Csonka Pál
| Csonka Pál | |
| Született | Csonka Pál 1896. július 8.[1] Budapest[2] |
| Elhunyt | 1987. november 26. (91 évesen)[1] Budapest[2] |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Házastársa | Warga Margit |
| Gyermekei | Csonka Pál, Csonka Margit, Csonka Lívia |
| Szülei | Csonka János, Winkler Johanna |
| Foglalkozása | építészmérnök, egyetemi tanár |
| Iskolái | Budapesti Lónyai utcai gimnázium József Nádor Műszaki Egyetem (1914-1920) |
| Kitüntetései | Horváth Ignác-pályadíj A műszaki tudomány doktora (1952) Kossuth-díj (1954) Állami Díj (1983) Czigler- és Honán-pályadíj |
| Sírhelye | Farkasréti temető (1-1-583/584)[3][4] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Csonka Pál témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
 | |
|---|---|
 | Nem található szabad kép.(?) |
 | Csonka Pál |
Csonka Pál (Budapest, 1896. július 8. – Budapest, 1987. november 26.) építészmérnök, egyetemi tanár, a műszaki tudomány doktora (1952), Kossuth-díjas (1954), állami díjas (1983). Édesapja, Csonka János a karburátor feltalálója volt.
Életpályája[szerkesztés]
A Budapesti Lónyai utcai gimnáziumban érettségizett, majd 1914-től – kétévi katonai szolgálattal megszakítva – 1920-ig a József Nádor Műszaki Egyetem építészeti karának volt hallgatója, itt szerezte meg 1920-ban építészmérnöki oklevelét. Másodéves hallgató korában elnyerte a Horváth Ignác-pályadíjat.
Kezdő mérnökként több városrendezési pályázaton részt vett: 1921-ben a Margit-sziget, 1922-ben Székesfehérvár, 1923-ban pedig a Szombathely rendezésére kiírt pályázaton nyert második díjat. Pályája kezdetén építésvezetőként dolgozott. 1927-től fizetés nélküli gyakornok a műegyetem alkalmazott szilárdságtani laboratóriumában. 1928-ban építőmesteri szakvizsgát is tett. 1928–1936 között az egyetem építészeti osztályán a matematika meghívott előadója. 1930–1936 között az alkalmazott szilárdságtani tanszék adjunktusaként tanított. 1931–1936 között helyettes tanárként vezette a tanszéket. 1933-ban magántanári képesítést nyert. 1936-ban a tanszék nyilvános rendkívüli tanárává, 1939-ben nyilvános rendes tanárává nevezték ki.
1945–1957 között tanszékvezető egyetemi tanár volt. 1957-ben a kommunista vezetés nyomására le kellett mondania egyetemi katedrájáról. 1957–1969 között nyugdíjba vonulásáig az MTA szilárdságtani kutatócsoportjának vezetője, 1969-től tudományos tanácsadója volt. Az Acta Technica és a Műszaki Tudomány-technika szerkesztője volt. 1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta, de ehhez a párt nem járult hozzá. A rendszerváltozás idején, halála után három évvel viszont – 1967-es hatállyal – elismerték akadémiai tagságát.
Munkássága[szerkesztés]
A műszaki mechanikai létesítmények elmélete és vizsgálata, a szilárdságtan és építésmechanika, a rugalmasság- és képlékenységtan terén elért eredményeiért a műszaki tudományok doktora címet kapta meg, a képlékeny kihajlásra és a rugalmas körhengerhéjra vonatkozó kimagasló eredményeiért Kossuth-díjjal, a műszaki mechanika, a szilárdságtan és az építéstechnika tudományterületén elért eredményeiért pedig Állami Díjjal tüntették ki. Héjszerkezetek című monográfiája (Budapest, 1981) a hazai tartószerkezeti szakirodalom kiemelkedő alkotása.
Tervei szerint épült a taksonyi templom ellipszis alakú héjszerkezettel készült kupolája. A Magyar Mérnök- és Építészegylet a Czigler- és Honán-pályadíjakkal tüntette ki. Számos hazai és külföldi tudós testületnek, így a Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Unió (IUTAM) Magyar Nemzeti Bizottságának, a Nemzetközi Héjszerkezeti Egyesületnek (IASS) tagja volt, a Lengyel Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Társaságnak pedig külső tagja volt.
Díjai, elismerései[szerkesztés]
- Horváth Ignác-pályadíj
- A műszaki tudomány doktora (1952)
- Kossuth-díj (1954)
- Állami Díj (1983) – A műszaki technika, a szilárdságtan és építésmechanika tudományterületén elért kimagasló eredményeiért.
- Czigler- és Honán-pályadíj
Művei[szerkesztés]
- Rugalmasságtan (Budapest, 1930)
- Bevezetés a héjboltozatok elméletébe (Budapest, 1931)
- Statika (1-2. Budapest, 1951-1952)
- Statikai példatár (1-2. Budapest, 1951-1954)
- Membránhéjak (Budapest, 1965; Berlin, 1966; Varsó, 1969)
- Héjszerkezetek (Budapest, 1981)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC02469/02860.htm, Csonka Pál, 2017. október 9.
- ↑ a b PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
Források[szerkesztés]
- Csonka Pál a Névpont.hu-n
- Horváth Zsolt: Az 1956-os forradalom és a restauráció a Műegyetemen (2014)
- Kubinszky M. (Szerk). Modern építészeti lexikon (62. old.) – Bp. 1978. Műszaki Kiadó – ISBN 963 10 1780 X.
- Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967–1994.Online elérés:[1]
- Magyar tudós-mérnök életrajzi lexikon. (Nagy F. főszerk, Bérczi Sz. és Mtrsai, szerk.) (1986): Magyarok a Természettudomány és technika történetében. Országos Műszaki Könyvtár. Magyar tudós és mérnök életrajzi lexikon. (ISBN 963-592-547-6), újabb kiadása 1997-ben ISBN 963-85433-5-3)
További információk[szerkesztés]
- Osskó Judit: Unokáink is látni fogják. Tíz építészportré, 1977–1995. Szendrői Jenő, Vargha László, Dercsényi Dezső, Pierre Vago, Farkasdy Zoltán, Goldfinger Ernő, Csonka Pál, Rados Jenő, Gerő László, Jánossy György; jegyz., életrajzok Vukov Konstantin, interjúbev. Borvendég Béla et al.; Terc, Bp., 2007 + DVD
A Budapesti Műszaki Egyetem 1956-os forradalmi bizottságának tagjai | ||
|---|---|---|
Bálintffy József · Csonka Pál · Déry Márta · Fecskés Tibor · Fekete Tamás · Görög Jenő · Heller László · Kádas Kálmán · Kerkápoly Endre · Kollár Lajos · Korányi Imre · Lányi Béla · Mester László · Mosonyi Emil · Rados Jenő · Retter Gyula · Sinay Gábor · Simonyi Károly · Somogyi László · Sváb János · Taky Ferenc · Török Béla · | .svg) | |