Leonyid Vitaljevics Kantorovics

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Leonyid Vitaljevics Kantorovics
Leonid Kantorovich 1975.jpg
Született
1912. január 19.
1912. január 15.
Szentpétervár
Elhunyt
1986. április 7. (74 évesen)
Moszkva
Foglalkozása matematikus
közgazdász
Iskolái Szentpétervári Állami Egyetem
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Leonyid Vitaljevics Kantorovics témájú médiaállományokat.
Leonyid Vitaljevics Kantorovics

Leonyid Vitaljevics Kantorovics (oroszul: Леонид Витальевич Канторович) (Szentpétervár, 1912. január 19. - Moszkva, 1986. április 7.) szovjet-orosz matematikus és közgazdász, aki az optimális erőforrás-allokáció terén végzett elméleti és gyakorlati kutatásai miatt vált híressé. 1975-ben Tjalling Koopmans holland közgazdásszal megosztva közgazdasági Nobel-emlékdíjban részesült, és ő volt a Szovjetunió egyetlen kitüntetettje ebben a tudományágban.

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja, Vitalij Kantorovics 1922-ben meghalt, így édesanyja nevelte föl.

1926 és 1930 között matematikát tanult a leningrádi egyetemen. A természettudományok mellett modern kori történelemmel és politikai gazdaságtannal is foglalkozott. 1934-ben lett doktor, ám a doktori címét csak 1935-ben kapta meg, amikor a szovjetek újra bevezették az akadémiai címeket. Az 1930-as években sokat foglalkozott funkcionálanalízissel, amely tanulmányozása során szerzett tapasztalatok később hasznosnak bizonyultak a numerikus analízisben.

Kantorovics a szovjet kormányzatnak dolgozott, azt a feladatot kapta az 1930-as években, hogy optimalizálja egy furnérüzem termelését. 1939-ben felvetett egy matematikai módszert, ami napjainkban lineáris programozásként ismert, néhány évvel azelőtt, hogy George Dantzig azt újra felfedezte és jelentősen továbbfejlesztette volna. Több könyvet adott ki, többek között a Matematikai módszer a termelés tervezésére és szervezésére (1939, Математические методы организации и планирования производства) és a Közgazdasági erőforrások optimális felhasználása (1972, Оптимальные решения в экономике) című köteteket.

A Svéd Királyi Bank Alfred Nobel-emlékdíját Tjalling Koopmansszal megosztva kapta az erőforrások optimális elosztásának elméletéhez történt hozzájárulásukért. A szóbeszéd szerint problémát jelentett a hosszú neve, ugyanis az nem fért el az emlékérmen, így le kellett kicsinyíteni a betűket, hogy hely legyen a teljes nevének.

Leningrád ostromakor Kantorovics az Élet útjának a biztonságáért volt felelős, ami az ostromlott város egyetlen utánpótlási útvonala volt a Ladoga-tó jegén a hátországba. Kiszámolta az optimális távolságot a jégen közlekedő autók között a jég vastagságának és a hőmérsékletnek a függvényében. 1941 decemberében és 1942 januárjában maga sétált a járművek között a Ladoga-tó jegén, hogy biztosan ne merüljenek el az autók az úton. Ennek ellenére több teherautó elsüllyedt a túlélőknek szánt élelemmel a német bombázások során.

A hősiességéért és a bátorságáért a Nagy Honvédő Háború Érdemrendben részesült, és a Leningrád Védelméért Éremmel tüntették ki.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bekker Zsuzsa (szerk.) (2005): Közgazdasági Nobel-díjasok 1969-2004, KJK-Kerszöv, ISBN 963-224-840-6

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]