Első líbiai polgárháború

Líbiai polgárháború
Felkelők egy Bengáziban elfoglalt harckocsin
Dátum	2011. február 15 – jelenleg is tart
Helyszín	Líbia
Casus belli	Moammer Kadhafi diktátor eltávolítására kitört felkelés
Eredmény	jelenleg is tartó konfliktus
Harcoló felek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Líbiai felkelők ENSZ Franciaország Egyesült Államok Egyesült Királyság Kanada Olaszország Belgium Norvégia Dánia Egyiptom Katar Tunézia Szaúd-Arábia Arab Emírségek Görögország Spanyolország Líbia
Parancsnokok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Líbiai Nemzeti Tanács ENSZ Moammer Kadhafi
Haderők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
ismeretlen kb. 50 000 (átállások előtt)
Veszteségek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
ismeretlen, több ezer 385-448 halott (március 20-ig)
A Wikimédia Commons tartalmaz Első líbiai polgárháború témájú médiaállományokat.

A harcok térképe
A Kaddafi-rezsim által ellenőrzött települések
A Kaddafi-ellenes tüntetők által ellenőrzött települések
Zajló harcok, tisztázatlan helyzet

A líbiai polgárháború azután robbant ki, hogy a „jázminos forradalom” 2011. január 14-én megbuktatta Ben Ali tunéziai elnököt, február 11-én Hoszni Mubárak egyiptomi államfőt is lemondásra kényszerítette a forradalmi tömeg és több arab államban is tüntetések alakultak ki. Moammer Kadhafi diktatúrája rendkívüli brutalitással próbálta megakadályozni az ország keleti felében (Kireneika) kirobbanó tiltakozássorozat elterjedését, de végül a rezsim hagyományos támaszát jelentő nyugati országrész (Tripolitánia) is lángokba borult. Miközben a hadsereg mind több alakulata állt át a tiltakozók oldalára, a Kadhafi-párti erők - kiegészülve főként fekete afrikai zsoldosokkal - népirtásszámba menő csapásokat mértek Líbia városaira. Az események nyomon követését jelentősen megnehezítette a világ számára a média és a kommunikációs hálózatok teljes körű állami ellenőrzése és lezárása.

A felkelők a kezdeti sikerek után mindinkább a keleti országrészbe szorultak vissza, a kormánypárti erők nehézfegyverekkel, harckocsikkal és repülőgépekkel indított offenzívája miatt. 2011. március 17-én, amikor a Kaddafista erők már a lázadás keleti központjánál, Bengázinál álltak, az ENSZ BT főleg angol és francia nyomásra megszavazta a Líbia felett kialakítandó repüléstilalmi zónát.

Előzmények

a történelmi régiók

Líbia három eltérő hagyományú, földrajzilag jól elkülönülő történeti régió és oszmán tartomány, a nyugati Tripolitánia, a keleti Kireneika és a sivatagi Fezzán egyesítéséből született 1934-ben. Az ország 1951-ben függetlenedett monarchiaként, de Idrísz líbiai király hatalmát 1969-ben pánarab nacionalista és szocialista színezetű katonai puccs döntötte meg Moammer Kadhafi vezetésével. A semmilyen hivatalos tisztséget nem viselő, de az államot azóta irányító, Szurt közelében született Kadhafi bázisát szülővárosa és Tripoli, a főváros jelenti, míg ellenzéke Kireneikához, közelebbről annak központjához, Bengázihoz kötődik: ez a legismertebb ellenálló csoportosulás, a Líbiai Iszlám Harci Csoport központja.

A tüntetések kiváltó okai között - a külföldi hatások mellett - fontos szerepe volt az ország belső vallási ellentétének is. A lázadás fő központját jelentő Bengazi egyben a lakosság 1/3-át magába foglaló szenusszi-szekta központja is. - I. Idriszkirály eredetileg annek a vallási csoportnak volt a vezetője/emírje. - Szintén a vallási okokhoz érdemes hozzávennünk, hogy a szunnita egyház vezetői is igencsak hideg viszonyban álltak az egyházukat "megreformáló" líbiai vezérrel. Ezen okok mellett a népesség igen alacsony átlagéletkora (a lakosság 60%-a 20 éven aluli) és az ország területén tartózkodó 1,5 millió egyiptomi vendégmunkás generáló hatását is figyelembe kell vennünk.

Kadhafi a 2010–2011-es tunéziai felkelés kapcsán kijelentette, hogy továbbra is az elűzött Ben Alit tekinti Tunézia legitim elnökének, és hogy szerinte a tömegek által elért változás csak végeláthatatlan káoszhoz fog vezetni.

Tüntetések

Február 15.

Moammer Kadhafi, „a líbiai forradalom vezetője és irányítója” 2009-ben

Fathi Terbíl, a nyíltan rendszerkritikus ügyvéd ok nélkül történt letartóztatása volt az az esemény, ami miatt este tiltakozások alakultak ki Bengázi utcáin. A kormány a növekvő feszültséget érzékelve február 16. estéjére időzítette a Líbiai Iszlám Harci Csoport 110, korábban bebörtönzött tagjának szabadlábra helyezését. A hatóságok helyi információk szerint gumilövedékek, botok, könnygáz és vízágyúk segítségével próbálták feloszlatni a kövekkel és Molotov-koktélokkal felfegyverzett tömeget Bengáziban, és legalább húsz embert letartóztattak. Az összecsapásoknak legalább 38 sérültje volt, köztük tíz hatósági személy. Ellenzéki honlapok információi szerint hatan vesztették életüket az események során. Közben egy időre internetes korlátozásokat vezettek be, okulva a világháló többi tüntetés során betöltött szerepéből. Az Al Jazeera hírtelevíziónak nyilatkozó írót, Idrísz al-Meszmárit, aki a tüntetésekről beszélt, letartóztatták.

Február 16.

Válaszul az elégedetlenkedők (egyiptomi és bahreini mintára) másnapra meghirdették a „harag napját” a Facebookon és a Twitteren. Közben el-Bajdá kirenaikai városába és a Tripolitól 140 kilométerre délre elhelyezkedő Zentánra is átterjedtek a tüntetések, itt rendőrségi épületeket gyújtottak fel. A bajdái összecsapások 4 halálos áldozatot követeltek, a hivatalos sajtó viszont csak két halottat említ. A feszültségeket nem csökkentette, hogy a terveknek megfelelően szabadon engedték a 110 ellenállót. A kormányzat eközben állítólag fenyegető üzeneteket küldött szét SMS-ben a lakosság számára, megtiltva részvételüket a másnapra tervezett demonstrációkon.

Február 17.

Líbia zászlaja 1951-1969 között. Ezt a zászlót használják a felkelők.

A harag napján több vidéki városban alakultak ki tüntetések a halálesetek hírére. Bengázi, Zentán és Bajdá mellett lázongásokról szóló híradások érkeztek a kirenaikai Darnából, el-Kufrából és Adzsdábijából, illetve a tripolitániai Ridzsbánból is. A dátum jelentőségét fokozza, hogy 2006-ban ugyanezen a napon vert szét a rendőrség Bengáziban egy demonstrációt az ottani olasz konzulátus előtt, ami szintén több halálesettel járt együtt. Eközben Tripoli főterén és Szurtban Kadhafi-párti demonstráció kezdődött, amiről folyamatos tudósítást adott az állami televízió. A kormánypárti tüntetők éltették Kadhafit és az általa vezetett „forradalmat”, továbbá kirohanásokat intéztek az eseményektől egyébként elzárt külföldi média ellen. A bajdái biztonsági erők parancsnokot leváltották.

Közben Bengáziban a kormányzati épületek elé politikai reformokat, alkotmányt és a hatalmi ágak szétválasztását követelő jogászok és ügyvédek vonultak, akik a pénteki imát is ott szándékozzák elvégezni. Szemtanúk szerint a városba buszokkal hozták a felfegyverzett, civil ruhás hatóságiakat, hogy segítsék a tüntetések leverését. Az estébe nyúló harcokban több tízes nagyságrendű haláleset történt. Kórházi forrásokra hivatkozó szemtanúk szerint el-Bajdában 25-35 közé tehető a halottak és kétszáz körülire a sebesültek száma, miközben a kórház vér-, gyógyszer- és eszközhiánnyal küszködik az ellátásukban. Darnában, ahol a tüntetők felgyújtották a kormányzat és a biztonsági szolgálatok épületeit, öt halottról és húsz sebesültről érkezett hír. Adzsdábijában szintén kormány- és állambiztonsági hivatalokat gyújtottak fel a tüntetők; az itteni összecsapásokban négy embert lőttek le az éles lőszert használó forradalmi gárdisták.

Február 18.

Pénteken folytatódtak a még mindig elsősorban Kelet-Líbia városaira koncentrálódó összecsapások a tüntetők és a biztonsági erők között. Bengáziban a Kadhafi ottani rezidenciájához közeledő tömegeket brutálisan feloszlatták. Az egyik bengázi kórházból 35 halottat jelentettek. A fegyveres erők állítólag egy temetési menetre is tüzet nyitottak.

Február 19.

A Human Rights Watch jelentése szerint az elmúlt napokban legalább 84-en vesztették életüket a továbbra is folytatódó líbiai harcokban. Az Al Jazeera információ szerint Nyugat-Líbiában a fokozott karhatalmi jelenlét miatt nem alakultak ki eddig nagyobb tüntetések. Közben a kormányzati sajtó véres bosszút helyezett kilátásba, egy némileg függetlenebb lap, a Kúrína közben hírül adta, hogy a kormányzatot át fogják szervezni és decentralizálják, miközben számos tisztviselőt leváltanak. A hírek szerint eközben Kadhafi törzsi vezetőkkel tartott találkozókat, hogy biztosítsa a támogatásukat a maga számára.

Február 20.

Vasárnapra a jelentések szerint 200-ra nőtt a harcok bengázi áldozatainak száma. A tüntetések tovább terjedtek az országban: a tripolitániai Miszrátából is demonstrációkról érkeztek hírek, és a Kadhafi-pártiak valamint biztonsági erők által megszállt fővárosban is ellenzéki megmozdulásokra került sor. Bengáziban eközben a hírek szerint a hadsereg egyes alakulatai átálltak a tüntetőkhöz, miközben 50 vallási és törzsi vezető, illetve értelmiségi aláírásával kiáltvány jelent meg, amely az iszlám előírásaira hivatkozva a mészárlás beszüntetésére szólította fel a biztonsági erőket. Szemtanúk szerint estére a fővárosban, a Zöld tér környékén is tüntetések robbantak ki, amiket a biztonsági erők éles lőszer és könnygáz bevetésével próbálnak megfékezni. A Human Rights Watch ezen a napon kiadott közlése szerint az addigi líbiai harcok 233 halálos áldozatot követeltek.

A líbiai kormány bekérette a magyar nagykövetet, és közölték vele, hogy ha az EU tovább folytatja a tüntetők bátorítását, Líbia felhagy az illegális bevándorlás elleni küzdelemben való részvétellel. A zsarolást Martonyi János magyar külügyminiszter az EU nevében határozottan elutasította és felszólította Kadhafit, hogy vessen véget az erőszaknak.

Február 21.

Tripoliban egész éjszaka harcok zajlottak, Kelet-Líbia városainak egy része pedig a felkelők kezébe került. A törzsek egy része, köztük legnagyobbak közé tartozó tripolitániai Varfala és a keleti Zuvajja szintén átállt Kadhafi ellenzékéhez. Utóbbi az olajszállítások megszakításával fenyegetett, követelve a kormányzati erőszak beszüntetését.

Hétfő hajnalban Kadhafi fia, Szajf al-Iszlám mondott beszédet a tüntetéseket addig jelentéktelen színben feltüntető állami televízióban. Beszédében évtizedekig tartó, a jugoszlávnál is szörnyűbb, százezernyi áldozatot követelő polgárháborúval, a törzsi megosztottságban szenvedő ország szétszakadásával, az olajbevételek elapadásával és nyugati uralommal fenyegetett, kijelentve, hogy apja még az országban van, és a hozzá továbbra is lojális fegyveres erők bármire készek, hogy megvédjék a hatalmát. Elismerte, hogy a sereg egyes alakulatai átálltak, de a tüntetésekért az iszlamistákat, bűnözőket és külföldieket tette felelőssé. Egyúttal ígéretet tett egy alkotmányozó tanács két napon belül történő összehívására, reformokat helyezett kilátásba több területen és béremelést ígért.

A karhatalom fellépését a tüntetők „mészárlásnak” nevezték, mondván: a tetőkről válogatás nélkül lőttek rájuk gépfegyverekkel.

Február 22.

Kadhafi első ízben bevetette a légierőt is a felkelők elleni harcban, légicsapásokat rendelve el Tripoli egyes részei ellen. Válaszul a tüntetők felgyújtottak több állami épületet.

A kormányerők légicsapásaival kapcsolatban bizonyos kétségekre ad okot, hogy sem vizuális-elektronikai, sem pedig első kézből, szemtanuktól származó beszámoló nem került az ENSZ kezébe. Hillary Clinton az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 16. ülésszakán, Genfben ismerte el, hogy a Pentagonnak is csak közvetett információi vannak az esetről, azaz nem kizárt, hogy az valójában meg sem történt.

Február 23.

Kadhafi egy több mint egy órás beszédet intézett népéhez, amelyben az ellene lázadókat halálbüntetéssel fenyegette meg. A beszéd után újra utcai harcok kezdődtek a katonaság és a lázadók közt.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte az erőszakot, Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pedig kijelentette, hogy az Egyesült Államok meg fogja tenni a "megfelelő lépéseket", ha a líbiai kormány nem állítja le az erőszakot az országban, de kihangsúlyozta, hogy csak nemzetközi fellépés keretében kívánnak tevékenykedni.

Időközben Peru felfüggesztette diplomáciai kapcsolatait Líbiával.

A Wall Street Journal szerint az ország északnyugati részén fekvő Miszurata város felett a tüntetőknek sikerült átvenni az ellenőrzést, ezzel ez az első nyugat-líbiai város, mely a tüntetők kezére került.

Február 24.

Barack Obama amerikai elnök először beszélt nyilvánosság előtt a líbiai helyzetről és felszólította Kadhafit, hogy haladéktalanul vessen véget a vérontásnak.

Időközben a harcok folytak tovább, a leghevesebb csatározások Tripoliban és Az-Zawijah zajlottak. Bengazit vadászgépek támadták meg.

Február 25.

Az ellenzék tüntetést hívott össze Tripoliban a péntek déli ima utánra, amely azonban vérfürdőbe torkollott, amikor a biztonsági erők tüzet nyitottak a Zöld tér felé haladó tüntetőkre. A tüntetők közül néhányan gépfegyverekkel viszonozták a tüzet.

A NATO főtitkár kijelentette, hogy a szövetség egyelőre nem avatkozik bele a konfliktusba.

Február 27.

Az ENSZ szankciók bevezetését helyezte kilátásba Líbia ellen, időközben Obama elnök felszólította Kadhafit a távozásra, kijelentve, hogy a diktátor azzal, hogy saját népébe lövetett elvesztette legitimitását és távoznia kell.

A líbiai felkelők időközben Tripoli egy részét már ellenőrzésük alá vonták. A felkelőknek sikerült az-Zavijat is ellenőrzésük alá vonni.

Polgárháború

Fájl:Libya Brega rebel fighters 10 March 2011 - VOA Ittner.jpg

Felkelők Brega mellett.

Március 1.

Az ENSZ-közgyűlés felfüggesztette Líbia tagságát a világszervezet Emberi Jogi Tanácsában.

A nap folyamán Kadhafi azt nyilatkozta, hogy az ország polgárai szeretik őt.

A polgárháború kezdetét az-Závija városába tehető, ahol harcok törtek ki a kormányerők és a szervezett ellenzékiek között. Korábban még nem állt fenn az ellenzékiek hadereje, csupán spontán harcoltak a kormányerők ellen. A keletiek ettől a naptól fogva folyamatosan szervezték ill. fejlesztették a saját haderejüket.

Március 2.

A nap folyamán komoly harcok zajlottak a Bengázitól 250 kilométerre nyugatra fekvő Brega város birtoklásáért, amely fél nap alatt négyszer cserélt gazdát. Ebben a városban Moammer Kadhafi száz katonáját ejtették foglyul az ellenzéki fegyveres erők.

Időközben az Egyesült Államok hadihajókat vezényelt a Földközi-tengerre, felkészülve egy esetleges beavatkozásra.

Március 4.

Harsában, az-Závija elővárosában Kadhafihoz hű erők megölték a lázadók egyik vezetőjét. Helyére új személyt neveztek ki.

Máricus 6.

Folytatódnak a harcok al-Zavíjában, Kadhafi támadást intéz Miszráta ellen is. Keleten folytatódik a felkelők előrenyomulása, amely azonban Bin Dzavadnál megakad. A feleklők Ras Lanufig biztosítják állásaikat. Tripoliban is heves harcok dúltak.

Március 7.

A nap folyamán több líbiai városban is heves harcok dúltak. A kormányerőknek sikerült visszafoglalniuk a felkelőktől Bin Dzsavad városát.

Időközben Bengaziban Ideiglenes Nemzeti Tanács alakult, amelyet a felkelők Líbia ideiglenes kormányának szeretnének elismertetni.

Március 8.

Egyre intenzívebb harcok al-Zavíjában, Kadhafi 50 tankot vetett be . A felkelők előrenyomulása Ras Lanufnál megakadt, amelyet intenzíven bombáznak. A lakosság többsége elmenekült a városból . Kadhafi állítólagosan tárgyalt a felkelők vezetőivel lemondásáról, amelyet azonban hivatalosan letagadott.

Március 10.

A felkelők elvesztik Ras Lanufot, ahol hadihajókat is bevetnek ellenük. Franciaország hivatalos kormánynak elismeri a Nemzeti Tanácsot

Március 12.

Kadhafi az állami televizióban amnesztiát kínált fel azoknak akik leteszik a fegyvert, a harcok ennek ellenére változatlan hevességgel folynak tovább. A legsúlyosabb harcok Ras-el-Unúf és Brega városok körül zajlanak. Bregat a Kadhafihoz hű erők a légierő és nehéztüzérség bevetésével támadják, ezért a felkelők kénytelenek fokozatosan feladni a várost. A rezsimhez hű erők támadást indítottak Miszrata város ellen is, mely a felkelők utolsó erődje a nyugati országrészben.

Március 13.

A felkelőknek sikerült újra elfoglalniuk Brega egy részét. Időközben Kadhafi hadereje ostrom alá vette Miszrata és Zuvara városokat. A felkelők ismételten kérték az ENSZ-től a légtérzár bevezetését, amelyhez az Arab Liga is támogatását biztosította.

Március 15.

Kadhafi seregei elfoglalták a stratégiai fekvésű Adzsábija várost, amelyen keresztül út nyílik Tobruk fele és be lehet keríteni Bengazit. A lakosság a kelet-líbiai területekről megkezdte a tömeges menekülést Egyiptomba. Időközben a kormányerők visszafoglalták Zuvara városát is, amely az utolsó felkelők által ellenőrzött település volt Tripolitól nyugatra.

Menekülttábor Tunéziában.

Március 16.

A kormányerők nagyarányú támadásra készülnek Miszráta város ellen, egyelőre még csak a tüzérségi előkészítés folyik, három oldalról lövik a várost ágyúkkal és harckocsikkal. A felkelők annak dacára, hogy csak könnyű fegyverzettel rendelkeznek, kijelentették, hogy a végsőkig ki fognak tartani.

Időközben Kadhafi hadereje már mintegy 150 km-re közelítette meg Bengazit. Moammer Kadhafi fia, Szajf al-Iszlám al-Kaddzáfi kijelentette, hogy a harcoknak 48 óra múlva vége lesz.

Március 17.

A Kadhafihoz hű csapatok tovább harcolnak Miszrátában. Időközben keleten elérték Bengázi határát és a légierő elkezdte a város repülőterének bombázását.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszavazta a Líbia feletti repüléstilalmi övezet felállítását. Nagy-Britannia és/vagy Franciaország megtámadhatja Kadhafi légierejét.

Március 18.

Kadhafi fegyverszünetet nyilvánít ki, amelyet azonban nem tart be.

Március 19.

Mivel Kadafi korábbi ígérete ellenére tovább folytatta a katonai akciókat a felkelők ellen, a franciák gépeket küldtek Líbiába a légtérzár végrehajtása érdekében. Egy francia repülőgép délután megsemmisítette az első líbiai célpontot, egy katonai járművet.

Március 20.

Hajnalban nemzetközi katonai akció kezdődött Kadafi erői ellen. Bengazi közelében francia repülőgépek támadtak kormányhű csapatokat, míg az ország nyugati részén a koalíciós flotta irányítható Tomahawk-rakétákkal támadta a líbiai légvédelmi ütegeket. A hadműveletben eddig francia, brit, kanadai, spanyol és dán vadászrepülőgépek vesznek részt, de Katar és az Egyesült Arab Emírségek is jelezte részvételi szándékát.

Kadafi és családja, valamint az ország felső vezetése titkos földalatti bunkerbe menekült. A diktátor "brutális agressziónak" és "gyarmatosító keresztes háborúnak" nevezte a szövetséges akciót és válaszcsapásokkal fenyegetőzőtt.

Március 21.

A szövetséges légierő támogatásának köszönhetően a felkelőknek sikerült visszafoglalniuk a stratégiai fontosságú Adzsábiját. Időközben véres harcok folytak Miszráta városáért. A kormányerőknek tankokkal sikerült behatolniuk a városközpontba, de nem sikerült megtartaniuk.

Műszaki hiba miatt lezuhant egy amerikai F-15-ös vadászgép, a pilóták katapultáltak.

Március 22.

Reggel újra kezdődött a Miszráta elleni támadás, amely sok halálos áldozattal járt. A kormányerők nehézfegyverekkel támadják és megpróbálják elfoglalni Zintan városát is.

Március 23.

A harcok változatlan hevességgel folynak tovább Zintan, Miszráta és Adzsábija városokért.

Március 27.

A felkelőknek sikerült visszafoglalniuk Ras Lanufot. A kormányerők folyamatosan vonulnak vissza Kadhafi szülővárosa, Szirt felé.

Dezertálások

Február 21-én 2 líbiai vadászpilóta szállt le Málta szigetén, ahol menedékjogot kértek.

Két nappal később lezuhant egy líbiai harci repülőgép Bengázi közelében, mert a pilóták megtagadták a város bombázását és inkább katapultáltak. Számos más katonai egység is átállt a felkelők oldalára, de ezek számát nem lehet tudni pontosan.

Február 23-án két hadihajót legénysége Máltára menekített, mert nem akartak részt venni Bengazi bombázásában.

Külföldi reakciók

A véres líbiai eseményekre vonatkozóan William Hague brit külügyminiszter kijelentette, hogy rettenetesek és elfogadhatatlanok, és felszólította a világot, hogy ítélje el az eseményeket, és gyakoroljon nyomást Kadhafira. A nemzetközi kritikákra válaszul a líbiai vezetés azzal fenyegetett, hogy beszünteti együttműködését az Európai Unióval az illegális bevándorlás megakadályozásában.

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Első líbiai polgárháború témájú médiaállományokat.