Csillóshasúak

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Csillóshasúak
egy csillóshasú mikroszkópos képe.
egy csillóshasú mikroszkópos képe.
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Alország: Valódi szövetes állatok (Eumetazoa)
Csoport: Kétoldali szimmetriájú állatok (Bilateria)
Főtörzs: Laposféregszerűek (Platyzoa)
Törzs: Csillóshasúak (Gastrotricha)
Metschnikoff, 1864
Rendek

Macrodasyda
Chaetonotida

Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Csillóshasúak témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csillóshasúak témájú kategóriát.

A csillóshasúak (Gastrotricha) a laposféregszerűek (Platyzoa) közé tartozó állatok.

Általános leírásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kisméretű állatok, testnagyságuk 0,6 - 1,5 mm között váltakozik. Tengerekben és édesvizekben élnek, általában fenéklakók. Gyakoriak a tócsákban, keréknyomok vizében, mocsarakban, útszéli árkok vizében éppúgy, mint a nagyobb tavakban. A tengerekben is sok és érdekes fajuk él. Leginkább áprilistól novemberig találkozunk velük, ha az iszapból, vagy dús növényzetű tórészekből merítünk. Széles elterjedésű csoport, sok kozmopolita faj tartozik ide.

Testfelépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testalakjuk megnyúlt, henger vagy palack alakú. Hasi oldaluk kissé lapos. Testükön fej, nyak és törzs többnyire jól elkülönült.

Testvégük változatos morfológiájú: lehet lekerekített vagy hegyes, rajta tapadómirigyekkel és az ezek nyílását viselő tapadócsövekkel. Az Euichthydina alrendbe tartozó fajok testvége villás, farkszerű, melyen tapadó mirigyváladék jut a szabadba. Az Apodina alrend fajainak testvége azonban nem villásan végződő, hanem lekerekített vagy beöblösödő.

A fejükön csomókba vagy sorokba rendezett csillók találhatók, amelyek a nyíláshoz sodorják a táplálékot.

Testüket rugalmas kutikula borítja, mely salétromsavban oldódik, de a lúgoknak ellenáll. A kutikula az Ichthydium nem fajain sima, míg a többi génusz esetében tüskékkel, pikkelyekkel borított. A tüskék némely esetben tekintélyes hosszúságot is elérhetnek. Az ún. homloksapka és a test két oldalán található oldalmezők felülete sima.

Izomzatuk hosszanti és körkörös és hát-hasi izmokból áll. A száj csúcsi helyzetű, de lehet a háti és a hasi oldalon is. A garat izmos, a bélcsatorna egyenes.

Az csillóshasúak hasi oldalán két párhuzamos hosszanti sávban csillókból álló szalag van, amelyek a helyváltoztatásban játszanak szerepet.

A kiválasztást egy pár elővesécske végzi (a tengeben élő fajokban hiányzik).

Lehetnek hímnősek, ritkán váltivarúak, gyakran csak a nőstények ismertek. Az édesvízi fajok kétféle petét termelnek: vastag burkú, kedvezőtlen körülmények között ellenálló tartós petét, és vékony burokkal ellátott petét. A peték rendkívül nagyok, olykor a test hosszának a felét is kiteszik. Fejlődésük közvetlen, a petéből kikelő fiatal állat nagyon hasonlít az ivarérettre.

Petéik lerakásához gondosan kiválasztott búvóhelyet használnak: algacsomókat, növényi törmeléket és főleg a kagylósrákok üres héjait. A petéket horgok, horgonyszerű képletek, tüskék borítják.

Az idegrendszerük a garat környéki páros idegdúcból és az innen kiinduló páros idegtörzsből áll. Érzékszerveik közül említést érdemel az elülső testvég két oldalán található csillós bemélyedés, amely valószínűleg a vízáramlást és a környezet kémiai viszonyait érzékeli.

Szerves törmelékkel, baktériumokkal, egysejtűekkel táplálkoznak.

Kárpát-medencei fajaik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ismertebb Kárpát-medencei fajaik:

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Papp, L. (1997): Zootaxonómia (Egységes jegyzet).- MTM - Dabas-jegyzet pp. 382.