Olympe de Gouges

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Olympe de Gouges
Marie-Olympe-de-Gouges.jpg
Születési neve Marie Olympe Gouze
Született 1748. május 7.
Montauban
Elhunyt 1793. november 3. (45 évesen)
Párizs
Nemzetisége francia
Foglalkozása drámaíró, politikus, jogharcos, polémista
Fontosabb munkái L’Esclavage des Noirs, ou l’heureux naufrage, A női és polgárnői jogok nyilatkozata
Négerek baráti társaságának kiadványa

Olympe de Gouges (születési neve: Marie Gouze) (Montauban, 1748. május 7.Párizs, 1793. november 3.) nyaktilóval kivégzett francia irodalmárnő, drámaíró, női jogharcos, a Francia forradalom alatt politikus és polémista, tőle származik A női és polgárnői jogok nyilatkozata. Írásaiban síkra szállt a nők politikai és polgárjogaiért, a néger rabszolgaság eltörléséért. A nőmozgalom és a humanizmus szimbolikus alakjává vált. Az eszmék történetében játszott szerepét a közelmúltban újraértékelték, és fontosnak ítélték.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

18 éves korában férjhez adták egy párizsi vendéglőshöz. Fia született, majd hamarosan megözvegyült, és visszatért szülővárosába. 1770-ben Párizsba költözött nővéréhez, fiát gondos nevelésben részesítette. A fővárosban ismerkedett meg Jacques Biétrix de Rozières-rel, a francia tengerészeti hivatal magas rangú tisztségviselőjével, aki megkérte kezét, de Olympe nem akart férjhez menni. Kapcsolatuk a forradalom kitöréséig tartott. Rozières anyagilag támogatta, így jómódú polgárnőként élhetett. Gazdag családból származó édesanyjától tanulta meg a társasági viselkedés szabályait, így könnyen bekerült a párizsi elit körökbe. 1774-től a párizsi almanachban is szerepelt neve. Az irodalmi szalonokban írókkal találkozott, s maga is próbálkozott írással. A színházat, amely új eszmék hordozója volt, az állam cenzúrázta. Ezért Olympe megalapította saját színtársulatát, amely politikai témájú darabjait adta elő Párizsban és környékén.

Abolicionizmus híve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1785-ben írta a Néger rabszolgasors című drámáját. A darabot a párizsi Komédia Színháznak ajánlotta, s amely 1785. június 30-án fel is vette repertoárjába Zamore et Mirza, avagy szerencsés hajótörés címen. Olympe fel akarta hívni a figyelmet a gyarmatok néger rabszolgáinak sorsára. A XIV. Lajos által hozott Néger törvény volt még érvényben. Számos, a királyi udvarban megforduló gazdag család jövedelme származott a gyarmati áruk kereskedelméből. Olympe támadások célpontja lett, megrágalmazták, a Bastille-ba akarták zárni. Néhány jóakarója, közöttük XVI. Lajos egyik kegyence lépett közbe érdekében, s így visszavonták a királyi rendeletet. A darabot csak 1792-ben mutatták be először.

1788-ban írta a Gondolatok a néger emberekről című pamfletjét, s amely megnyitotta számára a Négerek barátai társasága kapuját. A társaság tagja volt többek között a filozófus és matematikus Nicolas de Condorcet, La Fayette márki, Henri Grégoire abbé, Dominique de La Rochefoucauld herceg. Az abolicionizmus híveiként a rabszolgatartás fokozatos eltörléséért tevékenykedtek. Pamfletjében ezt írta Gouges asszony: „A négerek szánalmas sorsa mindig is érdekelt. Kérdéseket tettem fel ezzel kapcsolatban, de a válaszokat nem tartottam kielégítőnek. A megkérdezettek az Ég által megátkozott vadaknak tartották őket. De érettebb fejjel világosan láttam, hogy az erőszak és előítéletek kényszerítették őket erre a borzalmas rabszolgasorsra, és hogy a Természetnek ebben semmilyen része nem volt. A fehér emberek igazságtalansága és mindent elsöprő érdekei felelősek ezért egyedül.” 1808-ban, halála után, Grégoire abbé felvette nevét arra listára, amelyen azok a „bátor emberek” szerepelnek „akik kiálltak a szerencsétlen négerek ügye mellett”.

A politika színterén[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1788-ban a Journal général de France két politikai röpiratát közölte. A Levél a néphez (Lettre au Peuple) hazafias adó kivetéséről szólt, a Hazafias érzelmű megjegyzések (Remarques patriotiques) írásában széleskörű társadalmi és szociális programot javasolt. További röpiratokat írt és küldözgetett a hazafias kluboknak, Mirabeau-nak, La Fayette-nek és Jacques Neckernek. 1792. december 16-án felajánlotta segítségét Malesherbesnek, aki a XVI. Lajos védőügyvédje volt, de megvetően elutasították.

Harcolt a nők politikai jogaiért is. Azt hangoztatta, hogy a nők is el tudják látni a hagyományosan férfi feladatoknak tartott munkákat. Szinte minden egyes írásában azt követelte, hogy a nők is részt vehessenek a politikai és társadalmi vitákban. Felszólította Mária Antónia francia királynét, hogy védelmezze meg saját nemét, amelyet Olympe boldogtalannak tartott. Az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát alapul véve 1791-ben megszövegezte A női és polgárnői jogok nyilatkozatát. A nyilatkozat előszavában így írt:

Olympes de Gouges kivégzése

„Férfi, képes vagy igazságos lenni? Ezt egy nő kérdezi tőled, és legalább ettől a jogától nem foszthatod meg. Mondd, kitől kaptad korlátlan hatalmadat, hogy nőtársaimat elnyomd? ...Tekints a bölcs Teremtőre, (...) nézz a természet rendjében megtalálható különböző nemű egyedekre... A felvilágosodás és a tiszta ész századában egyedül a férfi (...) akar – már semmivel nem igazolható oktalansággal – uralkodni a másik nem felett, aki pedig szellemi képességeinek teljes birtokában van. A férfiak saját jogegyenlőségüket követelve csak maguk számára akarnak hasznot húzni a forradalomból, hogy még több szavuk legyen.”

Kifejtette továbbá azt a meggyőződését, hogy a férfi és a nő egyenlő. Követelte, hogy a magánjogi és politikai törvények ne tegyenek különbséget a két nem között, és hogy adják vissza a nők természetes jogait, amelyektől az előítéletek fosztották meg őket. Olympe kijelentette: „Ha a nőnek joga van a nyaktiló alá állni, legyen joga felmenni a tribünre is.” Sikerült elérnie, hogy a nők részt vehessenek olyan nemzeti ünnepeken mint a „törvény ünnepe” (1792. június 3.) és a Bastille elfoglalásának ünnepe (1792. július 14.). A házasság felbontásának lehetőségét követelte. A girondisták nyomására törvény engedélyezte a válást. Azt is kérte, hogy töröljék el az egyházi esküvőt, és helyettesítsék a férfi és a nő által aláírt polgári szerződéssel. A házasságon kívül született gyermekek sorsával is törődött. Olyan anya- és gyermekvédelmi rendszer elméletét is kidolgozta, amelyet nagy vonalakban ma ismerünk. A szegénység és a munkanélküliség enyhítésére nemzeti műhelyek, a koldusok számára menhelyek létrehozását javasolta.

Olympe hihetetlenül nagy tisztánlátásáról vall egyik színdarabjának mondata: „A nők önmaguk legnagyobb ellenségei. Ritkán tapsolják meg egymás munkáját, jó cselekedeteit”. A női és polgárnői jogok nyilatkozatának utószavában ezt írta: „A nők több rosszat tettek, mint jót. Kényszer alatt éltek, s így érthető, hogy agyafúrt, ravasz, bájaikat fegyverként használó személyekké váltak... A régi rendszerben a nők megvetendők voltak, de tisztelték őket. A forradalom óta a nők tiszteletre méltóak, de megvetettek. ...Lányok, asszonyok nem lenne itt az ideje, hogy forradalmat csináljunk magunk között? Továbbra is elszigetelten élnek majd a nők, és nem válnak a társadalom részévé? Továbbra is csak pletykálkodni fognak, és egymás sorsán szánakozni?”

1793-ban éles hangon bírálta az 1792-es szeptemberi vérengzések felelőseit, különösen Marat-t. Olympe sejtette, hogy Robespierre diktatúrára törekszik, több röpiratot intézett hozzá. Bourdon de l'Oise feljelentette Olympe-ot a Jakobinus klubban. Letartóztatták, és 1793. augusztus 6-án vádat emeltek ellene a Forradalmi Törvényszéken. A Saint-Germain-des-Prés-i apátság börtönébe került, de egy elfertőződött seb miatt kórházba vitték. Elzálogosította ékszereit, és sikerült átkerülnie szanatóriumba, ami tulajdonképpen a gazdagok fogdája volt. Tisztázni akarta magát az ellene felhozott vádak alól, két röpiratot sikerült kicsempésztetnie a börtönből (Olympe de Gouges a forradalmi bíróság előtt és Egy üldözött hazafi). Ez utóbbit széles körben terjesztették, civil rendőrök felfigyeltek rá, és jelentették. November 2-án reggel, 48 órával girondista barátainak kivégzése után őt is bíróság elé állították. Védőügyvéd hiányában ügyesen és intelligensen védekezett. Azzal vádolták, hogy az „egy és oszthatatlan” helyett más kormány visszaállítása volt a célja. A rögtön végrehajtandó halálos ítélet kimondása után alig maradt néhány perce, hogy búcsúlevelet írjon egyetlen fiának, de a levél soha nem jutott el a címzetthez. A kivégzésen jelen levő civil rendőrnyomozó és több tanú elmondása szerint bátran és méltósággal lépett a vesztőhelyre. Mielőtt a nyaktiló lezuhant, így kiáltott: „Honfiak és honleányok bosszuljátok meg halálomat!”

Pierre-Gaspard Chaumette demagóg ügyésznek, a forradalmi kormány tagjának a kijelentése jól illusztrálja a korabeli férfitársadalmat jellemző elszánt nőellenességet: „Emlékezzenek arra a férfias némberre, az arcátlan Olympe de Gouges-ra, aki politizálni akart, és törvényt sértett. A törvény megbosszulta, és a nyaktiló vasa alatt pusztította el ezeket az erkölcstelen személyeket!” A republikánus nőkhöz fordulva így szólt: „És Önök utánozni akarják ezeket a némbereket? Nem, csak akkor érzik majd Önök megbecselülésre érdemesnek önmagukat, ha azt teszik, amire a Természet eleve rendelte a nőket. Azt akarjuk, hogy a nők tiszteljék önmagukat, s ezért alkalmazunk kényszert”. (Chaumette is nyaktiló alatt fejezte be életét 1794. április 13-án).

Olympe de Gouges emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életében gyakran érezte a társadalom nőellenességét. Halála után is sokáig gúny tárgya maradt, azt állították róla, hogy alig tudott írni és olvasni, és elmeállapotát is sokan megkérdőjelezték. A második világháború után az Egyesült Államokban, Japánban és Németországban kezdték tanulmányozni életét és munkásságát. Olivier Blanc levéltárakban kutatott, korabeli dokumentumokat vizsgált át, és 1981-ben megírta életrajzát. A francia forradalom 200. évfordulója alkalmából adták ki Franciaországban írásait, illetve játszották színpadra írt darabjait. Gabrielle Verdier, a University of Wisconsin-Milwaukee tanára és Gisela Thiele-Knobloch tanulmányokat írtak Olympes színpadi drámáiról, amelyek a rabszolgasorssal (Zamore et Mirza), a válással (Nécessité du divorce), a kolostorba vonulás kényszerével (Le Covent) és más korabeli kényes témákkal foglalkoztak. 1989-ben Catherine Marand-Fouquet történész kezdeményezésére több petíciót intéztek Jacques Chirac elnökhöz, amelyekben azt kérték, hogy a Párizsi Panthéonba kerüljenek át Olympe de Gouges földi maradványai. 1993 novemberében, Olympe de Gouges kivégzésének 200. évfordulója alkalmából tüntetést rendeztek Párizsban a Panthéon előtt.

Olympe de Gouges-díj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szociáldemokrata nők munkaközössége (Arbeitsgemeinschaft sozialdemokratischer Frauen), Németország Szociáldemokrata Pártjának nőszervezete 2001 óta ítéli oda az Olympe de Gouges-díjat.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Színdarabok, drámák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Zamore et Mirza, ou l’heureux naufrage (1788)
  • Le Marché des Noirs (1790)
  • Le nouveau Tartuffe, ou l’école des jeunes gens (1790)
  • Les Démocrates et les aristocrates, ou les curieux du champ de Mars (1790)
  • La Nécessité du divorce (1790)
  • Mirabeau aux Champs Élysées (1791)
  • L’Esclavage des Noirs, ou l’heureux naufrage (1792)
  • La France sauvée, ou le tyran détrôné (1792)

Politikai írások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A női és polgárnői jogok nyilatkozata
Olympe de Gouges aláírása
  • Lettre au Peuple ou projet d’une caisse patriotique, par une citoyenne (1788)
  • Remarques patriotiques par la Citoyenne auteur de la Lettre au peuple (1788)
  • Le bonheur primitif de l’homme, ou les rêveries patriotique (1789)
  • Dialogue allégorique entre la France et la Vérité', dédié aux États Généraux (1789)
  • Le cri du sage, par une femme (1789)
  • Avis pressant, ou Réponse à mes calomniateurs (1789)
  • Pour sauver la patrie, il faut respecter les trois ordres, c’est le seul moyen de conciliation qui nous reste (1789)
  • Mes vœux sont remplis, ou Le don patriotique, par Madame de Gouges, dédié aux États généraux (1789)
  • Discours de l’aveugle aux Français, par Madame de Gouges (1789)
  • Séance royale. Motion de Mgr le duc d’Orléans, ou Les songes patriotiques, dédié à Mgr le duc d’Orléans, par Madame de Gouges (1789)
  • Lettre aux représentants de la Nation, Paris, L. Jorry, (septembre) 1789 („Le jour n’est pas plus pur que le fond de mon cœur”).
  • Action héroïque d’une Française, ou la France sauvée par les femmes, par Mme de G..., (1789)
  • Réponse au Champion américain, ou Colon très aisé à connaître (1790)
  • Lettre aux littérateurs français, par Madame de Gouges (1790)
  • Le Tombeau de Mirabeau (1791)
  • Les droits de la femme. À la reine, signé de Gouges Déclaration des droits de la femme et de la citoyenne (1791)
  • Lettre aux rédacteurs du Thermomètre du Jour (1792)
  • L’Esprit français ou problème à résoudre sur le labyrinthe de divers complots, par madame de Gouges, Paris, veuve Duchesne, (1792)
  • Le Bon Sens français, ou L’apologie des vrais nobles, dédié aux Jacobins (1792)
  • Lettre aux Français (1792)
  • Lettres à la reine, aux généraux de l’armée, aux amis de la constitution et aux Française citoyennes. Description de la fête du 3 juin, par Marie-Olympe de Gouges (1792)
  • Pacte national par Marie-Olympe de Gouges, adressé à l’Assemblée nationale 5 juillet 1792
  • Lettre au Moniteur sur la mort de Gouvion, 15 juillet 1792.
  • Aux Fédérés, 22 juillet 1792
  • Le Cri de l’innocence, (septembre) 1792.
  • La Fierté de l’innocence, ou le Silence du véritable patriotisme, par Marie-Olympe de Gouges (1792)
  • Les Fantômes de l’opinion publique. L’esprit qu’on veut avoir gâte celui qu’on a (1792)
  • Réponse à la justification de Maximilien Robespierre, adressé à Jérôme Pétion, par Olympe de Gouges (1792)
  • Pronostic sur Maximilien Robespierre, par un animal amphibie (1792)
  • Correspondance de la Cour. Compte moral rendu et dernier mot à mes chers amis, par Olympe de Gouges, à la Convention nationale et au peuple, sur une dénonciation faite contre son civisme aux Jacobins par le sieur Bourdon (1792)
  • Mon dernier mot à mes chers amis (1792)
  • Olympe de Gouges défenseur officieux de Louis Capet (1792)
  • Adresse au don Quichotte du Nord, par Marie-Olympe de Gouges (1792)
  • Arrêt de mort que présente Olympe de Gouges contre Louis Capet (1793)
  • Complots dévoilés des sociétaires du prétendu théâtre de la République (1793)
  • Olympe de Gouges à Dumouriez, général des armées de la République française (1793)
  • Testament politique d’Olympe de Gouges, 4 juin 1793
  • Une patriote persécutée, à la Convention nationale (1793)
  • Olympe de Gouges au Tribunal révolutionnaire, signé Olympe de Gouges, 21 septembre 1793

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Olivier Blanc: Marie-Olympe de Gouges, Paris, Editions René Viénet, 2003 ISBN 2849830003

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]