Túszdráma a müncheni olimpián

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Koordináták: é. sz. 48° 10′ 47″, k. h. 11° 32′ 57″

Túszdráma a müncheni olimpián
Connollystraße 31 - Gedenktafel.jpg
Az izraeli áldozatok kétnyelvű emléktáblája a müncheni olimpiai faluban.

Helyszín München, Németország
Célpont az izraeli olimpiai csapat
Időpont 1972. szeptember 5.
Áldozatok 17
Túszdráma a müncheni olimpián  (Németország)
Túszdráma a müncheni olimpián
Túszdráma a müncheni olimpián
Pozíció Németország térképén
é. sz. 48° 10′ 47″, k. h. 11° 32′ 57″

Az olimpiai túszdráma, olimpiai tragédia vagy müncheni mészárlás elnevezés a palesztin terroristák által, izraeli sportolók ellen, 1972. szeptember 5-én Münchenben, az 1972-es nyári olimpiai játékok alatt elkövetett merényletet jelenti. Ekkor a Fekete szeptember elnevezésű palesztin terrorszervezet az izraeli csapat 11 sportolóját ejtette túszul. Két sportoló rögtön a túszejtés során halálosan megsebesült, de a német hatóságok kudarcba fulladt kiszabadítási akciója során a többi túsz is életét vesztette, valamint meghalt öt terrorista és egy német rendőr is. Később a két túlélő (de el nem ítélt) palesztin túszejtőt, valamint az akció feltételezett kitervelőjét, az izraeliek titkos akciója során kivégezték.

A támadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1972. szeptember 5-én hajnali 4 óra 10 perckor a Fekete szeptember palesztin terrorszervezet nyolc tagja átmászott az olimpiai falu kerítésén, a 25A kapu közelében, és behatoltak a izraeli olimpiacsapat Connollystraße 31 alatti szállására. A gépfegyverekkel felszerelkezett túszejtőknek nem került nagy fáradságába az izraeli sportolókat ártalmatlanná tenni, hiszen a sportolók az ajtókat nem is zárták be. A biztonsági intézkedések is sokkal lazábbak voltak, mint az 1936-os berlini olimpia idején, ezzel kívánták a németek jelezni, hogy ez már egy másik Németország.

A terroristák tizenegy túszt ejtettek, név szerint: David Mark Berger, Ze'ev Friedman, Joseph Gottfreund, Eliezer Halfin, Joseph Romano, André Spitzer, Amitsur Schapira, Kahat Schor, Mark Slavin, Jaakov Springer és Moshe Weinberg. Weinberg és Romano rögtön az akció elején halálosan megsérült, mindketten a helyszínen haltak bele a sérüléseikbe.

A bajor rendőrség az akció során nem volt tekintettel a következményekre, mint azt az egész világ az élő TV- és rádióközvetítésnek köszönhetően láthatta. Később a tanulságok levonása után felállították a GSG9 német terrorelhárító csapatot.

A német politikusok, pontosabban Willy Brandt szövetségi kancellár (SPD) és Hans-Dietrich Genscher belügyminiszter (FDP) visszautasították az izraeli kormány azon ajánlatát, hogy izraeli különleges egységek segítsenek a túszok kiszabadításában. A közvélemény felé a segítség visszautasítását a belügyekbe való be nem avatkozás indokával kommunikálták. Ahogy az események mutatják, a német biztonsági erők nem voltak a biztonságos megoldásnak még a közelében sem, már csak azért sem, mert nem voltak ilyen vészhelyzetre felkészítve. Az akkori bajor belügyminiszter – Bruno Merk – szerint, ha német politikusok megadták volna az engedélyt, akkor még aznap akcióba léphettek volna az izraeli terrorelhárítók. A túszejtők már a tett elkövetésének napján el kívánták hagyni Münchent, hogy az izraeli különleges erőknek ne legyen idejük beavatkozni (más források szerint akkor kívánták az olimpiai falut elhagyni, amikor a televízióban meglátták, hogy a német rendőrök akcióra készülnek), mint ahogyan azt tették ugyanez év május 9-én egy Sabena-repülőgép elleni palesztin támadáskor Tel-Avivban.

A terroristák először reggel 9 óráig adtak határidőt: 232 izraeli börtönben lévő palesztin fogoly, a német Andreas Baader és Ulrike Meinhof, valamint a japán Kozo Okamoto terroristák szabadon bocsátását is. Az izraeli válasz nem késett sokat, és egyértelműen visszautasította a tárgyalásokat.

Walther Tröger, az olimpiai falu polgármestere, Willi Daume, a Német Nemzeti Olimpiai Bizottság elnöke, Manfred Schreiber rendőrfőnök, aki a XX. olimpiai játékok biztonságáért volt felelős, valamint Bruno Merk bajor belügyminiszter és Hans-Dietrich Genscher felajánlották magukat túsznak az izraeli sportolók szabadságáért cserébe. Az ajánlatot a palesztinok nem fogadták el.

A terroristák negyedórával az első ultimátum lejárta előtt három órával (déli 12 óráig) meghosszabbították azt. Ahogy a határidő közeledett, a német válságstáb felújította a tárgyalásokat az elrablók vezetőjével, aki magát „Issa”-nak nevezte. Amint egy televíziós interjúból kiderült [forrás?], Issa édesapja nem tudta a fiáról, mire készül, de később büszke volt fia tettére. Az arab liga és az egyiptomi küldöttségek segítségének köszönhetően, az ultimátumot további öt órával – 17 óráig – hosszabbították meg. Ez idő alatt a terroristák az elektronikus médiából kitűnően tájékozódtak a német rendőrség felkészüléséről.

Az elkövetők ezután kijelentették, hogy a túszaikkal együtt Kairóba kívánnak távozni. A német tárgyalópartnerek először busszal kívánták őket elszállítani, de miután a palesztinok nem vállalták a kockázatát, hogy mélygarázsban szálljanak be a buszba, a terroristákat és a túszokat két helikopterrel szállították a közeli fürstenfeldbrucki katonai repülőtérre, ahol a Lufthansa egy Boeing 727-ese várt rájuk.

A németek a repülőtéren kívántak lecsapni a terroristákra. A helyszínen az érkezőket csupán öt lövész várta, mindenféle védőfelszerelés nélkül, miközben a túszejtők nyolcan voltak. A lövészek, akik a repülőtér épületének tetején és a kifutópályán foglalták el állásaikat, semmilyen mesterlövész kiképzéssel nem rendelkeztek. Fegyvereik is csak kapkodva összeszedett G3 típusú sorozatlövő puskák voltak, ezenkívül nem rendelkeztek páncélozott járművekkel sem. Mint egy lövész később egy interjúban elmesélte, a legrosszabb számukra az volt, hogy nem voltak kiképezve, lelkileg felkészülve arra, hogy embereket megöljenek. Páncélozott járműveket csak a két órán keresztül elhúzódó lövöldözés hatására hívtak, de ezek a sok kíváncsiskodó miatti sűrű forgalomban elakadtak, és csak félórás késéssel értek oda.

A lövöldözés kb. 23 órakor, akkor kezdődött, amikor a két terrorista, akik magukat „Issa“-nak és „Tony“-nak nevezték visszatérőben voltak a helikopterekhez, miután az elmenekülésükhöz kapott repülőgépet megvizsgálták, és azt személyzet nélkül találták. A rendőrség az eleve kudarcra ítélt lövöldözés megkezdésekor erős fényszórókkal világította be a kifutópályát. A terroristák először a fényszórókat lőtték ki. A lövészeknek nem csak nem volt rádiókapcsolatuk egymással, és teljesen koordinálatlanul választották ki céljaikat, de nem rendelkeztek éjjellátókészülékkel és védőfelszereléssel sem. Az első sortűz során csak egy terroristát találtak el, „Tony“-t, a támadás irányítóját, aki éppen visszatérőben volt a repülőgéptől. Társa „Issa“ a sebesültet hátrahagyva, visszament a többiekhez. Hárman közülük a helikopterek mögött találtak fedezéket, a távcsöves puskások látótávolságán kívül. A harc kb. 45 percen keresztül tartott, amikor a Münchenből hívott páncélozott rendőri járművek megérkeztek.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Matthias Dahlke: Der Anschlag auf Olympia '72. Die politischen Reaktionen auf den internationalen Terrorismus in Deutschland. Martin Meidenbauer Verlag, München 2006, ISBN 3-89975-583-9
  • Simon Reeve: Ein Tag im September. Hintergrundbericht zum 21-stündigen Geiseldrama in München 1972. Heyne Verlag, Januar 2006, ISBN 3-453-50012-1
  • Hans-Jürgen Schmidt: Wir tragen den Adler des Bundes am Rock - Chronik des Bundesgrenzschutzes 1972 – 1992 Fiedler-Verlag, Coburg 1994 ISBN 3-923434-21-9

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Túszdráma a müncheni olimpián témájú médiaállományokat.