Mononucleosis infectiosa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Pfeiffer-féle mirigyláz, vagy csókbetegség (tudományos nevén Mononucleosis infectiosa) egy herpesz vírus okozta fertőző betegség, amely elsősorban serdülőket és fiatal felnőtteket érint. A fertőzés cseppfertőzéssel és közvetlen érintkezés, különösen csók vagy csoportos vízipipázás útján terjed. A betegséget az Epstein-Barr vírus okozza, de a citomegalovírus is hasonló tünetekkel járó elváltozásokat hoz létre. A vírus elsősorban a B–limfocitákban szaporodik. A szervezet humorális (vírusfehérjék elleni antitestek termelése) és celluláris immunválasszal (főleg citotoxikus T–limfocitákkal) is védekezik.

A lappangási idő 7–49 nap. A betegség kezdődhet alattomosan (gyakran tünetmentes a lefolyás) vagy hirtelen, súlyosabb tünetekkel: láz, mandulagyulladás, fejfájás, duzzadt nyirokcsomók, levertség, torokfájás, száraz köhögés, izomfájdalom, bőrkiütések. A garat és a lágyszájpad nyálkahártyáján herpeszre emlékeztető kiütések és petechia jelentkezik, a lágyszájpad és az uvula ödémás. A vérkép jellegzetes: leukocitózis atípusos leukocitákkal és trombocitopénia. A tünetek több hétig vagy több hónapig fennállhatnak. A betegség heveny stádiuma három hétig tart, de a nyirokcsomóduzzanat visszahúzódása és a vérkép normalizálódása több hónapig is eltarthat.

A mononucleosis autolimitált betegség és nem igényel kezelést, általában 2–4 héten belül spontán gyógyul. A másodlagos fertőzés kivédésére antibiotikum, egyéb szövődmények (garatödéma) elkerülésére esetleg rövid ideig kortikoszteroid adagolható. Tüneti kezelésként láz– és fájdalomcsillapítók, klórhexidines, hidrogén-peroxidos öblítés jöhet szóba.

Kórokozója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vírus virionjai

Kórokozója az Epstein-Barr-vírus (EBV), egy burokba zárt, kétszálú DNS vírus (dsDNS). Ez egy Gamma-Herpesz-Vírus és a Herpetoviridae családba tartozik.

Az EBV élete két szakaszra oszlik: az egyikben szaporodik és terjed, a másikban rejtőzködik, ezzel kivonva magát az immunrendszer ellenőrzése alól. Ezáltal a vírusgazda nyirokcsomóiban keletkezik egy olyan tartalék, ahova a vírusok visszavonulhatnak, és ahonnan újabb és újabb fertőzőképes vírusok szabadulhatnak fel. [1]

Terjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A betegség főként nyállal terjed. Cseppfertőzést, vagy érintkezésen alapuló fertőzést is gyanítottak, de egyetemi hallgatókon és katonákon végzett kutatások szerint a fertőzött szobatárs nem növeli a kockázatot.[2][3][4][5] Fiatal pároknál gyakran szájról szájra terjed, ezért kapta a csókbetegség nevet több nyelven is (német: Kusskrankheit, angol: kissing disease).

Először az orr, a szájüreg és a garat nyálkahártyája és az ottani B-sejtek fertőződnek meg. A fertőzés után a vírus a beteg immunrendszerének memóriasejtjeiben rejtőzködik, így gyakorlatilag kiirthatatlan. A rejtőzködő vírusokban a csaknem 100 vírusgénből csak 10 fejeződik ki. Ez teszi lehetővé, hogya vírus elbújjon az immunrendszer elől.[1]

A tünetek elmúlása után a nyál még hetekig fertőző marad. Mivel a vírus később is aktiválódik, ezért a nyál újra és újra fertőzni fog, amit a vírusgazda nem is vesz észre. A vírus aktiválódása kimutatható a vérképből.

Felismerése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A reaktív limfociták kékkel jelölve

A mononukleózis gyakran észrevétlen marad. Súlyos fáradtság és gyengeség esetén ezért rá is kell gondolni.

Egyértelműen a vérből lehet kimutatni. Elsőre a fehérvérsejt-szám megnövekedése utalhat rá, ahol is az összlétszám köbmilliméterenként tízezer és huszonötezer közötti, hatvan-nyolcvan százalékban limfoid sejtek, amiknek egy része atípusos. A májvédő enzimek szintje megnövekedett.

A szérumvizsgálat irányadó: Paul-Bunnell-reakcióval, vagy annak módosított változataival kimutatható heterofil antitestek, az Early Antigen (EA) és a Viral Capsid Antigen (VCA) elleni IgM-antitestek jelenléte. A pozitv EBNA-1-IgG-Test (Epstein-Barr Nuclear Antigen-1-IgG-Test) kizárja a friss fertőzést, mivel ezek az antitestek csak hetekkel a fertőzés után kezdődnek termelődni.

Megkülönböztetése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mononukleózist el kell határolni a citomegalovírusos (CMV) vagy a HIV vírusos fertőzéstől. A betegség garatgyulladással kezdődik, amit meg kell különböztetni az anginától. A gyakori nyirokcsomó-megnagyobbodást más fertőző betegségek, például toxoplazmózis vagy TBC mellett autoimmun, vagy rosszindulatú betegségek is okozhatják.

Lefutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Habár a mononukleózis legyengíti a gazdaszervezetet, a szövődmények ritkák. A rejtőzködő, visszatérő vagy krónikus lefutás ritka, de a fertőzés még ekkor sem számít súlyos megbetegedésnek.

A fertőzés még nem biztos, hogy betegséget is okoz. Ez függ a kórokozó virulenciájától, és a gazdaszervezet immunrendszerének állapotától. Több különböző oka van annak, hogy a beteggel érintkező személyek közül nem mindenki betegszik meg. Lehet az illető immunis, a vírusok száma vagy virulenciája túl alacsony, vagy az immunrendszer meg tudja előzni a tünetek kialakulását. Ha az immunrendszer erős, és a vírusok száma alacsony, akkor a betegség, ha ki is tör, akkor nagyon egyhe lefutást vesz.

Típusos lefutás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mononucleosis1.jpg

A lappangási idő gyerekeknél 30 nap, felnőtteknél négy-hét hét.

Az elsődleges fertőzés után a betegség influenzaszerű tünetekkel kezdődik: magas lázzal, a lágyék és a végtagok fájdalmával, és erős fáradtsággal. Emellett megnagyobbodnak a nyirokcsomók a nyakon, de néha a hónaljban és a lágyékon is. Sok betegnél gyulladás alakul ki a nyaki régióban, vagy a mandulák gyulladnak be, és piszkosszürke lepedék képződik rajtuk.

Sok betegnek rossz a szájszaga (Foetor ex ore), és rekedtség, beszédzavarok társulnak a tünetekhez. Az éjszakai izzadáson gyakori alsóneműcserével, és nem kitakarózással kell segíteni, különben az eddigiekhez a megfázás tünetei is társulnak, vagy erősödnek. További tünetek lehetnek a lép és a máj duzzadása, fej-, has- és izomfájás, étvágytalanság, hangulatingadozások, depresszió, általános gyengeség, a tájékozódóképesség zavara, hidegrázás, hányinger és száraz köhögés. A tünetek néhány hét vagy hónap alatt elmúlnak, de bármikor visszatérhetnek, és a beteg egész hátralevő életére vírushordozóvá válik.

Atípusos lefutás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az atípusos lefutás különösen kisgyerekeken gyakori.

A betegség krónikussá is válhat. Ekkor az érintett hónapokig, vagy évekig lázas, fáradt, levert és depresszív, hiányzik belőle a kezdeményezőkészség. A nyirokcsomók évekig duzzadtak. Összességében a betegség a krónikus fáradtság képét mutatja.

Az immunrendszer legyengülése esetén visszatérnek a tünetek, igaz, általában enyhébb formában. Előfordul, hogy a tünetek azután is hónapokig jelentkeznek, hogy az immunrendszer legyőzte a vírusokat. Ez azért van, mert az immunrendszer túlreagálta a fertőzést.

Szövődményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A ritka szövődmények közé tartozik az agyvelőgyulladás, a fertőző vérszegénység, a trombocitopénia, a granulociták számának visszaesése, a májmegnagyobbodás, a tüdő-, szívizom- és vesegyulladás, és a sárgaság. Ha jelentkeznek ezek a tünetek, akkor a beteg kórházi kezelésre szorul.

Lépmegnagyobbodás esetén a szervezetet kímélni kell a megerőltetéstől a léprepedés veszélye miatt.

Immungyenge gyerekeknél a betegség különösen súlyos lefutású, vagy akár halálos is lehet.

Gyanítják, hogy a betegség szerepet játszhat a krónikus fáradtság, a sclerosis multiplex, a ritka garatrákok és a szintén ritka limfómák kialakulásában, de ezt még sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták. Egyes régebbi hiedelmekről azonban belátták, hogy nem felelnek meg az igazságnak, így például nem okoz impotenciát.

Kezelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mononukleózis ellen nincs célzott kezelés. Fontos a folyadékbevitel, és esetenként a lázcsökkentés.

Az esetek 10%-ában bakteriális felülfertőzés is kialakul, ezt antibiotikumokkal lehet kezelni. Bizonyos antibiotikumok azonban viszketést és kiütést idéznek elő a mononukleózis miatt. Ezért kell kerülni például a széles körben alkalmazott ampicillint és amoxicillint. Ezek alkalmazása esetén három nappal a gyógyszer bevételét követően jelenik meg a kiütés, két hét alatt végigterjed az egész testen, aztán lassanként elmúlik. Mivel itt nem allergiáról van szó, a vírusfertőzés elmúlása után újra be lehet vetni ezeket a penicillinszármazékokat.

Immunitás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első fertőzés után a vírusgazda immunissá válik az általa hordozott vírussal szemben. Eddig nem vizsgálták az újrafertőződés és az újraaktiválódás körülményeit, vagy a kiújuló, vagy hosszas megbetegedések felléptét.

Megelőzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mononukleózis ellen nincs védőoltás, A megelőzés egyetlen módja a vírusgazdák elkerülése.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b uni-marburg: http://archiv.ub.uni-marburg.de/diss/z2004/0113/pdf/dsc.pdf S.85
  2. J.A. McSherry: Myths about infectious mononucleosis. In: Can. Med. Assoc. J.. 1983, S. 645-6.
  3. R. N. Sawyer: Prospective Studies of a group of Yale University freshmen. I. Occurence of infectious mononucleosis. In: J. Infect. Dis.. 1971, S. 263-270.
  4. T. J. Hallee: Infectious mononucleosis at the United States Military Academy. A prospective study of a single class over four years.. In: Yale J. Biol. Med.. 1974, S. 182-195.
  5. R. J. Hoagland: Etiology and epidemiology. In: Infectious Mononucleosis. 1967, S. 24-50.