Álposzméhek

Álposzméh – Áldongó
	Kövi álposzméh (Bombus rupestris)
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Ízeltlábúak (Arthropoda);
Altörzs:	Hatlábúak (Hexapoda);
Osztály:	Rovarok (Insecta);
Alosztály:	Szárnyas rovarok (Pterygota);
Alosztályág:	Újszárnyúak (Neoptera);
Öregrend:	Endopterygota;
Rend:	Hártyásszárnyúak (Hymenoptera);
Alrend:	Fullánkosdarázs-alkatúak ; (Apocrita);
Öregcsalád:	Méhek (Apoinae);
Család:	Méhfélék (Apidae);
Alcsalád:	Mézelőméhek (Apinae);
Nemzetség:	Poszméhek (Bombini);
Nem:	Poszméh (Bombus);
Alnem:	Álposzméhek (Psithyrus);
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Álposzméh – Áldongó témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Álposzméh – Áldongó témájú kategóriát.

Az álposzméhek (Psithyrus), a rovarok (Insecta) osztályának, a hártyásszárnyúak (Hymenoptera) rendjébe, ezen belül a fullánkosdarázs-alkatúak (Apocrita) alrendjébe, a méhfélék (Apidae) családjának, Bombus nemébe tartozó alnem.

Korábban külön genuszba (Psithyrus) sorolták, mára azonban már tudjuk, hogy ezek a szociálparazita (kolóniaélősködő) fajok nem önálló leszármazási csoportot képviselnek, hanem közelebbi rokonai a gazdafajnak, mint egymásnak.^[1]

Egyéb elnevezései: kakukkposzméh, áldongó.^[2]

Megjelenése[szerkesztés]

A legnagyobb termetű méhek közé tartoznak. Testüket színes sávokkal díszített, vastag, tömör szőrbunda fedi. Megjelenésük, színezetük gyakran erősen hasonló gazdafajukhoz, a poszméhekéhez.

Már hűvösebb időben is aktívak tudnak lenni, mert a repülőizmok összehúzásával, akár 30 °C-ra is képesek a toruk hőmérsékletét megemelni. Vészhelyzet esetén erős, méregmirigyhez kapcsolt fullánkjukkal védekeznek. A fullánk, sérülés vagy kiszakadás nélkül visszahúzható az emlősök bőréből, de nyugodt, béketűrő rovarok, a darazsakhoz, méhekhez képest nagyon ritkán szúrnak.

A gazdafaj poszméhekéhez képest fejük rövidebb, fullánkjuk erősebb, kültakarójuk keményebb, két pár szárnyuk pedig nem áttetsző, hanem füstös árnyalatú.^[3]

Bokáikon nem viselnek gajmót, nincsen kosaruk sem, a nőstények lábszára is ugyanolyan, mint a hímeké. A hímek főleg párosodó szerveik hártyás alkatában különböznek a Bombus-hímektől, amelyeken ezek a szervek mindig erősen kitinesek.^[4]

Életmódja[szerkesztés]

Hegyi réteken, erdő széleken, gyepen^[5] lévő virágok nektárját fogyasztják, de virágport nem gyűjtenek, nem is képesek rá, mert nincs erre kialakult szervük. Euszociális^[6] (valódi társas) életmódot nem élnek, tehát dolgozó családot sem nevelnek.

Pollinációs jelentősége[szerkesztés]

A megporzásban (pollináció), világszerte a legnagyobb jelentősége a rovaroknak, ezen belül is a méhféléknek van. A poszméhek, beporzásban betöltött fontos szerepe sokáig nem volt közismert, pedig vitathatatlan fontos gazdasági értéke, hatékonysága, ami sok esetben felülmúlja a többi rovarét, köztük a méhekét is. A háziméh aktivitása erősen függ az időjárástól. A poszméhek még fagypont körül, szemerkélő esőben is aktívak, korábban kezdik a virágok látogatását, és az adott idő alatt meglátogatott virágok számát tekintve gyorsabbak is. Nyelvük hosszabb, ezért a csöves és tölcséres virágokat is be tudják porozni. Nagyobb testméreteiknek köszönhetően, sokkal nagyobb részük érintkezik a virágok szaporítószerveivel, ami például az almafa virágpor szállításában, beporzásában kiemelt jelentőségű. A burgonya és paradicsom esetében a szárnymozgató izmok 400 Hz frekvenciájú rezgése segíti a pollentokokból a virágpor kihullását. A kultúrnövények beporzása mellett, mivel a poszméhek nagy területeken keresnek virágport, kiemelt jelentőségük van az egymástól távol lévő növények keresztbeporzásában is.^[3]

Károkozása[szerkesztés]

A poszméhcsaládok legveszedelmesebb betolakodói. Gazdaspecifikusak, azaz egy adott álposzméhfaj egy (esetleg néhány) adott poszméhfajhoz kötődik (pl. a földi álposzméh (Bombus vestalis) a földi poszméh ((Bombus terrestris)) kolóniaélősködője).^[1]

Szaporodása[szerkesztés]

Az áttelelt, fiatal álposzméh nőstények tavasszal virágokon táplálkoznak, majd megerősödve, nyár elején keresnek egy poszméh fészket. A fészek bejáratát védő agresszív katonákat még a más fészekbe tartozó poszméheknek is tanácsos elkerülni, mert a fészekazonosító illatanyag nélkül könnyen végzetessé válhat a velük való találkozás. De az álposzméhet a kibocsátott feromonoknak (viselkedés módosító kémiai anyag) köszönhetően beengedik a fészekbe. Az illatanyag a dolgozókat is megzavarja, akik nem tudják, hogy ki az igazi királynőjük. Általában nem igazán ütközik ellenállásba, de az esetlegesen mégis ellene fordulókat, erősebb fullánkjával megöli, őt pedig hatékonyan védi a vastagabb kitinpáncélja. A poszméhkirálynőt is megbénítja, vagy megöli és átveszi a hatalmat a fészekben. Ezután a fészek lakói az álposzméhkirálynőt etetik, védelmezik, annak petéit, lárváit gondozzák. Az új királynő nem nevel dolgozókat, utódai ivaros egyedek lesznek. Mire – utánpótlás híján – a hideg beálltával az utolsó dolgozók is elpusztulnak, az utódok kifejlődtek, kirepülés után párosodtak, majd a fiatal, megtermékenyített nőstények telelőhelyet keresnek és kora nyáron újabb poszméh családot keresnek fel a továbbszaporodásra.^[1]