Kistarcsai Központi Internálótábor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kistarcsai Központi Internálótábor
A Kistarcsai Központi Internálótábor emlékfala 2016. október 23-án
A Kistarcsai Központi Internálótábor emlékfala 2016. október 23-án

Alapítva 1907-ben munkástelep létesült a területén, majd 1930-tól a Belügyminisztérium lett a terület hasznosítója
Megszűnt 1960 (az internáltak általános amnesztiájával)
Jogelőd Kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Gyár Rt. munkástelepe
Jogutód BM Alapfokú Rendőriskola (1960–1975), BM Tartalékos Tisztképző Iskola (1975–1985)
Tevékenység büntetés-végrehajtás
Székhely Kistarcsa

Elhelyezkedése
Kistarcsai Központi Internálótábor (Pest megye)
Kistarcsai Központi Internálótábor
Kistarcsai Központi Internálótábor
Pozíció Pest megye térképén
é. sz. 47° 32′ 54″, k. h. 19° 15′ 35″Koordináták: é. sz. 47° 32′ 54″, k. h. 19° 15′ 35″
A Kistarcsai Központi Internálótábor weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kistarcsai Központi Internálótábor témájú médiaállományokat.

A Kistarcsai Központi Internálótábor Kistarcsa város mai központjában helyezkedett el, a mai Deák Ferenc utca–Thököly utca (Október 23. tér)–Batthyány Lajos utca–Toldi Miklós utca által határolt területen. A tábor tényleges fennállása az 1930-as évektől, kisebb megszakításokkal, egészen 1960-ig tartott.

Kistarcsa területén 1907-ben indult el a helyi gépgyár kialakítása. Ezzel párhuzamosan kezdték meg a gyár lakótelepének felépítését egy akkor még beépítetlen földterületen, a vasúti töltéstől északra elhelyezkedő területen. A meghirdetett lehetőséggel élve két év alatt 600, az ország különböző pontjáról a községből ideérkező munkás telepedett le Kistarcsán és Kerepesen. A község lélekszáma hirtelen jelentősen megnövekedett, a letelepedések következtében a születések száma is évi átlagban negyvennel emelkedett.[1]

A gyár 1928-ban csődeljárás alá került, a gyárkomplexumot és a munkástelepet is egy éven belül felszámolták. A nagy gazdasági válság időszakát követően, 1930–31 folyamán a Belügyminisztérium kezelésébe került a munkástelep területe. A Horthy-rendszer háborút megelőző időszakában megkezdődött a későbbi internálótábor kialakítása, majd a második világháború második felében, a német megszállást követően Adolf Eichmann és az általa vezetett SS alakulatok használták a zsidó lakosság összegyűjtésére és később vasúton Auschwitzba való szállításának előkészítésére. Ebben a nyilaskeresztes párt és a frissen megalakult Sztójay-kormány támogatását élvezték.[2]

A háborút követően a Tömpe András által vezetett Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya, mint a kiépülő kommunista rendszer egyik fő karhatalmi szerve (1946 szeptemberében a vidéki szervek betagozódtak a Budapesti Főkapitányság alá, létrehozva a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályát, az ÁVO-t)[3] használta a területet és az azon található épületeket, gyűjtő- és fogolytáborként. A főváros területén és környékén létesített táborok száma a kistarcsaival együtt összesen 14 volt, a foglyok száma 17 700 körüli.[4] A tábor 1950-től az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kezelésében működött. Az internáltakkal való bánásmód egyre brutálisabb és kíméletlenebb lett, ami egészen 1953-ig tartott.[4]

1956 októberében, a forradalom időszakában a gödöllői térség fontos bázisa volt, a rögtönzött tagfelvételből megalakult nemzetőrök katonai engedély mellett látták el a helyi forradalmi bizottság tevékenységét.[5]

1957-től 1960-ig ismét internálás folyt a falakon belül, javarészt a forradalomban való szerepvállalásuk miatt elítélt foglyokat tartották itt közbiztonsági őrizetben. Az általános amnesztiát követően a Belügyminisztérium rendőrképzésre használta a területet – mint laktanya –, egészen a rendszerváltást megelőző időszakig.[6] Ezt követően az 1990-es években közösségi szállásként használták rövid ideig, ennek bezárása óta pedig a terület nagy része hasznosítatlan.[7]

A vasgyári munkástelep[szerkesztés]

A munkástelep 1921-ben

A tábor alapjául az 1907 és 1928 között működő Gép- és Vasútfelszerelési Gyár Részvénytársaság munkástelepe szolgált. Ez a gödöllői HÉV vonalától északra, a könnyebb megközelíthetőség érdekében a gyártól nagyjából 250 méter távolságra került kijelölésre. Kezdetben 600 munkás érkezett a községbe a jobb életkörülmények és a munkalehetőség reményében. Ez a szám a gyár csődjének idején 1000 fő körül volt. A munkások a falutól elszeparáltan, önálló kolóniában laktak. A szolgáltatási és infrastrukturális háttér éppúgy független volt, mint a népiskolai oktatás, a postahivatal, az élelmiszer-ellátás és az óvodai szolgálat. A lakóépületek hozzávetőleg 350–400 négyzetméter alapterületűek voltak, a földszintes tömbökben négy azonos lakószobát alakítottak ki, önálló udvarral, egymástól elválasztva. Az ivóvízellátást Kerepes területéről biztosították.[1]

Állami tulajdonjog[szerkesztés]

A gyár 1928-ban – nem sokkal a nagy gazdasági világválság előtt – csődöt jelentett, munkásait kénytelen volt elbocsátani. Részvényeinek nagy részét a Ganz és Társa-Danubius Rt. vásárolta meg, a gépparkot teljes egészében elárverezték. A gyárhoz tartozó munkástelepet 1930-ban a Belügyminisztérium vette át, ahol azonnal megkezdődött a későbbi fogolytábor kialakítása. A választást indokolta a telep kedvező fekvése (közelsége a fővároshoz, valamint a vasúton való megközelíthetősége), valamint a meglévő lakóépületek fogdákká való egyszerű átalakíthatósága is.[8] A Magyar Királyi Államrendőrség Toloncosztálya került itt elhelyezésre. Feladatuk a rendszer által deviánsnak titulált, a közélet számára nem kívánatos személyek (kommunisták, csavargók, munkakerülők, prostituáltak) őrzése, továbbá az enyhébb bűntetteket elkövetők büntetés-végrehajtása volt.[9]

Az 1930-as évek második fele[szerkesztés]

Az internálás intézménye Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter (1938–1944) 1939. évi 760. számú belügyminiszteri rendelettel alapján nyert jogi keretet.[10] Ekkor kezdték tervszerűen felgyorsítani az internálótábor fejlesztését. Körülbelül 105 000 négyzetméternyi területet szeparáltak el a község közepéből, utcákat zártak le betonkerítéssel, magasított szögesdróttal, őrtornyokkal. Keresztes-Fischer fejlesztéseinek fő célja elsősorban a szélsőséges pártok térnyerésének mérséklése volt.[11] Itt őrizték többek között Rajk László későbbi belügyminisztert is, akit 1941. október 14-én tartóztattak le az illegális kommunista pártban végzett tevékenysége miatt.[12]

A vészkorszak idején[szerkesztés]

Az erősödő külpolitikai hatás, majd Magyarország 1944-es német megszállása után a tábor öt pavilonjában az őrizetesek mellett helyet kaptak az összegyűjtött és deportálásra váró zsidók, valamint a német Wehrmacht és az SS különböző kihágások miatt megbüntetett katonái is. 1944. július 14-én Adolf Eichmann SS-alezredes egységeivel Kistarcsáról és a Rökk Szilárd utcai Országos Rabbiképző Intézetben berendezett börtönből mintegy 1500 zsidót a X. kerületben található Budapesti Gyűjtőfogházba, majd onnan ötven vagonból álló szerelvénnyel az Auschwitzi koncentrációs táborba szállíttatott, annak ellenére, hogy Horthy a nemzetközi nyomás és a megváltozott katonai helyzet hatására végül július 6-án leállította a deportálásokat. A tábor parancsnoka, Vasdényei István rendőr főfelügyelő azonban értesítette a Zsidó Tanács tagjait, illetve rajtuk keresztül Horthy Miklóst, a diplomáciai testületek képviselőit és az egyházak hivatalait. Horthy a szerelvényt Hatvanból visszafordíttatta.[13]

Egyes túlélők vélekedése szerint a kistarcsai tábor kiürítésének fő oka az volt, hogy Eichmann elfogadhatatlannak tartotta Horthy lépését, ugyanakkor nem akart nyíltan szembemenni a magyar vezetéssel. Így július 19-én hosszas tárgyalásra hívta a Zsidó Tanács vezetőit. Ezalatt Kistarcsán Ubrizsy Pál rendőr segédfogalmazó (Dieter Wisliceny SS-százados magyar főtisztje, egyben a Rökk Szilárd utcai ideiglenes toloncház parancsnoka) Baky László államtitkártól a tábor kiürítésére kapott felhatalmazására hivatkozva követelte a zsidók kiadását.[14] Amikor Vasdényei ezt a kormányzó általános tilalma alapján megtagadta, Franz Novak SS-százados (Eichmann egyik főkoordinátora) három szakasz német fegyveressel bedöntette a tábor kapuját, gyorsan összeterelték, majd teherautókkal feltűnés nélkül elhurcolták a korábbi transzport 1220 tagját. Rákoscsabán vagonírozták be őket, és elindultak velük Auschwitz felé. A Zsidó Tanács tagjait csak akkor engedte el Eichmann, amikor értesítést kapott, hogy a deportáltak szerelvénye már elhagyta az országhatárt.[15] Vasdényei, bár nem tudta megakadályozni a deportálást, igyekezett humánus körülményeket kialakítani a táborban (szabad csomagforgalom, gyermekek szabadon bocsátása), amiért a Jad Vasem Intézet 1964-ben a Világ Igaza címet adományozta számára.[16]

Átmeneti időszak (1945–1950)[szerkesztés]

A tábor főbejárata (Deák Ferenc utca)

Az ország szovjet megszállását követően megindult a korábbi karhatalmi és politikai erők felszámolása. 1945. április 12-ig (az Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályának korabeli jelentései szerint) 1869 főt internáltak Budapesten, az ország 15 internálótáborában pedig összesen 23 ezer embert (Kistarcsán nagyjából 300–400 fő raboskodott). Legnagyobb részük nyilas, háborús bűnös, a Horthy- és a Szálasi-korszak politikailag aktív résztvevői, csendőrök, katonatisztek.

1946 augusztusában megszüntették a 600 fős befogadóképességű Tutaj utcai internálótábort, az értelmiségi internáltakat Kistarcsára szállították.

1947. március 3-án megnyílt a tábor területén a Magyar Államrendőrség I. Tanosztály-parancsnokság[6], melyet 1947 augusztusában Rajk László Laktanyára neveztek át.[17] Az épületeket 1949 tavaszán újabb szintekkel bővítették. A tábor Deák Ferenc utca felőli szakaszán felépítettek egy újabb rabkörletet. Elkészült továbbá a vizesblokk ellátását szolgáló jellegzetes víztorony is, amelynek tetejére reflektorokat és géppisztolyokat telepítettek. Ez szolgálta a tábor udvarának éjszakai megfigyelését. Az addig központinak számító Buda-déli Internálótábort (székhelye: Budaörsi út 61.) 1949. április 30-áig kiürítették, az épületek pedig visszakerültek a Honvédelmi Minisztérium gondozásába. A foglyokat Kistarcsára szállították, velük együtt 1949 nyarán már nagyságrendileg 2500 ember raboskodott az eredetileg 800 fő befogadására alkalmas tábor épületeiben.[18] A rabokkal együtt érkezett a tábor új parancsnoka, Ruscsák Lajos alezredes is, aki korábban a Buda-déli Internálótábort vezette. Ruscsákot lopás miatt még 1949 szeptemberében leváltották, utóda 1950. május 5-ig Taródi Zoltán rendőr alezredes volt.[4]

A kommunista terror[szerkesztés]

Nagy Ferenc szalézi szerzetes szabadulólevele

1950. május 5-én Péter Gábor utasítására az Államvédelmi Hatóság fegyverrel átvette az irányítást a tábor felett.[4] A meglévő szögesdrótos betonfalakon belül újabb épületeket emeltek. A rendszer irányvonala a politikailag veszélyes elemek (értelmiségiek, ismert politikusok, papok, írók, művészek) felé fordult.[19] A táborvezetés teendőit innentől az ÁVH VI. Főosztály IV/1. Osztályának 6. zászlóalja látta el.[20]

Az addig elviselhetőnek nevezhető tartási körülmények szinte teljesen megváltoztak. Az új parancsnokság hermetikusan lezárta a tábort, beszüntették a fogvatartottak és hozzátartozóik közötti levél- és csomagforgalmat, illetve a rendszeres havi „beszélőt” (a rabok így nevezték a látogatást). Az ablakokat bemeszelték, a mozgási lehetőségeket pedig jelentősen korlátozták a tábor területén. Kistarcsán az egy női és négy férfi ezred létszáma 3000 fő körül mozgott. Egy rabra kevesebb mint fél négyzetméter élettér jutott. Romlott az élelmezés minősége is, emiatt csökkentették a fejadagokat. Mindennapossá vált a fizikai bántalmazás, az internáltakkal való bánásmód – mind a fizikai, mind a pszichikai téren – egyre brutálisabb és kíméletlenebb lett. Éjszakánként folytatták le a kihallgatásokat a parancsnoki épület pincéjében, így az aláírt vallomásokat rövid időn belül tovább lehetett küldeni az Andrássy út 60. alatti székházba. A rabok nagy részét ezután indították útnak a recski kényszermunkatábor felé.[19]

A korai enyhülés[szerkesztés]

Az Államvédelmi Hatóság vezetői Péter Gábor 1953. január 3-i letartóztatása[21], majd Sztálin halála után megérezték a közeli politikai változások előszelét, és Nagy Imre miniszterelnökké választása előtt két héttel, 1953. június 17-én a kollégiumi ülés határozatában már kollektív feladatként állította a főosztályok elé a „törvényesség betartását”.[19] 1953 júliusa során az Országgyűlés rendelkezett az internálás megszüntetéséről, a kitelepítések, kitiltások feloldásáról, a táborok feloszlatásáról.[22] A tábor foglyai 1953. augusztus 20-án amnesztiával szabadulhattak.[23] Ekkor az internáltak, letartóztatottak, elítéltek száma 40 734 fő volt az országban.[19]

A tábor ’56-ban[szerkesztés]

Forradalmi szervek a Gödöllői kistérségben 1956. október 28. és november 3. között

Kistarcsa az 1956-os forradalom idején a gödöllői kistérség egyik központja volt. Az október 23-i események hatására másnaptól szünetelt a HÉV-közlekedés. Október 25-én nagyjából 200 fős tömeg vonult a tanácsháza elé. Két nappal később a népgyűlés megválasztotta a helyi nemzeti tanácsot, ezután a tömeg szétoszlott. Október 28-án elmozdították pozíciójából Veres József tanácselnököt (november 5. után került vissza hivatalába).[24] Pleizer Ferenc őrnagy, a Gödöllői Járási Katonai Kiegészítő Parancsnokság megbízott parancsnoka a Nemzeti Bizottság tagja lett. Ez a szervezet, miután lefegyvereztette a környék rendőri erőit, igyekezett a forradalom törekvéseit támogatni. Ezt követően, mint Gödöllő katonai parancsnoka, rendelkezett a karhatalmi erők irányításáról is. Október 28-án utasítást kapott a Kistarcsai Rendőrtanosztály elfoglalására. Az őrnagy telefonon tárgyalt Kovács Sándor századossal, a tanosztály parancsnokával az épület ellenállás nélkül átadásáról.

A rend fenntartásának érdekében az önkéntes nemzetőrökből zászlóalj szervezését kezdték meg, a korábban lefoglalt fegyverek kiosztása mellett. Ez az egység a Nagytarcsán állomásozó 9. Önálló Vegyivédelmi Zászlóalj[25] laktanyájából vegyi és tankelhárító gránátokat is beszerzett. Kistarcsáról többször küldtek fegyverszállítmányt Gödöllőre.

Kistarcsán a táborparancsnok fennhatósága alatt működött egy egyetemistákból álló nemzetőr különítmény nyomozócsoportként, amely előállításokat hajtott végre és a gyanúsítottak kihallgatását végezte. A különítmény kezébe került egy, a község pártbizottsága által összeállított névsor, melyen a megbízhatónak ítélt párttagok nevei voltak felsorolva.

A forradalom alatti előállítások következtében 15 személy előzetes letartóztatásba került. November 4-én az egyetemisták elhagyták a tábort. A katonai vezetés eközben várakozó álláspontra helyezkedett.

A Nemzeti Bizottság összességében hét napon keresztül, október 28. és november 4. között látta el a község vezetését.[5]

Megtorlások és a tábor végnapjai[szerkesztés]

1956. november 4-én újrakezdődött az internálás, ezentúl közbiztonsági őrizet néven. Ennek jogi alapjául az Elnöki Tanács 1956. évi 31. törvényerejű rendelete (a közbiztonsági őrizetről)[26] szolgált, amely így rendelkezett: "…ellenforradalmi magatartás, amelyre a közbiztonsági őrizet vonatkoztatható, lényegében állapot-cselekmény, illetve állapot-magatartást jelöl”. A rendelet értemében a fogva tartás időtartama hat hónap, amely kétszer hat hónappal meghosszabbítható. 1956 decemberében az Irházi Imre rendőr őrnagy parancsnoksága alatt álló kistarcsai táborban 3–4000 fő volt közbiztonsági őrizetben. Közöttük volt dr. Fazekas József, a Járási Nemzeti Bizottság elnöke, Pleizer Ferenc őrnagy, a parancsnokság vezetője, valamint Kovács Sándor százados, a kistarcsai rendőrtanosztály parancsnoka.[5]

1957. május 1-jéig csaknem 10 ezer főt gyűjtöttek össze az ország minden részéből Budapestre, Kistarcsára és Tökölre. Ezt az Elnöki Tanács az 1960. évi X. törvény eltörölte 1960 áprilisában. 1960-tól 1975-ig Kistarcsán, a BM Alapfokú Rendőriskolában folyt a tisztesi és tiszthelyettesi állomány alapfokú szakmai képzése, hat hónapos bentlakásos tanfolyam keretében.[6] Benkei András belügyminiszter az 1975. június 30-án megtartott miniszterhelyettesi értekezlet alapján intézkedési tervet fogadott el, melyben rögzítette a Tartalékos Tisztképző Iskola Kistarcsára való áthelyezését, egyben az ehhez szükséges gazdasági és infrastrukturális hátteret is részletezte.[27] 1976-ban az Alapfokú Rendőriskola (melyet innentől BM Rendőrképző Iskolának neveztek) objektumot cserélt a BM Tartalékos Tisztképző Iskolával, így az alapképzés Budapesten folytatódott.[6]

A tábor főbb egységei[szerkesztés]

  • III. ezred épülete asztalosműhellyel (3 emelet)
  • IV. ezred épülete konyhával (3 emelet)
  • V. ezred fürdőrészleggel (3 emelet)
  • II. (női) ezred (1 emelet)
  • Víztorony és fegyveres őrhely
  • I. ezred orvosi részleggel (1 emelet)
  • Táborparancsnoki lakás
  • Törzsépület irodákkal
  • Fogda (3 emelet)
  • Barakk (látogatócsarnok)
  • Főbejárat
  • Fogda és sötétzárka
  • Kultúrház és tiszti ebédlő[28]
  • Az ép sarokfal (ma Október 23. tér)

A rendszerváltás után[szerkesztés]

Az V. ezred épülete ma

A rendőriskola megszüntetését követően, 1989-ben, a terület hasznosításának ügyében jelentős vita alakult ki. 1989 májusában, a rendszerváltást megelőzően Vassné Nyéki Ilona országgyűlési képviselő azt az álláspontot tartotta elképzelhetőnek, hogy egyházi iskolát hozzanak létre a tábor területén – szimbolikusan utalva a táborban fogolyként tartott, különböző felekezetű egyházi személyekre. Ezt az opciót a Németh-kormány nem támogatta, helyette menekülttábor (pontosabban közösségi szállás) működtetését szorgalmazták. Hosszas tárgyalások után a kormány elképzelése valósult meg, az épületekben pedig a harmadik világ egyes országaiból menekült embereket helyeztek el. Az intézményt végül 1995-ben bezárták.[29]

Később a hasznosítható területet két egységre osztották: a fogda épületét (amely ma egészségházként üzemel) és a VI. ezred–víztorony–I. ezred épületegyüttest 1998-ban, a többi férfi ezred épületeit 2011. március 16-án kapta meg Kistarcsa Város Önkormányzata a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől azzal a kikötéssel, hogy három éven belül egy rendőrőrsöt kell ott kialakítani.[30] 2015. december 1-jén adták át a Kistarcsai Rendőrőrs új épületét. Az objektum mintegy 170,5 millió forintból épült meg, melyet nagyrészt a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság biztosított.[31]

Az I. és II. ezred épületét, valamint a közbeékelt víztornyot 2011-ben lebontották, helyén ma állatgyógyászati termékeket gyártó cég működik.[32]

Emlékezet[szerkesztés]

A tábor épen maradt sarokfala ma emlékhelyként szolgál, rajra egy emléktáblával, melyet Kerepestarcsa lakói állítottak 1991-ben az áldozatok emlékének. Mellette található a Kistarcsai Kulturális Egyesület 2014. március 2-án felavatott, boldog Meszlényi Zoltánt ábrázoló domborműve.[33] A harmadik emléktáblát a Kistarcsai Katolikus Egyházközösség Képviselőtestülete állította 1993-ban. A fallal szemben kopjafa (mely Nagy Sándor faragómester alkotása) őrzi az '56-os forradalom hőseinek emlékét. A tér neve: Október 23. tér.[34]

Megjelenése irodalmi művekben[szerkesztés]

Faludy György költő 1949-től 1953-ig raboskodott részben Kistarcsán, részben Recsken. Ebben az időben született a Börtönversek 1949–1953 című verseskötete, amely 1983-ban jelent meg Münchenben.[35] Ebben található A vadkacsa című vers, melyet 1950-ben írt, kistarcsai raboskodása idején. Az ebből vett idézet olvasható a tábor emlékfalán 1991. október 23-án felavatott emléktáblán:

"kit bűzhödt két kezével
nem piszkolt be a hatalom,
s ki tudtad, hogy az erényért nem
jár dicséret, se jutalom:
mit mondhatok, mit kérhetek
mást tőled e hitvány táborban,
mint vigaszul egy csipetet
etikádból, hadd adagoljam
nap mint nap másnak és magamnak.
És hogyha itt éhenhalatnak
vagy mindjárt agyonvernek is:
még az utolsó percben is
elégedetten ízlelem
a becsület
mézét kiszáradt ínyemen.”

Ismertebb egykori rabok[szerkesztés]

A Kistarcsai Egyházközösség felhívása az emléktábla állítására 1993-ban

Több egyházi személy is raboskodott a tábor falain belül, neveik a Kistarcsai Katolikus Egyházközösség Képviselőtestülete által 1993. szeptember 24-én felavatott emléktáblán olvashatóak az alábbi rendben:

  • Angyal Géza
  • Balyi János
  • Borbély Károly
  • Bencsik István
  • Beresztóczy Miklós
  • Bíró Bertalan
  • Bodolay Gyula
  • Bóna László
  • Botz József
  • Brusznyai József
  • Buzás József
  • Décsei Géza
  • Endrédi Zoltán
  • Erdőssy Béla
  • Erőss István
  • Fábián János
  • Fricsy Ádám
  • Gigler Károly
  • Gyulai Mihály
  • Hahát Ferenc
  • Hídvégi Ervin
  • Holzer Gyula
  • Horváth István
  • Horváth Lajos
  • Horváth Mihály
  • Hölyényi Olaf
  • Jankovits József
  • Jakab Benjámin
  • Justh István
  • Kabar Sándor
  • Ketterer Péter
  • Kormos Ottó
  • Kovács I. József
  • Kovács II. József
  • Kovács Péter
  • Kozma Győző
  • Lantos Kiss Antal
  • Lenner József
  • Makk Béla
  • Maryez Győző
  • Márk Lajos
  • Mester Imre
  • Meszlényi Zoltán
  • Mócsy Imre
  • Móricz Győző
  • Nagy Sándor
  • Nagy Tibor
  • Násfay László
  • Németh Alajos
  • Oetter György
  • Pálvölgyi József
  • Perényi József
  • Pozsgai János
  • Radnai Anasztáz
  • Regőczi István
  • Rudolf József
  • Sághy Elek
  • Singer Ferenc
  • Somogyvári Hetény
  • Süle Ferenc
  • Szabó György
  • Szendy László
  • Széll Kálmán
  • Szittyai Dénes
  • Szölgyéni József
  • Tamás János
  • Tasi István
  • Tornyos József
  • Turdrányi Albert
  • Tüll Alajos
  • Vári Ferenc
  • Vida István
  • Winkler József
  • Rák István
  • Túri Sándor

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b (2017) „Helytörténeti percek”. „Kistarcsai Kalendárium 2017”, Kiadó: Kistarcsai Kulturális Egyesület.  
  2. A HOLOKAUSZT MAGYARORSZÁGON. www.holokausztmagyarorszagon.hu. (Hozzáférés: 2017. február 15.)
  3. Müller, Rolf (2013). „A Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályának szervezettörténete (1946. október – 1948. szeptember)”. Betekintő 2013 (3), Kiadó: ÁBTL. (Hozzáférés ideje: 2017. február 16.)  
  4. ^ a b c d Bank, Barbara: Buda-déltől Recskig – Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon (1945–1953) (PDF). Rubicon.hu, 2015. 10. (Hozzáférés: 2017. február 16.)
  5. ^ a b c Gödöllő, 1956 - A forradalom és szabadságharc krónikája (Gödöllői Városi Múzeum, 1999) | Könyvtár | Hungaricana (magyar nyelven). library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2017. február 15.)
  6. ^ a b c d Kenedli, Tamás (2008). „A BUDAPESTI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS A RENDŐR TISZTHELYETTES-KÉPZÉS TÖRTÉNETE (I. RÉSZ)” (PDF). Hadtudományi Szemle 1 (3), 60-72. o, Kiadó: NKE HHK. (Hozzáférés ideje: 2017. február 16.)  
  7. Kistarcsai Internáltak Emlékére Alapítvány (PHP). www.kistarcsaiemlekmuzeum.hu. (Hozzáférés: 2017. február 15.)
  8. Beépítik a kistarcsai internálótábort - Hírek - Múlt-kor történelmi magazin. (Hozzáférés: 2017. február 16.)
  9. Kistarcsa és környéke. terebess.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  10. A m. kir. belügyminiszter 1939. évi 760. számú rendelete, a kitiltásra, valamint a rendőrhatósági felügyeletre és az őrizet alá helyezésre vonatkozó részletes szabályok megállapításáról.. library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  11. archivnet.hu (magyar nyelven). www.archivnet.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  12. A Rajk-ügy története. tortenelemcikkek.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  13. User, Super: Kistarcsa. pest.zsidomult.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  14. A HOLOKAUSZT MAGYARORSZÁGON. www.holokausztmagyarorszagon.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  15. Administrator: Filep Tamás Gusztáv: „...szabályosan »kiloptak« bennünket Magyarországról” (magyar nyelven). www.irodalmiszemle.bici.sk. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  16. Vasdényei István | Élet Menete Alapítvány (magyar nyelven). embermentok.eletmenete.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  17. MaNDA: Filmhíradók Online / Rajk Lászlóról kapta nevét a kistarcsai rendőriskola (en nyelven). filmhiradokonline.hu. (Hozzáférés: 2017. július 13.)
  18. Internálótábor, Kistarcsa (1949-1953) | Munkatáborok (magyar nyelven). www.munkataborok.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  19. ^ a b c d Ilkei, Csaba. Internálótáborok – Kistarcsától Recskig 
  20. Az Államvédelmi Hatóság szervezeti változásai (1950–1953) | BETEKINTŐ (magyar nyelven). www.betekinto.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  21. Administrator: Péter Gábor (magyar nyelven). www.tortenelmitar.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  22. Magyarország története - Időrendi áttekintés: a kezdetektől 2012-ig - Pintér Éva - Google Könyvek. (Hozzáférés: 2017. február 16.)
  23. 1953 - Sztálin halála és a Rákosi-rendszer megingásának éve | Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár (magyar nyelven). archivum.asztrik.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  24. 1956 Pest megyében I. - Pest Megye Múltjából 10. (Budapest, 2006) | Könyvtár | Hungaricana (magyar nyelven). library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  25. A HELYŐRSÉG LÉTREJÖTTE ES KEZDETI TEVÉKENYSÉGE. www.sulinet.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  26. 1956. évi 31. törvényerejű rendelet (magyar nyelven). www.jogiportal.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  27. 13-28-79_1975.pdf (PDF). (Hozzáférés: 2016. február 16.)
  28. 04.jpg (800×449) (JPG). (Hozzáférés: 2017. február 16.)
  29. Kistarcsai Internáltak Emlékére Alapítvány. www.kistarcsaiemlekmuzeum.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  30. A volt internáló tábor hasznosítási irányai Solymosi Sándor Kistarcsa Város polgármestere május ppt letölteni. slideplayer.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  31. Új épületbe költöztek a kistarcsai rendőrök | A Magyar Rendőrség hivatalos honlapja. www.police.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  32. ACME: kistarcsa.hu. kistarcsa.nagycsaba.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  33. Meszlényi-domborművet avattak Kistarcsán (magyar nyelven). www.magyarkurir.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  34. GCHABA. www.geocaching.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  35. Gyurka bácsi 100 éves lenne - Civishír.hu. (Hozzáférés: 2017. február 16.)

Források[szerkesztés]