Zbigniew Brzezinski

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zbigniew Brzezinski
Brzezinski 1977.jpg
Hivatali idő
1977. január 20.1981. január 20.
Elnök Jimmy Carter

Született 1928. március 28. (88 éves)
Varsó, Lengyelország
Párt Demokrata Párt

Gyermekei
  • Ian Brzezinski
  • Mika Brzezinski
Foglalkozás politológus, politikus
Iskolái

Díjak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Zbigniew Brzezinski témájú médiaállományokat.

Zbigniew Kazimierz Brzezinski (lengyelül: Zbigniew Kazimierz Brzeziński; Varsó, 1928. március 28. –) lengyel származású amerikai politológus, politikus, geostratéga. Jimmy Carter nemzetbiztonsági főtanácsadója volt 1977-1981 között. Tevékenysége az Egyesült Államok külpolitikájának számos kérdésében irányt jelölt, többek közt a kínai kapcsolatok normalizálásában, a SALT–2 megállapodásokban, a Camp David-i megállapodásokban, s nem utolsósorban a kelet-európai reformtörekvések támogatásában. Munkássága a politikatudományban is jelentős.

Pályája[szerkesztés]

Tanulmányai[szerkesztés]

Édesapja lengyel diplomata volt, emiatt a család sokat utazott. Az apát először, 1931-ben Berlinbe, 1936-ban a Szovjetunióba, végül 1938-ban Kanadába helyezték. Brzezinski így már kora gyermekkorában találkozhatott a 20. századi történelem két sorsfordító eseményével: Hitler hatalomra jutásával, illetve a sztálini tisztogatásokkal. Hitler hatalomra jutása után németországi tartózkodásuk alatt apja zsidóknak adott ki lengyel vízumot, megmentve életüket, ami miatt szülei megkapták a "Világ Igaza" címet.[1]

Az ifjabb Brzezinski, vagy ahogy barátai nevezték "Zbig" Kanadában élte túl a világháborút. Itt is érettségizett a Loyola Jezsuita Középiskolában, majd 1945-ben felvették a McGill egyetemre, ahol 1949-ben BA, majd 1950-ben MA fokozatot szerzett szovjetológiából. Szakdolgozatában a szovjet nacionalizmusról írt. Szembehelyezkedett az addig általánosan elterjedt nézettel, mely a Szovjetunióban egy koherens társadalmat látott, mely elfedi a nemzeti-etnikai ellentéteket. Gúnyosan kérdezgette az e mellett érvelőket, hogy milyen nyelven beszélnek a szovjetek, talán szovjetül? 1953-ban a Harvard Egyetemen doktorált. A Harvardon ismerkedett össze az egyik felsőbb évfolyamra járó Henry Kissingerrel is – kettejüket ezután mindig együtt emlegették. Kissinger és Brzezinski kapcsolatát a rivalizálás és a tudományos együttműködés, valamint a másik tisztelete egyaránt jellemezte. 1960-ban a Harvard nem adott Zbignek tanársegédi állást ezért a New York-i Columbia Egyetemre ment tanítani.

Politikaszemlélete[szerkesztés]

Brzezinski politikaszemléletét három tényező befolyásolta. Egyfelől hatást gyakorolt rá Halford Mackinder magterület-elmélete. Ennek az volt a lényege, hogy az Egyesült Államokból nézve nem lehet elkülöníteni egymástól Európát és Ázsiát, mivel az egy egybefüggő kontinenst, Eurázsiát alkotja. Ehhez képest Amerika egy szigetet jelent. A sziget biztonsága attól függ, hogy Eurázsiában egyetlen hatalom hegemón helyzetbe kerül-e vagy sem - az Egyesült Államok kormányának emiatt az a feladata, hogy kiálljon minden olyan hatalommal szemben, amely hegemóniára törekszik Eurázsiában. Eurázsiában léteznek kritikus földrajzi egységek: ezek azok a területek, melyeket a hegemóniára törekvő hatalmak igyekeznek megszerezni, azért, hogy ezek erőforrásait felhasználva a maguk javára billentsék a hatalmi egyensúlyt. Az USA-nak meg kell akadályoznia, hogy ezek a stratégiailag fontos térségek a hegemón fennhatósága alá kerüljenek.

Másrészről Brzezinskit gyakran az a nem teljesen megalapozatlan vád érte, hogy lengyel és katolikus mivoltából, családi hátteréből és gyermekkori élményeiből adódóan szinte csak a Szovjetuniót, majd Oroszországot állítja a figyelme középpontjába. Emiatt például Latin-Amerikáról szinte alig publikál, a közel-keleti konfliktussal is csak a szovjet-amerikai viszony szemszögéből foglalkozott. Ugyanebből eredő visszatérő kifogás Brzezinskivel kapcsolatban, hogy Kínát nem feltétlenül az Egyesült Államok vetélytársának tartja, hanem lehetőséget lát egy közelebbi amerikai–kínai együttműködésre, egyfajta G2-csúcs kialakítására a G-8 csúcs mintájára azért, hogy Kínát az oroszok ellen fordítsa.

A harmadik tényező, mely Brzezinski politikaszemléletét formálta az ún. kis hidegháború volt az 1970-1980-as években. Brzezinski nemzetbiztonsági hivatali évei alatt az olajárrobbanás miatt a Szovjetunió erőre kapott és Brzezinski értelmezése szerint meg akarta nyerni a hidegháborút, mindegyik kontinensen. Ezt Ázsiában olyan események jelezték, mint a Szovjetunióval szövetséges Vietnam kambodzsai offenzívája illetve Afganisztán szovjet inváziója. Ezzel egyidejűleg Afrikában sor került az 1977-80-as ogadeni háborúra Etiópia és Szomália között, illetve az angolai és mozambiki polgárháborúra. Az afrikai konfliktusban az angolai és mozambiki háborúban részt vevő kubai csapatokat szovjet légihíd szállította a helyszínre, az ogadeni háborúban pedig szovjet fegyverek és tanácsadók jelentek meg a térségben. Mindez azt a benyomást keltette, hogy a szovjetek destabilizálni igyekeznek a nyugati világ energiaellátásában kulcsfontosságú Perzsa-öböl térségét - hegemón helyzetbe juttatva a szovjet olajkitermelést. Európában erre az évekre esik az SS-20-as atomrakéták telepítésének megkezdése, a dél-amerikai térségben pedig a kubaiak kezdtek lázító tevékenységhez.

Viszonya a Szovjetunióhoz[szerkesztés]

Brzezinski Szovjetunióval kapcsolatos állásfoglalását hangsúlyeltolódás jellemzi. Bár már diplomadolgozatában is a szovjetunióbeli nacionalizmusról írta, a hírnevet a szovjet rendszer leglátványosabb elemeit vizsgáló, totalitarizmusról és tisztogatásról szóló művei hozták meg. A kezdeti évek totalitarianizmus-elméletét azután a hruscsovi, brezsnyevi és gorbacsovi idők átalakulásának elemzése, a szovjet tömb folyamatos hanyatlása esélyeinek és forgatókönyveinek analízise váltotta föl.

1956-ban két könyvet publikált: Az állandósult tisztogatást (Permanent Purge) és egykori tanárával, Carl Joachim Friedrichhel a Totalitárius diktatúra és önkényuralom (Totalitarian dictatorship and Autocracy) című művét, melyekben a sztálini Szovjetunió politikai rendszerét vizsgálta. A totalitarizmusról szóló könyvében Brzezinski a kor gondolkodói, mint pl. Raymond Aron és Hannah Arendt által favorizált totalitarizmus fogalmának igyekezett sajátos definícióját adni. úgy vélte, hogy a totalitarizmus az ipari társadalomhoz való alkalmazkodás egyik fajtája, mely az első világháború sokkjából nőtt ki. A totalitarizmus nem egycsapásra alakult ki: először egy kisebbség megszerzi a hatalmat, majd e kisebbség belső leszámolásai következtében egyre jobban összpontosul a hatalom. Azaz a hatalom totalitarizálódik - e totalitarizálódási folyamatra a hosszú kések éjszakáját, illetve a szovjetunióbeli nagy pereket hozza föl példának.

Az így létrejövő totális diktatúra az alábbi jellemvonásokkal bír:

  • Egyetlen ideológia uralma, mellyel mindenkinek legalább passzív szinten azonosulnia kell
  • Egyetlen tömegpárt uralma az állam felett - a tömegpárt tagjainak aktívan is azonosulniuk kell az ideológiával
  • E párt titkosrendőrséget és terrorszervezetet működtet
  • A tömegmédiumok pártirányítás alatt állnak
  • A hatékony harci eszközök állami monopóliumban vannak
  • A gazdaság egésze központi felügyelet alatt áll

Jellemző vonás még, hogy a totális állam a saját fejlődését a demokrácia kiteljesedésének állítja be, illetve, hogy zárt mítoszok alkotására törekszik, melyet olyan könyvek tartalmaznak, mint a Mein Kampf, illetve a Краткий курс истории ВКП(б), (Az Össz-szövetségi (bolsevik) Kommunista Párt története: rövid tanfolyam).

Brzezinski kiemelte továbbá, hogy a tisztogatás nem egyszerűen a szovjet vezetők paranoiájának a következménye, hanem a rendszer működéséből logikusan következik: az egyes érdekcsoportosulások közötti hatalmi harc eredménye, és végső soron a vezető pozíciókon belüli elitcserét, mobilitást szolgálja - nem lévén lehetőség arra, hogy az elitcserét demokratikus választások útján valósítsák meg. Emiatt bár igaz, hogy a nagy tisztogatás már lezajlott, de ez korántsem jelenti azt, hogy a tisztogatásoknak vége lenne – inkább egyfajta csendes és állandó tisztogatás zajlik. Brzezinski később revideálta nézeteit, és a totalitarianizmus jelenségét csak Sztálin uralmára vélte alkalmazhatónak, emiatt az 1960-as évek elején visszautasította Friedrich felkérését, hogy működjön közre a Totalitárius diktatúra második kiadás munkálatainál.

1960-ban publikálta The Soviet Bloc (A szovjet blokk) című művét melyben amellett érvel, hogy a szovjet tömb nem monolitikus, hanem repedések mutatkoznak rajta keleten és nyugaton egyaránt. Bemutatta, hogy Jugoszlávia szakított a Szovjetunióval, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy a csatlósállamok Kelet-Európában igyekeznek távolodni a Szovjetuniótól. A könyv 1967-es újabb kiadásában megerősítve látta ezt a nézetét, és arra hívta fel a figyelmet, hogy Kína és a Szovjetunió, illetve kínai szövetséges Albánia és a Szovjetunió között is feszültség kezd el kibontakozni. Az USA feladata ennek a feszültségnek a fokozása, mind keleten, mind nyugaton. Kelet-Európában emiatt ún. békés beavatkozásokat (peaceful engagement) javasolt. Lényegében az emberi jogok propagálásáról volt szó, illetve olyan akciókról melyekkel hitelteleníteni lehetett a szovjet hivatalos ideológiát - ezek különösen az 1975-ös helsinki záróokmány aláírása után kaptak nagy teret. Bár a szovjet KGB bizonyítottnak látta, de egyáltalán nem biztos, hogy II. János Pál pápa megválasztása is ilyen akció volt - mindenesetre jól illeszkedett az amerikai külpolitikai vonalba.

Az 1966-ban publikált Átalakulás vagy hanyatlás (Transformation or Degeneration), illetve a Két korszak határán című műveiben amellett érvel,[2] hogy a Szovjetunió is ipari társadalommá alakul, emiatt a társadalom részéről növekvő igények változásra fogják kényszeríteni a XIX. századi marxi dogmákban gondolkodó szovjet legfelső vezetést és a megmerevedett bürokráciát. Külön kiemelte, hogy a társadalom részéről érkező nyomás csak erősödni fog, mivel szerinte a világ az ipari forradalom újabb szakaszát éli. A gazdaság és a társadalom Nyugaton az ipari korszakból a technikai-elektronikai korszakba, azaz a technekronikai korszakba lép át, ami csak fokozni fogja a szovjet társadalom nyomását. A bürokrácia válasza erre többféle lehet, kezdve a fundamentalizmusba való bezárkózáson át a reformokig. Lényegében arról van szó, hogy a Szovjetunió vagy átalakul, vagy lehanyatlik. Továbbra is amellett érvelt, hogy a nacionalizmus széthúzó erőként fog nemsokára megjelenni a Szovjetunióban:

“Még mindig a nacionalizmus korában élünk, és én úgy érzem, még ha konkrétumokkal nem is tudok szolgálni, hogy a Szovjetunió egyre nehezebben tudja elkerülni, hogy a határain belül élő rengeteg nemzetiség közül néhánynál ki ne alakuljon az öntudatos nacionalizmus szakasza … Őszintén szólva nem látom, hogy a Szovjetunió központi hatalma hogyan lesz képes elkerülni az elhúzódó konfliktusokat a nem orosz nemzetiségekkel”[3]

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Szovjetunió felbomlása könnyen vezethet “öntudatos ideológiai-nacionalista reakciókhoz, amely a titkosrendőrség, a katonaság és a nehézipari komplexum együttműködésére épülhet”[4]

1989-ben publikálta a Nagy Bukás (The Grand Failure) című művét, melyben egyrészt megismételte a korábbi véleményét a szovjet rendszert feszítő ellentmondásokról, és egyben Kelet Európa semlegessége mellett foglalt állást, nehogy Kelet-Európa Nyugat által történő beszippantása megakassza a gorbacsovi reformokat.[5]

Politikai pályafutása[szerkesztés]

Korai évei[szerkesztés]

Zbig a politikusok azon új nemzedékéhez tartozott, akik nem a régi elitből származtak: Kissingerhez hasonlóan egyfelől ő is bevándorló volt, aki már úgy gondolta, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája a nem amerikai születésűek számára is, emiatt még a nevét sem változtatta meg amikor amerikai állampolgár lett - nevének helyesírásához ezután ragaszkodott. Másrészről pedig nem vagyonos és befolyásos család állt mögötte, hanem egyetemi háttérrel, a tudomány és a politika határterületéről érkeztek a politikába. Akárcsak Kissinger, ő is tudatosan törekedett politikai befolyást szerezni, emiatt már az 50-es évek közepétől gyakran vett részt akkor újszerű televíziós vitákban és elemző műsorokban.

Brzezinski mindig is úgy gondolta, hogy az elméletet meg kell, hogy előzze a gyakorlat, emiatt 1960-ban John Fitzgerald Kennedy tanácsadója lett az elnökválasztási kampányában, 1961-ben a Külkapcsolati Tanács tagjává választották, majd csatlakozott a külügyminisztérium stratégiatervező bizottságához. 1964-ben támogatta Lyndon B. Johnson „Nagy Társadalom” programját. 1968-ban Hubert Humphrey demokrata elnökjelölt stábjának tagja lett. Támogatta a vietnami háborút, ami miatt az 1968-as diákmegmozdulások célpontja lett. 1971-ben hat hónapot töltött ösztöndíjjal Japánban, majd távol-keleti tapasztalatai miatt 1973-ban a Nyugat-Európa, az Egyesült Államok és Japán együttműködését koordináló Trilaterális Bizottság tagja lett, Jimmy Carter javaslatára. 1975–81 között Carter nemzetbiztonsági tanácsadója volt. Bár demokrata párti, mégis támogatta a Reagen-kormányzatot.

Nemzetbiztonsági tanácsadóként[szerkesztés]

Brzezinski kritizálta a Nixon–Kissinger kettőst, mivel szerinte túl nagy hangsúlyt helyeznek a détente-ra, az enyhülésre. Emiatt Európában a gyakorlatba is átültette a békés beavatkozás doktrináját: állásfoglalásaiban hangsúlyozta a helsinki záróokmány harmadik kosarában szereplő emberi jogokat, melynek üzenetét Kelet-Európában is értették. Szemben a kialakuló enyhülés légkörével, mikor az amerikai Kongresszus meg akarta szüntetni a Szabad Európa Rádió költségvetési támogatását, Brzezinski ragaszkodott ahhoz, hogy a Szabad Európa Rádió folytassa és bővítse műsorait. Ugyancsak Brzezinski érte el, hogy Carter első külföldi útja Lengyelországba vezessen 1977-ben, ahol tüntető módon maga is találkozott a lengyel katolikus egyház fejével, Stefan Wyszyński bíborossal. Jórészt ennek a politikának köszönhetően Lengyelországban megszerveződött a Szolidaritás, Csehszlovákiában pedig a Charta ’77 mozgalom.

Brzezinski szakított a détente politikájával, ami miatt hivatali éveit a Cyrus Vance külügyminiszter és a közte kialakuló feszültség jellemezte, mely végül Vance lemondásához vezet. Vance és Brzezinski között az egyik legnagyobb összecsapás a Kínával való viszony meghatározása körül alakult ki. Vance, hogy erősítse a szovjetek bizalmát az amerikaiak irányában, nem ragaszkodott a kínai kapcsolatok szorosabbá válásához, cserébe a SALT–2 szerződés aláírásáért. Brzezinski éppen ellenkezőleg: ő a kínai-amerikai viszony szorosabbra fonásával igyekezett megzsarolni a Szovjetuniót, hogy írja alá az egyezményt. A kínai-amerikai kapcsolatok szorosabbá tételéért maga is Pekingbe utazott a SALT–2 aláírása előtt.

Hogy semlegesítse a kommunista térnyerést Latin-Amerikában támogatta a Torrijos-szerződést, mellyel Panama visszakapta a Panama-csatorna feletti rendelkezési jogot.

Nemzetbiztonsági tanácsadóként Brzezinski nevéhez fűződik a Camp David-i megállapodás, a moszkvai olimpia bojkottja, a mudzsáhidok támogatásának megkezdése, illetve a Carter-doktrína megfogalmazása.

Kormányzati szerepe után[szerkesztés]

Brzezinski szembefordult a Demokrata Párt pacifizmusával és támogatta a Reagen-kormányzatnak a Szovjetunióval szembeni aktívabb szerepvállalását, amit Reagen azzal hálát meg, hogy 1985-től a Kémiai Hadviselés Bizottságának (President's Chemical Warfare Commission), 1987-88-ban a Nemzetbiztonsági Tanács Stratégiai Tervezőbizottságának (Defense Department Commission on Integrated Long-Term Strategy), 1987 és 89 között az elnöki külügyi tanácsadó bizottságának (President's Foreign Intelligence Advisory Board) volt a tagja.

Közel állt a Bush-kormányzathoz is: ő szervezte meg idősebb George Bush 1987-es lengyelországi körútját. 1989-es Nagy Bukás című könyvének téziseit Moszkvában, a diplomatákat képző intézetben is előadta, arra hívva fel a figyelmet, hogy bár Lenin és Marx nagy szerepet töltöttek be a történelem egy meghatározott pontján, nem lehet mindig és mindenhol érvényes dogmákat gyártani tanaikból. Véleménye szerint a szovjet-orosz gondolkodásnak követnie kell a nyugati trendeket: azaz a tapasztalatnak meg kell előznie az előzetes elképzeléseket. Felhívta a figyelmet arra, hogy visszarendeződés mehet végbe a gorbacsovi reformokra válaszul - ez a jóslata 1991. júliusában a Janajev-puccsal valóra is vált. Provokatív megjegyzéseivel végül a katyni mészárlás beismerésére késztette meghívóit. Brzezinski maga is meglátogatta a vérengzés színhelyét.

A hidegháború után óvott az eufóriától, egy 1990-es előadásában „mardosó filozófiai szorongásának” (a gnawing philosophical anxiety) adott hangot:

„A demokrácia győzött, a szabad piac rendszere győzött. De a nagy ideológiai győzelem után ugyan miben hiszünk? Mi iránt kötelezte el magát a demokratikus nyugaton élő ember? ... A hedonistsa relativizmus iránt? ... Nincsenek abszolútumok, nincs elkötelezettség, és a jó életet a mesterségesen gerjesztett fogyasztói lét indexével mérjük ... Úgy vélem, hogy ez az üresség, ez a potenciális, ha ugyan már nem meglévő üresség veszélyes.”[6]

Brzezinski ellenezte mindkét Öböl-háborút, viszont bírálta a Clinton-kormányzatot, hogy nem lépett fel a jugoszláv polgárháborúban a szerbekkel szemben. Szót emelt a csecsenek mellett, illetve kritikusan szemlélte Oroszország újbóli megerősödését.

Brzezinski visszatért a tanításhoz is: jelenleg a Johns Hopkins Egyetem tanára

Családi állapota[szerkesztés]

Brzezinski nős, 1955-ben vette feleségül Emilie Anna Benes szobrásznőt. Három gyermekük van: Ian, Mark és Mika.


Művei magyarul
[szerkesztés]

Könyvek[szerkesztés]

  • A megosztottság alternatívája. Budapest, 1965. MSZMP Zárt, számozott kiadványa.
  • Két korszak között. MSZMP Zárt, számozott kiadványa.
  • A nagy sakktábla. A nagy sakktábla. Budapest, Európa Kiadó, 1999. ISBN 9789630765336
  • Válogatott beszédek és írások. MSZMP Zárt, számozott kiadványa.

Cikkek[szerkesztés]

  • Jalta jövője. Budapest : Országgyűlési Könyvtár Információs és Dokumentációs Szolgálata, 198?
  • Békés Rezső: Pax Americana. Budapest, Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó, 1984. ISBN 9633261570

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. The Righteous Among The Nations – Jan Brzezinski
  2. Zbig, 85. old.
  3. Zbig, 87.old.
  4. Zbig, 81.old.
  5. Zbig, 101. old.
  6. idézi Hankiss, 18. old.

Források[szerkesztés]

  • Zbig. Szerk.: Charles Gáti. Noran Libro Kiadó, 2014. ISBN 9786155274589
  • Hankiss Elemér: Proletár reneszánsz. Helikon Universitas. Helikon Kiadó, 1999. 963208652
  • Krajczár Melinda: Hang a háttérből - Zbigniew Brzezinski elméleti munkássága 1977-ig. 150-177 In: Külügyi Szemle, 8. évf. 2. sz., 2009
  • Fischer Ferenc - A kétpólusú világ 1945-1989. STUDIA HISTORIAE Sorozat. NORDEX KFT. DIALOG CAMPUS KIADÓ, 2005.ISBN 9789639542853
  • Korrajz 2006 - a XX. Század Intézet évkönyve; felelős kiadó a XX. Század Intézet, Budapest, 2006. ISSN 1786-2833
  • Békés Rezső: Kissinger és Brzezinski. Zrínyi Katonai Kiadó, 1980

További információ[szerkesztés]