Bulányi György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bulányi György
Született 1919. január 9.
Budapest, Magyarország
Elhunyt 2010. június 6. (91 évesen)
Budapest, Magyarország

Bulányi György (Budapest, 1919. január 9.Budapest, 2010. június 6.) piarista, tanár, a Bokor katolikus bázisközösségek vezetője.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kegyestanítórendi Tanárképző Főiskolán, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar–német szakon végzett. 1943-ban szentelték pappá a piarista rendben. Ezután piarista gimnáziumokban tanított (Sátoraljaújhely, Tata, Debrecen). 1945-ben Debrecenben fogott hozzá – egy Kolakovics nevű horvát jezsuita ösztönzésére – a „Bokor” nevű kisközösség szervezéséhez, amelyet a korabeli hatóságok illegális államellenes szervezkedésnek minősítettek, és Bulányi Györgyöt 1952-ben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. 1956-ban kiszabadult, és a budapesti belvárosi plébánián lett kisegítő lelkész. Hosszú rejtőzködés után, csak 1958 áprilisában fogták el ismét.

A börtönből végleg 1960-ban szabadult. Ezután szállítómunkásként dolgozott.

Egyházi elítélése és rehabilitációja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután a Bokor bázisközösség tagjai az Állami Egyházügyi Hivatal Bulányinak küldött üzenete ellenére sem hagytak fel a katonai szolgálat megtagadásával, 1982 márciusában a püspöki kar elítélte a páter tanait, eltiltotta őt a nyilvános misézéstől és kifogásolt tanításait a Hittani Kongregációhoz terjesztette fel. Ennek prefektusa, Joseph Ratzinger bíboros (a későbbi XVI. Benedek pápa) 1986. január 31-én levélben szólította fel Bulányit, hogy vonja vissza „téves, veszedelmes és kétértelmű” tanításait. Bulányi szerint Ratzinger intése arra vonatkozik, ami a püspökkari ítéletet magára vonó 1980-as, Egyházrend című írásának alapgondolata: „úgy vélem, hogy az egyháznak a jövőben más, a maitól eltérő struktúrája is lehet, mégpedig a bázisközösségek alapján”.[1]

Ahhoz, hogy mentesüljön az eretnekség vádja alól, alá kellett volna írnia a Ratzinger által a II. vatikáni zsinat dokumentumaiból összeállított, tizenkét pontos listát. A páter egy tizenharmadik, ugyancsak a zsinati dokumentumokból származó szövegrésszel kiegészítve – amely szerint az ember „csak a lelkiismeretének tartozik engedelmességgel” – aláírta a tizenkét pontot, ám Ratzinger szerint a kiegészítés viszonylagossá tette az állásfoglalást.[2] Végül egy évtizeddel később, 1997 februárjában született meg a kompromisszum, amelynek értelmében Bulányi páter kiegészítése a negyedik pont részeként bekerült a dokumentumba, amelyet ő így alá is írt. A Magyar Katolikus Püspöki Kar több mint fél évvel később, 1997. szeptember 10-én tájékoztatta a nyilvánosságot Bulányi György rehabilitálásáról.

Egyházi rehabilitációja után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bulányit korlátozó egyházi intézkedések a Bokor közösség honlapján olvasható életrajz szerint azonban nem szűntek meg: a páter még közel tíz évvel később is csak egy városszéli kápolnában misézhetett, istentiszteleteit a plébánia nem hirdettette meg. A honlap szerint a magyar állam a rendszerváltozást követően bocsánatot kért Bulányitól, és nyugdíját is rendezték, ugyanakkor a katolikus egyház vezetői nem kértek bocsánatot, és életútját az egyházba integrálhatatlannak tekintik.[3] A nyílt ellenségeskedés megszűnt, a rehabilitáció azonban nem sokat változtatott a helyzeten. Bulányi György a hivatalos egyház perifériáján maradt, megtűrték, de nem fogadták el.[4] 2005-től haláláig a piaristák budapesti Kalazantinum rendházában élt.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Erény-e az engedelmesség? (1989)
  • Keressétek az Isten Országát! ("KIO", 4 rész, 19901991)
  • Merre menjek? (1991)
  • Ópusztaszer (1992)
  • Örököljük-e a Földet? (1992)
  • Nagypénteki levél (1993)
  • A Bokor lelkisége (1995)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szakolczay Lajos: Páter Bulányi. Budapest: Új Idő Lap- és Könyvkiadó, 1989, Terjedelem: 244 p.
  • Máté-Tóth András: Bulányi und die Bokor-Bewegung. Wien: UKI 1996. 360 pp. (németül)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]