania Tingitana, Baetica, Lusitania, Tarraconensis
Viennensis	Narbonensis, Aquitania, Viennensis, Alpes Maritimae
Gallia	Lugdunensis, Germania Superior, Germania Inferior, Belgica
Britannia	Britannia, Caesariensis
Italia annonaria fővárosa Mediolanum	Venetia et Histria, Aemilia et Liguria, Flaminia et Picenum, Raetia, Alpes Cottiae
Italia suburbicaria fővárosa Róma	Tuscia et Umbria, Valeria, Campania et Samnium, Apulia et Calabria, Sicilia, Sardinia et Corsica
Illyricum	Pannonia Inferior, Pannonia Superior, Noricum, Dalmatia

A rendszer felbomlása

303-ban Diocletianus Róma városában megünnepelte húszéves uralkodói jubileumát, 305. május 1-jén, Maximianus évfordulóján azonban Mediolanumban és Nikomédiában egyszerre lemondott a két augustus.

A tetrarchák szobra Velencében. 4. század elején készült porfír szoborcsoport

305-ben Diocletianus akaratának megfelelően Constantius és Galerius augustusok lettek (a rangidős Chlorus volt), caesarjaik: Flavius Valerius Severus és Maximinus Daia. A caesar-választással több várakozást sikerült keresztülhúzni: Maximianus fia, Maxentius és Chlorus gyermeke, Constantinus egyaránt kimaradt az örökösödésből.

A tetrarchia 306-ban bomlott fel Chlorus 306-os britanniai halálával. Ekkor ugyanis Severus öröklése helyett a helyi katonaság Constantinust kiáltotta ki augustusszá, mire a szintén elégedetlen Maxentius Róma magát mellőzöttnek érző lakosságára támaszkodva princepsként lépett fel. Severus Maxentius ellen indult, de Itáliában saját katonái ölték meg. A hírre Maximianus visszavonta lemondását, de vereséget szenvedett fiától, és Galliába menekült. Az öt uralkodó közti béketeremtésre a Salonába (Solin, Split közelében) visszavonult Diocletianust kérték fel, aki a carnuntumi konferencián (308) az alábbi kompromisszumot köttette: Maximianus és fia lemond, Severus helyett Flavius Licinius lesz a nyugati augustus, Constantinus pedig Licinius caesarja maradhat.

A rendezésbe senki sem nyugodott bele. 310-ben az időközben Maximianus lányát feleségül vevő Constantinus kivégeztette apósát, 311-ben Galerius természetes halállal veszett oda, mire Licinius támadást indított kelet felé, Daia ellen. Constantinus támogatta ebben annak fejében, hogy ő viszont hozzájárult Maxentius elleni háborújához. 312-ben Maxentius, 313-ban Maximinus Daia bukott el, így a tetrarchia végleg megszűnt. A kialakuló kettős uralmi rendben Consantinus nyugat, Licinius kelet császára lett, amit azzal is megpecsételtek, hogy az utóbbi feleségül vette a nyugati augustus húgát. Ez sem volt garancia a tartós berendezkedésre: 324-ben Constantinus legyőzte sógorát, és I. (Nagy) Konstantinként egyeduralkodóként vonult be a történelembe.

Diocletianus, az egész rendszer kiötlője nem vett részt a harcokban. Nem tudni, mikor halt meg – feltehetően 312–316 között, de lehet, hogy később –, mindenesetre életműve nem omlott össze a tetrarchia megszűnésével. A dominatus, az igazgatási és gazdasági változtatások ugyanis érvényben maradtak, és egészen a Bizánci Birodalom elbukásáig ilyen vagy olyan formában léteztek.

Külső hivatkozások

• Ferenczy Endre – Maróti Egon – Hahn István: Az ókori Róma története. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998. ISBN 963-19-2788-1