SMS Bodrog

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
SMS Bodrog (Sava)
HajótípusMonitor
ÜzemeltetőAz Osztrák-Magyar haditengerészet zászlaja Császári és Királyi Haditengerészet
HajóosztályTemes-osztály
Pályafutása
ÉpítőSchoenichen-Hartmann-féle Egyesült Hajó-, Gép- és Kazángyár (Újpest)
Szolgálatba állítás1904. augusztus 4.
SorsaA háború után jugoszláv, horvát, majd ismét jugoszláv birtokba kerül. 2021-től helyreállítva múzeumhajóként horgonyoz a Dunán Belgrádnál Sava névvel.
Általános jellemzők
Vízkiszorítás440 t
Hossz57,7 m
Szélesség9,5 m
Merülés1,2 m
Hajtómű2 db Yarrow [[Kazán (berendezés)|kazán]], 2 db dugattyús gőzgép, 2 db hajócsavar, 1400 le
Sebesség13 csomó (24 km/h)
Hatótávolság2000 km
Fegyverzet
  • 2 db 12 cm L/35 löveg (Skoda)
  • 1 db 12 cm L/10 tarack
  • 2 db 3,7 cm löveg
Páncélzat
  • Övpáncél: 40 mm
  • Fedélzet: 25 mm
  • Rekeszfalak: 40 mm
  • Parancsnoki torony: 75 mm
  • Ágyútornyok: 40 mm
    • A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Bodrog (Sava) témájú médiaállományokat.
    Sablon • Wikidata • Segítség

    Az SMS Bodrog[m 1] Ausztria-Magyarország egyik Temes-osztályú folyami monitora volt az első világháborúban. A korabeli hírközlések szerint ez a hadihajó adta le az első lövéseket a konfliktus során 1914. július 29-én röviddel éjjeli 01:00 után, mikor két másik monitorral együtt tűz alá vették Belgrád védműveit a Dunáról. A Dunai Flottilla tagjaként harcolt a szerbek és a románok ellen a folyam Belgrádtól a Duna-deltáig terjedő szakaszán. A háború végén a Monarchia utolsó monitora volt, mely Budapest irányába visszavonult, azonban eközben Belgrádtól délre homokzátonyra futott és a szerbek zsákmányul ejtették.

    A háború után az újonnan létrejövő Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, a későbbi Jugoszláviához került, ahol a Száva folyó után nevezték el (Sava). A két világháború között mindvégig szolgálatban állt, bár a költségvetési megszorítások miatt nem volt mindig teljes értékűen hadra fogható. A tengelyhatalmak 1941 áprilisi inváziója idején az 1. monitor-osztályhoz volt beosztva. A Vardar (ex-Bosna) monitorral együtt vízi aknákat telepített a Dunába a szerb-román határ közelében a hadjárat első napjaiban. A két monitor a Luftwaffe gépeinek több támadását is visszaverte, de vissza kényszerültek térni Belgrádba. A magas vízállás és az alacsony hidak miatt a navigálás nehézkes volt és emiatt április 11-én a legénysége elsüllyesztette. A legénységének egy része az Adria déli partjának irányába igyekezett elmenekülni, de őket mind elfogták még a jugoszláv kapituláció előtt. A függetlenné vált Horvátország kiemelte és nevét megtartva állította szolgálatba. 1944. szeptember 8-án ismét saját legénysége süllyesztette el.

    A második világháború után újfent kiemelték és 1952–1962 között újra a Jugoszláv Haditengerészet szolgálatában állt. Ezután egy állami tulajdonban lévő vállalathoz került, amit később privatizáltak. 2005-ben a szerb kormányzat korlátolt örökségvédelem alá helyezte, miután civilek azt követelték, hogy múzeumhajóként őrizzék meg, de ekkor még keveset tettek a helyreállítására. 2015-ben a szerb védelmi minisztérium és a belgrádi Hadtörténeti Múzeum megszerezte a hajót, 2019 elejére helyrehozták és 2021 novembere óta úszó múzeumként horgonyoz a Dunán.

    Építése és technikai leírása[szerkesztés]

    A Temes-osztályú folyami monitort a Császári és Királyi Haditengerészet számára építették meg a Ganz Műveknél[m 2] az osztrák Josef Thiel hajótervező mérnök tervei alapján. A gerincfektetésére 1903. február 14-én került sor.[1] Testvérhajójához, a Temeshez hasonlóan 57,7 m volt a hosszúsága,[m 3] 9,5 m a szélessége és 1,2 m a normál merülése. A standard vízkiszorítása 440 t volt, a fedélzetén pedig 86 tiszt és sorállományú teljesített szolgálatot.[m 4] A Bodrog meghajtásáról két darab háromszoros expanziójú gőzgép gondoskodott, melyek egy-egy hajócsavart forgattak meg. A gőzt két Yarrow-típusú vízcsöves kazán szolgáltatta, melyek összteljesítménye 1400 le volt. Tervezett maximális sebessége 13 csomó volt[2] és 62 t szénnek volt hely a raktáraiban.[3]

    A fő fegyverzetét két darab 12 cm űrméretű, 35-ös kaliberhosszúságú löveg (12 cm L/35) alkotta, melyeket külön lövegtornyokban helyeztek el. Rendelkezett egy 120 cm-es, 10-es kaliberhosszúságú tarackkal is, mely önálló lövegtalpon kapott helyett, továbbá két 3,7 cm-es löveggel.[1] A Skoda által gyártott ágyúk maximális lőtávolsága 10 km volt, a tarack a 20 kg-os lövedékét 6,2 km távolságra tudta kilőni.[4] Az övpáncélzat, a keresztirányú válaszfalak és a lövegtornyok páncélzata 40 mm vastagságú volt, a fedélzetét pedig 25 mm vastag páncéllemezek borították. A parancsnoki torony páncélvastagsága 75 mm volt.[m 5] A Bodrogot 1904. április 12-én bocsátották vízre és 1904. augusztus 2-án adták át a folyami haderőknek,[1] ahol 1904. november 10-én állították szolgálatba.[2]

    Szolgálata[szerkesztés]

    Első világháború[szerkesztés]

    Szerbiai hadjárat[szerkesztés]

    A Bodrog a Dunai Flottillához tartozott és a háború kitörésekor a nem sokkal Belgrád felett lévő Zimony volt a támaszpontja.[5] Parancsnoka ekkor Paul Ekl sorhajóhadnagy (Linienschiffsleutnant) volt.[6][1] A támaszponton három másik monitorral és három járőrhajóval osztozott.[5] Ausztria-Magyarország 1914. július 28-án hadat üzent Szerbiának, röviddel rá, másnap kevéssel hajnali 01:00 után a Bodrog és két másik monitor leadták a háború első lövéseit a Zimony-Belgrád vasútvonal Szávát átívelő hídjának és a Topčider-domb szerb erődítményeire.[7] A monitorok nagyobb tűzerővel rendelkeztek, mint a szerbek, ezért a velük való küzdelemhez Oroszország augusztustól tengerészeti ágyúkat, vízi akadályokat és vízi aknákat küldött Szerbiának.[8] Szeptember 8-án a zimonyi bázist evakuálta a Monarchia, mivel veszélyeztette egy szerb ellentámadás.[9] A Bodrog és az Andor aknakereső Pancsova irányába hajtott végre elterelő hadműveletet szeptember 19-én, hat nappal később pedig a Bodrog a Száva partján lőtt szerb állásokat Belgrád közelében. Szeptember 28-án a Szamos monitorral találkozott Banovci közelében, majd másnap együtt lőtték Belgrád erődjét és felderítést végeztek Zimony irányába. Október 1-én a Bodrog felhajózott Budapestre, ahol szárazdokkba került két hétre. Innen október 15-én tért vissza a flottillához.[1] Novemberre megérkeztek a franciák által küldött tüzérségi eszközök Belgrádhoz, melyek veszélyeztették a monitorok horgonyzóhelyét.[10] November 12-én Ekl sorhajóhadnagyot Olaf Wulff sorhajóhadnagy váltotta a Bodrog parancsnokaként. A patthelyzet a frontszakaszon a következő hónapig állt fenn, mikor a szerbek kiürítették Belgrádot az osztrák-magyar offenzíva miatt.[11] December 1-én a Bodrog az újonnan átadott Enns monitorral együtt támadta a visszavonuló szerb csapatokat.[1] Kevesebb, mint két hét elteltével az osztrák-magyar csapatok visszavonultak Belgrádból, az oroszok és franciák által támogatott szerbek pedig visszafoglalták a várost. A Bodrog decemberig harcolt a szerbekkel és szövetségeseikkel, ekkor a támaszpontját az Újvidék melletti Péterváradra helyezték át a tél idejére.[11]

    A németek és az osztrák-magyarok a Dunán terveztek eljuttatni lőszerszállítmányokat az Oszmán Birodalomnak, és ehhez a Bodrog, az Álmos aknaszedő, a ’b’ jelzésű járőrhajó és két vontatóhajó 1914. december 24-én a Trinitas lőszerszállító gőzhajót kísérték Zimonyból Belgrádon át a Vaskapuig, a szerb-román határig.[1][12] A konvoj sértetlenül hagyta el a Belgrádot övező erődítményrendszer gyűrűjét, de Szendrőhöz érve azt az információt kapták, hogy az oroszok aknamezőt telepítettek és akadályokat létesítettek közvetlen a Vaskapu után. A hajók heves tűz közepette visszafordultak és jelentősebb sérülések elszenvedése nélkül visszatértek Pancsovába. A Bodrog visszatért a támaszpontjára és a lőszerszállítmány őrzésére és a konvoj Péterváradra való visszakísérésére az Inn monitort küldték ki.[12] 1915 januárjában brit tüzérség érkezett Belgrádba, tovább erősítve a város védelmét,[13] és a Bodrog az év első napjait Zimonyban töltötte. Február 23-án Kosimus Böhm sorhajóhadnagy vette át a monitor parancsnokságát. Március 1-én több más hajóval együtt, köztük a Körössel, át lett helyezve Péterváradra.[1] A Gallipoli hadjárat kezdetével a törököknek küldött lőszerszállítmányok kritikus jelentőségűekké váltak, ezért újabb szállítmányokat terveztek lehajózni a Dunán. Március 30-án a Bodrog és az Enns a Zimonyból induló Belgrad gőzhajót kísérte. A konvoj észrevétlenül túl tudott jutni Belgrádon a viharos éjszakának köszönhetően, de miután a monitorok visszafordultak, a Belgrad gőzös Vinča közelében aknára futott és miután heves tüzérségi tűzbe került, Ritopek közelében felrobbant.[12] 1915. április 22-én egy Thesszalonikiből vasúton ideszállított járőrhajó a Dunai Flottilla zimonyi horgonyzóhelye ellen intézett támadást két torpedó kilövésével, de találatot nem ért el.[14]

    1915 szeptemberében a központi hatalmak oldalán hadba lépett Bulgária, így Szerbia az osztrák-magyar, német és bolgár haderők nyomasztó túlerővel végrehajtott offenzívájával szembesült. Októberben az osztrák-magyar 3. hadsereg támadást intézett Belgrád ellen. A folyami flottilla egységeinek többsége részt vett a harcokban támogatva a Belgrád Erődítmény közelében és az Ada Ciganlija szigetnél végrehajtott folyamátkelést.[15]

    Kilátás a Belgrádi Erődből a Großer Kriegsinsel irányába. 1915 októberében a Bodrog az erőd közelében fedezte a szárazföldi csapatok folyamon való átkelését

    A romániai hadjárat[szerkesztés]

    Belgrád október 11-ei bevétele és a folyóvizek aknáktól és más akadályoktól való megtisztításának megkezdése után a flottilla lehajózott a magyar-román határnál lévő Orsováig és itt kivárták, míg a Dunát aknamentesítik. 1915. október 30-től kezdődően számos lőszerszállító konvojt kísértek a Dunán a bulgáriai Lomig, ahol a lőszert vonatszerelvényekre pakolták át, majd vasúton az Oszmán Birodalomba szállították.[16]

    1915 novemberében a Bodrog és a többi monitor a bulgáriai Ruszcsuknál gyülekezett.[16] A központi hatalmak tisztában voltak azzal, hogy Románia a hadba lépéséről egyeztet az antanttal, ezért a flottilla a Belene-csatornán védett bázist alakított ki, hogy védelmezni tudja a Bulgária és Románia közti 480 km hosszúságú határszakaszt a Dunán.[17] 1915 folyamán a Bodrog két 3,7 cm-es lövegét leszerelték és helyettük egy 6,6 cm-es, 18-as kaliberhosszúságú löveget kapott, továbbá felszerelték három géppuskával.[1]

    A monitorok Ruszcsuknál állomásoztak, mikor Románia 1916. augusztus 27-én belépett a háborúba. A románok ekkor a Duna Ruszcsukkal szemben lévő Giurgiuból három improvizált torpedónaszáddal intéztek ellenük torpedótámadást. A kilőtt torpedók nem találták el a monitorokat, viszont egy üzemanyagszállító uszályt igen. Másnap a 2. monitor-divízió – melyhez a Bodrog is tartozott három másik monitorral együtt – azt a feladatot kapta, hogy támadja Giurgiut. A monitorok olajtározókat, lőszerraktárakat és a vasútállomást borították lángba, valamint több román uszályt elsüllyesztettek. A támadás alatt az 1. monitor-divízió ellátóhajókat kísért vissza a belenei horgonyzóhelyre. A Bodrog a társaival ezután útban vissza Belenéhez megsemmisítettek két román járőrhajót és improvizált aknarakót. A divízió ezt követően Belenétől keleti és nyugati irányba hajtott végre előretöréseket, melyek során Turnu Măgurele és Zimnicea településeket bombázták.[18]

    1916. október 2-án a Bodrog a Körössel közösen támadtak egy román pontonhidat a Dunán Orjohovónál és öt közvetlen találatot értek el rajta, amivel hozzájárultak a román támadó hadművelet (ún. Flămânda-offenzíva) kudarcához. Ezt követően August von Mackensen tábornagy alá tartozó 3. osztrák-magyar hadsereg átkelését biztosították Szvistovnál.[19] A Bodrog a telet Turnu Severinben töltötte.[1]

    Alkalmazása a Fekete-tengeren[szerkesztés]

    1917. február 21-én a Bodrog és a Körös őrhajókként Brăilába lettek rendelve. Március 1-én a Bodrog elakadt a jégben Măcin közelében. 1918-ban Guido Taschler sorhajóhadnagy vette át a parancsnokságát. A tavaszi olvadással a Bodrogot a Körös, Szamos, Bosna monitorokkal és számos más hajóval a Duna deltájához küldték és innen kihajóztak a Fekete-tengerre, ahol a Flottenabteilung Wulff (Wulff flottadivízió) részeként Olav Wulff flottakapitány (Flottenkapitän) parancsnokolta őket miután április 12-én megérkeztek Odessza kikötőjébe. Július 15-én a Bosnával közösen Mikolajiv kikötőjébe hajóztak, majd augusztus 5-től a Bodrog Herszonban állomásozott. Szeptember 12-én visszatért Brăilába több más hajóval együtt.[1]

    A Bodrogot innen a Duna-delta közelében lévő Renibe irányították, hogy fedezze az osztrák-magyar csapatok visszavonulását, ide október 1-én érkezett meg. Ez után felhajózott a Dunán Ruszcsukig, ahova október 11-én érkezett meg, majd két nap múlva Giurgiuhoz érkezett. Október 14-én Lomba irányították tovább.[20] A Bodrog volt az utolsó osztrák-magyar monitor, mely visszavonult Budapest irányába és egyedül neki nem sikerült hazatérnie, mivel 1918. október 31-én sűrű ködben homokzátonyra futott Vinča közelében.[21] Később a szerb hadsereg zsákmánya lett.[22]

    A két világháború között és a második világháborúban[szerkesztés]

    A Belgrádba való visszavonulás közben a Sava és a Vardar monitorokat több alkalommal támadták Junkers Ju 87 Stuka zuhanóbombázók

    Az 1918 novemberi fegyverszünettől 1919 szeptemberéig a Bodrogon az újonnan megalakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (SHS Királyság) tengerészei teljesítettek szolgálatot. Az 1919-es saint-germain-i békeszerződés rendelkezése szerint a Bodrog több más hadihajóval, köztük három másik folyami monitorral együtt[23] az SHS-Királysághoz került, bár hivatalos átadásra az SHS haditengerészet részére nem került sor. A monitort 1920. április 15-ig átnevezték Savára.[24][25] Testvérhajója, a Temes Romániához került és az Ardeal nevet kapta.[2] 1925-26-ban a Savát átfegyverezték, de a következő év során az SHS Királyság négy folyami monitora közül egyszerre nem volt több aktív szolgálatban kettőnél.[26] 1932-ben a brit haditengerészeti attasé azt jelentette, hogy a jugoszláv hajók kevés tüzérségi lőgyakorlatot végeznek és kevés hadgyakorlatot tartanak a csökkentett költségvetési keret miatt.[27]

    A Sava a dunadombói támaszponton tartózkodott 1941. április 6-án, mikor a tengelyhatalmak támadást indítottak Jugoszlávia ellen. Az 1. monitor-divízióhoz volt beosztva[28] és a román határt biztosította a Dunán a 3. (Dunavska) gyalogos hadosztály hadműveleti irányítása alatt.[29] A parancsnoka S. Rojos[28] volt Poručnik bojnog broda rangban, ami a korvettkapitányi rangnak feleltethető meg.[30] Azon a napon a Sava és a Vardar a Luftwaffe több magányosan támadó gépét is visszaverték a bázisuknál horgonyozva.[31] A következő három nap során a két monitor aknákat telepített a Dunán a román határszakasz közelében.[32] Április 11-én vissza kényszerültek vonulni Dunadombóról Belgrád irányába.[33] A visszavonulásuk közben többször is támadást intéztek ellenük Junkers Ju 87 Stuka zuhanóbombázók.[34] A két monitor sértetlenül vészelte át ezeket és ki tudtak kötni a Duna és a Száva összefolyásánál Belgrád közelében 20:00 körül. Itt a Morava monitor csatlakozott hozzájuk. A monitorok parancsnokai megvitatták a kialakult helyzetet és úgy döntöttek, elsüllyesztik hajóikat, mivel a magas vízállás és az alacsony hidak nem tették lehetővé a szabad manőverezést számukra. A monitorok legénységét ezután két vontatóhajóra szállították át. Mikor az egyik vontatóhajó egy vasúti híd alatt haladt el, a hídra erősített robbanótöltetek véletlenszerűen felrobbantak és a hídszerkezet a vontatóra zuhant. A rajta tartózkodó 110 főből 95 életét veszítette a szerencsétlenségben.[33][35]

    A monitorok önelsüllyesztése után mintegy 450 tengerész gyűlt össze a Saváról és más hadihajókról Obrenovácban. A kézi fegyvereikkel és a hadihajókról leszerelt géppuskákkal felfegyverkezve az Adria déli részén lévő Kotori-öböl irányába indultak meg két csoportra válva. A kisebbik csoport elérte az öblöt, de a nagyobbik csak Szarajevóig jutott el április 24-ig, ahol megadta magát.[36] A Kotori-öböl vidékét, ahova a kisebbik csoport megérkezett, április 17-én az olasz XVII. hadtest foglalta el.[37]

    A Savát a horvát haditengerészet kiemelte,[35] és a Bosnára átkeresztelt Morava monitorral együtt állította szolgálatba. Hat elfogott motorcsónakkal és tíz segédhajóval együtt képezték Horvátország folyami rendőri erejét.[38] A Sava a Folyami Flottilla Parancsnokság 1. őrjárcsoportjához tartozott, melynek bázisa Zimonyban volt.[39] A legénysége 1944. szeptember 8-án éjszaka Slavonski Brod mellett elsüllyesztette és átállt a jugoszláv partizánokhoz.[40]

    Háború utáni időszaka[szerkesztés]

    A Sava a restaurálását követően 2021 novemberében

    A Savát a második világháború után ismét kiemelték és helyrehozták. A fegyverzetét ezután két 105 mm-es ágyú, három 40 mm-es, forgótalpakon elhelyezett löveg és hat 20 mm-es gépágyú alkotta.[41] A Jugoszláv Haditengerészet kötelékében szolgált 1952 és 1962 között. Ezután egy állami tulajdonban lévő céghez került, amit Jugoszlávia felbomlása után privatizáltak. 2005-ben a szerb kormányzat korlátolt mértékű örökségvédelem alá helyezte, miután állampolgári kezdeményezés indult úszó múzeumként való megőrzésére. 2014-ig keveset tettek az eddig kavicsszállító uszályként alkalmazott hajó restaurálására,[21] de 2015 decemberében a szerb védelmi minisztérium és a Belgrádi Katonai Múzeum szerezte meg, mely intézmény tervbe vette a hadihajóként teljes restaurálását.[42] Az egykori Bodrog egyike annak a máig fennmaradt két osztrák-magyar monitornak, melyek részt vettek az első világháborúban.[43] A másik a Leitha, egy jóval régebbi építésű monitor, mely a magyar parlament előtt horgonyoz a Dunán 2014 óta.[44] 2019 elejére a Savát is helyreállították.[45] A Száva folyó partján horgonyoz Belgrádban, ahol 2021 novemberében úszó múzeumként avatták fel.[46]

    Megjegyzések[szerkesztés]

    1. ↑ A hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója.
    2. ↑ Az angol szócikkben építőként a H. Schönichen van megadva, mely linkelése a „Ganz Works” (Ganz Vállalatok) szócikkre vezet tovább. Tisztázandó, hogy ennek mi az oka.
    3. ↑ Pawlik, Christ és Winkler a teljes hosszúságát 56,2 méter (184 ft)-ben adják meg.
    4. ↑ Pawlik, Christ és Winkler szerint 77 főből állt a személyzet (60. o.).
    5. ↑ Pawlik, Christ és Winkler szerint a lövegtornyok páncélzata is 75 mm-es volt (60. o.).

    Jegyzetek[szerkesztés]

    1. ↑ a b c d e f g h i j k Pawlik, Christ & Winkler 1989, 60. o.
    2. ↑ a b c Greger 1976, 141. o.
    3. ↑ Jane’s Information Group 1989, 315. o.
    4. ↑ Greger 1976, 10. o.
    5. ↑ a b Halpern 2012, 261–262. o.
    6. ↑ Deak 1990, Introduction.
    7. ↑ Keys 27 July 2014.
    8. ↑ Halpern 2012, 263–265. o.
    9. ↑ Halpern 2012, 263. o.
    10. ↑ Halpern 2012, 265. o.
    11. ↑ a b Halpern 2012, 265–266. o.
    12. ↑ a b c Halpern 2012, 267. o.
    13. ↑ Halpern 2012, 266. o.
    14. ↑ Halpern 2012, 270–271. o.
    15. ↑ Halpern 2012, 272. o.
    16. ↑ a b Halpern 2012, 274. o.
    17. ↑ Halpern 2012, 275. o.
    18. ↑ Halpern 2012, 277. o.
    19. ↑ Mombauer 2001, xv. o.
    20. ↑ Pawlik, Christ & Winkler 1989, 60–61. o.
    21. ↑ a b San Diego Union-Tribune 14 April 2014.
    22. ↑ Fitzsimons 1977, 843. o.
    23. ↑ Gardiner 1985, 422. o.
    24. ↑ Gardiner 1985, 426. o.
    25. ↑ Pawlik, Christ & Winkler 1989, 61. o.
    26. ↑ Jarman 1997a, 732. o.
    27. ↑ Jarman 1997b, 451. o.
    28. ↑ a b Niehorster 2013a.
    29. ↑ Terzić 1982, 168. o.
    30. ↑ Niehorster 2013b.
    31. ↑ Terzić 1982, 297. o.
    32. ↑ Terzić 1982, 333–334. o.
    33. ↑ a b Terzić 1982, 391–392. o.
    34. ↑ Shores, Cull & Malizia 1987, 222. o.
    35. ↑ a b Chesneau 1980, 357. o.
    36. ↑ Terzić 1982, 405, 432. o.
    37. ↑ Terzić 1982, 457. o.
    38. ↑ Chesneau 1980, 359. o.
    39. ↑ Niehorster 2013c.
    40. ↑ Naval Records Club 1965, 44. o.
    41. ↑ Gardiner 1983, 392. o.
    42. ↑ Ministry of Defence Republic of Serbia 11 December 2015.
    43. ↑ Zarić 27 April 2014.
    44. ↑ Daily News Hungary 15 August 2014.
    45. ↑ Jakšić 3 April 2019.
    46. ↑ Vasovic 12 November 2021.

    Fordítás[szerkesztés]

    • Ez a szócikk részben vagy egészben a Yugoslav monitor Sava című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

    Források[szerkesztés]

    Könyvek és újságok[szerkesztés]

    • The Illustrated Encyclopedia of 20th Century Weapons and Warfare. New York: Columbia House (1977). OCLC 732716343 


    • Halpern, Paul G.. A Naval History of World War I. Annapolis, Maryland: Naval Institute Press (2012). ISBN 978-0-87021-266-6 


    • Jane's Information Group. Jane's Fighting Ships of World War II. London: Studio Editions (1989). ISBN 978-1-85170-194-0 


    • Yugoslavia Political Diaries 1918–1965. Slough, Berkshire: Archives Edition (1997a). ISBN 978-1-85207-950-5 


    • Yugoslavia Political Diaries 1918–1965. Slough, Berkshire: Archives Edition (1997b). ISBN 978-1-85207-950-5 



    • Die K.u.K. Donauflottille 1870–1918 (német nyelven). Graz, Austria: H. Weishaupt Verlag (1989). ISBN 978-3-900310-45-5 
    • Terzić, Velimir. Slom Kraljevine Jugoslavije 1941: Uzroci i posledice poraza (szerbhorvát nyelven). Belgrade, Yugoslavia: Narodna knjiga (1982). OCLC 10276738 
    • Naval Records Club (1965). „The Independent Croatian Navy”. Warship International, Rutland, Massachusetts 2, Kiadó: International Naval Research Organization. ISSN 0043-0374.  

    Internetes források[szerkesztés]




    rušile Beograd]”, [[Radio Television of Serbia]], 2014. április 27.. [2014. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (szerb nyelvű) 



    • Dunaflottila (magyar nyelven). K.u.K. kriegsmarine. [2010. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 27.)

    Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


    A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=SMS_Bodrog&oldid=26972730”