Fokos
A fokos a baltára hasonlító, de annál kisebb méretű vágó fegyver, illetve szerszám volt, melyet hagyományőrzésből a 20. századtól ünnepélyes alkalmakkor viseletként is használtak. Nevét a megnagyobbodott fokról kapta, mely a fej éllel átellenes oldala. Fejét rézből vagy vasból kovácsolták, amit fémberakással is díszíthettek. Készült kerek vagy szögletes, gombszerű fokkal, amivel tompa ütést lehet adni; és nyúltabb, hegyessel, ami egy nagyon hatékony szúró fegyvert eredményez. Ez utóbbit csákányfokosnak nevezik. A hosszú nyél miatt nagy erőt lehet vele kifejteni, egy csákányfokos akár a lemezvértet vagy a páncélsisakot is átütötte.[1]
A fokos régen a pásztorok munkaeszköze volt, használata a kanászbaltához vezethető vissza. Formailag a bakonyi betyárbalta képez a kettő közt átmenetet, mely ék alakú, és már kezdetleges tompa fokkal rendelkezik. Speciális alakúvá fejlődött a bányatisztek fokosa, amit egyesek szerint a bányászok a vágatok és a kőzet ellenőrzésére használtak.
A keményfa nyelet a nép fiai már suháng korukban kiválasztották, és néhol a későbbi szilárd fogás miatt a kérget szisztematikusan felsértve azon apró dudorokat hoztak létre. A díszítő faragás is hasonló céllal történt, melyet sokan maguk készítettek. A fokos nyelét díszítő mintázatot néhol apró szögekkel egészítették ki, de azt rézverettel vagy ólomöntettel is készíthették.
A fokos fontos szerepet töltött be a harcokban, az avatási rítusokban, a párbajokon, esküvőkön és a mulatságokon bemutatott táncok kiegészítő eszközeként, ezért a szükségszerű használaton túlmenően egyfajta kultikus nemzeti tárggyá is vált a magyarság körében. A véressé fajuló összetűzések miatt néhol az éllel rendelkező fokost tiltották, (ezeknek a neve lett az ontra-fokos a ,,csontra" szóból), - másutt a teljes fokoshasználatot betiltották egy időre.
A fokost sokan hungarikumnak gondolják, és jogosan, mert a magyarság használta legszélesebb körben és legtovább Európában, bár fokost a körülöttünk élő szlávok is használták. A tótok által használt formát használták az északon élő magyarok is, mely alak is a baltára hasonlít de ez rövid és csapott fokkal rendelkezik és balaskának is nevezték.
Története[szerkesztés]
| „ | A legenda szerint a kínaiak Huang-tinek, a Sárga császárnak tulajdonítják a fokos, az íj és a nyíl feltalálását… | ” |
| – Tokaji Ferenc[2] | ||
Az első írásos emlékek Csin Si Huang-ti (i. e. 2699–i. e. 2588) uralkodása idejéből viszont azt állítják, hogy a fokos első használói ázsiai lovas népek voltak. Ezen források szerint már a hunok is használták, de a hunok a fokos használatát a tangutoktól vették át. A lovas nomád népek által került a fegyver később Európába. Előkelő avar sírokból is kerültek elő fokosok.[2] A fokos a honfoglaló magyarok fegyverzetéhez is hozzátartozott. Egészen a 19. századig használták fegyverként, például a 18. században az Eszterházy gránátos ezred felszerelésének része volt.[3][4]
A honfoglalók mellett a Kárpátok gorál pásztorai is használták, ezért Lengyelországban, Szlovákiában, és Ukrajnában is ismert eszköz. Elnevezése is ennek megfelelően szlovákul valaška, lengyelül ciupaga, és ukránul бартка vagy топірець.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a fegyverellátás hiánya miatt a nemzetőrök, valamint a honvédek a honvédseregben is használták. A szabadságharc után a fokos a pásztorok és a parasztok, majd az önkényuralom idején a betyárok fő fegyvere lett. Magyar betyárábrázolásokon a fokos szinte kötelező elemként jelenik meg a legények kezében. A fokos később a magyar nép mindennapi önvédelmi eszköze lett, mellyel az emberek elsősorban a vadállatok, különösen a farkasok ellen védelmezték magukat és állataikat.[2]
Mint a pásztorok, bojtárok úgy a falusi legények is igen megkedvelték, és egyfajta öltözeti kiegészítőként magukkal hordták, mikor látogatóba vagy vásárba mentek. Egyes vidékeken a vőfélyek a címerükként is használták. Napjainkra elsősorban dísztárggyá vált, és népművészek készítik mint emlék- vagy ajándéktárgyat.[2][3]
Fokos galéria[szerkesztés]
-
Honfoglaló magyar lovas -
Thököly Imre kezében a fokossal -
Gorál pásztor kezében a „ciupaga” -
Jánosik György a hírhedt szlovák betyár -
Ciupaga replika
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ http://www.szip.hu/downloads/leirasok/zLegoFokosok.pdf
- ↑ a b c d A fokos. Magyar Demokrata, 2009. szeptember 4. [2010. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- ↑ a b Magyar néprajzi lexikon II. (F–Ka). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1979. 185–186. o. ISBN 963-05-1287-4
- ↑ Dr. Bélley Pál: Harci eszköz-e a fokos?. Kíváncsiak Klubja. mek. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
További információk[szerkesztés]
- ↑ Petkes 2015: Petkes Zsolt (szerk) – Sudár Balázs (szerk): Magyarok fegyverben. Budapest: Helikon. 2015. = Magyar őstörténet, 3. ISBN 978-963-227-694-6 A honfoglalók fegyverei, képekkel; 131–132. o