Sturman Márton
Sturman Márton, máshol Sturmann, Sturmán (Vizesrét, 1757. szeptember 15. – Tótgyörk, 1844) Gömör megyei birtokos, vasgyáros, a Gömöri vaskohászat fontos személyisége, egyházkerületi felügyelő, műpártoló.
Élete [szerkesztés]
A svéd származású Sturman család egyik őse Gusztáv Adolf marsallja volt, aki a harmincéves háború során tüntette ki magát. A család egyik ága e háborús időkben Magyarországra szakadt, és egyik tagjuk itt is kiváló katona lett: Sturmann Kristóf várkapitány Fülek vára ostrománál elesett, és a katonai érdemekért a család 1699-ben I. Lipóttól címeres nemesi levelet kapott. A család az ózdi előnevet használta. Sturman Márton apja Sturman Mátyás volt, akinek a birtokán több kohó és hámor működött, de nagy erdőségek és földbirtokok is a tulajdonában voltak. Az apa végrendeletében igazságosan osztotta meg a birtokot két fia, Márton és András között.
Sturman Márton az iskoláit Késmárkon, Eperjesen és Pozsonyban végezte. Apját korán elveszítette, emiatt már 21 évesen be kellett kapcsolódnia a birtok és a gyárak ügyeinek intézésébe, emellett a vármegyénél vállalt hivatalt. Itt gyorsan haladt előre a ranglétrán, három év múlva már főszolgabíró, aztán vármegyei főadószedő, majd főispáni hivatali helytartó lett. Munkálkodását II. József dicsérő dekrétummal ismerte el.
Munkaköréhez tartozott Gömör megye bejárása, és ennek során kiválóan megismerte a vármegyét, az ipar és a termelés helyzetét. Ezek az ismeretek is közrejátszottak abban, hogy meggyőzze a gömöri vasgyárosokat, hogy az abban az időben fellendülő vasipari keresletet csak termelőerőik egyesítésével, közös erővel való korszerűsítésével tudják kielégíteni. Saját bucakemencéi helyett nagyolvasztót épített, és a továbblépés érdekében hozta tető alá 1792-ben a Societas Massae Chalibeae nevű acélgyártó társaságot. A társaság ugyan egy idő után megbukott, de a közös erővel felépített vöröskői nagyolvasztó- és hámorüzem továbbra is sikerrel termelt. Sturman nem adta fel a közös fellépés érdekében tett erőfeszítéseit, és hosszas szervező munkája révén jött létre a Murányi Unió, amelynek az alapszerződését 1808. március 13-án írták alá a résztvevő Murány környéki vasgyárosok: Sturman Márton, Sturman András, valamint a Czékus, a Petróczy, a Barthó, a Bartóffy, a Benkár, a Clementis és a Czibur nemesi családok, és csatlakozott még Nagyrőce városa is. Az Unió üzemeiben végrehajtott korszerűsítések nyomán a gyártási kapacitás komoly mértékben megnövekedett, csak a faszénhiány jelentett gondot. Sturman az első egyesülésben nem érdekelt vasgyárosok között is folytatta szervező munkáját, és ennek eredményeként alakult meg 1810. február 16-án a Rimai Coalitio, amelynek részvényesei – a Murányi Unióval ellentétben – elsősorban nagybirtokos arisztokraták voltak (báró Luzsénszky János, gróf Forgách Antal, gróf Forgách Alajos, báró Prónay Gábor, gróf De la Motte Károly és báró Prónay Krisztina), de érdekeltséget vállalt benne a Kubinyi család, a Murányi Unió, és természetesen maga Sturman Márton is. A Coalitio kezdettől fogva eredményesen működött, nyereségesen termelt. A Sturman család ózdi birtokán épült fel 1846–47-ben az Ózdi Vasgyár, de már Sturman Márton halála után.
Sturman Márton nemcsak gyáros volt, de komoly társadalmi szerepet is vállalt. Anyagilag is támogatta a katonaságot, az egyházat, a birtokán templomokat építtetett, és a tiszáninneni és tiszántúli evangélikus egyházkerület felügyelője is volt. Felkarolta a szegénysorú gyerekeket, többjüket papnak taníttatta, az árva Heincz Ferencet – aki később fontos szerepet játszott a gömöri vasiparban – fiának fogadta, felnevelte, taníttatta. Jótékonyságáról egy 1827-ben megjelent könyvben Thaisz András is megemlékezett: „A’ … Királyi Tanátsos Sturmán Márton Úr, most a’ Tiszai Superintendentziának … Inspectora, a’ ki jóltévőségről, ’s jóhazafiságáról anyira esmeretes, hogy majd nem minden vagyonát, hasznos Intézetek’ megalapitására forditja …”. Sturman elismert műpártoló is volt: azonfelül, hogy Hesz János Mihállyal megfesttette saját és felesége arcképét, több szobrot is készíttetett, sokat dolgoztatott Szakmáry Jakab, híres lőcsei ezüstművessel, a tógyörki kastély szobáiba freskókat rendelt, és festménygalériát akart berendezni benne. Ebben a halála akadályozta meg. A kastély a Tahy család tulajdonába ment át, és ma is áll Galgagyörkön.
Sturman az 1880-as években nősült, felesége a felsőszudi Sembery Márton művelt lánya, Sembery Anna Mária volt. A vizesréti Sturman-kastélyban gyakori vendégek voltak a kor liberális értelmiségei. Négy fiuk volt: József, Miklós, Pál és Márton, de ezek mind fiatalon meghaltak, két asszony lányuk pedig az 1830. évi kolerajárványban vesztette életét. Az öreg Sturman Tótgyörkre költözött, ahol elszigeteltségben unokáit nevelte, köztük Beniczky Hermint, a későbbi Veres Pálnét, a nőnevelés úttörőjét.
Források [szerkesztés]
- Remport Zoltán: Magyarország vaskohászata az ipari forradalom előestéjén (1800–1850). Budapest: Montan-Press. 1995. 293–294. o. ISBN 9630547707
- Jenei Károly: Az alapítás előzményei. In Az Ózdi Kohászati Üzemek története. Berend T. Iván (szerkesztő). Ózd: Ózdi Kohászati Üzemek. 1980. 43–51. o.
- Vass Tibor: Rombauer Tivadar a gyáralapító (1803–1855). Ózd: Lajos Árpád Honismereti Kör. 1996. 10–11. o. ISBN 9630474964
- V–k – Vayk: A kisdednevelés és nőképzés úttörői/A váczi siketnéma-intézet alapítói. Vasárnapi újság, XLVI. évf. 38. sz. (1899. szept. 17.) 631–634. o. Online hozzáférés
- (1902.) „Régi magyar mecénások”. Művészet 1 (3), 207–220. o. Hozzáférés ideje: 2012. február 17.
- Csernelyem. (Hozzáférés: 2012. február 17.)
- Jelességek. In Tudományos gyűjtemény V. kötet. Pest: Petróczai Trattner Mátyás. 1827. 119–122. o. ISBN 9630547707
