Mádi zsinagóga

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Mádi zsinagóga
MadZsinagoga2.jpg
Vallás zsidó vallás
Építése 1795
Település Mád
Elhelyezkedése
Mádi zsinagóga (Magyarország)
Mádi zsinagóga
Mádi zsinagóga
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 11′ 46″, k. h. 21° 16′ 39″Koordináták: é. sz. 48° 11′ 46″, k. h. 21° 16′ 39″
A Wikimédia Commons tartalmaz Mádi zsinagóga témájú médiaállományokat.
A mádi zsinagóga épülete 2010-ben

A mádi zsinagógát 1795-ben építették fel a Mádra költözött borkereskedő és termelő zsidó családok. A barokk stílusú zsinagóga mellett a településen híres talmudiskola is működött. Hosszú ideig békében együtt éltek a katolikus, a protestáns és az izraelita lakosok. Az 1848-49-es szabadságharc során a zsidók itt is, ahogy máshol is, Kossuth Lajost támogatták. Az első világháború hősi halottai között is megtaláljuk a nevüket a település emlékművén.

1940–44 között a zsidókat deportálták vagy munkaszolgálatra hurcolták. Közülük mindössze 40-en tértek vissza, ám 1950 és 1956 között ők is elhagyták a községet. A zsinagóga ettől kezdve folyamatosan pusztult, bár több terv is született a hasznosítására, ezek végül nem valósultak meg. Sokáig romosan, ledőlt oromfallal állt, mígnem a 2002–2004-es restaurálás visszaadta az épület eredeti pompáját.

Mád zsidó hitközségének története[szerkesztés]

Mád település a Tokaji borvidék területén található, Szerencstől 10 kilométerre. A terület már az őskortól lakott volt, erre utalnak a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött bronzkori edénymaradványok is. Maga a település a 13. században már létezett, tehát több mint 700 éves múltra tekint vissza.

A zsidók a 17. század elején érkeztek Hegyaljára és azonnal bekapcsolódtak a szőlő- és borkereskedelembe. Ebből a korból származik Joel Szirkisz, a világhírű krakkói rabbi levele, amelyben beszámol kóser bor termeléséről a Mád mellett lévő Zombor faluban. A 17. század közepén azonban Magyarország három részre szakadt. Hegyalja és maga Mád is három hatalom – a Habsburgok alatti Királyi Magyarország, a török hódoltság és az Erdélyi Fejedelemség – ütközési pontján feküdt, és gyakran cserélt gazdát Habsburg és török kézen; 1667-ben például a település teljesen megsemmisült a török sereg pusztítása során.

Bár elszórt adatok igazolják, hogy Mádon már a 17. század elején is éltek zsidók, szervezett hitközségi életről csak a 18. század első felétől beszélhetünk. Amíg az 1726-os népszámlálás csak egy zsidót említ Mádon, 1736-ban már nyolc letelepült zsidó családról tudunk. Külföldi és magyar nemes urak védelmét élvezték és fő foglalkozásuk a bortermelés és kereskedés volt. A század második felében már hitközséget alapítottak Mádon. Nem lehetett különösen jó a viszony a zsidók és keresztények között a század végén, de ez nem nagyon zavarta a zsidókat mindennapi tevékenységükben. Kereskedtek, termelték a bort, és építették hitközségi életüket. A hitélet és hitközségi élet felvirágzását tanúsítja a század második felében egy Chevra Kadisa („Szentegylet” a zsidó temetési ügyeket intézésére) megalapítása és az első mádi zsinagóga felépülése.

Ettől kezdve 250 éven keresztül együtt élt Mádon a katolikus, a protestáns, és a izraelita lakosság. (Az 1920-as népszámlálás adatai szerint a lakosság 75%-a katolikus, 10%-a protestáns, 15%-a zsidó volt.) A békés együttélésnek a holokauszt vetett véget, amely kiirtotta innen a zsidó életet.

A zsidó hitközség fénykora és hanyatlása[szerkesztés]

A rabbiképző iskola

A 19. századra a mádi zsidók virágzó hitélete messze túlterjedt helyi keretein, és elért a messzi vidékek hitközségeihez is. Talmudtudósai ápolták a tant, jesivája – zsidó talmudiskola – távoli városok fiataljait is vonzotta. A zsidó lakosság gazdagodott, vagyonra tett szert. Érdeklődéssel fordult a nemzeti, politikai problémák felé, és a század végére már részt kértek a helyi önkormányzati életből is. Nincsenek pontos adatok a foglalkozások megoszlására nézve, de elszórt adatokból, peres iratokból arra lehet következtetni, hogy a legtöbben a borszakmában és a rokon foglalkozási ágakban keresték a kenyerüket.

Az 1848-49-es szabadságharcban a zsidók Kossuth Lajos oldalán álltak. Benne látták az egyenjogúság alapjainak letéteményesét. Mád zsidóságáról feljegyezték, hogy 300 forinttal járultak hozzá a szabadságharc támogatásához. A Neuman család egyik fiáról – aki nevét Újfyra magyarosította – azt is feljegyezték, hogy Kossuth táborába állt, és a szabadságharc bukása után követte az emigrációba is.

A 20. századtól együtt tanultak az állami iskolában a zsidó és keresztény gyermekek. Nemegyszer fordult elő, hogy az iskolában a március 15-i ünnepélyen a Talpra magyart zsidó gyerek szavalta. Ekkor a század elején, nyugodt volt a zsidók élete Mádon. Többen tagjai voltak a Hegyaljai Bortermelők Egyesületének.

Az 1930-as évek elején határozza el a község vezetősége egy első világháborús emlékmű felállítását. (Az első világháború mádi hősi halottai között 12 zsidó nevét találjuk.) Mindenki adakozott erre a célra, és ebből a zsidók sem maradtak ki. A leleplezésen a mádi zsidókat a szerencsi rabbi képviselte hazafias szónoklatával. Az 1935-ben megnyílt polgári kaszinóban a zsidók szívesen látott tagok voltak. A korszak antiszemitizmusa mintha elkerülné ezt a vidéket.

Ez a viszonylagos nyugalom bomlott meg 1939-ben, amikor az antiszemitizmus első hullámai eljutottak Mádra is. 1940-ben, az első deportálások idején elvittek Mádról 3 családot. Egy év múlva újabb 15 családot akartak elhurcolni. Ez már nagyon megrázta a község lakosságát. Végül maradtak. 1941-től ukrajnai munkaszolgálatra vitték a katonaköteles zsidó fiúkat Mádról is. Nem egy fiatal esett áldozatul a keretlegények kegyetlenkedésének. Az 1942–43-as év viszonylagos nyugalomban telt, amelyet követett az 1944-es német megszállás. Beindult itt is a megsemmisítő gépezet: sárga csillag, gettó, deportálás.

1944-ben a zsidó húsvét ünnepe után a zsinagógába gyűjtötték össze őket. Három napig voltak ott, majd Sátoraljaújhelyre, a központi gettóba szállították őket, ahonnan három csoportban vitték őket Auschwitz felé. A 230-as lélekszámú csoport néhány nap alatt 120-ra apadt, s ebből mindössze kb. 30-an maradtak életben.

1945 januárjában érkeztek meg az első visszatérők, 7 fiatalember. 1946-ban már 40-en voltak. 1947-ben létrehozták a hitközséget, még rabbit is választottak. 1950-ben leleplezték az elpusztultak emléktábláját. 1950 és 1956 között sokan elhagyták a községet, 1956-ra már csak 3 zsidó család maradt. 1972-ben még volt egy zsidó család, 1994-ben meghalt az utolsó állandó mádi zsidó lakos is.

A mádi zsinagóga[szerkesztés]

A mádi zsinagóga belső tere a tóraolvasóval

Egyes adatok szerint már 1771-ben volt a faluban zsidó templom, de az a gyönyörű barokk stílusú zsinagóga, amely több mint 150 éven keresztül szolgálta a mádi zsidókat, csak 1795-ben épült fel. Építését két gazdag család, a Brener és a Teitelbaum testvérek finanszírozták, akik mint borkereskedők telepedtek le Mádon. Feljegyezték a krónikások, hogy a régi zsidó törvények szerint a nők, a gyerekek és férfiak hordták a köveket a környező hegyekből, bányákból az építkezéshez, hogy idegen kéz ne érintse őket. A templom felszentelését a bonyhádi Boskovitz Wolf (1740–1818) rabbi végezte el. A stílus olasz mesterek kezét dicséri, belső harmóniáját a négy tartóoszlop biztosítja. Közepén kupola borul a tóraolvasó asztal fölé. A középső négyszög körül két oszlopban padok 130 ember számára. Bensőséges intimitás jellemzi a belső teret, míg kívülről a barokk és a copf építészeti stílus harmonikus keveredése teszik egyikévé a legszebbeknek a magyarországi zsidó templomok közül.

Szép formája, gazdag s idegenszerű belseje érdekesen képviseli a hajdani magyarországi zsidóság leghagyományosabb csoportját, a Galíciával szomszédos északkeleti megyék ortodoxait. Az épület szerkezetében és elrendezésében nagy múltú hagyományok képviselője: kilencosztatú nagyterme a lengyel-litván reneszánsz 16. századi találmánya, olyan építészeti kompozíció, amely a szószék és az építészeti szerkezet között alkot kapcsolatot, azaz a tanításra és imára rendelt tér lényegét fejezi ki. (A négy oszlop, egyes vélemények szerint, a sivatagi sátorban a frigyládát rejtő belső szentély négy akác tartórúdja /Exod. 27,32/, a zsinagóga maga tehát az első, Isten parancsa szerint a számára készített hajlék képe.)

A zsinagóga bejárati kapujára faragott évszámot (1795), a zsinagóga nagyrészt egységes falszerkezete és a rokon építményekkel való összevetés alapján az építés hiteles dátumának tekinthetjük. Ezen túl azonban az épület további életéről egyetlen adatot sem ismerünk, mert az effajtákat a hitközség levéltárán kívül nem rögzítették, az pedig minden jel szerint nyomtalanul elpusztult.

A női karzat[szerkesztés]

A zsinagóga nagy imatermének nyugati oldalán, az elő- és mellékterek fölött alakították ki a nők imahelyét, amely nagy ívekkel nyílt a férfiak imatermébe. Ezt a teret a nagy imateremtől magas korlát határolta el. A női tér területét a következő évszázadban megnövelték úgy, hogy az a férfiak imatermének terébe nyúlt be. A bővítmény fából készült, két faoszlop támasztotta alá.

Az új karzat építésével az eredeti korlátot természetesen elbontották. Az eredeti korlátnak azonban maradt nyoma: a régi karzat három falazott ívét tartó pilléroldalakon a falazat utólagos lefaragása a szinttől számított 94 cm magasságban a fal teljes szélességében látható. A karzat fala tehát kereken három láb magasságú volt, szélessége pedig – vakolatlanul – 72–74 cm.

A női karzat korlátja a régi zsinagógákban két elemből állott: az alsó mellvédből, s a fölső az átlátást akadályozó rácsból. A 19. század közepétől e rácsot a modernebb fölfogású hitközségekben elhagyták.

A zsinagóga belső festése[szerkesztés]

A zsinagóga belseje

A zsinagógák 16–18. századi belső festésének többfajta hagyománya van: a teljes dísztelenségtől a teljes színességig. A hagyomány is többféle: a lengyel-litván fazsinagógák jó néhányának falát és boltozatát festett vegetáció borította, közte írástáblákkal. Csaroda és a hozzá hasonló vasi templomok mutatják, hogy a 17. században e díszítésfajta a teljes templombelsőt beburkolta. A másik hagyomány a nagyobb szigornak alávetett, a díszítést teljesen mellőzi, csak a tóraszekrényen és a keleti falon enged meg szövegeket. A rabbi-reponsumok a középkortól kezdve foglalkoznak a zsinagógabeli ábrázolás kérdéseivel és a vélemények többnyire helytelenítők, akár azért mert az imádkozók figyelmének elvonásától tartanak, akár azért mert a zsinagóga falain lévő növényi és más díszítések azt a képzetet kelthetik, hogy a zsidók ezeket imádják.

A zsinagógák közül keveset kutattak meg, valós adat tehát a 18. századi, vagy a 19. század elején keletkezett épületek belső díszítésére alig van.

1947–48-ban a belső festés Dávid Ferenc szakvéleménye alapján a következő volt:

  • A zsinagóga nagy terét és a nők karzatát, sőt a melléktereket is az épület használatának megszűntekor mór stílusú dekoratív festés borította, azaz geometrikus keretmotívumok és stilizált növényi mustra (geometrikus formát kitöltő motívum), amelynek indái-levelei a palmetta különböző változatai.
  • A hevedereket háromnegyed körökbe foglalt palmetták sora borítja. A nagy boltmezőket érintkező körökbe foglalt csillagmotívumok díszítik, illetve egymást metsző-fedő téglalap alakú mezők, amelyek a hatágú csillagformát rajzolják ki. A mezők közép- és vakfelületeit változatos formájú levél és indadíszek borítják. A kisebb, hosszúkás téglalap alaprajzú mezőket egyszerűen keretelték, és bennük a felületet pontozták. A bima négy oszlopa közt a mennyezet teljes felülete egységes, sötétkék színű.
  • Az oldalfalak festésének alapszíne sárgásbarna, a díszek vörösesbarnák. A díszítés patronmintás, a megmaradt felületeken a motívumok ismétlődése kivehető. A nyugati oldalon a karzatívek fölött keskeny maradék csíkban ugyanezt a festett mintát látjuk, bizonyítékául annak, hogy a zsinagóga három oldalfalát egyformán díszítették.

A keleti oldalon a két szélső boltmező középtengely felé eső felén maradt meg nagyobb felület a vakolatból és a kifestésből. Itt is ismétlődő mustrákat alkalmaztak. Az áttört arabeszkdíszek érzékelhető befoglaló formái körbe szerkeszthetők, a hátteret a lemezt és rátétjét három szín alkotja, az oldalfalak színei jóval világosabbak, s egyben hidegebb színhangulatúak. A keleti fal festett ornamentikáját két patronnal készítették. A minta ismétlődése itt is kivehető, a díszítés rajza is ép, a minta rekonstrukciója azonban nem lesz könnyű feladat, az egyes minta nagysága, s összetettsége miatt, s mert a maradvány nem a fal sík szakaszának közepén, hanem a boltozattal érintkező, ívesen határolt felületen maradt meg.

A nők terében is a boltozaton maradt meg a dekoratív kifestés nagy felületeken. A két szélső boltszakaszt nagyméretű festett hatágú csillaggal díszítették. Az oldalfalakon lévő falpillérfejezetek egyszínű festést kaptak. A keleti oldal északi szögletében a karzatív és a boltozat válla közti mezőben kisebb festett felület látható sárgásbarna tapétamustrával sötétebb barna alapon. A színek, s az igen kicsiny mustradarab a nagyterem oldalfalának festéséhez hasonló. Az északi falon megmaradt apró színes felület a mustra kiosztását is megmutatja. A nők karzatára vezető lépcsőház és előtere ugyanilyen alapszínnel bír, díszítéssel nem.

A földszinti előtér kifestése szinte ép. Az oldalfalakat az alacsony boltvállak magasságáig borítja a lilásfehér lábazat apró, sűrű vörösesbarna vonalkadíszekkel, amelyeket hengerrel hordtak fel. A lábazat fölött az oldalfalak és a rájuk támaszkodó bolthevederek rózsás színárnyalatúak. A boltmezőket sötétkékre festették, s azon – mára már besötétedett – aranyszínű hatágú csillagocskákkal díszítették. Az előcsarnokból nyíló kamrában a falakat durva fehér festés borítja, csak a keleti oldalon, valamilyen szekrényféle háta mögött maradt meg a korábbi tapétamustrás, patronos kifestés egy jó nagy darabja.

A zsinagóga korábbi, az építéssel egykorú díszítéséből valók a nagyterem és a nők karzata boltozatának plasztikus stukkódíszei: csillagok és rozetták a boltmezők közepén, Anjou liliomhoz hasonló formájú díszek a boltmezők sarkában. A középső díszek középen lyukasak: itt egy-egy csillár mennyezetrózsái voltak. A nagy termet kilenc, a nők részéről három csillár világította meg. (A zsinagógák fényes kivilágítása, sok csillárja általános hagyomány. A németországi és hollandiai zsinagógák sok csillárját 18. századi metszetsorozatok örökítik meg, Prágából a 19. század elején készült festmény, Kelet-Európából a 20. század elején készített fényképek adnak hírt. Az apostagi zsinagógának is minden boltmezejében lógott csillár.) A zsinagóga 18. századi színeiről semmit sem tudunk, e tekintetben az analógiák sem eligazítók.

Az épület pusztulása[szerkesztés]

A második világháború után a zsinagóga elvesztette eredeti funkcióját, mivel Mád zsidó lakosságának 90%-a elpusztult. A zsinagógát és a rabbiházat a telekkel együtt tanácsi kezelésbe vették. A rabbiházban lakásokat alakítottak ki, míg a zsinagóga épületét veszni hagyták. A mádi zsinagógát az 50-es évek elején végleg bezárták. Ezek után az épületet teljesen elhanyagolták. A könyveket és a bútorokat elégették, a zsinagógát kifosztották. Csak a csupasz falak maradtak. És az egykori templomszolga, aki még néhány évig az egyik földszinti helységben húzta meg magát. A zsinagóga további sorsa az enyészet lett. Az oromfala ledőlt, beszakította az északkeleti boltmezőket és a tetőszerkezetben is súlyos károkat okozott (kétharmad része teljesen elpusztult). Az ezután bekövetkező beázások további súlyos károkat okoztak, szinte teljesen elpusztítva a még megmaradt mennyezeti festéseket. Az oromfal ledőlése nyomán az épület keleti homlokzata megsüllyedt, megdőlt. A karzat-feljáró lépcső és az előtér lefedése megsemmisült, a homlokzati díszekből alig maradt valami. Az oromfalon eredetileg álló kővázák és kőfaragványok eltűntek, illetve az épület környezetében szétszóródtak. A nyílások kőkeretei elmozdultak. A zsinagógaépület belseje romos raktárhoz vált hasonlatossá és szándékos rongálás nyomai is mutatkoztak.

1978-ban az épületen állagmegóvási munkákat végeztek, ezek keretében az épületből elhordták a romokat, a megcsúszott keleti falat megfogták, megszilárdították, a beszakadt boltozatokat újjáépítették, a boltmezők kerítéshálóval erősített betonterítést kaptak, új tetőszerkezet készült és a ledőlt oromfalat is újjáépítették.

1979-ben egy terv szerint a zsinagógát könyvtárrá és előadóteremmé alakították volna. (Utóbbi esetben a bima szolgált volna „mikroszínpadként”.) Ekkor az oldalfalak festését kőig leverték, az előcsarnok boltozatát pedig egy vas csigalépcsővel áttörték. Szerencsére ez a terv végül nem valósult meg teljesen.

A zsinagóga „feltámasztása”[szerkesztés]

A tóraszekrény

Az ezredfordulóra az épület állapota vészesen leromlott. A helyreállítást az tette lehetővé, hogy a New York-i World Monumnets Fund Jewish Heritage Grant programja kezdeményezte a zsinagóga feltárását, ami a tulajdonos Kincstári Vagyoni Igazgatóságot arra ösztönözte, hogy megbízást adjon a rekonstrukció megtervezésére. A épület külső helyreállítási munkálatai 2000-ben kezdődtek meg. Ezek során a zsinagóga új tetőfedés kapott, hagyományos cserepezéssel, új bádogmunkával, új esőcsatorna-rendszerrel látták el, a homlokzati vakolatot lecserélték és a rekonstruálták a vakolatelemeket, újrafestették a homlokzatokat. Továbbá restaurálták a bejárati ajtót, az ablakokat hagyományos fakeretesre cserélték és hőszigetelő üveggel látták el; megerősítették a tégla boltozatokat és oldalfalakat, belül újravakolták a falakat.

A mádi zsinagóga „restaurálási, engedélyezési és kiviteli tervét” a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2001 novemberének végén rendelte meg a Kisterenyei & Bálint Restaurátor Bt.-től. A tervet Wirth Péter és Benkő Ágnes építész készítette, a történész munkatárs Dávid Ferenc volt. A kőmunkákat Kovács György kőszobrász-restaurátor, a festést Kisterenyei Ervin és munkatársai végezték. A kiviteli tervek elkészültét és az engedélyek kiadását követően 2002 júliusában kezdődtek meg a restaurálási munkálatok, melyek több ütemben egészen 2004 áprilisáig, a zsinagóga átadásáig tartottak.

2003 augusztusában kezdték el a munkát, a korlát tégla alépítményének felépítésével, a jobb oldali rész bontásával és a persely kiegészítésével. A lépcső és a korlát aláfalazása időközbeni méretegyeztetés után 2003. szeptember 22-én lett készen, a burkolat, melyre a korlát lábazatát helyezhették szeptember 24-én.

A kőkorlát elemeit újra kellett válogatni és lehetőség szerint értelemszerűen elhelyezni. Az illeszkedő töréseket vörösrézcsapos illesztéssel és poliészter-alapú ragasztóval ragasztották össze, a darabokat csemperagasztóba helyezték el.
A formai kiegészítéseket értelmező módon, tehát nem tökéletesen részletekbe menően készítették el, azok mértékét és formáját a főrestaurátorral egyeztetve. A kiegészítésekhez helyi kőzúzalék (zeolit), cement és akrilgyanta keverékét használták.

A zsinagóga szakszerű restaurálását 2005-ben Europa Nostra-diplomával jutalmazták.

A zsinagógával szervesen egybeforrt szomszédos rabbiház és jesiva épületét 2016-ban újíttatta fel teljeskörűen a kormány és az Egységes Magyarországi Izraeilta Hitközség (EMIH) európai uniós forrásokat felhasználva. Az EMIH itt alakította ki a „Csodarabbik útja” nevű zarándokút központot: a rabbiházban szálláshelyet és a Tokaj-hegyaljai zsidó örökséget bemutató interaktív kiállítást rendezett be. Az ünnepélyes avatáson részt vett Köves Slomó vezető rabbi és az utolsó mádi rabbi Amerikában élő leszármazottjai is.[1]

Csodarabbik útja fogadó kívülről

1963-tól haláláig Fehér Barnabás (1939–2019) volt a zsinagóga gondnoka, aki az őrzést és vezetéseket fizetség nélkül, önszorgalomból végezte. Munkáját Sólyom László köztársasági elnök is elismerte, az EMIH pedig 2017-ben emlékplakettel köszönte meg Fehér Barnabás munkáját.[2] Korábban, 2013-ban a Mensch Nemzetközi Alapítvány díjazottja.[3]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]