Teatro dell’Opera di Roma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Róma történelmi központja
Világörökség
Opera Rome.jpg
Az operaház homlokzata
Adatok
Ország Olaszország
Típus Kulturális helyszín
Felvétel éve 1980
Elhelyezkedése
Teatro dell’Opera di Roma (Olaszország)
Teatro dell’Opera di Roma
Teatro dell’Opera di Roma
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 41° 54′, k. h. 12° 29′Koordináták: é. sz. 41° 54′, k. h. 12° 29′

A Teatro dell'Opera di Roma (azaz Római Operaház) az olasz főváros legjelentősebb operaháza. 1880. novemberében nyitották meg Teatro Costanzi néven. Ezt követően többször is átépítették, minek következtében a nézőtéri férőhelyek száma 2200-ról 1600-ra csökkent.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az operaház nevét építtetője, Domenico Costanzi után kapta. Az épületet Achille Sfondrini (1836-1900) milánói építész tervei alapján építették fel mindössze tizennyolc hónap alatt az ókori Heliogabalus-ház helyén. A bemutató előadásra (Rossini: Semiramis) 1880. november 27-én került sor. Sfondrini, aki korábban már számos operaház építésénél és felújításánál közreműködött, különös figyelmet szentelt az akusztikának, ami a lópatkó alakú nézőtérben is nyilvánvaló. Eredetileg a színháznak 2212 férőhelye volt, három szinten elrendezett páholoykkal, valamint kétszintes erkéllyel. A nézőtér kupolafreskójának elkészítésével Annibale Brugnolit bízták meg.

Az operaházat maga Costanzi vezette, s noha számos pénzügyi akadállyal kellett megküzdenie, mégis számos világpremiernek adott otthont, többek között Pietro Mascagni Parasztbecsületének 1890. május 17-én. Egy rövid ideig fia, Enrico vezette az operaházat. Nevéhez fűződik Giacomo Puccini Tosca című operájának bemutatója 1900. január 14-én.

1907-ben az Walter Mocchi impresszárió vásárolta meg a Società Teatrale Internazionale e Nazionale (STIN) nevében. 1912-ben Mocchi felesége, Emma Carelli vette át a ház vezetését. Tizennégy évig tartó igazgatósága alatt számos olyan művet is bemutattak, amelyeket korábban Rómában vagy Olaszországban nem vittek színre: A Nyugat lánya, Turandot, Parsifal, illetve Muszorgszkij Borisz Godunovja, Camille Saint-Saëns Sámson és Delilája valamint Gyagilev Orosz balettja.

1926 novemberében a Teatro Costanzit a római városi tanács vásárolta meg, nevét pedig megváltoztatta Teatro Reale dell’Opera-ra (Királyi Operaház). Ezt követően részlegesen átépítették Marcello Piacentini építész tervei szerint. Az új ház 1928. február 27-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Arrigo Boito Nerone című operájával. Az átépítés során az operaház bejáratát áthelyezték a Via del Teatroról a Piazza Beniamino Giglire, a nézőtéren kialakítottak egy negyedik sor páholyt, felújították a belső díszítéseket, valamint ekkor szerelték fel a 6 m átmérőjű, 27 000 kristálydarab által díszített kandelábert.

Az olasz királyság felszámolása után, 1946-ban az operház nevét megváltoztatták. Ekkor kapta a ma is használatos Teatro dell'Opera nevet. 1958-ban az épületet felújították, ismét Marcello Piacentini tervei alapján. Ennek következtében radikálisan megváltozott az épület külső formája. Ekkor épült meg a ma is látható homlokzat és főbejárat valamint a foyer.

A második világháborút követő időszak nevezetes bemutatói közé tartoznak Mozart Figaro házassága 1964-ben, valamint Verdi Don Carlos-a 1965-ben. Mindkettőt Carlo Maria Giulini vezényelte, Luchino Visconti rendezte.

Nyaranta, az operaházon kívül Caracalla termáiban is tartanak szabadtéri előadásokat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]