Sámson és Delila (opera)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Részlet a San Franciscoi Operaház 2007-es Sámson és Delila előadásából

A Sámson és Delila Camille Saint-Saëns francia zeneszerző 1876-ban komponált operája. A szerző tizenhat művet írt ebben a műfajban, de a Sámson és Delila kivételével egy sem állta ki az idő próbáját. Az opera eredetileg oratóriumnak készült, ez érződik is a darab sok részletén.

A mű története és szövegkönyve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az opera librettóját Ferdinand Lemaire írta, aki távoli rokonságban állt a zeneszerzővel. Saint-Saëns először oratórium szövegkönyvet kért a költőtől, de aztán a munka előrehaladtával Lemaire javaslatára megváltoztatta szándékát. A cselekmény az ószövetség egyik történetét dolgozza fel és jóformán a zeneszerző munkája, ő tervezte el a jelenetek felépítését, szövegkönyvírója csupán megvalósította a gyakorlatban is elképzeléseit: gyakorlatilag csak a versek megírása maradt rá.

A Sámson és Delila nehezen született meg. A szerző nem hitt saját munkájában, nehézkesen haladt előre a komponálásban. Operáján 1868-ban kezdett el dolgozni. Saint-Saëns saját elmondása szerint Liszt Ferenc nélkül nem biztos, hogy befejezte volna művét. Egy beszélgetés alkalmával jegyezte meg neki, hogy éppen egy operán dolgozik, ami Sámson történetét dolgozza fel. Párizsban a komponálás megkezdésétől fogva ellenségesen fogadták a darabot. Szerzője ahányszor csak szóba hozta, mindig tapasztalnia kellett, hogy a francia fővárosban aligha fog találni színházat, ami bemutatja majd a kész darabot. Liszt azonban bátorította: fejezze csak be az operát, majd ő előadatja Weimarban. Az opera végül 1876-ban készült el, de a közben kitört az 1870-71-es francia-német háború késleltette a bemutatót, ami így csak egy évvel később 1877. december 2-án jött létre. Az előadás fényes keretek között zajlott, óriási sikerrel. Ennek ellenére a szerző hazájában csak tizenhárom év múlva került először színpadra. Mégis, az 1892-es párizsi bemutató lett a kiindulópontja a mű nemzetközi elterjedésének.

Az opera szereplői és helyszínei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplő Hangfekvés
Sámson tenor
Delila, filiszteus papnő mezzoszoprán
Dagon főpapja bariton
Abimelech, Gáza satrapája basszus
Első filiszteus tenor
Második filiszteus basszus
A filiszteusok hírnöke tenor
Egy zsidó vén basszus
  • Kórus: filiszteusok, zsidók
  • Történeik: Palesztinában Gáza városában i. e. 1150-ben
  • Színhelyek: I. felvonás: tér Dagon temploma előtt, II. felvonás: Sorek völgye Delila házával, 3. felvonás: Dagon templomának belseje
  • Játékidő: 2 és fél óra

Az opera cselekménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történet a kórus és Sámson vitájával kezdődik. A zsidók kétségbeesetten fohászkodnak az úrhoz. Sámson azonban azzal vigasztalja őket, hogy közel van már a szabadulásuk napja. Az Úr csodatételeit idézi és emlékezteti népét, hogy ők a kiválasztottak. Ezután Abimelech lép elő és felszólítja őket, hogy hódoljanak a filiszteusok istenének, mert az legyőzte a zsidók istenét. Sámson azonban már látja az égi jelet, amely hirtelen feltűnt az égen. Az Úr mégsem hagyta el népét. Abimelech feladata, hogy ellenőrizze a rabszolgaságba taszított zsidó népet, felügyelje őket. Most a felbőszült Sámsonnal találja magát szemben, aki megöli. Erre az egész zsidóság fellázad és elkergeti a filiszteusokat. Sámson pedig népe vezéreként egyre csak az égi jeleket látja, amik arra biztatnak: törd össze láncaid Izrael. Miután a filiszteusok elmenekültek, Izrael népének vénei mondanak hálát Sámsonnak.

Anthonis van Dyck: Sámson és Delila

A filiszteusok nagy temploma előtt találkozik Sámson és Delila. Megszólal a legyőző és a legyőzöttek kórusa. Delila úgy látszik a zsidók győzelmei hallatán elhagyta régi hitét. Sámson elébe áll és felkínálja magát: van-e szebb trófea Dagon isten papnőjénél? A papnő heve magával ragadja társait is, akikkel körül táncolja a zsidók vezérét. A terv sikerült: Sámson elszédül a gyönyörű lányoktól, a szerelem varázsától. Hiába a figyelmeztetés: a zsidó vezér vakon követi a filiszteusok szép papnőjét.

II. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Delila szerelmes varázslattal hívja Sámsont, majd Dagon főpapja keresi fel a szép papnőt. Vérdíjat ajánl neki, ha lefegyverzi a férfit és kiszolgáltatja a filiszteusoknak. Delila büszkén utasítja vissza a pénzt: őt a bosszú fűti, aki meg akar fizetni a zsidó népnek, amiért legyőzték a filiszteusokat. A főpap elmegy, Delila egyedül marad. A zsidó vezért várja éjszakára és közben feltámad benne a kétely. Aztán megérkezik Sámson. A férfi érzi, hogy bár a szíve idehozta, az esze mást mond. De nincs ereje elmenekülni, a papnő már annyira behálózta szerelmével.

Delila nem a szerelmi vallomásra vágyik: szeretné megfejteni a férfi erejének titkát. Sámson először ellenáll. Égi jelek (mennydörgés, villámlás) figyelmeztetik: ne árulja el ereje titkát. De a nő nem tágít és kimondja a végszót: ha nem bízik benne, akkor inkább hagyja magára. Újabb égi jelek, de mind hiába. Delila befut a házba, Sámson utána megy. Aztán Delila lép ki a ház teraszra és a hívja a katonákat. Sámson szavát: Árulás! elfojtják a házat elözönlő filiszteus katonák.

III. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sámson haját tövig lenyírták, szeme világától is megfosztották. Most körbe-körbe hajtja a malomkövet. A legyőzött és megszégyenített hős Istenhez könyörög. A színfalak mögött felhangzik a zsidók kórusa: népe Sámsont vádolja újabb bukásáért.

Dagon templom belsejében felvonul a főpap és a kísérete. Az ünnepségen részt vesz az egész nép. A legyőzött Sámsont mutatják be a közönségnek. Hatalmas balett jelenet, majd egy gyermek vezeti be a zsidók vezérét. A főpap kigúnyolja a megalázott hőst, majd a kórus átveszi szavait. Ezután előlép Delila. Sámsonból udvari bohócot csináltak, ő lett az ünnepség főattrakciója, mindenki rajta kacag. Delila és a főpap az áldozati oltárhoz lép és áldást isznak a filiszteusok győzelmére. Sámsont is az oltárhoz szólítják, majd a templom közepére vezetik, hagy lássa a nép, hogy az egykor győztes vezér hogy borul le előttük. A férfi fohászkodik, aztán a templom boltozatát tartó két oszlop közé vezetteti magát és a két oszlopot kidöntve lerombolja az ellenség templomát. A romok maguk alá temetik a filiszteusokat.

Az opera zenéje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Peter Paul Rubens: Sámson és Delila

Mint már említettem a darabot eredetileg oratóriumnak tervezte szerzője. Ennek következtében az 1. és a 3. felvonásban uralkodnak az oratórikus vonások. A mű a grand opéra folytatása. A zene összességében eklektikus vonásokat tükröz: Saint-Saëns feldolgozott gregorián dallamokat, alkalmazta a reneszánsz polifóniát, de a késő romantika harmónia világát szőtte bel művébe. A hangszerelésben és dallamokban is a keleti vonások dominálnak.

Az opera három felvonása egymást megszakítás nélkül követő jelentekből áll. A zenei csúcspontja Delila népszerű nagy áriája. Jelentős szerepet kapott a kórus és a balett kar is. Maga a történet drámai cselekvésben eléggé szűkölködik, ez annak tudható be, hogy a szerző eredetileg oratóriumot akart komponálni. A történet fordulópontja, Sámson hajának levágása sem a színpadon történik. Viszont a templom összeomlása a nyílt színtéren zajlik le. Ezt nyilvánvalóan a grand opéra hagyományait szem előtt tartva gondolta el így a szerző. Saint-Saëns kitűnően jellemzi a két szemben álló felet, a zene gazdag a kifejezésbeli árnyalatokban. A zsidókat és a filiszteusokat két, különböző zenei stílus alkalmazásával állította szembe.

Az 1. és a 3. felvonásban a nagyszabású kórus jelenetek sikerültek a legjobban, de a középső felvonásban a lírai elemek dominálnak. A darab érdeme nem a cselekmény zenedrámaszerű bonyolítása, a jól kidolgozott szituációk, hanem a dallam gazdagság, a karakterisztikus hangulatképek változatossága és az érdekesen megalkotott harmóniakészlet. Az egész opera felépítése nagyon világos, a különböző zenei részeket rövid recitativók kötik össze.

Az opera ismertebb részletei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • "Arrètez, ô mes frères"- Sámson áriája az I. felvonásban
  • "Maudite à jamais soit la race"- A főpap áriája az I. felvonásban
  • "Printemps qui commence"- Delila áriája az I. felvonásban
  • "Amour! Viens aider ma faiblesse!"- Delila bosszúáriája a II. felvonásban
  • "Mon cœur s'ouvre à ta voix"- Delila csókáriája
  • "Vois ma misère, hélas!"-Sámson áriája a III. felvonásban

Részlet az operából[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"Vois ma misère, hélas!"- Sámson áriája a III. felvonásban

Énekel Enrico Caruso

Probléma esetén lásd:Médiafájlok kezelése.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Till Géza: Opera, Zeneműkiadó, Bp., 1973. 498-501. o.
  • Gál György Sándor: Új operakalauz II., Zeneműkiadó. Bp., 1978. 703-710. o.
  • Eősze László: Az opera útja, Zeneműkiadó, Bp., 1972., 175-176. o.
  • Kertész Iván: Operakalauz, Fiesta-Saxum, Bp., 1997., 331. o.
  • Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban II. 1800-tól napjainkig, Springer, Bp., 1996., 613-614. o.