Henri Bergson

Henri Bergson
Nyugati filozófia 19. század
Született	1859. október 18. (Párizs, Franciaország)
Meghalt	1941. január 4. (Párizs, Franciaország)
Iskola/Irányzat	Kontinentális filozófia
Érdeklődés	metafizika, episztemológia, nyelvfilozófia, matematikafilozófia
Rájuk hatott:	Whitehead, Proust, Deleuze
Hatottak rá	Kant, Kierkegaard, Schopenhauer, Frege, Simmel, Spencer
Fontosabb nézetei	Homo faber (a szerszámkészítő ember)

Henri Louis Bergson (ejtsd: anri lui bergszon, Párizs, 1859. október 18. – Párizs, 1941. január 4.) francia filozófus.

Munkássága

Filozófiáját híres könyveiben fejtette ki: Idő és szabadság (1889), Teremtő fejlődés (1907). A nevetés esztétikai oldalát bontja ki A nevetés (1900) című tanulmánya, mely a dráma- és prózairodalomra egyaránt nagy hatással volt. Pozitív metafizikát akart alkotni, amelynek egyetlen forrása a tapasztalás és az okoskodás lenne. Az élet csak egy magasabb rendű képességgel, az intuícióval fogható fel. A művész feladata, hogy az embereket szembeállítsa a mélyebb valósággal, amit az intuíció segítségével megismert – fejti ki esztétikai gondolataiban. Bergson időelmélete, az objektív és a szubjektív idő ("tartam") megkülönböztetése (Tartam és egyidejűség, 1922) nagy hatást gyakorolt az irodalomra (lásd például Babits költészetét). Filozófiájának – amellyel a pozitivizmust támadta – központi gondolata a tudat idejének (a tartamnak) és az értelem idejének (a térbe vetített időnek) kettőssége. Az értelem szerepét csak a cselekvésben és a tudományos kutatásban ismerte el. A szellem területén az intuíciót tekintette a megismerés eszközének.

Elismerései

1914-ben lett a Francia Akadémia tagja, 1927-ben pedig Nobel-díjjal tüntették ki.