Johann Adolph Hasse

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Johann Adolph Hasse
Johann Adolf Hasse.jpg
Életrajzi adatok
Született 1699. március 25.
Bergedorf
Elhunyt 1783. december 16. (84 évesen)
Velence
Pályafutás
Műfajok opera seria
Tevékenység zeneszerző

Johann Adolf Hasse (Bergedorf, 1699. március 25.Velence, 1783. december 16.) 18. századi német barokk zeneszerző, Carl Heinrich Graun mellett az olasz opera legjelentősebb képviselője német nyelvterületen. A Metastasio-féle opera seria egyik legjelentősebb alakja volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1699-ban a Hamburg melletti Bergendorf városában látta meg a napvilágot régi egyházzenei család gyermekeként. Apja orgonista és iskolaigazgató volt, fiát is tanítgatta muzsikálni. Johann, akárcsak csak sok más korabeli operaszerző, énekesként kezdte a pályáját. Szép hangjának köszönhetően már 18 éves korábban ajánlatot kapott a Hamburgi Operától, majd 1719-ben a brunswicki Operához szerződött. A komponáláshoz is hamar kedvet kapott: 1721-ben mutatták be első operáját Antioco címen. A darabot igen ellentmondásosan ítélte meg a korabeli közönség.

Támogatói felismerték tehetségét, de azzal is szembesülniük kellett, hogy pártfogoltjuk elég hiányos ismeretekkel rendelkezett. Ezért a következő évben itáliai útra küldték. Hasse Nápolyba utazott, ahol Alessandro Scarlatti tanítványa lett. Közben szorgalmasan ismerkedett más olasz mesterek műveivel is, sűrűn látogatta a város színházainak operaelőadásait. Megismerte és elsajátította a korabeli zenei újításokat, és hamarosan Leonardo Vinci mellett az új zenei stílus egyik első számú képviselőjévé nőtte ki magát Nápoly városában.

1725-ben állt először az olasz közönség elé Antonio et Cleopatra című serenatájával, majd a következő évben bemutatták első Itáliában készült operáját is Sasostrate címmel. A darab akkora sikert aratott, hogy hamarosan egész Itáliát bejárta. A sikeren felbuzdult zeneszerző gyors egymás után komponálta műveit és korának egyik legünnepeltebb színpadi szerzője lett.

1730-tól Velencében működött, a Scuola degl’ Incurabili tanára lett, majd 1731-ben visszatért a Német-római Birodalom területére, ahol Drezdában kinevezték az opera vezérigazgatójává. Itt Cleofide című darabjával mutatkozott be és aratott óriási sikert. A darab bemutatója kapcsán több német zeneszerzővel is volt alkalma találkozni és jó kapcsolatot kialakítani. Többek között ekkor került kapcsolatba az előadást megtekintő Johann Sebastian Bachhal. Hasse azonban hamar útra kelt a szász fővárosból.

Az 1730-as és 40-es években sorra látogatta Európa operaéletének központjait. 1733–34 között Bécsben időzött, ahol a fiatal Mária Terézia zenetanára volt, majd Londonba utazott, ahol bemutatták Artaserse című operáját. De Hasse nem akart az európai operaélet perifériájára kerülni, ezért hamar visszatért a kontinensre. 1742-ben II. Frigyes porosz király megtekintette Hasse Lucio Paprio című darabjának egy előadását, és egyből a zeneszerző rajongója lett. 1745-ben legfontosabb feladatának tartotta, hogy Hasse Armino című darabjának az előadásait látogassa. Természetesen bőkezűen megjutalmazta a zeneszerzőt, és hamarosan szerződtette Carl Heinrich Graun mellé a Drezdai Operába.

1760-ben Drezda súlyos ostromot szenvedett el hétéves háborúban. A tűzvészben Hasse minden vagyona oda lett, és minden, összkiadásra összegyűjtött kézirata elégett. Művei ekkor már széles körben elterjedtek, így szerencsére a művek másolatai fennmaradtak. A háború után a város pénzügyi gondokkal küszködött és az operát bezárták. Hasse Bécsbe utazott, ahol jelentős szerepet játszott a reformerek és Metastasio operaküzdelmében. Metastasio jó barátja volt, egymás után zenésítette meg a szövegkönyveit, de ugyanakkor elkészítette a korszak egyik legjelentősebb reform operáját, Piramo e Tisbe címmel.

Ezután nem sokkal Itáliába távozott, ahol a Mária Terézia parancsára elkészítette utolsó operáját, a Ruggierót, Mozart Ascanio in Albájával versenyezve. Az ifjú mester darabját meghallgatva azonban kijelentette: „Ennek a legénykének a zenéje mindannyiunkat feledésre fog ítélni”. Ugyanakkor Mozart is nagy tisztelője volt az idős mesternek, és évekkel később azt írta egyik levelében, hogy a Ruggério összes áriáját fejből tudja. Hasse végül Velencében telepedett le, itt érte utol a halál.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hasse összesen 56 opera seiát komponált és 40 darabhoz írt betétáriákat és intermezzókat. A darabok az Alessandro Scarlatti késő-nápolyi operatípusát követik. Felépítésük hagyományosnak mondható: bevezető sinfonia, da capo áriák. A barokk stílus jegyeket azonban sokszor az új, gáláns stílus jegyeivel színezte. Hassét énekesként elsősorban az áriák, a dallam foglalkoztatta és szinte mindent ennek rendelt alá. Későbbi darabjaiban azonban rövidebbek a da capo áriák, jelentősebb szerepet kap a kórus, a hangszeres zene befolyása is megnövekedett. Gluck opera reformjához is közelít egyes darabjaival. Drezdai operáinak nagy része sematikus, drámai szerkezet és zenei anyag tekintetében egyaránt. A darabok sablonossága a maga korában hozzájárult a szerző népszerűségének növekedéséhez, de Hasse halála után nagy szerepük volt a szerző háttérbe szorulásában a világ operaszínpadain. Azonban ez a fajta monoton sematikusság csak a drezdai darabjait jellemzik. Időben előrehaladva megfigyelhető a recitativo fontosságának növekedése, a drámai hatás kiszélesedése.

Életművének jelentős darabjai oratóriumai is. Tizenegy darabot írt ebben a műfajban olasz nyelven. A művek a drezdai udvar vagy Velence számára készültek. A darabok stilárisan a nápolyi iskola követői. Hasse sajátossága a kifejezésteli secco-recitativo, valamint a plasztikus zenekari közjátékok, a kórusok sajátos kezelése.

Hasse zenekari műveket is alkotott. Ezeknek jelentősége azonban elmarad operái és oratóriumai mellett. Élete vége felé főleg egyházzenei kompozíciókat alkotott. A késő barokk zenéből indult ki, aztán többnyire gáláns stílusban komponált, de utolsó művei már a klasszicizmus jegyeit is

Operái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Antioco (1721)
  • Sesostrate (1726)
  • L'Astarto (1726)
  • Gerone, tiranno di Siracusa (1727)
  • Attalo, re di Bitinia (1728)
  • L'Ulderica (1729)
  • Tigrane (1729)
  • Ezio (1730)
  • Artaserse (1730)
  • Dalisa (1730)
  • Arminio (1730)
  • Cleofide (1731)
  • Catone in utica (1731)
  • Demetrio (1732)
  • Cajo Fabrizio (1732)
  • Euristeo (1732)
  • Siroe (1733)
  • Tito Vespasiano (1735)
  • Senocrita (1737)
  • Atalanta (1737)
  • Asteria (1737)
  • Irene (1737)
  • Alfonso (1738)
  • Viriate (1739)
  • Serpentes ignei in deserto (1740)
  • Numa (1741)
  • Lucio Papirio (1742)
  • L'asilo d'amore (1742)
  • Didone abbandonata (1742)
  • Issipile (1742)
  • Antigono (1743)
  • Ipermestra (1744)
  • Semiramide riconosciuta (1744)
  • La spartana generosa (1747)
  • Leucippo (1747)
  • Demofoonte (1748)
  • Il Natale di Giove (1749)
  • Attilio Regolo (1750)
  • Ciro riconosciuto (1751)
  • Adriano in Siria (1752)
  • Solimano (1753)
  • L'eroe cinese (1753)
  • Artemisia (1754)
  • Il re pastore (1755)
  • L'Olimpiade (1756)
  • Nitteti (1758)
  • Il sogno di Scipione (1758)
  • Achille in Sciro (1759)
  • Alcide al bivio (1760)
  • Zenobia (1761)
  • Il trionfo di Clelia (1762)
  • Egeria (1764)
  • Romolo ed Ersilia (1765)
  • Partenope (1767)
  • Piramo e Tisbe (1768)
  • Ruggiero (1771)

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban I. A 2. századtól 1800-ig, Springer, Bp., 1996, 360. o., 372. o.
  • G.Lise-E. Rescigno: A 18. századi opera Scarlattotól Mozartig, Zeneműkiadó, Bp., 1983, 9. o.
  • Fidelio.hu – Hasse
  • YouTube