Schay Géza

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Schay Géza
SchayGezaFotoThalerTamas.jpg
Életrajzi adatok
Született1900. május 26.
Bécs
Elhunyt1991. május 24. (90 évesen)
Budapest
Sírhely Farkasréti temető
Ismeretes mint
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Pázmány Péter Tudományegyetem, Budapest (1922)
Pályafutása
Szakterület kémia
Kutatási terület fizikai kémia
Tudományos fokozat bölcsészdoktor (1922)
Munkahelyek
Pázmány Péter Tudományegyetem, Budapest magántanár (1929–39)
ny. rk. egyetemi tanár (1939–49)
Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanár (1949–65)
MTA Központi Kémiai Kutatóintézet, Budapest igazgató (1954–69)
Szakmai kitüntetések
Kossuth-díj (1952, 1956)
Akadémiai tagság levelező tag (1946),
rendes tag (1954)

Schay Géza (Bécs, 1900. május 26.Budapest, 1991. május 24.) kétszeres Kossuth-díjas magyar kémikus, fizikokémikus, vegyészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Legjelentősebb tudományos eredményeit a termodinamikai szemlélet kémiai alkalmazásával, a folyadék- és gázadszorpcióval kapcsolatos reakciókinetikai, kromatográfiai vizsgálatai során érte el. Több évtizeden keresztül volt a magyarországi fizikokémia kutatási hálózatának és oktatásának szervezőegyénisége.

Schay Gusztáv (1862–1939) katonatiszt fia, Schay Zoltán (1942) kémikus apja.

Életútja[szerkesztés]

Felsőfokú tanulmányait a budapesti tudományegyetemen fejezte be kémia–fizika szakos tanári képesítéssel, bölcsészdoktori oklevelét 1922-ben szerezte meg. Már 1922-től az Országos Magyar Királyi Kémiai Intézet és Központi Vegykísérleti Állomás alkalmazásában állt mint szaknapidíjas. 1926-ban segédvegyésszé, 1928-ban vegyésszé lépett elő, majd 1943-ban saját kérésére fővegyészként nyugdíjazták az intézettől. Ezzel párhuzamosan segítette a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, ’Sigmond Elek mezőgazdasági kémiai technológiai tanszékén folyó kutatásokat. 1926–1928-ban és 1930-ban ösztöndíjasként a berlin-dahlemi Vilmos Császár Fizikai Kémiai és Elektrokémiai Intézetben az ott dolgozó Polányi Mihály mellett végzett kutatásokat. 1929-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen a fizikai kémia magántanára lett, mely tárgykörnek 1939-től 1949-ig címzetes nyilvános rendkívüli tanári címmel volt előadója.

1943-tól 1949-ig a Magyar Ruggyantaárugyár Rt. kutató-, ellenőrző és textillaboratóriumát vezette. 1949-ben a Budapesti Műszaki Egyetemre nevezték ki az ipari elméleti kémiai tanszék tanszékvezető egyetemi tanárává, később 1965-ig a fizikai kémiai tanszéket vezette. Ezzel párhuzamosan 1949-től az egyetemen működő gumiipari kutatólaboratórium igazgatói feladatait is ellátta 1955-ig. 1954-től 1969-ig a közreműködésével alapított MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének első igazgatója, 1970-es nyugdíjazása után pedig tudományos tanácsadója volt.

Munkássága[szerkesztés]

Schay Géza-emléktábla Budán, az MTA TTK épületében

Pályája első évtizedeit vegyészmérnöki, mezőgazdasági kísérletügyi munkássága határozta meg, s egyebek mellett behatóan foglalkozott a gumi, a kaucsuk és a gumiszerű polimerek viszkoelasztikus tulajdonságaival. Kísérletes eredményeivel bővítette a gumi rugalmas és képlékeny alakítására vonatkozó vegyészmérnöki ismereteket, egyebek mellett új gumiimpregnálási eljárások kidolgozásával.

Életműve a későbbiekben teljesedett ki az elméleti kémia területén. Fő kutatási területe a fizikai kémia volt, azon belül reakciókinetikai és kémiai termodinamikai kutatásaival érte el a legjelentősebb tudományos eredményeket. Már az 1920-as években Polányi Mihállyal közösen tanulmányozták a gázelegylángok reakciókinetikáját. Behatóan foglalkozott a heterogén katalízis vonatkozásaival, többek között tanulmányozta az ammónia bomlásának reakciókinetikáját fémfelületen. Ez irányú felületanalitikai kutatásai vezettek át az adszorpció kérdésköréhez. Magyarországon elsőként alkalmazta a nem egyensúlyi termodinamikai állapotváltozások elméletét fizikokémiai vizsgálatai során. Főként a folyadékelegyek szilárd felületen történő megkötődésének folyamatát tanulmányozta, s kidolgozta az adszorpciós típusok egységes termodinamikai tárgyalását, rendszerezte az elegyadszorpciós izotermákat, és összefoglalta az ozmózisnyomás ma is érvényes definícióját. Gázadszorpciós kísérletei eredményeként kidolgozta a korszerű gázkromatográfia elméleti alapjait.

Kutatóintézeti igazgatóként, illetve tanszékvezetőként kimagasló érdemeket szerzett a modern szemléletű fizikokémiai kutatás és oktatás megteremtésében. Iskolateremtő tudományos kutatásaiban munkatársai, tanítványai és követői közül kiemelendő Nagy Lajos György, Oláh Károly és Fejes Pál neve. Jelentős Erdey-Grúz Tiborral társszerzőségben megírt általános fizikokémiai tankönyve (1952–1954).

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1954-ben rendes tagjává választották. Az akadémiai testületben több éven át elnökölte a fizikai kémiai főbizottság, illetve a radiokémiai bizottság munkáját. 1957-től 1972-ig elnöke, azt követően tiszteletbeli elnöke volt a Magyar Kémikusok Egyesületének. 1962-ben külső tagjává választotta a keletnémet Berlini Tudományos Akadémia, 1965-ben pedig a Franciaországi Kémiai Társaság (SCF) és az Osztrák Kémikusok Egyesülete (GÖCH) tiszteleti tagjainak sorába lépett. Negyedszázadon át volt elnöke a Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Kémiai Szövetség (IUPAC) magyar bizottságának.

Első ízben 1952-ben kapta meg a Kossuth-díj ezüst fokozatát a gumi és műgumi fizikokémiai tulajdonságaira vonatkozó vizsgálatáért, majd 1956-ban Erdey-Grúz Tiborral megosztva részesült a Kossuth-díj második fokozatában közösen írt fizikokémiai tankönyvük elismeréseként. A Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktora volt. Emellett díjazottja volt a Magyar Népköztársasági Érdemrend ötödik fokozatának (1951), a Munka Érdemrendnek (1955), a Munka Érdemrend arany fokozatának (1970), a Szocialista Magyarországért Érdemrendnek (1980) és a Magyar Köztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendjének (1990) is.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Fizikai kémia I–IV. Budapest: Jegyzetsokszorosító Iroda. 1950.  
  • Elméleti fizikai kémia I–II: Egyetemi tankönyv. Budapest: Tankönyvkiadó. 1952–1954.   (Erdey-Grúz Tiborral)
  • Theoretische Grundlagen des Gaschromatographie. Berlin: Deutscher Verlag des Wissenschaften. 1960.  
    • Magyarul: A gázkromatográfia alapjai. Budapest: Akadémiai. 1961.  
  • Elegyadszorpció folyadék (szilárd és folyadék) gőz határfelületen. Budapest: Akadémiai. 1974.   (Nagy Lajos Györggyel)

Források[szerkesztés]

  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 160., 266. o. ISBN 963-05-4420-2  
  • Márta Ferenc: Schay Géza. Magyar Tudomány, XCVIII. évf. 12. sz. (1991) 1523–1524. o.
  • Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 118–119., 133., 136–137., 582. o.
  • Magyar nagylexikon XV. (Pon–Sek). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 855. o. ISBN 963-9257-14-1  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 III. (R–ZS). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 1108–1109. o.
  • Új magyar életrajzi lexikon V. (P–S). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2004. 990. o. ISBN 963-547-414-8  

További információk[szerkesztés]

  • Varsányi György: Schay Géza és a BME Fizikai Kémiai Tanszéke. Kémiai Közlemények, (1981)