Montmartre-i siklóvasút
| Montmartre-i siklóvasút | |
 | |
| Adatok | |
| Ország |  Franciaország |
| Helyszín | Párizs 18. kerülete |
| Típus |
|
| Átadás | 1900. július 13. |
| Hálózat hossza | 0,108 km |
| Nyomtávolság | 1435 mm |
| Üzemeltető | |
| Üzemeltető | RATP |
| Elhelyezkedése | |
 Montmartre-i siklóvasút
Pozíció Párizs térképén
| |
| é. sz. 48° 53′ 07″, k. h. 2° 20′ 33″Koordináták: é. sz. 48° 53′ 07″, k. h. 2° 20′ 33″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Montmartre-i siklóvasút témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Montmartre-i siklóvasút (franciául: Funiculaire de Montmartre) egy siklóvasút Franciaország fővárosában, Párizs 18. kerületében, a Montmartre negyedben található. A párizsi közlekedési hatóság, a RATP által üzemeltetett rendszert 1900-ban nyitották meg. 1935-ben és 1991-ben teljesen átépítették.
A rendszer csak nevében siklóvasút. Hivatalos elnevezése, a Montmartre-i siklóvasút, a korábbi kialakításának maradványa, ahol a kocsik ellensúlyozott, összekapcsolt párban közlekedtek, mindig ellentétes irányban, összehangoltan, így megfelelve a siklóvasút definíciójának. A rendszer most két egymástól függetlenül működő kocsit használ, amelyek igény szerint felfelé vagy lefelé is tudnak haladni, és így kettős ferde felvonónak minősülnek,[1][2][3] a siklóvasút kifejezést történelmi utalásként megtartva a címében.
A rendszer a Montmartre alja és csúcsa között szállítja az utasokat, a közeli Sacré-Cœur bazilikához és a Rue Foyatier szomszédos lépcsőivel párhuzamosan. A 108 méteres távolságot és a 36 méteres szintkülönbséget a kocsik másfél perc alatt teszik meg, és évente kétmillió utast szállítanak.
Jelenlegi kialakítás[szerkesztés]
A Schindler csoport által gyártott, elektromos vontatású rendszer 1991. június 1-jén állt forgalomba. Két, egyenként hatvan férőhelyes fülkével rendelkezik, amelyek két különálló, párhuzamos vágányon közlekednek az 1435 mm-es nemzetközi normál nyomtávolságot használva. Óránként 2000 utas szállítására alkalmas mindkét irányban. Egy utazás mindkét irányban, amely 36 m függőleges távolságot tesz meg 108 m vágánytávolságon, kevesebb mint 90 másodpercig tart, és 35,2%-os (1:3-nál valamivel meredekebb) emelkedő vagy süllyedő meredekséggel történik.
A Montmartre-i vonal technológiája annyiban különbözik a siklóvasutaktól, hogy önállóan működő kocsikat használ, amelyek inkább a hagyományos felvonókhoz hasonlítanak, és mindegyikük saját ellensúlyozással van felszerelve. A siklóvasút kocsijai viszont definíció szerint ellensúlyozott, egymással összekapcsolt párokba vannak rendezve, és együtt mozognak. A montmartre-i rendszer most lehetővé teszi, hogy minden egyes kocsi önállóan, saját emelővel és kábelekkel működjön. ennek az elrendezésnek az előnyei közé tartozik, hogy az egyik kocsi a másik karbantartása alatt is üzemben maradhat. Emellett mindkét kabin egyszerre tud felfelé haladni (általában több utas használja a rendszert felfelé, mint lefelé), míg a siklóvasút kocsijai mindig ellentétes irányban közlekednek.[4]
Az átlátszó állomásokat François Deslaugiers építész tervezte, a kabinokat pedig Roger Tallon, aki a TGV Atlantique kocsijait is tervezte. A kabinok teteje részben üvegezett, így az utazás során az utasok felfelé is kiláthatnak.[4]
Képek[szerkesztés]
Az eredeti siklóvasút és kocsija
A pálya, háttérben a Sacré Cœur-bazilika
A jelenleg használt kocsi
A jelenlegi pálya
Irodalom[szerkesztés]
- Various. Le patrimoine de la RATP, Le patrimoine des institutions économiques ("Heritage of economic institutions") (fr nyelven). Flohic (1996). ISBN 978-2-84234-007-0
- Gennesseaux, Jean. Funiculaires et crémaillères de France (fr nyelven). La Vie du Rail (1992). ISBN 978-2-902808-42-7
- Robert, Jean. Les tramways parisiens, 3rd (1992)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ MiniMetro. LEITNER ropeways
- ↑ 7 Line Extension Inclined Elevators. MTA Capital Construction , 2014. április 28. (Hozzáférés: 2018. június 20.)
- ↑ Pyrgidis, Christos N.. Cable railway systems for steep gradients, Railway Transportation Systems: Design, Construction and Operation. Taylor & Francis, 251. o. (2016. január 4.). ISBN 978-1-4822-6215-5
- ↑ a b Andrew Ayers. The architecture of Paris: an architectural guide. Axel Menges, 257. o. (2004). ISBN 978-3-930698-96-7
További információk[szerkesztés]
- 360°-os virtuális túra (Egérrel forgatható a kép)
