Hale–Bopp-üstökös

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az üstökös 1997 elején vált látványossá

A Hale–Bopp-üstökös (hivatalos neve C/1995 O1) valószínűleg a 20. század legfényesebb és legjobban megfigyelt üstököse volt. Rekord ideig, 18 hónapig volt látható szabad szemmel, a korábbi csúcstartó, az 1811-es nagy üstökös csak feleennyi ideig.

A Hale–Boppot 1995. július 23-án fedezték fel nagy távolságra a Naptól, amely már utalt arra, hogy a Nap megközelítésekor nagyon fényes lehet.[1] Az üstökösök fényességét nehéz előrejelezni nagy pontossággal, de a Hale–Bopp elérte vagy meghaladta a várakozások nagy részét, amikor 1997. április 1-jén áthaladt a perihéliumon. Az 1997-es nagy üstökösnek nevezték.

Felfedezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az üstököst két független amerikai megfigyelő fedezte fel, Alan Hale és Thomas Bopp. Hale sok száz órát töltött üstökösök utáni kutatással Új-Mexikóban, de addig egyet sem talált. Ezért ismert üstökösök követésével kezdett foglalkozni. Egyik éjszaka egy 11 magnitúdós objektumot fedezett fel az M70 gömbhalmaz közelében, a Nyilas csillagképben. Hale először meghatározta, hogy az M70 mellett nincs mélyég objektum, ezután pedig az ismert üstökösök katalógusában keresett tovább. Egyetlen olyan üstököst sem talált, amely az égboltnak ezen részében lett volna. Miután látta, hogy az objektum elmozdult a háttércsillagokhoz képest, emailt írt a Csillagászati Táviratok Központi Irodájához.

Bopp nem rendelkezett saját távcsővel. Ismerőseivel az arizonai Stanfield közelében figyelte a csillaghalmazokat és galaxisokat, amikor az egyik ismerőse távcsövével ráakadt az üstökösre. Rájött, hogy valami újról van szó, mikor látta, hogy az M70 mellett nincs mélyégobjektum. Táviraton keresztül vette fel a kapcsolatot Csillagászati Táviratok Központi Irodájával. A következő reggelen megerősítették, hogy új üstökösről van szó, és Hale-Boppnak nevezték el, jelzése C/1995 O1.

Korai vizsgálatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hale-Bopp-üstökös a fehér porcsóvával és a kék gázcsóvával

Már korán látszott, hogy a Hale-Bopp nem közönséges üstökös. Kezdetben, mikor pályáját kiszámították, 7,2 csillagászati egységre volt a Naptól, a Jupiter és a Szaturnusz között. Ez volt az egyik legnagyobb távolság a Földtől, amelyről üstököst fedeztek fel. A legtöbb üstökös ilyen távolságban nagyon halvány és alig mutat aktivitást, a Hale-Boppnak azonban már megfigyelhető kómája volt. Egy 1993-ban az Anglo-Ausztrál Teleszkóp által készített felvétel az akkor még nem ismert üstököst tartalmazta 13 cse-re a Naptól. Ilyen távolságban lehetetlen egy átlagos üstököst megfigyelni, a Halley-üstökös 50 ezerszer halványabb ebből a távolságból. A vizsgálatok szerint a magnak kb. 50 kilométeres átmérője van, amely háromszor akkora, mint a Halley-é.

Nagy távolsága és szokatlan aktivitása arra utalt, hogy a Hale-Boppnak nagy fényessége lehet az 1997-es perihélium átvonuláskor. Az üstökösök azonban nagyon kiszámíthatatlanok és távoli kitörések csökkenthetik is a későbbi fényességét. Az 1973-as Kohoutek-üstökösről úgy tartották, hogy az évszázad üstököse lesz.

Hale-Bopp, a nagy üstökös[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hale-Bopp 1996 nyarán vált szabad szemmel láthatóvá, és habár fényessége jelentősen lecsökkent 1996. utolsó felében, a kutatók még mindig bizakodóak voltak. 1996 decemberében túl közel volt a Naphoz, hogy megfigyelhető legyen, de mikor 1997 januárjában előbukkant, már elég fényes volt ahhoz, hogy bárki észrevehesse akár egy fényszennyezett városból is.

Abban az időben az Internet egy növekvő jelenség volt és számos honlap, amely követte az üstökös haladását és naponta közölt képeket róla, nagyon népszerű lett. Az Internet fontos szerepet játszott a Hale-Bopp iránti előzmény nélküli közérdeklődés felkeltésében.

Ahogy az üstökös közelített a Nap felé, tovább fényesedett. Februárban elérte a 2 magnitúdót és két csóvát növesztett. A kék gázcsóva a Nappal ellentétes irányba mutatott, a sárgás porcsóva a pálya mentén húzódott. Március 9-én egy mongóliai és szibériai napfogyatkozás lehetővé tette az üstökös nappali megfigyelését. A Hale-Bopp 1997. március 22-én közelítette meg legjobban a Földet.

Az 1997. április 1-jei perihéliumban az üstökös fényesebb volt minden csillagnál (a Szíriuszt leszámítva) és csóvái 30-40°-ra terjedtek ki az égbolton keresztül. Már azelőtt észre lehetett venni, hogy esténként az égbolt teljesen besötétedett volna, és míg más nagy üstökös perihéliumban nagyon közel volt a Napoz, a Hale-Bopp az északi félgömb megfigyelőinek egész éjjel látszott.

Ha a Hale-Bopp olyan közel repült volna el a Föld mellett, mint 1996-ban a Hyakutake-üstökös (C/1996 B2), akkor az egész égboltra kiterjedt volna és fényesebb lett volna mint a telihold. A legkisebb távolság 1,315 csillagászati egység volt, amelyről sok más üstökös teljesen láthatatlan.

Az üstökös visszahúzódik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A perihéliumi átvonulás után az üstökös a déli égboltra haladt át. A déli félgömbről már nem volt annyira látványos, de a déliek láthatták, amint az üstökös egyre halványodva eltávolodik 1997 nyarán és őszén. Az utolsó szabadszemes megfigyelést 1997 decemberében jelentették[forrás?], ami azt jelenti, hogy az üstökös 569 napig (18 és fél hónapig) volt szabad szemmel látható. A korábbi rekordot az 1811-es nagy üstökös tartotta 9 hónappal.

Az STS–93 fedélzetén elhelyezett Southwest Ultraviolet Imaging System (SWUIS) – ultraibolya (UV) tartományban dolgozó teleszkópos, képfeldolgozó kamerával [charge-coupled device (CCD)] több mint 400 000 képet készítettek, betekintést kapva az üstökös csóvájának összetételére. Az üstökös 10 000-szer olyan messze volt, mint a Pluto.

Az eltávolodás után a csillagászok tovább követték az üstököst. 2005 januárjára a Hale-Bopp távolabb volt a Naptól mint az Uránusz. Távolsága a Földtől 21 csillagászati egység volt, de még mindig meg lehetett figyelni a nagy távcsövekkel. A megfigyelések szerint még mindig van egy különálló csóvája.

A csillagászok szerint a nagy teleszkópok még 2020-ig figyelhetik meg az üstököst. Fényessége ekkor 30 magnitúdó lesz és ilyenkor már nehéz megkülönböztetni a hasonló fényességű galaxisoktól. 4380-ban tér vissza a Belső-Naprendszerbe.

Pályaváltozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az üstökös legutóbbi perihéliuma valószínűleg 4200 éve volt. Pályája szinte merőleges az ekliptika síkjához, ami azt jelenti, hogy a bolygómegközelítések ritkák. 1997 márciusában a Hale-Bopp 0,77 csillagászati egységre haladt el a Jupiter mellett. Ez elég volt, hogy a Jupiter gravitációs hatása megváltoztassa a pályáját. Ezzel a periódusa jelentősen lecsökkent 2380 évre, és legközelebb 4380-ban tér vissza perihéliumba. Legnagyobb távolsága a Naptól (aphélium) 360 csillagászati egység lesz a korábbi 525 helyett.

Tudományos eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hale–Bopp-üstököst a csillagászok részletesen tanulmányozták a perihélium átvonulás idején, amely több fontos eredményre vezetett.

Nátriumcsóva[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hubble-űrtávcső felvétele a Hale-Boppról
A Hubble-űrtávcső kidobódó anyagot figyelt meg a Hale-Boppnál

Az egyik legfontosabb felfedezés az üstökös harmadik csóvája volt. A jól ismert gáz- és porcsóva mellett a Hale-Bopp egy halvány nátriumcsóvát is mutatott, amely csak megfelelő szűrőkkel ellátott érzékeny műszerekkel volt látható. A nátriumkibocsátást már megfigyelték korábbi üstökösöknél, de nem alkottak csóvát. A Hale-Bopp nártiumcsóvája semleges atomokból állt és 50 millió kilométer hosszú volt.

A nátrium forrása látszólag a belső kómában van, nem feltétlenül a magon. Több módon jöhet létre nátriumatom forrás, beleértve a mag körüli porrészecskék ütközését vagy a nátrium kiválása a porrészecskékből ultraibolya fény hatására. Még nem létezik egyértelmű magyarázat a Hale-Bopp nátriumcsóvájának eredetére.

Míg az üstökös porcsóvája nagyjából követi az üstökös pályáját és a gázcsóva a nappal ellentétes irányba mutat, a nátriumcsóva a kettő között húzódik. Ez arra utal, hogy a nátriumatomok sugárnyomás hatására távolodnak el az üstökös fejétől.

Deutérium gyakoriság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hale-Bopp deutériumgyakorisága nehézvíz formájában kétszer akkorának adódott, mint a Föld óceánjaiban. Ez szerint habár az üstökösbecsapódások jelentős mennyiségű víz forrása a Földön, nem ez lehet az egyetlen forrás, ha a Hale-Bopp deutériumgyakorisága hasonló más üstököséhez.

A deutérium jelenlétét sok más hidrogén-vegyületben észlelték az üstökösben. A deutérium aránya a normál hidrogénhez képest minden vegyületben más, amelyből az csillagászok arra következtettek, hogy az üstökös jege inkább csillagközi felhőkben alakult ki. A csillagközi jégképződés elméleti modelljei szerint a Hale-Bopp 25–45 K hőmérsékleten jött létre.

Szerves vegyületek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hale-Bopp spektroszkópiai megfigyelései sok szerves vegyületet mutatott ki, amelyek közül többet még nem észleltek üstökösökben korábban. Ezek az összetett molekulák az üstökösmagban létezhetnek vagy a kómában létrejövő reakciókban jöhetnek létre.

Forgás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hale–Bopp-üstökös aktivitása és gázkitörései nem egyenletesen oszolnak el a magján, hanem bizonyos pontokon levő nagy kitöréseknél vannak. A kidobódó anyag megfigyelése lehetővé tette a csillagászoknak, hogy megmérjék az üstökös forgási periódusát, amely 11 óra 46 percnek adódott. A forgáson kívül még néhány periodikus változás néhány napos periódussal, amely szerint az üstökös nem csak egy tengely körül forog.

Hold[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy 1999-ben közzétett kiadvány olyan elméletet közölt, mely szerint a Hale-Boppnak kettős magja van, és ez megmagyarázná az üstökös porkibocsátásának megfigyelt pályáját. Ez nem megfigyelésen, hanem elméleti vizsgálatokon alapul. A két mag átmérője 70, illetve 30 km, 3 nap alatt kerülik meg egymást 180 km távolságban.

Az elméletet a megfigyelő csillagászok vitatták. Olyan nagy felbontással sem lehetett kettős magot megfigyelni, mint a Hubble-űrtávcsőé. Korábban még figyeltek meg szétdarabolódott üstökösöket, de egyszer sem találtak stabil kettős magot. Az üstökösmag kis tömegét figyelembe véve, a kettős mag pályáját könnyen megszakíthatja a Nap vagy egy bolygó gravitációja.

Adaptív optikai megfigyelések 1997-ben és 1998 elején kettős csúcsot mutattak a magnál. A vita még mindig folytatódik.

Paranoia és babona[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1996 novemberében egy houstoni amatőr csillagász, Chuck Shramek CCD-felvételt készített az üstökösről, amelyen egy hosszú tárgy látszik a közelben. Nem sikerült azonosítania és bejelentette, hogy felfedezett egy Szaturnusz-szerű objektumot, amely a Hale-Bopp üstököst követi. Egyes UFO-hívők szerint hamarosan arra a következtetésre jutottak, hogy egy földönkívüli űrhajó volt. Valójában egy egyszerű, 8,5 m fényességű, SAO141894 jelű csillagról volt szó.

Néhány hónappal később, 1997 márciusában a Mennyország Kapuja nevű szekta tömeges öngyilkosságra buzdító jelnek tekintette az üstökös megjelenését. Állításuk szerint itt hagyják földi testüket, hogy tovább utazzanak az üstököst követő földönkívüli űrhajóval.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szabó - Kiss - Sárnetzky: Vadászat a haldokló üstökösre. Élet és Tudomány, 2013. 51-52. szám (1606-1608. o.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hale–Bopp-üstökös témájú médiaállományokat.