Kerkai Jenő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kerkai Jenő
Kerkai Jenő, igazolványkép, 1935 körül
Kerkai Jenő, igazolványkép, 1935 körül
Született 1904. november 9.
Kerkaújfalu
Elhunyt 1970. november 8. (65 évesen)
Pannonhalma
Nemzetisége magyar
Foglalkozása szerzetes
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kerkai Jenő témájú médiaállományokat.

Kerkai Jenő (Kerkaújfalu, 1904. november 9.Pannonhalma, 1970. november 8.) jezsuita szerzetes, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete) létrehozója és fő szervezője

„Bizonyos, hogy a rabság, a félvakon szabadult ember megrokkanása és helytállása, az eljelentéktelenedés és holtig tartó titkosrendőri üldöztetés szintén az életművéhez tartozik. Éppen olyan tudatosan vállalta, mint előzőleg parasztmozgalma gondját-baját, küzdelmeit. … Amiért az egyetemes társadalomtörténet és a hazai krónikák majd számon tartják: a nyilvánosság előtt véghezvitt teljesítménye. Az eddig rendelkezésünkre álló értesülések szerint a XX. században a KALOT-hoz fogható méretű és dinamikájú parasztifjúsági-, de parasztmozgalom se létezett.„[1]

Családja, tanulmányai[szerkesztés]

Kerkai Jenő a ma már Csesztreg községhez tartozó Kerkaújfaluban született 1904-ben, Czinder Jenő néven. A harmincas években vette fel későbbi családnevét, szülőfaluja után. Édesapja, (id. Czinder Jenő), vízimolnár volt a Kerka patak mentén. Édesanyja Németh Irén. Kisgyermekkorától nagyszüleinél nevelkedett Zalaegerszegen, és ott járt a gimnáziumba is, ahol hittanára Pehm József káplán, a későbbi Mindszenty József bíboros volt.

Érettségi után papi pályára jelentkezett, az Innsbrucki Egyetemen kezdte meg teológiai tanulmányait. 1924 februárjában lépett be Jezsuita rendbe. A noviciátust az érdi rendházában töltötte. 1925-től három éven át filozófiát tanult Szegeden, majd 1928-tól a kalocsai Szent István Kollégiumban volt nevelőtanár (a jezsuitáknál szokásos elnevezés szerint: magiszter). 1931-től 1935-ig teológiát hallgatott az Innsbrucki Egyetem hittudományi karán, ahol teológiai és filozófiai doktorátust szerzett. 1934-ben szentelték pappá.

Tevékenysége 1945-ig[szerkesztés]

Tanulmányai befejeztével a szegedi szemináriumban dogmatikát és kísérleti lélektant tanított.

Már fiatal korában, jezsuita növendékként is élénken foglalkoztatták a szociális kérdések. Olvasta a népi írók munkáit és nagy hatással volt rá két olyan pápai enciklika, melyek az keresztény szociális tanítást foglalták korszerű rendszerbe: XIII. Leó pápa Rerum Novarum-ja, és XI. Piusnak akkortájt (1931-ben) megjelent Quadragesimo anno körlevele. A külföldi ifjúsági mozgalmak közül különösen a belga iparos- és agrárifjúságának már akkor működő szervezetei, a JOC (Jeunesse ouvrière chrétienne) voltak rá ösztönző hatással.

Felismerte, hogy Magyarországon nem elég tanulmányozni és leírni az elmaradott társadalmi viszonyokat, hanem tenni is kell valamit, és elsősorban a kiszolgáltatott parasztság helyzetén kell változtatni.

1935-ben Farkas Györggyel és Ugrin Józseffel indította el az agrárifjúsági szervezetet, a KALOT-ot a szegedi tanyavilágban. 1936-ban 417 fiatal fordult meg a képzésnek helyet adó szegedi jezsuita nyaralóban. 1938-ban már mintegy kilencezer. Hamarosan olyan gyors fejlődésnek indult a mozgalom, hogy a rendi vezetőség minden más feladat alól felmentette, és szervező munkatársként maga mellé vehette néhány évvel fiatalabb rendtársát, Nagy Töhötömöt, akivel már korábban, szerzetesnövendék korukban, együtt szőtték a keresztény szociális alapon megindítandó agrárifjúsági mozgalom terveit. Nagy Töhötöm helyettesítette Kerkait a mozgalom vezetésében, amikor Kerkai 1938/39-ben az utolsó rendi próbaévét (az úgynevezett harmadik probációt) a Manrézában, a rend zugligeti lelkigyakorlatos házában töltötte.

A negyvenes évek közepére a KALOT országos viszonylatban is a legjelentősebb szervezetté nőtte ki magát: már 20 népfőiskolája volt, több mint 3000 tagegyesülettel rendelkezett, 229 énekkart, 52 zenekart, 81 sportosztályt működtetett. Évenként több tízezer legény végzett népfőiskolai tanfolyamot. A tagegyesületek több mint félmillió parasztfiatalt fogtak össze.

Utolsó szerzetesi fogadalmát 1941-ben tette le.

Ugyanebben az évben besorozták tábori lelkésznek, a margitszigeti megcsonkultak kórházában teljesített szolgálatot. Katonalelkészi szolgálata alatt a rendházban levő szobáját zsidó üldözötteknek adta át, és ha a rendházban kellett megszállnia, a pincében aludt. A nyilas hatalomátvétel után hamarosan be is tiltották a KALOT működését, Kerkai Jenő ellen elfogatóparancsot adtak ki, ezért illegalitásba kellett vonulnia.

A háború után, a Rákosi-rendszerben[szerkesztés]

1945 késő őszén néhány munkatársával együtt, a frontvonalon átszökve Debrecenbe ment, hogy megszerezze az Ideiglenes Nemzeti Kormány engedélyét a KALOT további működéséhez. Ugyanezen célból, szintén a fronton átszökve, Nagy Töhötöm a Vörös Hadsereg vezetésével vette fel a kapcsolatot. E tárgyalások következtében újra megindulhatott a mozgalmi élet, és tartott 1946 júliusáig, amikor is Rajk László belügyminiszter, más katolikus egyesületekkel együtt betiltotta a legényegyleteket is.

Kerkai már 1944 őszétől részt vett a Keresztény Demokrata Néppárt (1945 áprilisától Demokrata Néppárt) megalakításában. A párt szervezője és egyik, háttérben munkálkodó szellemi vezetője maradt annak megszűnéséig.

1947-ben az időközben feloszlatott KALOT pótlására megkezdte a Szociális Központ kialakítását, majd az úgynevezett „Telepes pasztorációs” programot, végül a Falu Manréza-mozgalom megszervezését.

A Szociális Központ létrehozása egyúttal megfelelt annak a határozatnak, amit 1946-ban a Rómában tartott Általános Rendi Nagygyűlés hozott, miszerint minden rendtartománynak létre kell hoznia a maga „Centrum Sociale”-ját, azzal a feladattal, hogy megszervezze az adott tartományban a katolikus szociális elméleti képzést és irányítsa a katolikus szociális mozgalom gyakorlati munkáját. A hazai Szociális Központ szervezetének és munkáinak körvonalait maga Kerkai Jenő határozta meg Dr. Kovrig Béla közgazdász-szociológus egyetemi tanár segítségével. A központ minden olyan fontos bel- és külföldi könyvet beszerzett, ami e témába vágott. Mintegy száz napi- és hetilapra valamint folyóiratra fizettek elő (ezeknek mintegy 70%-a külföldi volt). A Szociális Központ rendszeres időszakos kiadványt adott ki Élet a betűk mögött címmel, amely a külföldi újságok, könyvek szemléiből állt, és külföldi rádiók híreiről is tájékoztatta az olvasókat.

A Falu Manréza mozgalom keretén belül egyházmegyei ingatlanokban szociális tartalmú lelkigyakorlatokat szerveztek.

Kerkai 1948-ban kétszer is járt illegálisan Rómában: egyszer Bánáss László veszprémi püspök, másodszor Czapik Gyula egri érsek római útját készítette elő. A Vatikánban őt is, akárcsak más alkalmakkor rendtársát, Nagy Töhötömöt, arra biztatták, próbálják Mindszenty bíborost és a püspöki kart rábeszélni, hogy kíséreljék meg egy, a keresztény elvek feladása nélküli együttélés, „modus vivendi” kialakítását a kormánnyal.

1948 szeptemberében a Kerkai Jenőt a kaposvári rendház házfőnökévé nevezték ki, ahol hozzáfogott egy nagy lelkipásztori és szociális megújítás kísérlet előkészítéséhez. Kerkai Jenő háború utáni tevékenységének betetőzése lett volna ez a „Somogyi kísérlet”, amelynek megvalósításában az akkori fiatal jezsuita rendtársak mellett többek között Kovrig Béla, Bálint Sándor, Bárdos Lajos professzorok is segítették a pátert. Az egyházi hierarchia részéréről főként Bánáss püspök, és Czapik érsek támogatták törekvéseit. Ez a jelentősnek ígérkező megújulási program 1949 végéig nagy lendülettel folytatódott, még a fő szervező, Kerkai letartóztatása után is. 1950-re azonban, az állam erőszakos beavatkozásának hatására, minden Kerkai páter által kezdeményezett mozgalom leállt.

1949 februárjában, néhány nappal Mindszenty bíboros elítélését követően tartóztatták le. A Kaposvárról Budapestre tartó ÁVH-s gépkocsi karambolozott. Az egyik ÁVH-s tiszt a baleset következtében meghalt, Kerkai Jenőt pedig súlyos koponya-sérüléssel, eszméletlen állapotban szállították a budapesti rabkórházba. 1949. augusztus 18-án zárt tárgyaláson 6 év fegyházbüntetésre ítélték.[2] 1951-ben antiszemitizmus koholt vádjával további 4 évet kapott. Kezdetben a Kozma utcai Gyűjtőfogházban tartották fogva, majd az ország legszigorúbb fogházába, az ÁVH-sok által őrzött váci fogházba szállították át. Börtönévei alatt rendszeresen kínozták, megverték.[3] A bántalmazások következtében 1954-ben idegösszeomlást és szívinfarktust kapott; fél szemére megvakult. Az 1956-os forradalom forradalom alatt kiszabadult. 1957 áprilisában felszólítást kapott, hogy vonuljon be újra a börtönbe és töltse le hátralévő büntetését. Barátai is rendtársai hiába próbálták rábeszélni az ország elhagyására, nem kívánt élni ezzel a tényleges lehetőséggel. A büntetéséből hátralévő időt Márianosztrán kellett letöltenie.

Sorsa a Kádár-rendszer éveiben[szerkesztés]

1959 szeptemberében szabadult véglegesen. Kezdetben Dunaharasztiban segédmunkásként dolgozott a MAHART-nál és albérletben lakott egy munkáscsaládnál. 1962-től az Egyházi Szeretetszolgálat püspökszentlászlói szociális otthonában lett segédkertész.

1964-ben a pannonhalmi papi szociális otthon lakója lett. 1965 márciusában durva kihallgatásnak vetették alá az Állami Egyházügyi Hivatalban, ennek során ismét szívinfarktus kapott. Pannonhalmi évei alatt, míg egészsége engedte – ismerősei beszámolója szerint – több jelentős tanulmányt írt, főként a II. Vatikáni Zsinat határozataival kapcsolatban, ezek azonban valószínűleg eltűntek vagy megsemmisültek. 1968 szeptemberében egy újabb rosszullét következtében elvesztette beszélőképességét. Feltételezett diagnózis szerint vissza-visszatérő agyérgörcsök következtében agyállománya elhalóban volt. Később teljesen megvakult és lebénult. Hosszú betegségét követően 1970. november 8-án hunyt el, 66 éves korában. Haláláról csak egy sor jelenhetett meg az Új Emberben.

Varga László jezsuita atya írta páter Kerkairól: „… Páratlan szervező tehetsége volt: alázatos, megnyerő modorú, céltudatos és gondosan tervező, szerény és nem hangoskodó, nem önmagát kereste, csak a nemzet napszámosa akart lenni… Vezérkedés nélkül tudott vezetni, magát nem kímélte, csak az ügyet szolgálta…

Elismerései[szerkesztés]

2003-ban Magyar Örökség díjat kapott posztumusz a magyar népfőiskolai mozgalomban folytatott tevékenységéért.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Vida István: Kerkai Jenő útjai
  2. Magyar kronológia 1949. augusztus 18.
  3. Erről beszámol Szakolczai György a Kerkai Jenőről szóló visszaemlékezése 2. részében [1]

Források és külső hivatkozások[szerkesztés]