Maximilien de Robespierre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Maximilien François Marie Isidore de Robespierre (IPA: [maksimiljɛ̃ fʁɑ̃swa maʁi izidɔʁ də ʁɔbəspjɛʁ]) (Arras, 1758. május 6. – Párizs, 1794. július 28.), francia ügyvéd, politikus, forradalmár, a jakobinus diktatúra vezéralakja.

Tartalomjegyzék 1 Élete 1.1 Ifjúsága 1.2 A francia forradalomban 1.3 A jakobinus diktatúra vezetője 1.4 Bukása, halála 2 Művei 3 Irodalom

[szerkesztés] Élete

[szerkesztés] Ifjúsága

Árvaként nőtt fel, Conzié arrasi püspök segélyezése folytán került a Párizsi Egyetemre, a XIV. Lajos Kollégiumba (Collège Louis-le-Grand), ahol jogot tanult. Szülővárosában ügyvédi irodát nyitott, emellett az irodalom iránt is érdeklődést tanúsított, és elnöke lett az arrasi akadémiának.

[szerkesztés] A francia forradalomban

A francia forradalom kitörése után 1789-ben Arrasban a rendi gyűlés képviselőjévé választották, ahol kezdetben keveset szerepelt, doktriner elveivel gyakran nevetség tárgyául szolgált, ezzel azonban keveset törődött. A jakobinus klub tagja volt, 1790-től elnöke. Rettenthetetlen, megvesztegethetetlen és szívós politikus hírében állt, beszédei gyakran nagy nyilvánosságot kaptak. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés 1791. szeptember 30-i bezárásakor már az egyik legnépszerűbb forradalmár volt. Duplay asztalos szerény házában lakást bérelt, leányával, Elonórával szerelmi viszonyba került. Nemsokára a párizsi törvényszéken közvádló lett, erről a posztról azonban 1792 májusában lemondott. Rövid ideig szerkesztette a „Défenseur de la Constitution” című lapot. Az újonnan megválasztott konventben egyik vezetője lett a radikális jakobinusoknak, akik XVI. Lajos király elítélését és kivégzését követelték. 1793 május–júniusában a Közjóléti Bizottság tagja, majd vezetője.

[szerkesztés] A jakobinus diktatúra vezetője

Vezetésével 1793. június elején megbuktatták az addig kormányzó girondista erőket. Robespierre a Közjóléti Bizottság (Comité de salut public) elnökévé választatta magát, így tulajdonképpen diktátor lett. Elkezdődött a jakobinus terror időszaka, amelynek ő volt egyik szellemi vezetője. Leszámolt saját pártja túl radikálisnak tartott elemeivel (túlzók) és a mérsékeltekkel (Danton, Desmoulins) is. A Forradalmi Törvényszék 1285 személy haláláért volt felelős. Kezében összpontosult a jakobinus diktatúra legfőbb hatalma.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Pallas nagy lexikonából való, ezért szövege és/vagy tartalma elavult lehet. Segíts nekünk korszerű szócikké alakításában, majd távolítsd el ezt a sablont.

Az új alkotmányt hatályon kívül helyezte és mint a Közjóléti bizottság lelke és szervezője, vérözönbe fojtott le minden ellenállást. Még javában folyt a vérengzés és üldözés, midőn Robespierre, az egyedüli hideg fő az általános rémület közepette, azt vette észre, hogy az őrjöngési mámor immár áthaladott delelő pontján és ez okból időszerűnek találta a mozgalmat csendesebb mederbe terelni. Szakított tehát az eddigi iránnyal és a túlzóktól meg esetleges versenytársaitól szabadulni kívánván, saját párthívei ellen fordult, kik közül a legvérengzőbbeket és legtekintélyesebbeket egymás után a vérpadra küldötte. Még Danton és csoportja sem kerülhette ki ezt a sorsot (1794 ápr.). Azután helyreállította, ha nem is az eltörült isten, de legalább a „Legfőbb Lény” kultuszát, melynek tiszteletére maga rendezte szenteskedő modorában mint főpap az első istentiszteletet és maga mutatta be az áldozatot. De midőn ekkor is tovább folytatta vérengzéseit és a Forradalmi Törvényszéknek júniusban eszközölt újjászervezése után 1285 embert hurcoltatott a vérpadra, maguk a konvent tagjai, köztük Tallien, Fouché, Collot d'Herbois, Billaud-Varennes, Fréron és mások, életüket féltvén, de jólét-bizottságban Robespierre ellen titkon összeesküdtek.

[szerkesztés] Bukása, halála

Robespierre, hogy ellenfeleire halálos csapást mérjen, 1794 júl. 26. (thermidor 8.) a konventhez intézett fényes beszédében lerántotta a leplet erről az összeesküvésről, mely állítólag a konvent megbuktatására tört. Azonban a beszéd hatás nélkül maradt. A konvent egyik tagja Robespierre-nek elfogatása iránt tett javaslatot, amelyet a többség Couthon és Saint-Just tiltakozása dacára el is fogadott. Robespierre-t nyomban elfogták s a Luxembourg-palotába szállították, de a külvárosok csőcseléke kiszabadította bálványát s a városházára vezette, ahol Robespierre az időközben szintén kiszabadult párthíveivel találkozott. Robespierre tétlensége s habozása azonban híveinek akcióját bénította, a konvent ellenben szokatlan erélyt tanúsított s Barras tábornoknak parancsot adott a támadásra. Midőn ez a városházát ostromolta, Robespierre, állítólag saját kezével, pisztollyal próbált életének véget vetni; hihetőbb azonban, hogy egy nemzetőr röpítette a golyót a zsarnok fejébe, mely azonban csak Robespierre állát zúzta össze. Ezután Robespierre-t a Conciergeriebe vitték, ahonnan július 28. délután 6 óra tájban 20 társával egyetemben a vérpadra szállították. Lefejeztetését a nép örömrivalgással s tapssal fogadta. Bukása a rémuralom végét jelentette és az emberek követelték a forradalom lezárását és a terror végét. Ennek jegyében sor került a gyilkológép, a guillotine szétszedésére.

Robespierre munkái 1832-42. jelentek meg Párisban Oeuvres choisies de M. Robespierre, Laponneraye és Carrel szerkesztése mellett; más kiadás Vermoreltől való (u. o. 1865).

A kivégzettek testét közös sírba vetették a párizsi Cimetière des Errancis temetőben. 1840-ben hívei feltúrták az akkor már nem működő temetőt, de nem találták meg Robespierre-t. 1853-ban, a Boulevard de Malesherbes építése körüli tereprendezések során a maradványokat kiásták, és egybegyűjtve a párizsi Katakombákba öntötték.

[szerkesztés] Művei

• Beszédei (francia nyelven)

• Elveim kifejtése - Beszédek és cikkek, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1988, ISBN 963-282-074-6

[szerkesztés] Irodalom

• Ludassy Mária: Robespierre, az erényes forradalmár
• Családfa (18. generációig visszamenőleg) (másolat itt)
• Marczali Henrik: Nagy képes világtörténet, X. kötet: A forradalom és Napoleon kora, II. rész: A franczia forradalom, IX. fejezet: A rémuralom