Millenáris Sportpálya
Koordináták: é. sz. 47° 30′ 22″, k. h. 19° 5′ 41″
A Millenáris Sportpálya egy budapesti sportpálya a XIV. kerületben.
Tartalomjegyzék |
Története [szerkesztés]
A Millenáris Sportpálya eredeti formájában a millenniumi ünnepségsorozat alkalmából Bláthy Ottó villamosmérnök tervei szerint épült, 1896. május 14-én adták át. Ekkor a kerékpárpálya egy 500 méteres sík aszfaltút volt.
A sporttelep mai formáját lényegében az 1927-28-ban történt átalakításkor nyerte el, amelyet Hajós Alfréd és Mattyók Aladár tervei szerint végeztek. Az új pályát 1928. június 8-án adták át. Az átalakítást a XXXI. kerékpáros világbajnokságra való felkészülésként végezték. A pálya hossza 415 méter lett és a kanyarokban 36 fokban döntött.
A pályán az 1928-as világbajnokságon kívül 1949-ben és 1954-ben főiskolai világbajnokságot, és számos egyéb hazai és nemzetközi kerékpárversenyt rendeztek.
A pálya nem csak a kerékpársport fellegvára, hanem az első nyilvános magyarországi labdarúgó mérkőzést is itt rendezték 1897. október 31-én, ezen kívül szép számmal rendeztek itt atlétikai versenyeket. 1949-ben pedig tenisz Davis-kupa mérkőzés színhelye volt. Télen jégpályaként is funkcionált (1956 és 1986 között, majd 2009-től ismét). Ez volt az ország második műjégpályája.
Egy medence is tartozik az épülethez (az 1928-as átalakítás során a pályán kívülre került), amelyben a második világháború előtt versenyeket is tartottak.
A fentiek alapján a pályát a magyar versenysport bölcsőjének tekinthetjük, és a mai napig az egyetlen országos felnőtt kerékpáros pályaversenyek megrendezésére alkalmas létesítmény.
Válogatott labdarúgó-mérkőzések a stadionban [szerkesztés]
| Dátum | Kiírás | Ellenfél | Eredmény | Nézőszám |
|---|---|---|---|---|
| 1906. április 1. | Barátságos | 1-1 | 5.000 | |
| 1907. április 7. | Barátságos | 5-2 | 1.000 | |
| 1907. november 3. | Barátságos | 4–1 | 7.000 | |
| 1908. április 5. | Barátságos | 5–2 | 9.000 | |
| 1908. június 10. | Barátságos | 0–7 | 7.000 | |
| 1908. november 1. | Barátságos | 5-3 | 8.000 | |
| 1909. április 4. | Barátságos | 3-3 | 9.000 | |
| 1909. május 29. | Barátságos | 2–4 | 10.000 | |
| 1909. május 30. | Barátságos | 1–1 | 11.000 | |
| 1909. május 31. | Barátságos | 2–8 | 11.000 | |
| 1909. november 7. | Barátságos | 2-2 | 10.000 | |
| 1910. május 26. | Barátságos | 6–1 | 11.000 | |
| 1910. november 6. | Barátságos | 3–0 | 11.000 | |
| 1911. október 29. | Barátságos | 9–0 | 15.000 |
Képgaléria [szerkesztés]
Külső hivatkozás [szerkesztés]
- A Millenáris Sportpálya oldala
- Velodrom a Millenárison - a hg.hu cikke a Millenáris történetéről
- Képek, történet, mérkőzések a Millenárison a magyarfutball.hu oldalon
- MTI Sportkiadás 1956. június 1. 15., 1956. január 6. 1. (PDF). (Hozzáférés: 2010. február 14.)

