Kistarcsai Központi Internálótábor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Kistarcsai Központi Internálótábor
A Kistarcsai Központi Internálótábor emlékfala 2016. október 23-án
A Kistarcsai Központi Internálótábor emlékfala 2016. október 23-án

Alapítva 1907-ben munkástelep létesült a területén, majd az 1930-as évektől a Belügyminisztérium lett a terület hasznosítója
Megszűnt 1960 (az internáltak általános amnesztiájával)
Jogelőd Kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Gyár Rt. munkástelepe
Jogutód BM Alapfokú Rendőriskola (1960–1975), majd BM Tartalékos Tisztképző Iskola (1975–1990)
Tevékenység büntetés-végrehajtás
Székhely Kistarcsa

Elhelyezkedése
Kistarcsai Központi Internálótábor (Pest megye)
Kistarcsai Központi Internálótábor
Kistarcsai Központi Internálótábor
Pozíció Pest megye térképén
é. sz. 47° 32′ 54″, k. h. 19° 15′ 35″Koordináták: é. sz. 47° 32′ 54″, k. h. 19° 15′ 35″
A Kistarcsai Központi Internálótábor weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kistarcsai Központi Internálótábor témájú médiaállományokat.

A Kistarcsai Központi Internálótábor Kistarcsa város mai központjában helyezkedett el, a mai Deák Ferenc utca–Thököly utca (Október 23. tér)–Batthyány Lajos utca–Toldi Miklós utca által határolt területen. A tábor tényleges fennállása az 1930-as évektől, kisebb megszakításokkal, egészen 1960-ig tartott.

Kistarcsán 1907-ben indult el a helyi gépgyár kialakítása. Ezzel párhuzamosan kezdték meg a gyár lakótelepének felépítését egy akkor még beépítetlen földterületen, a vasúti töltéstől északra. A meghirdetett lehetőséggel élve két év alatt 600, az ország különböző községeiből ideérkező munkás telepedett le Kistarcsán és Kerepesen. A község lélekszáma hirtelen jelentősen megnövekedett ennek következtében, és a születések száma is évi átlagban negyvennel emelkedett.[1]

A gyár 1928-ban csődeljárás alá került, a gyárkomplexumot és a munkástelepet is egy éven belül felszámolták. A nagy gazdasági világválság időszakát követően, az 1930-as évektől a Belügyminisztérium kezelésébe került a munkástelep. A Horthy-rendszer háborút megelőző időszakában megkezdődött a későbbi internálótábor kialakítása, majd a második világháború második felében, a német megszállást követően Adolf Eichmann és az általa vezetett SS-alakulatok használták a zsidó lakosság begyűjtésére és később vasúton Auschwitzba való szállításának előkészítésére. Ebben a nyilaskeresztes párt és a frissen megalakult Sztójay-kormány támogatását élvezték.[2]

A háborút követően a Tömpe András által vezetett Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya mint a kiépülő kommunista rendszer egyik fő karhatalmi szerve (1946 szeptemberében a vidéki szervek betagozódtak a Budapesti Főkapitányság alá, létrehozva a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályát, az ÁVO-t)[3] használta a területet és az azon található épületeket, gyűjtő- és fogolytáborként. A fővárosban és környékén létesített táborok száma a kistarcsaival együtt összesen 14 volt, a foglyok száma 17 700 körüli.[4] A tábor 1950-től az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kezelésében működött. Az internáltakkal való bánásmód egyre kíméletlenebb lett, ami egészen 1953-ig tartott.[4]

1956 októberében, a forradalom időszakában a gödöllői térség fontos bázisa volt, a rögtönzött tagfelvételből megalakult nemzetőrök katonai engedély mellett látták el a helyi forradalmi bizottság tevékenységét.[5]

1957-től 1960-ig ismét internálás folyt a falakon belül, javarészt a forradalomban való szerepvállalásuk miatt elítélt foglyokat tartották itt közbiztonsági őrizetben. Az általános amnesztiát követően a Belügyminisztérium rendőrképzésre használta – mint laktanyát –, egészen a rendszerváltást megelőző időszakig.[6] Ezt követően az 1990-es években közösségi szállásként használták rövid ideig, ennek bezárása óta pedig a terület nagy része hasznosítatlan.[7]

A vasgyári munkástelep[szerkesztés]

A munkástelep 1921-ben

A tábor alapjául az 1907 és 1928 között működő Gép- és Vasútfelszerelési Gyár Részvénytársaság munkástelepe szolgált. Ez a gödöllői HÉV vonalától északra, a könnyebb megközelíthetőség érdekében a gyártól nagyjából 250 méter távolságra került kijelölésre. Kezdetben 600 munkás érkezett a községbe a jobb életkörülmények és a munkalehetőség reményében. Ez a szám a gyár csődjének idején 1000 fő körül volt. A munkások a falutól elszeparáltan, önálló kolóniában laktak. A szolgáltatási és infrastrukturális háttér éppúgy független volt, mint a népiskolai oktatás, a postahivatal, az élelmiszer-ellátás és az óvodai szolgálat. A lakóépületek hozzávetőleg 350–400 négyzetméter alapterületűek voltak, a földszintes tömbökben négy azonos lakószobát alakítottak ki, önálló udvarral, egymástól elválasztva. Az ivóvízellátást Kerepes területéről biztosították.[1]

A tábor szerveződése (1930-as évektől a német megszállásig)[szerkesztés]

A gyár 1928-ban – nem sokkal a nagy gazdasági világválság előtt – csődöt jelentett, munkásait kénytelen volt elbocsátani. Részvényeinek nagy részét a Ganz és Társa-Danubius Rt. vásárolta meg, a gépparkot teljes egészében elárverezték. A gyárhoz tartozó munkástelepet további hasznosításra 1930-as években a Belügyminisztérium vette át. Az 1938-1939. évi állami zárszámadásban szerepel először a BM költségvetésében büntetés-végrehajtási funkcióra való átalakításhoz szükséges összeg (összesen 200 000 pengő). A Magyar Királyi Államrendőrség szervezeti egységeként „kistarcsai kisegítő toloncház” néven.[8] Az átalakítás anyagi kerete eredetileg egy budapesti rendőrfogház építését fedezte volna, de megfelelőbbnek találták, ha az eljárás alá vont személyeket a fővároson kívül helyezik őrzés alá.[9] Feladatuk a rendszer által deviánsnak titulált, a közélet számára nem kívánatos személyek (kommunisták, csavargók, munkakerülők, prostituáltak) őrzése, továbbá az enyhébb bűntetteket elkövetők büntetés-végrehajtása volt.[10]

Az internálás jogi szabályozása az alábbi jogszabályok alapján nyert keretet:[11]

Ekkor kezdték tervszerűen felgyorsítani az internálótábor fejlesztését. Körülbelül 18 000 négyzetméternyi területet szeparáltak el a község közepéből, utcákat zártak le betonkerítéssel, magasított szögesdróttal, őrtornyokkal.[12][13] Keresztes-Fischer Ferenc fejlesztéseinek fő célja elsősorban a szélsőséges pártok térnyerésének mérséklése volt.[14] Itt őrizték többek között Rajk László későbbi belügyminisztert is, akit 1941. október 14-én tartóztattak le az illegális kommunista pártban végzett tevékenysége miatt.[15]

A vészkorszak idején[szerkesztés]

Az erősödő külpolitikai hatás, majd Magyarország 1944-es német megszállása után a tábor öt pavilonjában az őrizetesek mellett helyet kaptak az összegyűjtött és deportálásra váró zsidók, akiket már március 19-én elkezdtek összegyűjteni Budapest területén, a rákövetkező napokban pedig hajtóvadászatot indítottak (Einzelaktionen, vagyis „egyedi akciók”) a pályaudvarokon, külvárosi villamosmegállókban és hajóállomásokon újabb zsidók után. A táborban egy külön pavilon volt a Wehrmacht és az SS különböző kihágások miatt megbüntetett katonái számára fenntartva.[16] Ugyancsak külön pavilonban kaptak helyet az ún. „régi őrizetesek”, a kiegészítő toloncház foglyai. Külön pavilonban (a „B” pavilonban) tartottak fogva 280, prominensnek titulált zsidót (gyáriparosokat, politikusokat).[17] A zsidó foglyok tervezett maximális ekkor még csupán 485 fő volt.[16] Ehhez képest 1944. június 20-ig 427 400 zsidót deportáltak, ebből 2000 fő Kistarcsáról indult el a német koncentrációs táborok felé. A német megszállást követően az első deportálóvonat (Hermann Krumey SS-főhadnagy irányításával)[18] Kistarcsáról indult el 1944. április 28-án, 1800 fős transzporttal.[19] A szerelvény május 2-án érkezett Auschwitz-Birkenauba.[20]

1944. július 12-én Adolf Eichmann SS-alezredes ötven vagonból álló vasúti szerelvényt rendelt Kistarcsára július 14-re. Tervei szerint Kistarcsáról 1000 (a „D” és „E” pavilonokból, a „B” pavilonbeliekkel kivételeztek)[17], a Rökk Szilárd utcai Országos Rabbiképző Intézetben berendezett börtönből pedig 500 zsidót a X. kerületben található Budapesti Gyűjtőfogházba, majd az Auschwitzi koncentrációs táborba szállíttat, annak ellenére, hogy Horthy a nemzetközi nyomás és a megváltozott katonai helyzet hatására végül július 6-én leállította a deportálásokat.[19] A tábor parancsnoka, Vasdényei István rendőr főfelügyelő a kistarcsai állomásfőnöktől értesült a különvonatról. Rövidesen értesítette Bródy Sándort, a Zsidó Tanács megbízottját, ő pedig Stern Samut, a Tanács elnökét. Rajtuk keresztül Horthy Miklós is tudomást szerzett a készülő deportálásról, az elindított szerelvényt pedig Hatvanból visszafordíttatta.[16]

Stern visszaemlékezése szerint a kistarcsai tábor kiürítésének fő oka az volt, hogy Eichmann elfogadhatatlannak tartotta Horthy lépését, ugyanakkor nem akart nyíltan szembemenni a magyar vezetéssel.[16] Július 19-én reggel 8 órára hosszas tárgyalásra hívta a Zsidó Tanács vezetőit helyettesével, Otto Hunsche SS-századossal a Svábhegyen található SS főhadiszállásra. Ezalatt Kistarcsán Ubrizsy Pál rendőr segédfogalmazó (a Rökk Szilárd utcai ideiglenes toloncház parancsnoka) Baky László államtitkártól a tábor kiürítésére kapott felhatalmazására hivatkozva követelte a zsidók kiadását.[21] Amikor Vasdényei ezt a kormányzó általános tilalmára hivatkozva ezt megtagadta, Franz Novak SS-százados (Eichmann egyik főkoordinátora) a Sonderkommando három szakaszával bedöntette a tábor kapuját, a tábor udvarán gyorsan összeterelték, majd teherautókra pakolva elhurcolták a korábban összeállított 1220 fős transzportot.[22][23] Elővigyázatosságból minden fogvatartottról leszedették a sárga csillagot, hogy még inkább feltűnésmentes legyen a deportálás folyamata. Rákoscsabán vasúti kocsikra pakolták a transzportot, és elindultak velük Auschwitz irányába. A Zsidó Tanács tagjait Hunsche este nyolc óra környékén engedte el, amikor telefonon értesítették, hogy a deportáló szerelvény már átlépte az országhatárt.[16][17][19][24] Vasdényei, bár nem tudta megakadályozni a deportálást, igyekezett humánus körülményeket kialakítani a táborban (szabad csomagforgalom, gyermekek szabadon bocsátása), amiért a Jad Vasem Intézet 1964-ben a Világ Igaza címet adományozta számára.[25] Jámborfy Béla rendőr főfelügyelő, 1943-tól a toloncház osztályparancsnoka kevésbé járt el humánusan a fogva tartottakkal.[17][26] Tevékenységéért 1947-ben a népbíróság életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte.[27]

A szovjet és román csapatok gyors előretörése miatt a németek hátrálása a tábort is érintette. Az 1944 júliusi események után további deportálások nem indultak. A tábor területén a fogva tartottak mozgása némileg szabadabb lett, létszámuk már csak 220 fő volt.[19][17] Július 28-án a Zsidó Tanács petíciót nyújtott be a még fogva tartottak szabadon engedése érdekében.[19] Kistarcsát és környékét szeptember 13-án érte először légitámadás, amelyet 18-án egy újabb követett, összesen valamivel több, mint száz lakóépületet érintettek a légibombák okozta rombolások.[28] 1944 szeptemberére a tábor felügyeleti jogkörének kérdése egyáltalán nem volt egyértelmű sem a magyar, sem a német hatóságok számára. Perlaky Gyula minisztériumi osztálytanácsos rendelte el a foglyok szabadon engedését, melyre a táborban szeptember 26-27-én került sor.[17][19][22] Két alkalommal került sor a község kiürítésének elrendelésére (november 5. és 16.), de mindkét alkalom eredménytelenül zárult. Időközben a kelet felől a főváros irányába visszavonuló német alakulatokkal együtt a tábor őrszemélyzete is elvonult. Kistarcsát 1944. december 28-án érte el a 151. szovjet lövészhadosztály és a 7. román gyalogos hadtest. A község területén nem volt ellenállás.[28][20]

Átmeneti időszak (1945–1950)[szerkesztés]

A tábor főbejárata (Deák Ferenc utca)

Az ország szovjet megszállását követően megindult a korábbi karhatalmi és politikai erők felszámolása, illetve újraalakult a korábbi kommunista párt. Ennek helyi szervezete igyekezett a környéken bujkáló nyilasokat megtalálni és begyűjteni a táborba. Őket segítette a mindösszesen botokkal felfegyverzett önkéntes rendőri alakulat, élükön Hoffman Jánossal, aki Kerepes és Kistarcsa közbiztonságáért egyaránt felett. 1945. március 21-én indult újra a tábor működése, melyet Péter Gábor (ekkor még a budapesti rendőrség PRO vezetőjeként) is meglátogatott.[28]

1945. április 12-ig (az Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályának korabeli jelentései szerint) 1869 főt internáltak Budapesten, az ország 15 internálótáborában pedig összesen 23 ezer embert (Kistarcsán nagyjából 300–400 fő raboskodott). Legnagyobb részük nyilas, háborús bűnös, a Horthy- és a Szálasi-korszak politikailag aktív résztvevői, csendőrök, katonatisztek.[12]

1946 augusztusában megszüntették a 600 fős befogadóképességű Tutaj utcai internálótábort, az értelmiségi internáltakat Kistarcsára szállították.[12]

1947. március 3-án megnyílt a tábor területén a Magyar Államrendőrség I. Tanosztály-parancsnokság[6], melyet 1947 augusztusában Rajk László Laktanyára neveztek át.[29] Az épületeket 1949 tavaszán újabb szintekkel bővítették. 1949 márciusában a Veres József, a Közrendészeti Főosztály vezetője[30] megbízta a Gazdasági Hivatalt a rabkörletekből hiányzó 600 tábori fekhely alapanyagainak beszerzésével, melyeket aztán az internáltak készítettek el a műhelyrészlegben.[31] A tábor Deák Ferenc utca felőli szakaszán felépítettek egy újabb rabkörletet. Elkészült továbbá a vizesblokk ellátását szolgáló jellegzetes víztorony is, amelynek tetejére reflektorokat és géppisztolyokat telepítettek. Ez szolgálta a tábor udvarának éjszakai megfigyelését.[1] A tábort kisajátítás útján bővítették egy, korábban lakóházként funkcionáló többszintes épülettel. Ehhez a jogalapot a BM Politikai Kollégium 1949. május 30-i ülésén született határozata adta.[31] Az addig központinak számító Buda-déli Internálótábort (székhelye a Budaörsi út 61. szám alatt volt) 1949. április 30-áig kiürítették, az épületek pedig visszakerültek a Honvédelmi Minisztérium gondozásába.[4]

Buda-délről első körben március 21-én szállítottak foglyokat Kistarcsára (nagyjából harmincat). 1949 nyarán már nagyságrendileg 2500 ember raboskodott az eredetileg 800 fő befogadására alkalmas tábor épületeiben.[32] A rabokkal együtt érkezett a tábor új parancsnoka, Ruscsák Lajos rendőr alezredes is, aki korábban a Buda-déli Internálótábort vezette. Ruscsákot lopás miatt még 1949 szeptemberében leváltották, utóda 1950. május 5-ig Taródi Zoltán rendőr alezredes volt.[4]

A kommunista terror[szerkesztés]

Nagy Ferenc szalézi szerzetes szabadulólevele 1951 decemberéből (alul Urbán Rezső táborparancsnok aláírásával)

1950. május 5-én Péter Gábor utasítására az Államvédelmi Hatóság átvette az irányítást a tábor felett.[4] Ennek története kifejezetten érdekes, mivel a tábor átadás-átvétele a karhatalmi szervek (a rendőrség és az ÁVH) között fegyveres úton történt. Május 5-én hajnalban ÁVH-s különítmény jelent meg a Deák Ferenc utcai főkapu előtt. Először a kapu melletti őrhelyen álló rendőröket fegyverezték le, majd a kapu kinyitása után a belépő, gépfegyverrel biztosított ÁVH-s egységek a fegyvertelen rendőröket kettes sorba állítva a fogdába irányították.[33] A meglévő szögesdrótos betonfalakon belül újabb épületeket emeltek. A rendszer irányvonala a politikailag veszélyes elemek (értelmiségiek, ismert politikusok, papok, írók, művészek) felé fordult.[12] A táborvezetés teendőit innentől az ÁVH VI. (Jogi és Börtönügyi, később Vizsgálati) Főosztály VI/2. Osztályának V. alosztálya látta el.[34] Az addig elviselhetőnek nevezhető tartási körülmények szinte teljesen megváltoztak. Az új parancsnokság hermetikusan lezárta a tábort, beszüntették a fogvatartottak és hozzátartozóik közötti levél- és csomagforgalmat, illetve a rendszeres havi „beszélőt” (a rabok így nevezték a látogatást). Az ablakokat bemeszelték, a mozgási lehetőségeket pedig jelentősen korlátozták a tábor területén. Kistarcsán az egy női és négy férfi ezred létszáma 3000 fő körül mozgott. Egy rabra kevesebb mint fél négyzetméter élettér jutott. Romlott az élelmezés minősége is, emiatt csökkentették a fejadagokat. Mindennapossá vált a fizikai bántalmazás, az internáltakkal való bánásmód – mind a fizikai, mind a pszichikai téren – egyre brutálisabb és kíméletlenebb lett. Éjszakánként folytatták le a kihallgatásokat a parancsnoki épület pincéjében, így az aláírt vallomásokat rövid időn belül tovább lehetett küldeni az Andrássy út 60. alatti székházba. A rabok nagy részét ezután indították útnak a recski kényszermunkatábor felé.[12]

A tábort (és egyben az alosztályt is) a fegyveres átvételtől egészen 1951 márciusáig Potecz Sándor áv. százados vezette.[35] Szolgálati ideje alatt került sor a parancsnoki épület belső kialakításának, a víztoronybeli kórházrészlegnek, új vizesblokkok, illetve a belső falrendszer kialakítására. A BM és az ÁVH között vita alakult ki ugyanakkor, hogy a régi és az új kivitelezési munkálatokat melyik hivatal köteles fizetni (mivel a tábor korábban a BM szervezeti egysége volt). A vitát egy megállapodással oldották meg, melyet május 11-én kötött a két karhatalmi szerv, június 13-án pedig megbeszélés zajlott a táborvezetés és az építészek között a változtatások kapcsán. Az építkezés munkálatok befejezésére 1950. szeptember 16-án került sor.[31]

1951 novemberében Urbán Rezső áv. főhadnagy lett a tábor vezetője, egészen 1953. november 17-ig, amikor áthelyezték Kistarcsáról Komlóra (ekkor már századosi rangban), mint a Kőbánya Munkahely parancsnokság parancsnok-igazgatója.[34]

A korai „enyhülés”[szerkesztés]

Péter Gábor 1953. január 3-i letartóztatása[36], majd Sztálin halála okozta a közeli politikai változások előszelét. Urbán Rezső áv. százados 1953. január 17-i jelentése szerint a kistarcsai internáltak létszáma 1396 fő.[37] Nagy Imrét július 4-én minisztertanácsi elnökké választásakor elhangzott expozéjában ígéretet tett az internálás megszüntetésére, az internálótáborok bezárására, valamint a kevésbé súlyos bűntettel vádoltak kegyemben való részesítésére, a részleges amnesztia törvénybe foglalására.[11] Felszólalásában így fogadkozott: „a kormány törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé, amelynek alapján szabadon kell bocsátani mindazokat, akiknek bűne nem olyan súlyos, hogy szabadlábra helyezésük az állam biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti. Egyidejűleg megszünteti az internálás intézményét, az internálótáborokat pedig feloszlatja.”[38] 1953. július 24-én a Minisztertanács értekezletet tartott, melyen Erdei Ferenc igazságügyi miniszter beterjesztette javaslatát a részleges közkegyelem gyakorlása és az internálás megszüntetésének tárgyában.[39] A Minisztertanács ezek alapján elfogadta az 1034/1953. számú MT. határozatot a rendőrhatósági őri­zet alá helyezés (internálás) intézményének meg­szüntetéséről, valamint a kitiltások feloldásáról, az Elnöki Tanács pedig az 1953. évi 11. számú törvényerejű rendeletet a közkegyelem gyakorlásáról.[40][41][42] 1953. július 26-ától, a Magyar Közlöny 32. számában való megjelenéstől hatályosak.[39] A tábor foglyai 1953. augusztus 20-án amnesztiával szabadulhattak.[43] Ebben az időszakban az internáltak száma 40 734 fő volt az országban.[12]

A táborok felszámolását ún. szabadító bizottságok intézték, országos szinten 58 bizottság működött.[42] Ezeknek a felügyeletét Lőke Gyula áv. alezredes, a BM Állami Titkos Ügykezelés és Rejtjelező Osztályának osztályvezetője látta el.[11][44] Kistarcsán Urbán Rezső táborparancsnok látta el a bizottság vezetését. A fogva tartottak szabadításának szabályozása az ország összes táborában megegyezett. A bizottságok működésüket július 28-án kezdték meg, július 31-én kapták meg eligazításukat, majd másnap megérkeztek a táborokba. A hatóság által őrizet alá vontak ügyintézését augusztus 2-tól szeptember 30-ig kellett lefolytatni, melyet legkésőbb október 31-ig lehetett meghosszabbítani (az 1034/1953. számú MT. határozat értelmében).[40] Kistarcsáról és Tiszalökről engedték el napi szinten a legtöbb foglyot annak érdekében, hogy Recskről és a többi internálótáborból átcsoportosíthassák azokat a rabokat, akikre újabb kihallgatások és bírósági tárgyalások vártak (ennek logisztikai előkészítéséről Kistarcsán augusztus 10-én intézkedtek). Másnap hajnalban érkezett az első átcsoportosítás: Recskről 120, Tiszalökről 28, Kazincbarcikáról pedig 74 internáltat szállítottak át. Augusztus 14-én Recskről újabb 107 internált érkezett.[11]

Az amnesztia nem minden rab számára jelentett szabadulást. Az internáltakat kilenc kategóriába osztották, köztük a „szabadulásuk veszélyes” kategóriába kerülők büntetését sok esetben börtönbüntetésre módosította a bíróság. Megkülönböztették a megyei és a járási szintű bírósági ügyeket, melyeket két külön tanács vizsgált. Kistarcsán augusztus 25-től különbíróság tárgyalta a legveszélyesebbnek titulált foglyok ügyeit.[11]

A tábor ’56-ban[szerkesztés]

Forradalmi szervek a Gödöllői kistérségben 1956. október 28. és november 3. között

Kistarcsa az 1956-os forradalom idején a gödöllői kistérség egyik központja volt. Az október 23-i események hatására másnaptól szünetelt a HÉV-közlekedés. Október 25-én nagyjából 200 fős tömeg vonult a tanácsháza elé. Két nappal később a népgyűlés megválasztotta a helyi nemzeti tanácsot, ezután a tömeg szétoszlott. Október 28-án elmozdították pozíciójából Veres József tanácselnököt (november 5. után került vissza hivatalába).[45] Pleizer Ferenc őrnagy, a Gödöllői Járási Katonai Kiegészítő Parancsnokság megbízott parancsnoka a Nemzeti Bizottság tagja lett. Ez a szervezet, miután lefegyvereztette a környék rendőri erőit, igyekezett a forradalom törekvéseit támogatni. Ezt követően, mint Gödöllő katonai parancsnoka, rendelkezett a karhatalmi erők irányításáról is. Október 28-án utasítást kapott a Kistarcsai Rendőrtanosztály elfoglalására. Az őrnagy telefonon tárgyalt Kovács Sándor századossal, a tanosztály parancsnokával az épület ellenállás nélkül átadásáról.

A rend fenntartásának érdekében az önkéntes nemzetőrökből zászlóalj szervezését kezdték meg, a korábban lefoglalt fegyverek kiosztása mellett. Ez az egység a Nagytarcsán állomásozó 9. Önálló Vegyivédelmi Zászlóalj[46] laktanyájából vegyi és tankelhárító gránátokat is beszerzett. Kistarcsáról többször küldtek fegyverszállítmányt Gödöllőre.

Kistarcsán a táborparancsnok fennhatósága alatt működött egy egyetemistákból álló nemzetőr különítmény nyomozócsoportként, amely előállításokat hajtott végre és a gyanúsítottak kihallgatását végezte. A különítmény kezébe került egy, a község pártbizottsága által összeállított névsor, melyen a megbízhatónak ítélt párttagok nevei voltak felsorolva.

A forradalom alatti előállítások következtében 15 személy előzetes letartóztatásba került. November 4-én az egyetemisták elhagyták a tábort. A katonai vezetés eközben várakozó álláspontra helyezkedett.

A Nemzeti Bizottság összességében hét napon keresztül, október 28. és november 4. között látta el a község vezetését.[5]

Megtorlások és a tábor végnapjai[szerkesztés]

1956. november 4-én újrakezdődött az internálás, ezentúl közbiztonsági őrizet néven. Ennek jogi alapjául az Elnöki Tanács 1956. évi 31. törvényerejű rendelete (a közbiztonsági őrizetről)[47] szolgált, amely így rendelkezett: "…ellenforradalmi magatartás, amelyre a közbiztonsági őrizet vonatkoztatható, lényegében állapot-cselekmény, illetve állapot-magatartást jelöl”. A rendelet értemében a fogva tartás időtartama hat hónap, amely kétszer hat hónappal meghosszabbítható. 1956 decemberében az Irházi Imre rendőr őrnagy parancsnoksága alatt álló kistarcsai táborban 3–4000 fő volt közbiztonsági őrizetben. Közöttük volt dr. Fazekas József, a Járási Nemzeti Bizottság elnöke, Pleizer Ferenc őrnagy, a parancsnokság vezetője, valamint Kovács Sándor százados, a kistarcsai rendőrtanosztály parancsnoka.[5]

1957. május 1-jéig csaknem 10 ezer főt gyűjtöttek össze az ország minden részéből Budapestre, Kistarcsára és Tökölre. Ezt az Elnöki Tanács az 1960. évi X. törvény eltörölte 1960. április 1-jén.[48] 1960-tól 1975-ig Kistarcsán, a BM Alapfokú Rendőriskolában folyt a tisztesi és tiszthelyettesi állomány alapfokú szakmai képzése, hat hónapos bentlakásos tanfolyam keretében.[6] Benkei András belügyminiszter az 1975. június 30-án megtartott miniszterhelyettesi értekezlet alapján intézkedési tervet fogadott el, melyben rögzítette a Tartalékos Tisztképző Iskola Kistarcsára való áthelyezését, egyben az ehhez szükséges gazdasági és infrastrukturális hátteret is részletezte.[49] 1976-ban az Alapfokú Rendőriskola (melyet innentől BM Rendőrképző Iskolának neveztek) objektumot cserélt a BM Tartalékos Tisztképző Iskolával, így az alapképzés Budapesten folytatódott.[6]

A tábor főbb egységei[szerkesztés]

A tábor sematikus térképe

A tábor az alábbi épületegységekből állt:[12][50]

  • 1: rendőri kultúrház
  • 2: III. ezred épülete asztalosműhellyel (3 emelet)
  • 3: IV. ezred épülete konyhával (3 emelet)
  • 4: V. ezred fürdőrészleggel (3 emelet)
  • 5: II. (női) ezred (1 emelet)
  • 6: víztorony és fegyveres őrhely
  • 7: I. ezred orvosi részleggel (1 emelet)
  • 8: táborparancsnoki lakás
  • 9: törzsépület irodákkal
  • 10: kettős kerítés
  • 11: fogda (3 emelet)
  • 12: látogatócsarnok
  • 13: Főbejárat (a mai Deák Ferenc utca felől)
  • 14: az Alapfokú Rendőriskola idejében épített kultúrházi és tiszti ebédlői funkciókat ellátó épület[51] - ma Csigaházként ismert rendezvényterem
  • 15: épen maradt sarokfal (ma Október 23. tér)
  • 16: központi udvar

A rendszerváltás után[szerkesztés]

Az V. ezred épülete ma

A rendőriskola megszüntetését követően, 1989-ben, a terület hasznosításának ügyében jelentős vita alakult ki. 1989 májusában, a rendszerváltást megelőzően Vassné Nyéki Ilona országgyűlési képviselő azt az álláspontot tartotta elképzelhetőnek, hogy egyházi iskolát hozzanak létre a tábor területén – szimbolikusan utalva a táborban fogolyként tartott, különböző felekezetű egyházi személyekre. Ezt az opciót a Németh-kormány nem támogatta, helyette menekülttábor (pontosabban közösségi szállás) működtetését szorgalmazták, mely 1993 és 1995 között működött.[12] Hosszas tárgyalások után a kormány elképzelése valósult meg, az épületekben pedig a harmadik világ egyes országaiból menekült embereket helyeztek el. Az intézményt végül 1995-ben bezárták.[52]

Később a hasznosítható területet két egységre osztották: a fogda épületét (amely ma egészségházként üzemel) és a VI. ezred–víztorony–I. ezred épületegyüttest 1998-ban, a többi férfi ezred épületeit 2011. március 16-án kapta meg Kistarcsa Város Önkormányzata a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől azzal a kikötéssel, hogy három éven belül egy rendőrőrsöt kell ott kialakítani.[53] 2015. december 1-jén adták át a Kistarcsai Rendőrőrs új épületét. Az objektum mintegy 170,5 millió forintból épült meg, melyet nagyrészt a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság biztosított.[54]

Az I. és II. ezred épületét, valamint a közbeékelt víztornyot 2011-ben lebontották, helyén ma állatgyógyászati termékeket gyártó cég működik.[55]

2012 márciusában kerül benyújtásra a városvezetés részéről az első hivatalos kérelem a kormány felé egy emlékhely létrehozásának anyagi támogatására.[56] A 1873/2016. számú Korm. határozat értelmében a kormány támogatja a Kistarcsai Emlékhely és Könyvtár létrehozását, az önkormányzat kivitelezésében.[57] A költségvetés 2018. évi előirányzatában 369 100 000 Ft összegű fejlesztési támogatás szerepel a létesítmény kialakítására.[58] Ezt a belügyminiszter a 1156/2017. számú Korm. határozat értelmében további 128 110 000 Ft-tal támogatja.[59] Az építési beruházás kivitelezésével kapcsolatos hirdetmény 2018 márciusában jelent meg.[60]

Emlékezet[szerkesztés]

A tábor épen maradt délnyugati sarokfala ma emlékhelyként szolgál, rajta emléktáblával, amelyet Kerepestarcsa lakói állítottak 1991-ben az áldozatok emlékének.[61] Mellette található a Kistarcsai Kulturális Egyesület 2014. március 2-án felavatott, boldog Meszlényi Zoltánt ábrázoló domborműve.[62] A harmadik emléktáblát a Kistarcsai Katolikus Egyházközösség Képviselő-testülete állította 1993-ban. A fallal szemben kopjafa (mely Nagy Sándor faragómester alkotása) őrzi az '56-os forradalom hőseinek emlékét. A tér neve: Október 23. tér.[63]

2018. június 10-én Meszlényi Zoltán csontereklyéjét és egy, az internálótábor egykori falrendszeréből begyűjtött szögesdrótdarabot helyeztek el a 85 éves zagyvapálfalvai Jézus Szíve főplébánia-templomban, Beer Miklós váci megyéspüspök által celebrált szentmise keretében.[64]

Megjelenése irodalmi művekben[szerkesztés]

Faludy György költő 1949-től 1953-ig raboskodott részben Kistarcsán, részben Recsken. Ebben az időben született a Börtönversek 1949–1953 című verseskötete, amely 1983-ban jelent meg Münchenben.[65] Ebben található A vadkacsa című vers, melyet 1950-ben írt, kistarcsai raboskodása idején. Az ebből vett idézet olvasható a tábor emlékfalán 1991. október 23-án felavatott emléktáblán:

„kit bűzhödt két kezével
nem piszkolt be a hatalom,
s ki tudtad, hogy az erényért nem
jár dicséret, se jutalom:
mit mondhatok, mit kérhetek
mást tőled e hitvány táborban,
mint vigaszul egy csipetet
etikádból, hadd adagoljam
nap mint nap másnak és magamnak.
És hogyha itt éhenhalatnak
vagy mindjárt agyonvernek is:
még az utolsó percben is
elégedetten ízlelem
a becsület
mézét kiszáradt ínyemen.”

Ismertebb egykori rabok[szerkesztés]

A Kistarcsai Egyházközösség felhívása az emléktábla állítására 1993-ban

Almási Tamás 1991-ben forgatott „Ítéletlenül” című dokumentumfilmjében több egykori fogvatartott nő találkozik egykori fogva tartójukkal. A dokumentumfilmben elhangzik a szereplők életútja, történetek az internálás éveiből, valamint arról, hogy hogyan folytatódott életük az ok nélküli internálást követően. A filmben feltűnik többek között Vámos Magda író, Esterházy Mónika és Dévay Camilla is.[67]

Több egyházi személy is raboskodott a tábor falain belül, neveik a Kistarcsai Katolikus Egyházközösség Képviselő-testülete által 1993. szeptember 24-én felavatott emléktáblán olvashatóak az alábbi rendben:

  • Angyal Géza
  • Balyi János
  • Borbély Károly
  • Bencsik István
  • Beresztóczy Miklós
  • Bíró Bertalan
  • Bodolay Gyula
  • Bóna László
  • Botz József
  • Brusznyai József
  • Buzás József
  • Décsei Géza
  • Endrédi Zoltán
  • Erdőssy Béla
  • Erőss István
  • Fábián János
  • Fricsy Ádám
  • Gigler Károly
  • Gyulai Mihály
  • Hahát Ferenc
  • Hídvégi Ervin
  • Holzer Gyula
  • Horváth István
  • Horváth Lajos
  • Horváth Mihály
  • Hölyényi Olaf
  • Jankovits József
  • Jakab Benjámin
  • Justh István
  • Kabar Sándor
  • Ketterer Péter
  • Kormos Ottó
  • Kovács I. József
  • Kovács II. József
  • Kovács Péter
  • Kozma Győző
  • Lantos Kiss Antal
  • Lenner József
  • Makk Béla
  • Maryez Győző
  • Márk Lajos
  • Mester Imre
  • Meszlényi Zoltán
  • Mócsy Imre
  • Móricz Győző
  • Nagy Sándor
  • Nagy Tibor
  • Násfay László
  • Németh Alajos
  • Oetter György
  • Pálvölgyi József
  • Perényi József
  • Pozsgai János
  • Radnai Anasztáz
  • Regőczi István
  • Rudolf József
  • Sághy Elek
  • Singer Ferenc
  • Somogyvári Hetény
  • Süle Ferenc
  • Szabó György
  • Szendy László
  • Széll Kálmán
  • Szittyai Dénes
  • Szölgyéni József
  • Tamás János
  • Tasi István
  • Tornyos József
  • Turdrányi Albert
  • Tüll Alajos
  • Vári Ferenc
  • Vida István
  • Winkler József
  • Rák István
  • Túri Sándor

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c (2017) „Helytörténeti percek”. Kistarcsai Kalendárium 2017, Kistarcsa, Kiadó: Kistarcsai Kulturális Egyesület.  
  2. A HOLOKAUSZT MAGYARORSZÁGON. www.holokausztmagyarorszagon.hu. (Hozzáférés: 2017. február 15.)
  3. Müller, Rolf (2013). „A Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályának szervezettörténete (1946. október – 1948. szeptember)”. Betekintő 2013 (3), Kiadó: ÁBTL. (Hozzáférés ideje: 2017. február 16.)  
  4. ^ a b c d e Bank, Barbara: Buda-déltől Recskig – Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon (1945–1953) (PDF). Rubicon.hu, 2015. 10. (Hozzáférés: 2017. február 16.)
  5. ^ a b c Gödöllő, 1956 – A forradalom és szabadságharc krónikája (Gödöllői Városi Múzeum, 1999) | Könyvtár | Hungaricana (magyar nyelven). library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2017. február 15.)
  6. ^ a b c d Kenedli, Tamás (2008). „A BUDAPESTI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS A RENDŐR TISZTHELYETTES-KÉPZÉS TÖRTÉNETE (I. RÉSZ)” (PDF). Hadtudományi Szemle 1 (3), 60-72. o, Kiadó: NKE HHK. (Hozzáférés ideje: 2017. február 16.)  
  7. Kistarcsai Internáltak Emlékére Alapítvány (PHP). www.kistarcsaiemlekmuzeum.hu. (Hozzáférés: 2017. február 15.)
  8. Zárszámadás, 1938-1939 (66. oldal) | Könyvtár | Hungaricana (hu nyelven). library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2018. július 5.)
  9. Zárszámadás, 1938-1939 (402. oldal) | Könyvtár | Hungaricana (hu nyelven). library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2018. július 5.)
  10. Kistarcsa és környéke. terebess.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  11. ^ a b c d e Bank Barbara, Őze Sándor: A „német ügy” 1945-1953 - A Volksbundtól Tiszalökig. (Hozzáférés: 2018. július 16.)
  12. ^ a b c d e f g h Ilkei, Csaba. Internálótáborok – Kistarcsától Recskig 
  13. Kistarcsa. viztorony.hu. (Hozzáférés: 2018. július 16.)
  14. archivnet.hu (magyar nyelven). www.archivnet.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  15. A Rajk-ügy története. tortenelemcikkek.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  16. ^ a b c d e Dr. Benoschofsky, Ilona. Emberrablás Kistarcsán, Mementó - Magyarország 1944. Kossuth Könyvkiadó, 62-75. o. (1975). ISBN 963 09 0390 3 
  17. ^ a b c d e f szerk.: Scheiber Sándor: Brámer Frigyes: Zsidó túszok - Kistarcsa 1944 „B” Pavilon, Évkönyv 1973/74. Budapest: Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 340-351. o. [1974]. Hozzáférés ideje: 2018. július 9. 
  18. Elégedetlen „a halál állomásfőnöke” (JPEG). Magyar Hírlap, 1989. április 28. (Hozzáférés: 2018. július 9.)
  19. ^ a b c d e f Randolph L. Braham: A népirtás politikája (2. kötet) (PDF). Belvárosi Könyvkiadó, 1997. (Hozzáférés: 2018. július 9.)
  20. ^ a b Szita Szabolcs: A MUNKASZOLGÁLAT MAGYARORSZÁGON 1939-1945. Hadtörténeti Közlemények, 2004. (Hozzáférés: 2018. július 22.)
  21. A HOLOKAUSZT MAGYARORSZÁGON. www.holokausztmagyarorszagon.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  22. ^ a b Kistarcsa (angol nyelven). www.jewishvirtuallibrary.org. (Hozzáférés: 2018. július 15.)
  23. Laszák Ildikó: A deportálások leállítása és nemzetközi visszhangja (PDF). Holokauszt Emlékközpont. (Hozzáférés: 2018. július 9.)
  24. Filep Tamás Gusztáv: „...szabályosan »kiloptak« bennünket Magyarországról” (magyar nyelven). www.irodalmiszemle.bici.sk. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  25. Vasdényei István | Élet Menete Alapítvány (magyar nyelven). embermentok.eletmenete.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  26. Randolph L. Braham: A magyarországi holokauszt bibliográfiája (PDF) pp. 289. Park Könyvkiadó, 2010. (Hozzáférés: 2018. július 15.)
  27. Magyar Országos Tudósító, 1947. november | Könyvtár | Hungaricana (hu nyelven). library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2018. július 9.)
  28. ^ a b c Horváth Lajos: Kerepestarcsa története. www.sulinet.hu. Kerepestarcsa Nagyközségi Tanács, 1988. (Hozzáférés: 2018. július 9.)
  29. MaNDA: Filmhíradók Online / Rajk Lászlóról kapta nevét a kistarcsai rendőriskola (en nyelven). filmhiradokonline.hu. (Hozzáférés: 2017. július 13.)
  30. Veres József személyi anyaga. neb.hu. (Hozzáférés: 2018. július 4.)
  31. ^ a b c Bank Barbara - Fedőneve: „Marcsa” és „Sándor”. Rendszerváltások kortársa és kutatója. (Hozzáférés: 2018. július 4.)
  32. Internálótábor, Kistarcsa (1949-1953) | Munkatáborok (magyar nyelven). www.munkataborok.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  33. ^ a b Sztáray Zoltán. Az ÁVH rohamegységei elfoglalják a kistarcsai internáló tábort, A recski kényszermunkatábor (PDF), San Bernardino: Recski Szövetség, 4-6. o. 
  34. ^ a b Az Államvédelmi Hatóság szervezeti változásai (1950-1953). epa.oszk.hu. (Hozzáférés: 2018. július 3.)
  35. Potecz Sándor személyi anyaga. neb.hu. (Hozzáférés: 2018. július 4.)
  36. „Ugy éltem itt, mint a bugyborék a vizen…” Péter Gábor börtönben írt feljegyzései, 1954. május-augusztus. epa.oszk.hu. (Hozzáférés: 2018. július 3.)
  37. „Heti változás jelentés, Kistarcsa”, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 1953. január 17. 
  38. Nagy Imre: Miniszterelnöki expozé, 1953. július 4. (Hozzáférés: 2018. július 16.)
  39. ^ a b MINISZTERTANÁCSI JEGYZŐKÖNYVEK NAPIRENDI JEGYZÉKEI (magyar nyelven) (PDF). anzdoc.com. (Hozzáférés: 2018. július 16.)
  40. ^ a b (1953. augusztus 2.) „1. rész”. Belügyi Közlöny 3 (35), 495-497. o, Kiadó: Belügyminisztérium.  
  41. Pintér Éva: Magyarország története - Időrendi áttekintés: a kezdetektől 2012-ig. (Hozzáférés: 2017. február 16.)
  42. ^ a b (2004) „Az internálótáborok felszámolása”. História (1).  
  43. 1953 – Sztálin halála és a Rákosi-rendszer megingásának éve | Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár (magyar nyelven). archivum.asztrik.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  44. Lőke Gyula személyi anyaga (PDF). Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. (Hozzáférés: 2018. július 16.)
  45. 1956 Pest megyében I. - Pest Megye Múltjából 10. (Budapest, 2006) | Könyvtár | Hungaricana (magyar nyelven). library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  46. Győri Péterné, Molnár Lajos, Molnárné Hajdú Margit: Nagytarcsa történeti és néprajzi emlékei. www.sulinet.hu. Nagytarcsa Község Önkormányzata, 1999. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  47. 1956. évi 31. törvényerejű rendelet (magyar nyelven). www.jogiportal.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  48. Zinner Tibor: Kegyelem, 1960. Az Elnöki Tanács 1960:10. sz. törvényerejû rendelete (magyar nyelven). História 1992-01. (Hozzáférés: 2018. július 15.)
  49. Intézkedési terv (1975. június 30.) (PDF). Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. (Hozzáférés: 2016. február 16.)
  50. Madaras Ferenc: A kistarcsai internálótábor leírása (JPG). Kistarcsai Internáltakért Alapítvány. (Hozzáférés: 2017. február 16.)
  51. A kistarcsai internálótábor története | Cosmo Média Kft. (hu nyelven). www.cosmomedia.hu. (Hozzáférés: 2018. július 15.)
  52. Kistarcsai Internáltak Emlékére Alapítvány. www.kistarcsaiemlekmuzeum.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  53. A volt internáló tábor hasznosítási irányai Solymosi Sándor Kistarcsa Város polgármestere május ppt letölteni. slideplayer.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  54. Új épületbe költöztek a kistarcsai rendőrök | A Magyar Rendőrség hivatalos honlapja. www.police.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  55. ACME: kistarcsa.hu. kistarcsa.nagycsaba.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  56. Emlékmúzeum lehet a kistarcsai internálótábor helyén”, Múlt-kor történelmi magazin, 2012. március 13. (Hozzáférés ideje: 2018. július 17.) (magyar nyelvű) 
  57. 1873/2016. (XII. 28.) Korm. határozat (magyar nyelven). Wolters Kluwer Kft.. (Hozzáférés: 2018. július 17.)
  58. T/503. számú TÖRVÉNYJAVASLAT MAGYARORSZÁG 2019. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL. (Hozzáférés: 2018. július 17.)
  59. 1156/2017. (III. 20.) Korm. határozat (magyar nyelven). Wolters Kluwer Kft.. (Hozzáférés: 2018. július 17.)
  60. Kistarcsai internálótábor - Emlékhely és Könyvtár építése. Közbeszerzési Értesítő 2018/28. Közbeszerzési Hatóság. (Hozzáférés: 2018. július 17.)
  61. Kistarcsai látnivalók. Kistarcsa: Kistarcsai Kulturális Egyesület, 24. o. (2017) 
  62. Meszlényi-domborművet avattak Kistarcsán (magyar nyelven). www.magyarkurir.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  63. GCHABA. www.geocaching.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  64. Mise – Istentisztelet, Római katolikus szentmise”, MédiaKlikk (Hozzáférés ideje: 2018. június 11.) (hu-HU nyelvű) 
  65. Gyurka bácsi 100 éves lenne – Civishír.hu. (Hozzáférés: 2017. február 16.)
  66. Radnai Gyula: Ily korban éltünk mi e földön... - Természet Világa. (Hozzáférés: 2018. június 13.)
  67. Szembesítés. Történelmi dokumentumfilmek a rendszerváltozás éveiben”, Apertúra, 2015. december 3. (Hozzáférés ideje: 2018. június 11.) (hu-HU nyelvű) 

Források[szerkesztés]