Ruszkiczay-Rüdiger Imre

Ruszkiczay-Rüdiger Imre
Született	1889. november 20. Vaskő,
Meghalt	1957. január 11. (67 évesen) Budapest,
Sírhely	Farkasréti temető
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Fegyvernem	tüzér
Szolgálati ideje	1910–1944
Rendfokozata	vezérezredes
Egysége	21. számú tábori tüzérezred, Lugosi Honvéd Tábori Tüzérezred, budapesti I. hadtest
Csatái	Első világháború, Második világháború

Ruszkiczay-Rüdiger Imre (néhol Rusziczkay-Rüdiger, Vaskő, 1889. november 20. – Budapest, 1957. január 11.) magyar vezérezredes, nagybaconi Nagy Vilmos, majd Csatay Lajos honvédelmi miniszterek helyettese a második világháború idején.

Élete

Temesváron érettségizett 1907-ben. Elvégezte az Osztrák–Magyar Monarchia Mödlingi Katonai Műszaki Akadémiáját. 1910. szeptember 1-jén avatták tüzérhadnaggyá. A szolgálatot a Lugosi 21. számú Tábori Tüzérezrednél kezdte meg. 1913-ban áthelyezték a Lugosi Honvéd Tábori Tüzérezredhez. 1914. augusztus 1-jén lett főhadnagy, és az orosz frontra vezényelték az 5. számú Honvéd Táboriágyús Tüzérezredhez. Az első világháborúban 51 hónapig teljesített arcvonalszolgálatot. 1917. április 20-án századossá léptették elő, és Laibachba vezényelték vezérkari tanfolyamra. Utána dandár vezérkari tiszt lett az olasz hadszíntéren. 1918. november 4-én olasz fogságba esett, ahonnét csak 1919. novemberének végén tért haza Temesvárra. A román rendőrség hat hónapra internálta. Szabadulása után mint vaskereskedő-segéd dolgozott.

1921 elején áttelepült Budapestre, és a hadiakadémia előadója lett. 1925. május 1-jén vezérkari őrnagy lett és a honvédvezérkar 7/K, a hadiközlekedési és szállítási osztályán lett beosztott, majd osztályvezető-helyettes, 1933-tól pedig osztályvezető, majd vezérkari alezredessé léptették elő. 1937 tavaszán a hajmáskéri tüzérségi tábor parancsnokává nevezték ki, de a következő év nyarán már a Honvédelmi Minisztérium III. Anyagi Főcsoport főnökének helyettese volt. 1938-ban vezérőrnagy lett. Ezt követően a főcsoport vezetője, majd 1942. november 1-jéig a budapesti I. hadtest parancsnokaként szolgált. Altábornagyként tért vissza 1942. november 1-jén a minisztériumba, és a honvédelmi miniszter állandó helyettesévé nevezték ki. 1943-ban vezérezredesi rangra emelkedett. Magyarország német megszállása után Edmund Veesenmayer, a birodalmi megbízott magához rendelte, és hivatkozva Ruszkiczay-Rüdiger német eredetére, felszólította a Német Birodalom teljes kiszolgálására. Ezt ő természetesen visszautasította. Miniszterhelyettesi tisztét 1944. október 16-áig, a nyilas hatalomátvételig töltötte be, amikor a Gestapo Csatay Lajos vezérezredessel, addigi honvédelmi miniszterrel együtt letartóztatta.

1944. november 19-étől 1945. január 28-áig a sopronkőhidai börtönben raboskodott. Miután kiszabadult, február 1-jén internálták, majd április 3-ától 1948. június 7-éig hadifogságban tartották a Szovjetunióban. Hazaszállítása után a súlyosan beteg embert letartóztatta a HM Katonapolitikai Osztálya, majd a „Hadik” laktanya pincéjébe szállították, ahol vallatták és kínozták. A népbíróság 1949. február 22-én háborús bűntett elkövetése miatt 8 évi fegyházra ítélte, majd a fellebbviteli bíróság 1949. június 8-án büntetését három évre csökkentette, amit a budapesti Gyűjtőfogházban, a szegedi Csillagbörtönben és a Márianosztrai Fegyház és Börtönben töltötte le. Szabadulása napján, 1952 júniusában az Államvédelmi Hatóság a Kistarcsai Internálótáborba szállította, ahonnan csak 1953. október 28-án bocsátották el. 1994-ben felmentették az ellen emelt vádak alól.

Források

• Életrajza a Magyar életrajzi lexikonban