Alekszandra Joszifovna Romanova orosz nagyhercegné

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alekszandra Joszifovna nagyhercegnő
Stieler Alexandra Iosifovna.jpg
Alekszandra Joszifovna
Született 1830. július 8.
Altenburg; Németország
Elhunyt 1911. július 6. (80 évesen)
Szentpétervár; Orosz Birodalom
Házastársa Konsztantyin Nyikolajevics Romanov orosz nagyherceg
Gyermekei Olga görög királyné
Nyikolaj Konsztantyinovics Romanov orosz nagyherceg
Vera Konsztantyinovna Romanova orosz nagyhercegnő
Konsztantyin Konsztantyinovics Romanov orosz nagyherceg
Dmitrij Konsztantyinovics Romanov orosz nagyherceg
Vjacseszlav Konsztantyinovics Romanov orosz nagyherceg

Alekszandra Joszifovna orosz nagyhercegné, született Alexandra szász–altenburgi hercegnő (németül: Prinzessin Alexandra von Sachsen–Altenburg, oroszul: Великая княгиня Александра Иосифовна Романова, teljes nevén Alexandra Friederike Henriette Pauline Marianne Elisabeth; Altenburg, 1830. július 8.Szentpétervár, 1911. július 6.) szász–altenburgi hercegnő, házassága révén orosz nagyhercegné és Lengyelország alkirálynéja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wappen Deutsches Reich - Herzogtum Sachsen-Altenburg (Mittleres).jpg

Alexandra hercegnő József szász–altenburgi uralkodó herceg és Amália württembergi hercegnő ötödik leányaként született. Leánytestvérek között, egy hatgyermekes családban nőtt fel.

Gyakorta előforduló tapintatlanságát és az udvari etikett semmibe vevését ellensúlyozta a társaságban betöltött központi szerepe. „A családban a rosszul nevelt gyerek szerepét tölti be, gyakori tapintatlanságát és viselkedési hibáit is vidám huncutságként kezeli[1] – jellemezte őt Anna Tyutcseva, későbbi udvarhölgyeinek egyike.

Házassága és gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Miklós orosz cár már hamar kinézte őt feleségként második fia, Konsztantyin Nyikolajevics orosz nagyherceg számára. A nagyherceg nővére, Olga württembergi királyné esküvőjét követően utazott el Altenburgba, hogy megismerkedjék Alexandra hercegnővel. Konsztantyin Nyikolajevics első látásra beleszeretett a hercegnőbe. „Nem tudom, mi történt velem. Teljesen kicserélődtem. Csupán egy gondolat hajt, csupán egy kép lebeg a szemeim előtt, mindig és kizárólag ő, az angyalom, a csillagom. Valóban úgy gondolom, hogy szerelmes vagyok. Mennyi ideje is ismerem? Alig néhány órája, és máris fülig beleszerettem…[1] – emlékezett meg naplójában a nagyherceg. Konsztantyin Nyikolajevics megkérte Alexandra hercegnő kezét, a hercegnő pedig igent mondott, azonban az esküvőig két évet kellett várniuk, hogy Konsztantyin nagyherceg nagykorúvá váljék.

Alexandra hercegnő 1847. október 12-én érkezett meg Oroszországba. Februárban a cári család elvárásainak megfelelően áttért az ortodox hitre, és felvette az „Alekszandra Joszifovna” nevet. Alekszandra Joszifovna és Konsztantyin Nyikolajevics 1848. szeptember 11-én kelt egybe Téli Palotában.

Alekszandra Joszifovna nagyhercegné családja körében

Konsztantyin Pavlovicsnak és Alekszandra Joszifovnának hat gyermeke született, akik jórészt Pavlovszkban és Sztrelnában nőttek fel:

Magánéleti problémák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Házasságuk első évei boldogságban teltek. Mindketten muzikális beállítottságúak voltak, pavlovszki és sztrelnai otthonuk számos koncert, rendezvény színhelyéül szolgált. A szentpétervári Márvány palotát nászajándékként kapták I. Miklós cártól, akárcsak Sztrelnát, mely egykoron Konsztantyin Pavlovics nagyherceg és lengyel alkirály tulajdonában állt. A pavlovszki birtokot Mihail Pavlovics nagyherceg hagyta a házaspárra, a krími Oreanda palota pedig Alekszandra Fjodorovna cárné halála után szállt rájuk.

Alekszandra Joszifovna nagyhercegné (Franz Xaver Winterhalter)

Konsztantyin Nyikolajevics és Alekszandra Joszifovna kezdetben jól működő házassága az idő előrehaladtával tönkrement. Közel húsz évnyi harmónia után a család élete felfordult, a nagyhercegi pár mindkét leánya eltávozott Oroszországból. A nagyobbik nagyhercegnő, Olga Konsztantyinovna nőül ment I. György görög királyhoz, a kisebbik leány, Vera Konsztantyinovna pedig nagynénjéhez költözött. Vera Konsztantyinovna ideggyengeségben szenvedett, és ez lehetetlenné tette, hogy családjával tartson a forrongó Lengyelországba. A kezelhetetlen Vera nagyhercegnőt szülei Olga Nyikolajevna württembergi királynéra bízták, akinek nem született saját gyermeke, és így édes gyermekeként szerette unokahúgát. Vera Konsztantyinovnát sikeresen meggyógyították, ám a nagyhercegnő nem tért haza szüleihez. Németországban maradt, ahol I. Károly király és Olga királyné örökbe fogadták őt; később egy német herceggel házasodott össze.

1874-ben Alekszandra nagyhercegné legidősebb fiát, Nyikolaj Konsztantyinovicsot rajtakapták, amint pár értékes drágakövet próbált lelopni egy, az édesanyja szobájában található ikonról. Nyikolaj nagyherceg emellett botrányosan viselkedett, mígnem a cári család megelégelte tevékenységét, és száműzték Üzbegisztánba. A nagyherceg amellett, hogy részt vett az üzbég főváros csatornahálózatának megtervezésében, többször is házasságra lépett, néha gyermekekkel is, és megesett, hogy egyszerre két felesége is volt. A családi bajokat csak tetézte, hogy 1879-ben Alekszandra Joszifovna legfiatalabb fia, Vjacseszlav nagyherceg fiatalon meghalt agyvérzésben.

Az 1860-as évek elején Konsztantyin nagyherceg félrelépett, és Marie Condousso néven törvénytelen leánya született. 1868-ban Konsztantyin nagyherceg beleszeretett egy nála húsz évvel fiatalabb balerinába, Anna Vasziljevna Kuznyecovába (1847–1922). A nagyhercegnek öt gyermeke született Kuznyecovától, akik a „Knyazev” családnevet viselték. Konsztantyin Nyikolajevics második családját egy nagy, kényelmes dácsába költöztette Pavlovszk közelében, tápot adva ezzel az ellenségeinek, és mély fájdalmat okozva a feleségének. Alekszandra Joszifovnát a nagyherceg teljesen mellőzte, a nagyhercegné pedig megpróbálta ezt méltósággal elviselni. Ő maga mindig hűséges maradt férjéhez, de Oroszországból hosszabb utazásokat tett gyermekeivel, hogy ne kelljen elviselnie a szentpétervári társaság gúnyos megjegyzéseit.

Szerfelett magas és korához képest még mindig meglepően egyenes tartású, haja hófehér […] Annyira sápadt és ragyogó fehér volt, hogy a katedrális aranyszínű falai előtt úgy nézett ki, mintha dér borítaná.

– Alekszandra Joszifovna II. Miklós orosz cár 1896-os koronázásán[2]

A sorozatos csapások ellenére Alekszandra nagyhercegné semmit sem veszített életkedvéből, és továbbra is a Romanov család egyik legnépszerűbb tagja maradt. Támogatta férje reformjait Lengyelországban, amikor a nagyherceget 1862-ben alkirálynak nevezték ki. Emellett Alekszandra Joszifovna kiváló zongoristaként írt néhány darabot, amiket be is mutattak a nagyközönségnek vagy a családnak. Szülei emlékére szerzett kantátáját az orosz fővárosban, I. Miklós cárnak ajánlott zongoraduettjét pedig Bécsben tárták a nyilvánosság elé.[3] Gyermekei közül Konsztantyin Konsztantyinovics örökölte tőle ezt az adottságát, aki később költőként is ismertté vált. A nagyhercegi pár bőkezűen támogatta a zeneszerzőket, például ifj. Johann Strausst, aki „Alexandra” című keringőjét a nagyhercegnének ajánlotta.

1889 elején az immár hosszú évek óta a családtól külön élő Konsztantyin nagyherceg szélütést kapott, lebénult a lába, és nem tudott beszélni. Felesége, Alekszandra nagyhercegné visszatért hozzá és ápolta őt. Alekszandra Joszifovna ugyan nem költöztette ki férje második családját a szomszédos házból, de nem engedte meg, hogy Konsztantyin nagyherceg lássa őket. A nagyherceg ezért egy ízben megütötte feleségét egy bottal, mielőtt az ápolói közbeléphettek volna. Konsztantyin nagyherceg 1892. január 13-án hunyt el, Alekszandra Joszifovna ettől kezdve kizárólag gyászruhát viselt.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Férje halála után a nagyhercegné továbbra is fontos szerepet töltött be a Romanov család életében: „korának híres szépsége, ekkor már egy parancsoló, idős hölggyé lett, aki gyönyörű kontyban viselte hófehér haját. Még ekkor is nagyon jó érzéke volt a ruhákhoz, és fekete, szűken szabott hercegnői ruhái jól kihangsúlyozták magas, egyenes és vékony alakját… Alekszandra Joszifovna régimódi hercegnő volt, bájos és mosolygós, de egy pillanatra sem feledkezett meg rangjáról”.[4]

Alekszandra nagyhercegnét élete végén szélütés érte, minek következtében lebénult. Ettől kezdve otthon kellett maradnia, egy tolószékhez kötve, „családja pedig megóvta az összes szomorú vagy izgató hírtől”.[5] 1911. július 11-én szenderült jobblétre a Márvány Palotában, két nappal nyolcvanegyedik születésnapja előtt, és közel húsz évvel férje halála után.

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Zeepvat; 63. oldal
  2. Zeepvat; 205. oldal
  3. Zeepvat; 219. oldal
  4. Zeepvat; 83. oldal
  5. Zeepvat; 259. oldal
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Alekszandra Joszifovna Romanova orosz nagyhercegné témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]