Diósszilágyi Sámuel
Dr. Diósszilágyi Sámuel (Makó, 1882. március 20. – Makó, 1963. június 11.) magyar orvos, tüdő- és belgyógyász, röntgenszakorvos, a légmell-kezelés kifejlesztője és első alkalmazója.
Tartalomjegyzék |
Orvosi pályája [szerkesztés]
Alap- és középfokú tanulmányait Makón végzi. Érettségije után Budapestre költözik. 1906-ban szerez orvosi diplomát. Tanársegédként és segédorvosként kezd beletanulni pályájába, 2 évet dolgozik ilyen minősítésben. Ezután visszaköltözik szülővárosába, előbb magánorvosként dolgozik, később körzeti orvosként tevékenykedik 1913-tól kezdődően. A Csanád megyei kórháznak 1920-tól belgyógyász főorvosa 41 éven át, 1945 és 1949 között a kórház igazgatója. Fontos intézkedései között említendő hogy megszervezte a kórház laboratóriumát és a laboratóriumi röntgent. Alapítója volt az Országos Stefánia Szövetségnek, ami védőnői ellátást és anyagi támogatást biztosított a kismamáknak. Publikációit országos lapok közölték, mint például a Magyar Orvos, a Therapia vagy a Magyar Kórház. Tüdőgyógyász képzést és főosztályt hozott létre. A légmell kezelésének kifejlesztésben Szakáts Gábor volt segítségére. 81 éves korában hunyt el, nem sokkal azután hogy Szegedre költözött. Emlékét a Dr. Diósszilágyi Sámuel Területi Kórház – Rendelőintézet őrzi Makón.
Politikai és kulturális tevékenysége [szerkesztés]
A térségben nemcsak tudományos munkáival hívta fel magára a figyelmet. A Stefánia Szövetség működéséhez szükséges pénzt segélykoncertek megszervezésével teremtette elő, ezáltal Makó kulturális életét színesítette. Espersit János irodalompártoló baráti köréhez tartozott (hasonlóan Móra Ferenchez vagy Juhász Gyulához). Színháztörténeti tanulmányokat is írt.
Politikai hitvallását kifejezve részt vett a munkástüntetésekben. Politikai radikalizmus és plebejusi világnézet jellemezte. Részt vett a Márciusi Front rendezvényein, a politikai szervezettel való kapcsolatát szorosabbra fűzte, hogy Erdei Ferencet házassági kapcsolatok révén rokonának tekinthette.
