Náray-Szabó István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Náray-Szabó István
Született 1899. július 20.
Szombathely
Elhunyt 1972. szeptember 16. (73 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása vegyész,
egyetemi tanár,
akadémikus

Náray-Szabó István (Szombathely, 1899. július 20.Budapest, 1972. szeptember 16.) vegyész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Életpályája[szerkesztés]

1922-ben végzett okleveles vegyészként a budapesti József Nádor Műegyetemen. 1923-tól az elektrokémia tanszékén tanársegédként dolgozott, majd 1926-ban műszaki doktorátust szerzett. Ezután ösztöndíjjal előbb a Berlini Collegium Hungaricumba került és a Kaiser Wilhelm Institut für Faserstoffchemie-ben dolgozott (19261928 között), majd a manchesteri Victoria University fizikai intézetében részt vett a Nobel-díjas W. L. Bragg szilikátszerkezeti kutatásaiban (1928 és 1930 között).

Miután hazatért, 1930-tól a szegedi tudományegyetem Általános és Szervetlen Vegytan Tanszékén adjunktus lett és anyagszerkezetből magántanári képesítést szerzett. 1931-ben kinevezték a szegedi Eötvös Kollégium igazgatójának. Emellett 1933-tól 1938-ig Bay Zoltánnal is dolgozott. 1938-tól a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kémiai-fizikai tanszékének vezetőjeként nyilvános rendkívüli tanárként, majd 1939-től nyilvános rendes tanárként tanított.

1947-ben mint a Magyar Közösség tagját a köztársaság elleni összeesküvés hamis vádjával letartóztatták, a koncepciós perben 4 évre elítélték, és két évre internálták. A Magyar Tudományos Akadémia 1945-ben levelező tagjává választotta, azonban tagságát 1949. november 16-án tanácskozótaggá minősítették vissza, ami egyet jelentett akadémiai tagságának felfüggesztésével. A kizárást az MTA 1989-ben hatálytalanította. 1956. november 3-án tudóstársaival együtt részt vett az MTA Forradalmi Bizottsága által az Akadémia dísztermébe összehívott ülésen, ahol az Akadémia és a Forradalom ügyének továbbvitele felől tanácskoztak.

1953-tól az Építéstudományi Intézet épületfizikai osztályát vezette. 1956-tól az MTA Központi Kémiai Kutató Intézet tudományos tanácsadója volt. 1970-ben vonult nyugdíjba. Ő honosította meg a kristálykémiai kutatásokat hazánkban. Tanítványai közé tartozott - többek között – Kálmán Alajos akadémikus. 1972-ben Budapesten hunyt el. A nárai családi mauzóleumben nyugszik, sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.[1] Fia, Náray-Szabó Gábor vegyész, az ELTE egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának főigazgatója.

1990-ben posztumusz Széchenyi-díjjal ismerték el kiemelkedő tudományos eredményeit.

Munkái[szerkesztés]

  • Fizikai kémia (Erdey-Grúz Tiborral és Schay Gézával) (Budapest, 1940.)
  • Atomok, molekulák, kristályok. (Budapest, 1942.)
  • Kristálykémia (Budapest, 1944.)
  • Szervetlen kémia. 1. kötet, Bp. 1947., 2. kötet, Bp. 1957., 3. kötet, Bp. 1958.
  • Rövid szervetlen kémia. (Bp. 1960.)
  • A szilikátüvegek tulajdonságai. (Bp. 1963.)
  • Kémia. Bp. 1967. (2. átdolgozott kiad. Bp. 1973.)
  • Inorganic Crystal Chemistry. (Bp. 1969.)
  • Inorganicseszkaja krisztallhimija. (Bp. 1969.)

Több mint 80 közleménye jelent meg hazai és külföldi szakfolyóiratokban.

Forrás[szerkesztés]

  • Magyar életrajzi lexikon
  • Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 595–596. o. ISBN 963-85433-5-3
  1. Magyar Közlöny 2007/173. szám 13043. o., a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 26/2007. számú határozata, 2007. december 12.

Lásd még[szerkesztés]