Csúd-tavi csata
 |
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
Koordináták: é. sz. 58° 40′, k. h. 27° 29′
| Csúd-tavi csata | |||
 |
|||
| A jégcsata | |||
|
|
|||
| Konfliktus | Novgorodi-lovagrendi háború | ||
| Időpont | 1242. április 5. | ||
| Helyszín | Észtország és Oroszország között, a befagyott Peipus (Csúd)-tavon | ||
| Eredmény | Orosz győzelem a német lovagok felett | ||
| Szemben álló felek | |||
|
|||
| Parancsnokok | |||
|
|||
| Szemben álló erők | |||
|
|||
| Veszteségek | |||
|
|||
.png){kind=small}
A Csúd-tavi csata avagy egyik közismert nevén a jégcsata (angolul Battle of the Ice, oroszul Ледовое побоище, észtül Jäälahing, németül Schlacht auf dem Peipussee) 1242. április 5-én a német lovagrendnek, a kardlovagoknak és a dánoknak a novgorodi orosz seregek ellen vívott ütközete a befagyott Csúd-tavon. A német lovagok első nagy és súlyos veszteséggel járó veresége, amelyet csak a Grünwaldi csata múlt fölül.
Tartalomjegyzék |
Előzmények [szerkesztés]
A 13. század végétől a nyugati keresztesek, a dánok és németek vették célba a Baltikumot, melynek balti és finnugor lakói még pogányságban és törzsi körülmények közt éltek. Ezt megelőzően nyugatról jött hittérítők próbálták meg békésen megtéríteni a pogányokat. Az ortodox orosz fejedelmek elhanyagolták a livóniai népek megtérítését, inkább kiszipolyozásukra törekedtek.[1] Most azonban az orosz területek is veszélyben voltak, mert a német lovagrendek, a svédek és a dánok próbálták meg kiterjeszteni uralmukat rá.
Svéd támadás Novgorod ellen [szerkesztés]
Először a svédek próbálkoztak meg a gazdag kereskedő város, Novgorod meghódításával. Hajókon mintegy ötezer fős sereget küldtek Novgorod ellen. Parancsnokuk a XI. Erik király nevében uralkodó Birger Jarl (eredeti nevén Birger Magnusson) volt. Novgorodnak a mai Finnország déli részén is voltak birtokai, melyeket a svédekkel szemben nem egyszer kellett, hogy megvédjen. A svédek titokban a tatárokkal kötöttek szövetséget, ők nyugatról szorongatták az oroszokat. Alekszandr Jaroszlavics (Sándor herceg) serege, amely alig valamivel volt nagyobb az ellenségnél július 15-én tört a Névánál lehorgonyzott svédekre és megsemmisítő vereséget mért rájuk.
A Német lovagrend támadása [szerkesztés]
A svéd támadással egyidejűleg Livónia felől a teuton lovagok is betörtek az országba az észtországi dánokkal. Az orosz seregek északon való lekötöttségét kihasználva bevették Izborszk és Pszkov városát. Az elfoglalt területeken bevezették az inkvizíciót a katolikus vallás terjesztésére (tekintve, hogy a keresztesek szemében az ortodoxok, akik szakítottak Rómával hitehagyottak).
A fővárosban időközben a Sándor herceggel szemben álló németbarát frakciók kerekedtek felül, ezért a fiatal herceg elhagyta a várost. Ám amikor az oroszok 1240-41 folyamán újabb vereséget szenvedtek a dánoktól és németektől, és a mongolok közvetlenül fenyegették a várost, a novgorodiak visszahívták Sándort (1242).
A herceg ezt követően csakhamar visszafoglalta Pszkovot, a város környékét kifosztotta és felégette (igaz, mindezt utánpótlási gondjai magyarázhatják). Ekkor minden erejével megindult a lovagrendi-dán-észt fősereg ellen, mely újabb támadásra szánta el magát, ezúttal azzal a feltett szándékkal, hogy beveszi Novgorodot.
A jégcsata [szerkesztés]
Dorpattól (ma: Tartu Észtországban) keletre a befagyott Csúd-tó vagy más néven Peipus tavon (észtül Peipsi järv) állta útját 5-6000 novgorodi és vlagyimiri emberével és egy kisebb mongol csapattal a Kardtestvérek rendje, a német lovagrend és a dánok egyesített erői (kb. 2-2500 fő). Erősítették a sereget észt segédhadak, valamint néhány svéd, és más skandináv keresztes. A lovagok azt tervezték, hogy a jól bevált ék alakú hadrendben való gyors támadással kettévágják az orosz sereget és az ő hadrendjük is két részre válik, melyekkel az ellenség seregét két részre szakítva külön-külön morzsolják föl a mögöttük támadó gyalogsággal.
A német roham az oroszok első sorait áttörte. De Sándor herceg – aki jól ismerte az ellenség harcmodorát –, parancsára a következő sorok szétnyíltak: az oroszok a maguk közé engedett ellenség mögött bezárták a réseket, eképp az ék nem bírt kibontakozni. A mögöttük támadó észtekből, dánokból, németekből és más skandinávokból álló keresztes gyalogosok a gyűrűn kívül rekedtek, s nem tudták a nagy túlerőben levő oroszok sorait áttörni. A lovagokat horgas kampókkal leszedték lovaikról, voltak akiket megöltek, mások feltápászkodtak, de kénytelenek voltak gyalog harcolni. Ennek ellenére a harc még nagyon egyenlőtlen volt, mert az oroszoknak aránylag nagyszámú, de gyengén felszerelt katonájuk volt. A bekerítésben küzdő német és dán lovagok teljes felszerelésben álltak és tapasztalt katonák voltak, ezért sokáig küzdöttek az oroszokkal. A folytonos mozgás miatt latyakosra taposták a tó jegének felszínét és a paták, valamint csizmák dobogása következtében az repedni kezdett. A jég beszakadása hozta meg a döntő eredményt: számos lovag a hideg vízbe esett, bár az oroszok között is sokan fulladtak meg. Végül több lovag fogságba került. A csatában a rend száz tagja esett el, további háromszáz halt meg a bosszúállás során, ötvenen pedig fogságba kerültek.[2] A legnagyobb veszteséget talán a német hűbéres dorpati püspök, Hermann von Buxhoevden erői szenvedték el Mindemellett tény, hogy az oroszok jelentős véráldozat árán vívták ki a győzelmet. A keresztesek gyalogsága még viszonylag nagy arányban el tudott menekülni a csatából, mivel jobbára a gyűrűn kívül harcolt.
| „ | Messzire hallatszott a töredező kopják recsegése, kardok csattogása. A jég betört a küzdők alatt, és nem lehetett látni a jeget, mert vastagon borította a vér. Én mindezt egy szemtanú szájából hallottam, aki ekkor ott tartózkodott. | ” |
| – Szimeon évkönyve[3] | ||
A csata következménye [szerkesztés]
Ez a vereség meghiúsította a Német Lovagrend expanziós kísérletét Novgorod irányába. A német lovagrend országát 1241 és 1242 során több tatár támadás is érte, s az oroszföldi vesztés hatására tört ki a még pogány poroszok felkelése a rajtuk uralkodó keresztes lovagok ellen, amit csak 1253-ra sikerült leverni. 1244-ben a szentföldi keresztesek megsemmisítésével végződött gázai csatában a lovagrendnek vagy 400 embere esett el. A borzasztó veszteségek a rend fennmaradását veszélyeztették, melyekből csak külső segítséggel bírt kilábalni.
Az oroszok győzelme a mongolokat is nyugtalanná tette, mert Sándor herceg állítólag már a tatárok kiűzését tervezte. Ez is közrejátszott tehát, hogy a tatárok kivonultak mind Magyarországról, mind Lengyelországból.
De a dánok és a kardlovagok még több mint két évtizedig nem tettek le orosz területek meghódításáról. 1268-ban történt vereségük során hagytak fel tervükkel.
A csata emléke [szerkesztés]
A győzelem az orosz hazafiasság jelképe lett azóta.
A csatáról Eisenstein készített (propagandaelemeket is tartalmazó) nagyszabású romantikus filmet Jégmezők lovagja címen. A film zenéjét a nem kevésbé jelentős orosz zeneszerző, Szergej Prokofjev szerezte.
A filmben ez eredeti történelmi tények kissé eltúlzottak, főleg az oroszok mentalitása kapcsán, amelyben Nyevszkijt bölcs és igazságos, hazaszerető uralkodónak tünteti fel, aki meg akarja szabadítani hazáját a tatár igától, pedig a valóságban többször együttműködött a mongolokkal, ellenben tény, hogy az esetek többségében a honfitársai számára harcolt ki engedményeket.
A lovagrend tagjait és a dorpati püspököt féktelenül gonosz, félelmetes egyéneknek mutatja, akik kegyetlenül bánnak el az oroszokkal, s Róma nevében nem tűrnek semmilyen ellenállást. A németekben és a Róma nevében járó püspökben nem nehéz felismerni a fasiszta Német- és Olaszországot.
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ A 13. századi Szimeon-féle évkönyvek is feljegyzik az oroszok rablóháborúit az észt, lett és lív népek ellen. Jóllehet a balti népek is olykor-olykor betörtek orosz területekre.
- ↑ Vajda Tamás: A Német lovagrend a Baltikumban Kollégiumi füzetek 3. Sík Sándor Piarista Egyetemi Kollégium, Szeged, 1997. A tanulmány olvasható a kollégium honlapján.
- ↑ Európa és Közel-Kelet. IV-XV. század. Egyetemes történeti szöveggyűjtemény, középkor. 1/2. kötet, szerkesztette Sz. Jónás Ilona, Tankönyvkiadó, Budapest, 1971, 606. oldal
Források [szerkesztés]
- Weiszhár Attilla – Weiszhár Balázs: Csaták kislexikona (Maecenas, 2000)
- Vajda Tamás: A német lovagrend a Baltikumban
