Aljakszandr Rihoravics Lukasenka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aljakszandr Lukasenka

Aljakszandr Rihoravics Lukasenka (belarusz betűkkel: Алякса́ндр Рыго́равіч Лукашэ́нка; oroszosan: Alekszandr Grigorjevics Lukasenko [Алекса́ндр Григо́рьевич Лукаше́нко]; Kopisz, 1954. augusztus 30. –) Fehéroroszország köztársasági elnöke 1994. július 20. óta. 2001-ben, 2006-ban és 2010-ben egyaránt újraválasztották. A köznyelvben gyakran Bátyka néven is emlegetik.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Orsai járás Kopisz nevű településén született 1954-ben. 1975-ben végzett a Mahiljovi Pedagógiai Intézetben. Katonai szolgálatát a KGB irányítása alatt levő határőrségnél töltötte (1975–1977, valamint 1980–1982 között). Leszerelése után a Sklovi járásban dolgozott állami gazdaságok irányításában. 1990-ben a BSZSZK Legfelső Tanácsába választották képviselőnek. Nem támogatta a rendszerváltó törekvéseket, Kommunisták a Demokráciáért néven baloldali frakciót alapított. Az 1991. augusztusi moszkvai puccs során a keményvonalas kommunista Janajev oldalára állt. 1991 decemberében ő volt az egyetlen képviselő, aki a Szovjetunió felbontása ellen szavazott. Az ország függetlenedése után visszatért korábbi munkaköréhez. 1993-ban megválasztották a belarusz parlament antikorrupciós bizottságának elnökévé. Számos vezető politikust vádolt meg korrupcióval, köztük az akkori államfőt, Sztanyiszlav Suskevicset is. 1994. január 26-án Suskevicset felmentették a Legfelső Tanács elnöki tisztségéből és kiírták az ország első demokratikus elnökválasztását, melyet Lukasenka nyert meg (a június 19-én tartott első fordulóban 44,8%-ot; a július 10-i második fordulóban 80%-ot ért el). Első elnöksége idején az ország politikája alapvető fordulatot vett, visszatértek (népszavazások útján) a szovjet állami jelképekhez és ideológiához. A szociális vívmányok fenntartásával, az állami tulajdon kiárusításának megakadályozásával és az életszínvonal állami biztosításával Lukasenka tartós népszerűségre tett szert az ország lakosságának körében. 1996-ban alkotmánymódosítással kiszélesítette az elnöki jogköröket, 1998-ban pedig aláírta az orosz-belarusz gazdasági unióról szóló szerződést. 2001 szeptemberében a szavazatok ¾-ével újraválasztották. Az alkotmány szerint nem indulhatott volna újra az elnökségért, ezért 2004 októberében népszavazással megváltoztatták az alkotmányt. 2006. március 19-én 82,6%-kal választották újra. Lukasenka kemény kézzel leverte az ellene tiltakozó ellenzéket, Aljakszandr Kozulin ellenzéki elnökjelöltet ötévi börtönre ítélték. Ugyanebben az évben elhidegült a korábban baráti viszony Vlagyimir Putyinnal, mivel Lukasenka nem hajlandó az állami gázipari vállalat, a Beltranszgaz kiárusítására. 2004 óta a Képviselőház pártonkívüli 96 képviselőjének és a kommunista párt támogatásával kormányoz. A 2010 decemberében tartott elnökválasztáson 80%-os részvétel mellett a szavazatok 79 százalékát szerezte meg. Az újraválasztás után tüntetések kezdődtek, de az ellenzék nem tudta megdönteni a hatalmát, a szervezőket – köztük három volt elnökjelöltet – bebörtönözték.

Megítélése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A piacgazdasági átalakulás leállításával, a gazdaság állami kézben tartásával és az ellenzék elnyomásával Lukasenka kivívta maga ellen az EU és az USA kormányainak ellenszenvét. Beutazási tilalmat léptettek érvénybe ellene és kormánya tagjai ellen, befagyasztották – nem létező – nyugati bankszámláit. A 2006-os választásokkor nyugaton aktívan támogatták választási ellenfeleit, őt pedig Európa utolsó diktátoraként emlegették.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Aljakszandr Rihoravics Lukasenka témájú médiaállományokat.