Szerkesztő:Pressburg10/PSZ

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pinceszínház
Személyzet
FőigazgatóSztarenki Pál
Művészeti titkárBedics Tünde
Elérhetőség
Cím1066 Budapest,
Török Pál utca 3.
HonlapA Pinceszínház honlapja

A Pinceszínház a budapesti színházak egyike, amely a IX. kerületben, a Török Pál utca 3./Ráday utca 5. szám alatt található.[1]

Története[szerkesztés]

Az épület 1875-ben épült, először „Fogadó a két kék kecskebak”-hoz néven működött itt vendéglátóipari egység, fogadó. A ház tetején vörösbronz, 1-1,5 méter magas kecskebak szobrok álltak. Az épület ekkor lábakon állt, a földszint nem volt beépítve, hogy a szekerekkel és lovaskocsikkal be tudjanak állni az udvarra. Később az Állami Altiszti Egyesület tulajdona lett. A Ráday utca fele néző épületrész műemlék, a Török Pál utcai rész 1890-ben épült. A földszint az első világháború idején táncos szórakozóhelyként működött, a pincehelység kuglizó volt, majd a második világháború alatt óvóhely lett. A felszabadulás után az épületet renoválták, ekkor bontották el a kecskeszobrokat is.

Az ötvenes években Soroksári úti Likőrgyár nyugdíjas klubjaként működött. 1962-ben a kerületi tanács első művelődési otthonát alapította itt.1966-tól Kosztolányi Művelődési Otthonként, marionett-bábszínházként működött tovább, majd Budapesti Ifjúsági Színpadra keresztelték át az intézményt. 1969-től Keleti István és Mezei Éva vezetésével már Pinceszínházként működött tovább. Keleti 1985-ben átvette az Arany János Színház vezetését, ezért őt Mezei Éva követte az igazgatói székben, aki 1986-ban elhunyt. 2007-től a Pinceszínház a Ferencvárosi Művelődési Központ tagintézménye.[2]

Igazgatói[szerkesztés]

Művészek (2022/2023)[szerkesztés]

Háy János: A Gézagyerek című előadás, Soós Péter rendezésében (Börcsök Enikő, Takács Géza)

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Kapcsolat (magyar nyelven). Pinceszínház. (Hozzáférés: 2023. március 4.)
  2. Az épület története (magyar nyelven). Pinceszínház. (Hozzáférés: 2023. március 4.)
  3. A megtekintéshez jelentkezz be vagy regisztrálj. (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2023. március 4.)
  4. Zubornyák Zoltán újabb három évig a Pinceszínházban (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2023. március 4.)
  5. Zrt, HVG Kiadó: Baranyi kirúgta a Pinceszínház igazgatóját, amiért az jelzés nélkül munkát vállalt a Színművészetin (magyar nyelven). hvg.hu, 2021. január 28. (Hozzáférés: 2023. március 4.)
  6. Alagsori színház a Kálvinnál. 7óra7. (Hozzáférés: 2023. március 4.)
  7. Zrt, HVG Kiadó: Nem az lesz a Pinceszínház igazgatója, akit a szakmai bizottság javasolt (magyar nyelven). hvg.hu, 2021. július 6. (Hozzáférés: 2023. március 4.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]