Haris Béla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Haris Béla
Haris Béla.jpg
Haris Béla
Született 1901. február 8.
Vác,
Meghalt
1979. augusztus 5.
Nemzetisége Flag of Hungary.svg magyar
Rendfokozata mérnök-alezredes
(posztumusz ezredes)
Rokonai Haris Róbert
Civilben tervező-mérnök

Haris Béla (Vác, 1901. február 8.1979. augusztus 5.) magyar mérnök-alezredes (posztumusz ezredes[1]), a légoltalmi és gépészeti berendezések szaktekintélye, a gellérthegyi sziklaközpont, a budapesti metró, a budai Váralagút, kórházak és katonai létesítmények gépészeti berendezéseinek egyik tervezője.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja Haris Béla, édesanyja Herczmanszky Etel. Elemi iskoláit a váci népiskolában végezte, majd 1910-ben a váci piarista gimnáziumba kerül. 1918-ban felvételt nyert a Budapesti József Nádor Műegyetemre. Az egyetem csendőr zászlóaljának tagjaként októberben részt vett a IV. Károly elleni, ún. budaörsi csatában, amelyért megkapta a Nemzetvédelmi Kereszt kitüntetést. Gépészmérnöki diplomáját 1925-ben szerezte meg egy esztendőnyi műszaki gyakornokoskodás után. Ennek színtere a váci Budinszky–Bodenlosz Vasöntöde és Radiátorgyár, amelyben az ifjú mérnökjelölt 23 munkással együtt kezdte meg a radiátorok rendszeres tömeggyártását.

1926-ban mérnökként felvételt nyert a honvédség kebelében működő pécsi Magyar Királyi Államépítészeti Hivatal Kincstári Építmények Építési és Karbantartási Osztályára és kinevezték „művezető segédtisztviselőnek”. Ezzel egy közel húszéves hadmérnöki karrier vette kezdetét, amely őrnagyi rangot és magas szakmai elismertséget eredményezett. Rövid idő alatt számos laktanya, honvédségi kiszolgáló létesítmény tervezésében, építésében, renoválásában vesz részt. Szeptembertől, már a 7. vegyesdandár parancsnokságán, Miskolcon tevékenykedett.

1931-ben házasságot kötött Faix Ilonával. Házasságukból 6 gyermekük született.

1935-ben a Honvédelmi Minisztérium 11. Építési osztályára vezényelték. Az elkövetkezendő években, országos szinten vett részt a meginduló hadseregfejlesztés által diktált egyre nagyobb ütemű építkezésekben. A háborúra való felkészülés következtében mind több titkos földalatti katonai objektum szellőző- és vízmű rendszerének kialakításába vonták be. Munkásságát, szakmai eredményességét előléptetéssel, dicsérettel és pénzjutalommal ismerték el. 1939-ben kinevezték az Építési Igazgatóság Építési Osztály vezetőjének, majd honvéd építészeti műszaki szolgálat terén kifejtett kiváló és eredményes teljesítményeiért főtisztviselővé léptették elő.

II. világháború alatt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A német megszállást követően mindent megtett zsidó származású kollégái, beosztottai megmentésére. Az orosz csapatok előrenyomulása következtében a nyilas kormányzat alatt számos alkalommal szabotálta a németek által kiadott, pusztításra utasító parancsait. Nem volt hajlandó a korábban talán éppen az ő munkája révén létrehozott építmények lerombolására. Mentette, biztonságba helyezte az Igazgatóság fontos dokumentumait a közeli újjáépítés reményében. 1945. március 27-én visszavonuló alakulatával és családjával együtt Vaskeresztesnél átlépte a határt.

Újjáépítés (1945-1950)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború befejezése után hazatért. Szaktudásának köszönhetően 19461949 között rengeteg megbízást kapott mind a polgári hatóságoktól (Építési és Közmunkaügyi Minisztérium, Budapesti Építési Hivatal, Magyar Építőipari Munkások Országos Szövetsége), mind pedig a hadsereg részéről. A honvédség a kincstári építmények felülvizsgálatára szerződött vele, s ennek keretében végezte a laktanyák, raktárak, lőterek, lokátor állomások, híradó központok és óvóhelyek műszaki felülvizsgálatát.

1949-ben újra a hadsereg tisztje lett. A Haditechnikai Intézet parancsnokának, Molnár Pál altábornagy által felterjesztett jellemzésében „kiváló konstruktőr, a légó és gépészeti berendezéseknek egyetlen jelentős magyar szakembere”-ként szerepelt. Minden bizonnyal erre való tekintettel is soron kívül alezredessé léptették elő.

A metró építését nemcsak tömegközlekedés javításának igénye mozgatta, a fokozódó hidegháborús helyzet miatt katonai szempontok szintén jelentkeztek. Számoltak a metróval légoltalmi és katonai szállítmányok továbbításaként is. Ezért több minisztérium és hatóság létrehozott egy bizottságot, amely a tervezési feladatokat látta el. Ebben a bizottságban másodmagával részt vett Haris Béla is.

Később – mivel országosan előtérbe kerültek légoltalmi fejlesztéseket egy Légoltalmi műszaki bizottság koordinálta, melynek tagjai között szintén megtalálhatjuk.[2]

Koncepciós per[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Searchtool right.svg Lásd még: Tábornokok pere
Hazámat és népemet rajongásig szeretem
– Haris Béla sírfelirata[3]

Az újra behívott és szolgálatot vállaló tisztek elleni tömeges megtorlások 1950. májusában – Sólyom László altábornagy, vezérkari főnök és társainak letartóztatásával – vette kezdetét. Haris Bélát 1950. augusztus 10-én az ÁVH letartóztatta, és minden ítélet nélkül az ÁVH felügyelete alá tartozó váci börtönbe szállították. Személyével kapcsolatban a vád koncepciója később alakult ki és többször változott.

1951. március 28-án a vádat szabotázsról az enyhébb vesztegetésre módosították és másfél évi börtönbüntetésre, valamint 10 000 Forint pénzbírságra ítélték. Szabadságának elvesztése komolyan megviseli Haris Bélát.

A váci fegyházban, 1950. december 29-én jött létre a második mérnöki iroda, amely a letartoztatott gépész- és villamosmérnököket foglalkoztatta. A 33 éves Haris így a csoport vezetője lesz, műszaki rajzokat készítenek, fordításokat készítenek.[4]

Büntetés utáni évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Haris Béla mellszobra a keceli haditechnikai parkban
Emléktábla a keceli haditechnikai parkban

A büntetés letöltése után az Építésügyi Minisztériumhoz, majd az Út-és Vasúttervező Vállalathoz (UVATERV) került. 1953-ban az addig alkalmazott szellőztetési rendszer teljesen új elképzelésével és jelentős költség megtakarítást jelentő újítási javaslatot nyújtott be a vállalathoz. Újítását azonban mások kisajátították, és csak hosszú pereskedés után,1973-ban, a Budapesti Fővárosi Bíróság ítélete kötelezte az Országos Találmányi Hivatalt a szabadalom leírásának közzétételére és újításként való elismerésére.

1979-ben meghalt, Vácot temették el.

Rehabilitáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rendszerváltás nem hozott olyan gyors változást a rehabilitációjában, mint más ugyan akkor elítélt politikai foglyok esetében. Családja több fórumon követelte a mihamarabbi rehabilitációt.

Az első lépés ennek irányában 1999-ben történt, amikor a bíróság semmisnek nyilvánította a koncepciós perében ellene hozott ítéletet. Katonai rehabilitációja azonban felemásra sikeredett. A minisztérium egyezkedésbe kezdett a hozzátartozókkal az esetleges kártérítés mértékéről. A hozzátartozók írásban lemondtak minden őket illető pénzbeli kárpótlásról, ám a minisztérium vállalásaiból – amely az erkölcsi rehabilitálást szolgálta volna – néhányat nem teljesített.[5][6]

Szabó János (honvédelmi miniszter) honvédelmi miniszter 2000. április 28-án első lépésben helyreállította Haris Béla alezredesi rendfokozatát, majd posztumusz ezredessé léptette elő. 2001. március 15-én a Honvédelemért I. osztályú kitüntetését ítélik oda, a hivatalos indoklás szerint a második világháború végén az üldözött emberek védelmezésért, anyagi javaik megmentéséért. Még ebben az év május 2-án katonai tiszteletadás mellett újratemették a váci temetőben.[1]

A megállapodásban foglalt magas rangú állami kitüntetés azonban elmaradt.

Emléke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2002-ben Kecelen, Pintér József haditechnikai múzeumában felavatták emléktábláját.[7]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Stefka István: Nullázás. Magyar Nemzet Online, 2006. december 9. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)
  2. Balló István: Adalékok Magyarország 1949––1953 közötti háborús felkészítéséről, a várható hadszíntér előkészítéséről (pdf). (Hozzáférés: 2009. augusztus 23.)
  3. Várkonyi Balázs: Elhunyt szeretteink emléke előtt hajtottunk fejet. Magyar Hírlap Online, 2007. november 1. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)
  4. Buza Péter (2006.). „Ötvenhatban szabadultak”. Budapest folyóirat (10). Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 18.  
  5. Késői igazságszolgáltatás. Magyar Nemzet Online, 2001. április 30. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)
  6. Dr. Gaál Péter: Harc a tovább élő hazugsággal. Magyar Nemzet Online, 2006. december 29. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)
  7. Keceli kötődésű Amerika esélyes nagykövet

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]