Csúd-tavi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csúd-tavi csata
Alexander nevskiy ice battle3.jpg
A jégcsata

Konfliktus Novgorodi–lovagrendi háború
Időpont 1242. április 5.
Helyszín Észtország és Oroszország között, a befagyott Peipus (Csúd)-tavon
Eredmény Orosz győzelem a német lovagok felett
Szemben álló felek
Coat of Arms of Veliky Novgorod.png Novgorodi Fejedelemség
Coat of Arms of Vladimir (1781).png Vlagyimiri Fejedelemség
 Mongolok
Teutonic order COA drawing.png Teuton Lovagrend
Cross livonia.png Kardtestvérek rendje
 Dán Királyság (észak-észtországi tartomány)
Parancsnokok
Alexander Newski.jpg Alekszandr Jaroszlavics „Nyevszkij”
II. András vlagyimiri fejedelem
Gerhard von Malberg címere.jpg Gerhard von Malberg teuton nagymester
Kalavijuociai.jpg Dietrich von Grüningen livóniai nagymester és tartományfőnök
Tartu coat of arms.svg Hermann von Buxhoevden dorpati (tartui) püspök
Szemben álló erők
Kb. 5-6000 fő Kb. 2500 fő
köztük dán kereszteslovagok és észt segédhadak, valamint svédek
Veszteségek
Ismeretlen, de valószínűleg magas 400 lovag
egyéb csapategységeké ismeretlen
Térkép
Csúd-tavi csata  (Oroszország)
Csúd-tavi csata
Csúd-tavi csata
Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 58° 41′, k. h. 27° 29′Koordináták: é. sz. 58° 41′, k. h. 27° 29′

A Csúd-tavi csata avagy egyik közismert nevén a jégcsata (oroszul Ледовое побоище, észtül Jäälahing, németül Schlacht auf dem Peipussee) 1242. április 5-én a német lovagrendnek, a kardlovagoknak és a dánoknak a novgorodi orosz seregek ellen vívott ütközete a befagyott Csúd-tavon. A német lovagok első nagy és súlyos veszteséggel járó veresége, amelyet csak a grünwaldi csata múlt fölül.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 13. század végétől a nyugati keresztesek, a dánok és németek vették célba a Baltikumot, melynek balti és finnugor lakói még pogányságban és törzsi körülmények közt éltek. Ezt megelőzően nyugatról jött hittérítők próbálták meg békésen megtéríteni a pogányokat. Az ortodox orosz fejedelmek elhanyagolták a livóniai népek megtérítését, inkább kiszipolyozásukra törekedtek.[1] Most azonban az orosz területek is veszélyben voltak, mert a német lovagrendek, a svédek és a dánok próbálták meg kiterjeszteni uralmukat rá.

Svéd támadás Novgorod ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Először a svédek próbálkoztak meg a gazdag kereskedő város, Novgorod meghódításával. Hajókon mintegy ötezer fős sereget küldtek Novgorod ellen. Parancsnokuk a XI. Erik király nevében uralkodó Birger Jarl (eredeti nevén Birger Magnusson) volt. Novgorodnak a mai Finnország déli részén is voltak birtokai, melyeket a svédekkel szemben nem egyszer kellett, hogy megvédjen. A svédek titokban a tatárokkal kötöttek szövetséget, ők nyugatról szorongatták az oroszokat. Alekszandr Jaroszlavics (Sándor herceg) serege, amely alig valamivel volt nagyobb az ellenségnél július 15-én tört a Névánál lehorgonyzott svédekre és megsemmisítő vereséget mért rájuk.

A Német lovagrend támadása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A svéd támadással egyidejűleg Livónia felől a teuton lovagok is betörtek az országba az észtországi dánokkal. Az orosz seregek északon való lekötöttségét kihasználva bevették Izborszk és Pszkov városát. Az elfoglalt területeken bevezették az inkvizíciót a katolikus vallás terjesztésére (tekintve, hogy a keresztesek szemében az ortodoxok, akik szakítottak Rómával hitehagyottak).
A fővárosban időközben a Sándor herceggel szemben álló németbarát frakciók kerekedtek felül, ezért a fiatal herceg elhagyta a várost. Ám amikor az oroszok 124041 folyamán újabb vereséget szenvedtek a dánoktól és németektől, és a mongolok közvetlenül fenyegették a várost, a novgorodiak visszahívták Sándort (1242).

A herceg ezt követően csakhamar visszafoglalta Pszkovot, a város környékét kifosztotta és felégette (igaz, mindezt utánpótlási gondjai magyarázhatják). Ekkor minden erejével megindult a lovagrendi–dán–észt fősereg ellen, mely újabb támadásra szánta el magát, ezúttal azzal a feltett szándékkal, hogy beveszi Novgorodot.

A jégcsata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

5011-0001-reverse.gif

Dorpattól (ma: Tartu Észtországban) keletre a befagyott Csúd-tó vagy más néven Peipus tavon (észtül Peipsi järv) állta útját 5-6000 novgorodi és vlagyimiri emberével és egy kisebb mongol csapattal a Kardtestvérek rendje, a német lovagrend és a dánok egyesített erői (kb. 2-2500 fő). Erősítették a sereget észt segédhadak, valamint néhány svéd, és más skandináv keresztes. A lovagok azt tervezték, hogy a jól bevált ék alakú hadrendben való gyors támadással kettévágják az orosz sereget és az ő hadrendjük is két részre válik, melyekkel az ellenség seregét két részre szakítva külön-külön morzsolják föl a mögöttük támadó gyalogsággal.

A német roham az oroszok első sorait áttörte. De Sándor herceg – aki jól ismerte az ellenség harcmodorát – parancsára a következő sorok szétnyíltak: az oroszok a maguk közé engedett ellenség mögött bezárták a réseket, ekképp az ék nem bírt kibontakozni. A mögöttük támadó észtekből, dánokból, németekből és más skandinávokból álló keresztes gyalogosok a gyűrűn kívül rekedtek, s nem tudták a nagy túlerőben levő oroszok sorait áttörni. A lovagokat horgas kampókkal leszedték lovaikról, voltak akiket megöltek, mások feltápászkodtak, de kénytelenek voltak gyalog harcolni. Ennek ellenére a harc még nagyon egyenlőtlen volt, mert az oroszoknak aránylag nagyszámú, de gyengén felszerelt katonájuk volt. A bekerítésben küzdő német és dán lovagok teljes felszerelésben álltak és tapasztalt katonák voltak, ezért sokáig küzdöttek az oroszokkal. A folytonos mozgás miatt latyakosra taposták a tó jegének felszínét és a paták, valamint csizmák dobogása következtében az repedni kezdett. A jég beszakadása hozta meg a döntő eredményt: számos lovag a hideg vízbe esett, bár az oroszok között is sokan fulladtak meg. Végül több lovag fogságba került. A csatában a rend száz tagja esett el, további háromszáz halt meg a bosszúállás során, ötvenen pedig fogságba kerültek.[2] A legnagyobb veszteséget talán a német hűbéres dorpati püspök, Hermann von Buxhoevden erői szenvedték el Mindemellett tény, hogy az oroszok jelentős véráldozat árán vívták ki a győzelmet. A keresztesek gyalogsága még viszonylag nagy arányban el tudott menekülni a csatából, mivel jobbára a gyűrűn kívül harcolt.

Messzire hallatszott a töredező kopják recsegése, kardok csattogása. A jég betört a küzdők alatt, és nem lehetett látni a jeget, mert vastagon borította a vér. Én mindezt egy szemtanú szájából hallottam, aki ekkor ott tartózkodott.
– Szimeon évkönyve[3]

A csata következménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a vereség meghiúsította a Német Lovagrend expanziós kísérletét Novgorod irányába. A német lovagrend országát 1241 és 1242 során több tatár támadás is érte, s az oroszföldi vesztés hatására tört ki a még pogány poroszok felkelése a rajtuk uralkodó keresztes lovagok ellen, amit csak 1253-ra sikerült leverni. 1244-ben a szentföldi keresztesek megsemmisítésével végződött gázai csatában a lovagrendnek vagy 400 embere esett el. A borzasztó veszteségek a rend fennmaradását veszélyeztették, melyekből csak külső segítséggel bírt kilábalni.

De a dánok és a kardlovagok még több mint két évtizedig nem tettek le orosz területek meghódításáról. 1268-ban történt vereségük során hagytak fel tervükkel.

A csata emléke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A győzelem az orosz hazafiasság jelképe lett azóta.

A csatáról Eisenstein készített (propagandaelemeket is tartalmazó) nagyszabású romantikus filmet A jégmezők lovagja címen. A film zenéjét a nem kevésbé jelentős orosz zeneszerző, Szergej Prokofjev szerezte.

A filmben ez eredeti történelmi tények kissé eltúlzottak, főleg az oroszok mentalitása kapcsán, amelyben Nyevszkijt bölcs és igazságos, hazaszerető uralkodónak tünteti fel, aki meg akarja szabadítani hazáját a tatár igától, pedig a valóságban többször együttműködött a mongolokkal, ellenben tény, hogy az esetek többségében a honfitársai számára harcolt ki engedményeket.

A lovagrend tagjait és a dorpati püspököt féktelenül gonosz, félelmetes egyéneknek mutatja, akik kegyetlenül bánnak el az oroszokkal, s Róma nevében nem tűrnek semmilyen ellenállást. A németekben és a Róma nevében járó püspökben nem nehéz felismerni a fasiszta Német- és Olaszországot.

A csata fontos szerepet játszik Az előőrs című orosz–japán–kanadai animációs filmben, ahol a halott lovagok visszatérnek, hogy a náci Németországot támogassák a második világháborúban.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A 13. századi Szimeon-féle évkönyvek is feljegyzik az oroszok rablóháborúit az észt, lett és lív népek ellen. Jóllehet a balti népek is olykor-olykor betörtek orosz területekre.
  2. Vajda Tamás: A Német lovagrend a Baltikumban Kollégiumi füzetek 3. Sík Sándor Piarista Egyetemi Kollégium, Szeged, 1997. A tanulmány olvasható a kollégium honlapján.
  3. Európa és Közel-Kelet. IV-XV. század. Egyetemes történeti szöveggyűjtemény, középkor. 1/2. kötet, szerkesztette Sz. Jónás Ilona, Tankönyvkiadó, Budapest, 1971, 606. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Csúd-tavi csata témájú médiaállományokat.
  • Weiszhár Attilla – Weiszhár Balázs: Csaták kislexikona (Maecenas, 2000)
  • Vajda Tamás: A német lovagrend a Baltikumban