Nicolas de Condorcet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nicolas de Condorcet
Nicolas de Condorcet.PNG
Született
1743. szeptember 17.
Elhunyt
1794. március 28. (50 évesen)
1794. március 29. (50 évesen)
Születési neve Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat, marquis de Condorcet
Foglalkozása filozófus
matematikus
közgazdász
politikus
szerző
Iskolái Párizsi Egyetem
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nicolas de Condorcet témájú médiaállományokat.

Marie Jean Antoine Nicolas Caritat, Condorcet márkija (Ribemont, 1743. szeptember 17.Bourg-la-Reine, 1794. március 28.) francia matematikus és filozófus.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fényes tudományos tehetsége oly korán megnyilvánult, hogy családja akarata ellenére, (mert a katonai pályára szánták), a tudománynak szentelte életét. Első művei matematikaiak voltak. A Sur le calcul intégral és a Sur le probleme des trois corps című értekezései, melyek később együtt is Essais d'analyse cím alatt jelentek meg. Lagrange elismerését vívták ki számára és 1769-ben helyét az akadémiában (ac. des sciences), emlékbeszédei pedig (Eloges de quelques académiciens mort depuis 1666 jusqu'á 1699, Párizs, 1773) őt jelölték az akadémia örökös titkárának, aminek 1777-ben meg is választották. Ugyanezen évben az üstökösök elméletével megnyerte a berlini akadémia pályadíját. Turgot és Voltaire befolyása alatt nemzetgazdasági és filozófiai kérdésekkel kezdett foglalkozni. Már 1772-ben jelent meg egy ilyen irodalmi műve: Lettre d'un théologien á l'auteur du Dictionnaire des trois siecles, 1773-ban pedig Emlékbeszéde Pascal fölött. Midőn 1782-ben az Académie française megválasztotta tagjának, székfoglalójának címe volt: A haszon, melyet a társadalom a fizikai és szellemi (morales) tudományok egyesüléséből húzhat. 1785-ben megírta ama művét, mely magvát képezte a később bővítve kiadott nagy munkának: A valószínűségi számítás elemei s alkalmazása a szerencsejátékokra, lutrira s az emberek ítéletére. 1786-ban megjelent tőle: Turgot élete, 1787-ben Voltaire élete. Tagja volt a berlini, szentpétervári, torinói és bolognai akadémiáknak, melyeknek értékes dolgozatokat is küldött. A forradalom kitörésekor ennek híveként lépett föl. Midőn XVI. Lajos megszökött Párizsból, a királyi méltóság mint antiszociális intézmény ellen híres beszédet mondott. A törvényhozó testületnek először tagja, csakhamar titkára, majd pedig 1792 február havában elnöke lett. Ő szerkesztette a nyilatkozatot a franciákhoz és Európához a királyi méltóság megszüntetéséről. A girondisták bukása után, akikhez ő is tartozott, mint Brissot bűntársa vád alá helyeztetett, de Vernet asszonynál, a híres festő közeli rokonánál menedéket talált. Itt írta meg híres művét: Az emberi elme haladásának históriai vázlata (Esquisse d'un tableau historique des progres de L'esprit humain) nyolc hónap alatt, irodalmi segédeszközök nélkül, soha át nem olvasván a lapokat, melyeket megírt és Vernet asszonynak átadott. Nem akarván veszélybe dönteni e nemes hölgyet, akit elrejtésével a halál büntetése fenyegetett, 1794. április 5-én megszökött házából és néhány napig bolyongván, Clamartban, egy vendéglőben elfogatott, ahova az éhség kergette. Azonnal a bourg-la-Reine-i börtönbe hurcolták, de másnap reggel halva találták. Mérget vett be. Munkái 1864-ben összegyűjtve jelentek meg 21 kötetben; a matematikai művek külön jelentek meg.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]