Procyon (csillag)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Kis Kutya csillagkép

Procyon (ejtsd: proküon) (α Canis Minoris), a Kis Kutya csillagkép legfényesebb csillaga. Szabad szemmel egyetlen csillagnak látszik, az éjszakai égbolt hatodik legfényesebb csillaga, a teljes égbolton a nyolcadik legfényesebb, látszó fényessége 0,34 magnitúdó. Valójában kettőscsillag, egyik tagja, a Procyon A egy fősorozatbeli fehér csillag, F5 IV-5 színképű, a másik pedig, a Procyon B egy DA színképű, halvány fehér törpe.

A kettőscsillag nagy látszó fényességének a hozzánk való közelsége az oka. A távolsága csak 3,5 parszek, azaz 11,41 fényév, vagyis a hozzánk legközelebbi csillagok közé tartozik. A téli égboltunk három legfényesebb csillagának, a Téli Háromszögnek az egyik tagja, a Szíriusz és a Betelgeuse mellett (a Szíriusz nála ötször fényesebb).

A rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Procyon A egy F5 színképű fehér csillag, tömege 1,4-szer, átmérője kétszer, abszolút fényessége pedig 7,5-szer nagyobb, mint a Napé.[1][2][3] Színképosztályán belül a fényes csillagok közé tartozik, gyaníthatóan egy szubóriás, amelynek hidrogénmagja már teljes egészében héliummá alakult át, és elkezdett a külső burka felfúvódni. A felfúvódás végére az átmérője eléri a jelenlegi méret 80-150-szeresét, eközben vörös vagy narancs színűre hűl. Ez várhatóan 10-100 millió éven belül történik meg. Ismereteink szerint a Nap is ugyanezen a változáson megy majd keresztül, amikor benne a hidrogénfúzió véget ér.

A Szíriusz B-hez hasonlóan a Procyon kísérője is egy fehér törpecsillag, amelynek a jelenlétét közvetve már jóval azelőtt kimutatták, mint hogy magát a törpét megfigyelhették volna. A létezését Friedrich Bessel már 1844-ben posztulálta, és ugyan a keringési pályáját Arthur Auwers 1862-ben, saját elméletének részeként kiszámította,[4] a Procyon B-t először csak 1896-ban pillantotta meg John Martin Schaeberle a Lick obszervatórium 90 cm-es lencsés távcsövével.[5] A megfigyelése még nehezebb, mint a Szíriusz B társcsillagé, mert a Procyon két tagjának nagyon eltérő a fényerőssége és nagyon kicsi a szögtávolsága. Az átlagos távolságuk mindössze 15 csillagászati egység, kisebb a Nap–Uránusz távolságnál, de az elnyúlt pálya miatt ez 9 és 21 CsE között változik.

0,6 naptömegével a Procyon B kisebb tömegű, mint a Szíriusz B (ami nagyjából 1 naptömegű); a degenerált anyag jellemzőiből következően viszont nagyobb az átmérője, 17 500 km, szemben a Szíriusz B 11 700 km-es átmérőjével. A kisebb tömeg és nagyobb méret következményeként a felszíne alacsonyabb hőmérsékletű, 7740 K.

Az oszcilláció körüli vita[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1990-es években végzett megfigyelések segítettek megérteni a Procyon felépítését és ennek következtében a korát az eddigi 3 milliárd év helyett 1,7 milliárd évre becsülték (± 0,3 milliárd év).[6]

2004 júniusának végén a kanadai MOST űrtávcső 32 napos megfigyelést végzett a Procyon A csillagról. A folyamatos megfigyelés célja az volt, hogy igazolja a csillag nap-típusú oszcillációját, átmérő-ingadozását, amelyet a földi megfigyelések a fényesség változása alapján valószínűsítettek, és lefektesse az asztroszeizmológia alapjait. Nem volt oszcilláció megfigyelhető, és a mérést végzők azt a következtetést vonták le, hogy a csillagoszcilláció elméletét újra át kell gondolni.[7] Mások szerint viszont a megfigyelés eredménytelensége összeegyeztethető a nap-típusú oszcillációra utaló földi radiálissebesség-megfigyelések közzétett eredményeivel.[8][9]

A NASA WIRE infravörös-űrtávcsöve 1999 és 2000 között végzett fotometrikus mérései révén bizonyítékokat talált a granuláció, azaz a csillag felszínének közelében lezajló strukturált plazmaáramlás és a nap-típusú oszcilláció kapcsolatára.[10] A MOST eredményeivel ellentétben a WIRE fényerősség-méréseinek változásai összhangot mutattak a radiális sebesség földi mérésének eredményeivel.

Élet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az élet a Procyon körül nem valószínű, mert a csillag körül 2,7 csillagászati egység távolságban húzódó lakható övezetben nem alakulhat ki stabil bolygópálya, a közeli társcsillag zavaró hatása miatt. A fehér törpe a Procyon A vörös óriás életszakaszában is akadályozná az élővilág létrejöttét. A csillag az ultraibolya tartományban sugároz a legerősebben, ami károsítaná az élő szervezeteket. Noha nem zárhatjuk ki az élet lehetőségét más, a Procyonhoz hasonló színképtípusú csillagok környezetében, az életnek viszonylag rövid idő alatt ki kellene fejlődnie, és szembesülnie kellene a sűrű üstökös- és meteorbombázással, ahogy az a Föld létezésének első néhány millió évében is volt. Mire a becsapódások egy Procyonhoz hasonló csillag körül keringő bolygón kellően megritkulnának, már hamarosan esedékessé válik, hogy a csillag elhagyja életének fősorozatbeli szakaszát,[11] ami lehetetlenné tenné az élővilág további fejlődését.

Röntgenforrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Procyon röntgen-tartományú sugárzásának 1975 előtti, lágy sugárzási detektorokkal végzett érzékelése sikertelen maradt.[12] Az 1970-es évek végén kiterjedt megfigyelések zajlottak az OAO-3 Copernicus és a TD-1A műholdak segítségével.[13] 1979. április 1-én a Procyon A/B-vel azonosítható röntgenforrást sikerült megfigyelni az Einstein obszervatórium nagy felbontású képalkotó műszerével, a HRI-vel.[14] A pontszerű sugárforrás helyét a Procyon A-tól 4 ívmásodpernyire délre mérték, amely mérés éppen a 90%-os hibahatáron belül valószínűsíti a kettő egybeesését. A Procyon B ekkor a főcsillagtól 5"-re északra volt, így a röntgenforrás vele való azonosíthatósága valószínűtlen.[13]

Etimológiája és kulturális szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csillag neve a görög προκύων (proküón) szóból ered, amely azt jelenti: „a kutya előtt”. A Procyon a „Kutyacsillag” (a Szíriusz) előtt halad az égen, ez magyarázza a nevet. Erre a csillagpárosra már a legrégebbi irodalmi emlékekben is található utalás, Babilonban és Egyiptomban vallásos tiszteletben részesítették.

Néhol a név latin fordításával, az Antecanis alakkal is találkozhatunk, és az arab al-Sira és al-Ghumaisza változatokkal. Az első a الشعرى الشامية aš-ši‘ra aš-šamiyah névből származik, „a Szíriai Jel” (a Szíriusz másik jele). A „Szíria” valószínűleg utalás a Szíriuszhoz viszonyított északi elhelyezkedésére. A második név eredete a الغميصاء al-ghumaisza’ „a párás szemű (nő)”, míg a العبور „a könnyes szemű (nő)” maga a Szíriusz. A Procyon modern kori arab neve غموص ghumūṣ. Kínaiul 南河三 (mandarin nánhésān,) „A Déli-folyó Harmadik Csillaga” néven ismerik.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Procyon című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kervella, P., et al. (2004. January). „The diameter and evolutionary state of Procyon A. Multi-technique modeling using asteroseismic and interferometric constraints”. Astronomy & Astrophysics 413, 251–256. o. DOI:10.1051/0004-6361:20031527.   (hivatkozza :en:Procyon)
  2. Gatewood, G.; Han, I. (2006. February). „An Astrometric Study of Procyon”. Astronomical Journal 131, 1015–1021. o. DOI:10.1086/498894.   (hivatkozza :en:Procyon)
  3. Procyon 2. SolStation.com. (Hozzáférés: 2007. február 3.) (hivatkozza :en:Procyon)
  4. Auwers A. Inaugural-Dissertation. Universität Königsberg, 1862
  5. Burnham Jr., Robert. Burnham's Celestial Handbook. New York: Dover Publications Inc. (1978). ISBN 048623567X 
  6. Fred Schaaf: Brightest Stars - Discovering the Universe Through the Sky's Most Brilliant Stars, John Wiley and Sons, 2008, ISBN 978-0-471-70410-2
  7. Matthews, J. M., et al (2004.). „No stellar p-mode oscillations in space-based photometry of Procyon”. Nature 430 (921), 51–3. o. DOI:10.1038/nature02671. PMID 15229593.  
  8. Bouchy, F., et al. (2004.). „Brief Communications Arising: Oscillations on the star Procyon”. Nature 432 (7015).  
  9. Bedding, T. R., et al. (2005.). „The non-detection of oscillations in Procyon by MOST: Is it really a surprise?”. Astronomy and Astrophysics 432, L43. o. DOI:10.1051/0004-6361:200500019.  
  10. Bruntt, H., et al. (2005.). „Evidence for Granulation and Oscillations in Procyon from Photometry with the WIRE Satellite”. The Astrophysical Journal 633, 440. o. DOI:10.1086/462401.  
  11. Spectral Type F - Procyon. exoplaneten.de. (Hozzáférés: 2010. május 1.)
  12. Mewe, R.; Heise, J.; Gronenschild, E. H. B. M.; Brinkman, A. C.; Schrijver, J.; den Boggende, A. J. F. (1975. december 1.). „Detection of X-ray emission from stellar coronae with ANS”. Astrophysical Journal, pt. 2 202, L67–L71. o. DOI:10.1086/181983.  
  13. ^ a b Schmitt, J. H. M. M.; Harnden, F. R., Jr.; Rosner, R.; Peres, G.; Serio, S. (1985. január 15.). „The X-ray corona of Procyon”. Astrophysical Journal, Part 1 288, 751–755. o. DOI:10.1086/162843.  
  14. Giacconi, R., et al. (1979.). „The Einstein /HEAO 2/ X-ray Observatory”. Astrophysical Journal 230, 540–550. o. DOI:10.1086/157110.  

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]