Mosonyi Emil

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mosonyi Emil
Született 1910. november 10.
Budapest,
Osztrák–Magyar Monarchia
Elhunyt 2009. április 24. (98 évesen)
Karlsruhe, Németország
Állampolgársága német
Nemzetisége magyar
Foglalkozása vízépítő mérnök, egyetemi tanár
Iskolái József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Magyaróvári Királyi Gazdasági Akadémia
Díjak Kossuth-díj, Széchenyi-díj

Mosonyi Emil (Budapest, 1910. november 10.Karlsruhe, Németország, 2009. április 24.) Kossuth- és Széchenyi-díjas magyar vízépítő mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Életrajz[szerkesztés]

Neve a forradalmi bizottság tagjainak emléktábláján, a Műegyetemen

Tanulmányait a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen és a Magyaróvári Királyi Gazdasági Akadémián folytatta. 1934-1936 között a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanársegédként kezdte, további pályáját 1942-1948 között az Öntözésügyi Hivatalban, majd Vízerőügyi Hivatalban folytatta.

1948-tól egyetemi előadó és 1953-57 között tanszékvezető egyetemi tanár a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Az 1950-es évektől a dunai vízlépcsőrendszer tervezésének vezetője; a magyar-csehszlovák vízlépcsőrendszer tárgyalások műszaki irányítója volt. A békésszentandrási duzzasztómű építésének fő szakértője, a tiszalöki vízlépcső felelős fő tervezője, majd az építés létesítményi főmérnöke volt. Kezdeményezésére és irányításával dolgozták ki Magyarország első nagytávlatú Vízgazdálkodási Kerettervét, amely nemzetközileg is úttörő munkának számított.

Az 1956-os forradalom idején tagságot vállalt a Budapesti Műszaki Egyetem Oktatóinak Ideiglenes Forradalmi Bizottságában.[1] Emiatt 1957-ben felfüggesztették állásából, de szakértelmét nem nélkülözhették. 1964-ben a Baden-Württembergi kultuszminiszter tanszékvezetőnek hívta meg Karlsruhéba. 1965-ben távollétében elítélték és csak 1990-ben térhetett haza, amikor itthon is számos kitüntetésben részesült.

1964-ben a FAO (Food and Agricultural Organisation), az ENSZ egyik szervezete) kérte fel szakértőnek, Afrikába.

1965-től haláláig a Karlsruhei Műszaki Egyetem[2] egyetemi tanár, a Theodor Rehbock Laboratórium igazgatója, 1984-től professzor emeritus.

A világ minden részében végzett szakértői munkát, elsősorban a vízerőhasznosítás területén és a világ 52 városában tartott előadásokat főként a vízi létesítmények tervezése és építése, illetve üzeme tárgykörében. Kutatásai tették lehetővé a 20. század egyik legnagyobb vízügyi alkotásának, a Rajna–Majna–Duna-csatorna különleges hajózsilipjeinek korszerű és gazdaságos kialakítását.

Számos egyetemen, tanfolyamon tartott előadásokat, 4 külföldi egyetem és a BME tiszteletbeli, illetve díszdoktora. Az Argentin Tudományos Társaság 1963-ban, a Toulous-i Tudományos és Szépirodalmi Akadémia 1969-ben levelező tagjává választotta. Az új-zélandi Aucklandi Egyetem[3] 1993-ban Mosonyi-díjat alapított a „fenntartható vízerő” témában.

Életének fő műve a háromkötetes vízerő-hasznosítási szakkönyve, a Water Power Development, amely az angol mellett magyar és német nyelven is megjelent. Kiemelkedő a mintegy 200 műből álló szakirodalmi tevékenysége.

A Magyar Hidrológiai Társaságnak 1950-54 között elnöke volt, 1990-től a Társaság tiszteletbeli tagja. Az 1950-es években elnöke volt a Balatoni Intéző Bizottságnak, a Nemzetközi Öntözési és Vízrendezési Szövetség (ICID) Magyar Nemzeti Bizottságának, alelnöke az ICID-nek. Ő és professzor társai 1967-ben megalapították az International Water Resources Association-t (Nemzetközi Vízgazdálkodási Szövetség). 1995-ben alapítója és első elnöke volt az International Hydropower Association-nak (Nemzetközi Vízerőhasznosítási Szövetség).

2009-ben, életének 99. évében hunyt el Németországban.

Megjelent munkái[szerkesztés]

  • Kisesésű vízierőművek, 1949.
  • Vízerőhasznosítás I-II., 1952-53
  • A tározás hirdológiája és a természetes tározódás jellemzése, 1953.
  • Korszerű folyami vízierőművek, 1954.
  • Az országos vízgazdálkodás fejlesztésének lehetőségei, 1955.
  • Hidraulika, 1955.
  • Hidraulika és műszaki hidrológia, 1959, 156.p.
  • Műszaki földtan: Mérnökgeológia, 1959.
  • Vízerőművek és víziutak, 1960, 204.p.

Idegennyelven megjelent munkái[szerkesztés]

  • Wasserkraftwerke I. Niederdruckanlagen, 1956., 872.p., később átdolgozva: 1966., 1148.p.
  • Wasserkraftwerke II. Hochdruckanlagen, Kleinstkraftwerke und Pumpspeicheranlagen, 1959., 1142.p. később átdolgozva 1966., 1148.p.
  • Water power development: High-head power plants, midget stations and pumped storage schemes, 1960. és 1987., 1139.p.
  • Water power development: Low-head power plants, 1963., 1987., 1061.p.
  • Giesecke-Mosonyi: Wasserkraftanlagen, 1997., 623.p.
  • Giesecke-Mosonyi: Wasserkraftanlagen, 1998., 730.p.
  • Giesecke-Mosonyi: Wasserkraftanlagen, 2003.
  • Di shui tou shui dian zhan (kínai, a cím magyarul: Kis esésű vízierőművek), 2003., 687.p.
  • Gao shui tou shui dian zhan (kínai, a cím magyarul: Nagy esésű vízierőművek) 2003., 679.p.
  • Giesecke-Mosonyi: Wasserkraftanlagen, 2005., 830.p.

Kitüntetései[szerkesztés]

Források és jegyzetek[szerkesztés]