Recitativo

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A recitativo (olasz nyelven jelentése énekbeszéd) zenei fogalom. Szólisztikus hangszerkíséretes énekbeszédet jelöl, amely a 17. században, az olasz operával összefüggésben alakult ki. Olyan kötetlen éneklési módot jelent, amelyet a kottában zenei hangok jeleznek, de időbeli beosztását – tempóját, ritmusát, hangsúlyait – kizárólag az adott szöveg határozza meg. Ennek megfelelően kötetlen ritmus, szillabikus szövegkezelés és gondos prozódia jellemzi. Elsődleges funkciója volt, hogy a zenei részek között meggyorsítsa a cselekmény folyamatát. Amint az opera fejlődése során kialakulnak az áriaformák, dramaturgiailag is szétvált a kettő. A recitativo vált a cselekmény hordozójává, míg az ária ennek érzelmi reflexiójává.

Két alapvető típusa létezik:

  • recitativo secco (azaz száraz), vagyis csupán csembaló, később csembaló és gordonka, a 19. századtól néha zongora és nagybőgő kíséretével. A 17-18. század opera- és oratóriumirodalmára jellemző.
  • recitativo accompagnato (azaz kíséretes), amikor már zenekar kíséri. Énekszólama dallamosabb, kísérete kidolgozott, motivikusan szőtt zenei anyag, általában zenekarra. A 17. század óta alkalmazzák,a drámai kifejezés árnyaltabb eszközeként.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]