Laposférgek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Laposférgek
Pseudobiceros hancockanus
Pseudobiceros hancockanus
Rendszertani besorolás
Domén: Eukarióták
Ország: Állatok (Animalia)
Alország: Valódi szövetesek (Eumetazoa)
Főtörzs: Laposféregszerűek (Platyzoa)
Törzs: Laposférgek (Platyhelminthes)
Gegenbaur, 1859
Osztályok
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Laposférgek témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Laposférgek témájú kategóriát.

A laposférgek (Platyhelminthes) az állatvilág egyik törzse, mely a laposféregszerű ősszájúak főtörzsében (Platyzoa) foglal helyet. Korábbi rendszerekben filogenetikai szempontból kulcsfontosságú állatcsoportnak tekintették, mert mind a gyűrűsférgeket (Annelida), mind a puhatestűeket (Mollusca) belőlük vezették le. A legújabb molekuláris biológiai kutatások bebizonyították, hogy nem kiindulópontjai a specializáltabb ősszájú csoportoknak, hanem teljesen elkülönülve állnak az ősszájúak között. Legközelebbi ma élő rokonaik a csillóshasúak (Gastrotricha), melyekkel már több mint 500 millió éve elvált fejlődésük. A laposféregszerűek főtörzsének harmadik csoportja az állkapcsosok (Gnathifera) (kerekesférgek (Rotifera), állkapcsos férgecskés (Gnathostomulida), buzogányfejű férgek (Acantocephala)). Őseiknek sokáig a bordásmedúzákat (Ctenophora) tekintették, de ezt a feltételezést már a korábban megcáfolták, mivel a bordásmedúzák már egy erőteljesen specializálódott csoport, mely evolúciós zsákutcának tekinthető.

Anatómiájuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általános testfelépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A laposférgek egyszerű szerveződésű szövetes állatok. Fejlődésük a bélcsíra állapotban megrekedt, tehát ekto- és endodermájuk már kialakult, sőt már a mezoderma kezdeményei is fellelhetők bennük. Testük hát−hasi irányban erősen lapított. Testük soha nem szelvényezett, de a galandférgek teste különböző méretű ízekre tagolódik. A testüreg nélküli állatokhoz képest (pl. csalánozók) szerveik alakulnak ki a különböző életfolyamatok ellátására (emésztés, anyagszállítás, kiválasztás).

Kültakaró és mozgás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A laposférgek kültakarója egyrétegű, el nem szarusodó hengerhám. Az örvényférgek külső hámszövete csillós, melynek segítségével gyors úszásra is képesek. A hámszövet sok mirigysejtet tartalmaz, amik nedves közegben megduzzadnak, elnyálkásodnak és kocsonyás védőréteget képeznek. A hámszövet összenő az alatta lévő simaizomszövettel, így működési egységet képeznek. Ez a bőrizomtömlő.A laposférgek ennek segítségével féregmozgást végeznek, bár egyes csoportoknál ez teljesen visszafejlődik az élősködő életmód következtében. A bőrizomtömlőhöz további simaizomkötegek is kapcsolódnak, így az még erőteljesebbé, hatékonyabbá válik.

Táplálkozás és anyagszállítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bélcsövük kétszakaszos, egynyílású, mivel a bélcsíra állapotban még csak egynyílású ősbélüreg alakul ki. A bélcsatorna két szakasza az elő- és a középbél. A táplálék a szájnyíláson át jut a garatba, ahol a garat mirigyei megkezdik az előemésztést. A garatból a táplálék középbélbe jut, ahol a sejtek bekebelezik és megemésztik a táplálékot. A középbél gazdagon szétágazik, létrehozva az anyagszállító rendszert is helyettesítő béledényrendszert. A béledények vakon végződő csövecskék, melyek egészen a sejtekig juttatják el a megemésztett táplálékot. A sejtek e felesleges bomlástermékeket ugyancsak a béledényrendszerbe adják le, és a szájnyíláson át jutnak a külvilágba. Az élősködő életmódú laposférgek bélcsöve teljesen visszafejlődik, a tápanyagokat a gazdaszervezetből szívják fel a kültakarójukon keresztül.

Légzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A külső váz nélküli ősszájúakra általánosan jellemző, hogy nem alakul ki külön légzőszervük. Így van ez a laposférgeknél is. Az oxigént egész testfelületükön át, diffúz módon veszik fel. Ehhez azonban az szükséges, hogy állandóan nedves környezetben legyenek, hisz ha kiszárad kültakarójuk, a légköri oxigén nem tud miben feloldódni, így a sejtek sem képesek azt felvenni. Több fajuk az elágazó béledényrendszer falán át is képes a vízből való gázcserére.

Kiválasztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezodermális eredetű kiválasztószervük az egyszerű típusú elővesécske. Az elővesécske az állat két oldalán végighúzódó csőrendszer. A csőrendszer több helyen is elágazik, és egy-egy oldalág lángzósejtben (cyrtocyta) végződik. Ezek belsejében csillónyalábok találhatók, melyek szüntelenül csapkodva hajtják előre az extracelluláris térből kiválasztott folyadékot, amely végül a külvilágba jut úgy, hogy a csövek falán át kiszűrődik. A csőrendszer nemcsak a közvetlen szűrésre és kiválasztásra képes, hanem a visszaszívásra is.

Szabályozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ideg- és hormonrendszerük egyaránt kialakult. Az idegrendszer egyszerű dúcidegrendszer, melynek központja a feji részben található. Ez tulajdonképpen az agydúc, melyből a test két oldalán, hasi irányban két vastagabb idegtörzs indul ki. Az idegtörzsek aztán számos idegrostra ágaznak szét. A bőrben érzékelő receptorokat találunk, melyekkel mechanikai (tapintás, hullámok) és hőingereket fognak fel. Az örvényférgeknek a feji részen egyszerű kehelyszemeik is kialakultak, melyekkel a fény−árnyék viszonyokat képesek érzékelni.

Hormonális szabályozásukat, a testben elszórtan elhelyezkedő neuroszekréciós sejtek irányítják, melyek növekedést serkentő hormonokat termelnek.

Szaporodásbiológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kevés kivételtől eltekintve hímnős állatok, nem sok közöttük a váltivarú. Ivarmirigyeik a herék és a petefészkek, melyek járataihoz párzószervek is tartoznak. A megtermékenyítés minden esetben belső és kölcsönös. A megtermékenyítés után petéket raknak. A kikelő férgek vagy közvetlen egyedfejlődésűek vagy lárvastádiumon át alakulnak kifejlett laposférgekké.

Forrás és ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dudich Endre–Loksa Imre: Állatrendszertan, Tankönyvkiadó, Bp., 1978
  • Richard Dawkins: Az Ős meséje – Zarándoklat az élet hajnalához, Partvonal Kiadó, Bp., 2006
  • A. E. Brehm: Az állat világa – 4 kötetben (átdolg.: Walter Rammner), Gondolat Kiadó, Bp., 1959
  • Dr. Lénárd Gábor: Biológia 10., Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2007