Kereszt (címertan)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kereszt (heraldika) szócikkből átirányítva)

Névváltozatok: keresztecske (crucula) (Gudenus I. 439.)
fr: croix, r.fr: crois, croyz, en: cross, de: Kreuz, cs: kříž, heraldický kříž, la: crux, gr: σταυρός (sztaurosz)
Rövidítések:


"Mert a keresztről való beszéd bolondság, ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje" (Pál I. lev. a Korinthusbeliekhez, 1. 18.)

A heraldikai kereszt legegyszerűbb alapformája, a latin kereszt

A kereszt az egyik leggyakoribb és legrégibb címerábra a heraldikában. Az ókorban kegyetlen kivégzőeszköz volt, majd Jézus megfeszítése után a kereszténység legfontosabb jelképe lett. Az összes keresztfajta, feszület (krucifix) vizsgálatával, leírásával stb. foglalkozó történeti segédtudomány a sztaurológia vagy keresztismeret (de: Kreuzkunde, Staurologie).

A keresztek többsége két szárból áll, melyek általában derékszögben metszik, keresztezik, érintik egymást, illeszkednek egymáshoz. A keresztet jellegzetes alakja miatt akkor is keresztként értelmezzük, ha a pajzsban sötét háttéren világos színnel (vagy fémmel) van megrajzolva. A pajzs tagolásával jön létre úgy, hogy a mezőt egy vízszintes vonallal vágjuk és ugyanakkor egy függőleges vonallal hasítjuk és ezen a központi részen a pajzs 2/7-ének szélességét kitevő kereszt alakú ábra van. Ekkor szokványos mesteralak, mely mind a négy végével érinti a pajzs szélét. Ennek változata a fonálkereszt (de: Kreuzfaden), melynek szárai a szokványos keresztszárhoz viszonyítva a pólyaszélesség, illetve cölöpszélesség mindössze 2/3-át teszik ki.

A kereszt különféle formái gyakori jelképek a vexillológiában is. Ilyen a György-kereszt Ausztráliában, az Andráskereszt Mexikóban, a máltai kereszt Olaszországban, a Szent György kereszt Angliában és az ún. keresztes zászlók a skandináv országokban, melyek a dán zászlóra, a világ legrégebbi nemzeti lobogójára vezethetők vissza. (A legenda szerint amikor II. Valdemár vezetésével a dán keresztes lovagok hadjáratot folytattak a pogány észtek ellen, a küzdelem alatt, 1219. június 15-én, Szent Vitus napján, hirtelen egy jel szállt alá az égből: egy nagy vérvörös zászló fehér kereszttel. A visszavonulóban levő dán katonák elkapták a zászlót, és „Előre a győzelemért a kereszt jele alatt!” kiáltással ellentámadásba lendültek, és végül megnyerték a csatát. Az első ábrázolása azonban csak Gelre herold címerkönyvében jelenik meg címerként, a 14. század második felében.)

A keresztet már II. Szent Olaf norvég király (1015–1028) hívei is használták az öltözékükön a pogányok elleni küzdelem során. Majd II. Orbán pápa 1095-ben a clermonti zsinaton vörös kereszt viselését rendelte el a keresztes hadjárat részvevői számára. Később a színe is megváltozott. Így például a harmadik keresztes hadjáratban (1189–1192) a franciák vörös, az angolok fehér, a flamandok zöld, a németek fekete, a többi nemzet tagjai pedig sárga keresztet viseltek. Miután az angolok Szent Györgyöt fogadták el védőszentjüknek, felvették az ő vörös keresztjét.

Idővel a kereszt eredeti formája már nem volt elégséges arra , hogy megfeleljen a megkülönböztetés iránti növekvő igényeknek, ezért az egyházi lovagrendek eltérő alakú kereszteket kezdtek használni. Idővel különféle alakú keresztek jöttek létre és ma már mintegy 500-féle létezik, de egyre újabbak jönnek létre.

Az egyházi heraldikában a kereszt az egyik méltóságjelvény. Kezdetben csak a pápát és legátusait illette meg. Ez hasonló volt a hosszú szárú körmeneti kereszthez, melyet a felvonulásokon és a szertartásokon csak a pápa, az ő legátusai, a pátriárkák, az érsekek és a püspökök előtt visznek. A 14. századtól ezt a méltóságjelvényt a pajzson, majd a pajzs mögött viselik, melyet a pátriárkáknak 1215-ben III. Ince pápa (1198–1216), az érsekeknek V. Kelemen pápa (1305–1314) engedélyezett. A 15. századtól a kereszt a papi méltóság általános jelképe lett és a magasabb méltóságok, mint az érsekek és pátriárkák címerpajzsuk mögött kettős keresztet használtak, ahol a felső rövidebb rész az INRI feliratú tábla jelképe. A hármas keresztet először VII. Kelemen pápa (1378–94) viselte a címerpajzsa mögött. Magyarországon a címerpajzs mögötti méltóságjelvényként először Bakócz Tamás bíboros, majd Széchényi György érsek címerében jelent meg és általánosan a 18. században terjedt el.

A keresztek közti különbségek nagyrészt a szárak (de: Arme, en: bars) eltérésével határozható meg, melyek igen változatosak lehetnek. A kereszt lehet lebegő vagy a pajzs széleit érintő kereszt. Ha egyik szára sem érinti a pajzs szélét vagy csak egy érinti azt, az ilyen keresztet egyes heraldikusok nem a mesteralakok, hanem a címerképek között tartják nyilván, általában Gatterer azon definíciója alapján, mely szerint a mesteralak fő tulajdonsága, hogy legalább az egyik tinktúra a pajzs több mezőjében található meg, mint a többi. Mivel a lebegő keresztek osztóvonalai nem érintkeznek a pajzs szélével, ez a feltétel nem teljesülhet. Ugyanakkor vannak más lebegő címerképek is (mint például a lepényes), melyeket mindig mesteralaknak tekintenek. Gatterer definíciója megenged kivételeket a szabály alól és a lebegő keresztek is ilyenek. Klasszifikációs szempontból tehát minden keresztet mesteralaknak kell tekintenünk és a magyar heraldikában is ez az általános nézet.

Változatai[szerkesztés]

A pajzsba foglalt közönséges heraldikai kereszt (de: gemeines Kreuz) egy pólya és egy cölöp keresztezésével létrejövő mesteralak. Egyes keresztek esetében csak nézőpont kérdése, hogy keresztről vagy csillagról van-e szó, míg más mesteralakok (ágas, szarufa stb.) tekinthetők keresztnek is. Mivel a kereszt fent említett definíciójának sok mesteralak megfelel, a mintegy 500-ra becsülhető keresztfajták között külön alcsoportokat vezethetünk be: 1. a görög kereszt és változatai (ezek mindkét szára egyenlő hosszú), 2. a latin kereszt és változatai (ezek valamelyik szára hosszabb, mint a másik; ide tartoznak a görög kereszt változatainak azon típusai is, melyek egyik szára hosszabb, mint a másik, mint pl. a Jakab-kereszt), 3. egyéb keresztek (azok, melyek az előző csoportokba nem sorolhatók be; pl. a villa, az ágas, a szarufa, noha ezen három utóbbi típus külön mesteralaknak számít, de gyakorlatilag keresztek).

A keresztek különféle típusain kívül, melyeknek saját nevük van, figyelembe kell vennünk ezen keresztek és általában a heraldikai kereszt különféle megkülönböztető jegyeit is. A szokványos kereszt (valamint a villa és az ágas) geometriája miatt csak egyesével fordulhat elő a pajzsban (kivéve, ha lebegők). A kereszt lehet keretes (de: bordiert), áttört (de: durchbrochen), megrakott (de: beladen), négyelt (de: geviert), sakkozott (de: geschacht), valami által egyszer vagy többször feldarabolt (de: zerstückelt) stb. Ezenkívül, illetve emellett különféle osztóvonalakkal is meg lehet rajzolva és a szárak végeinek is számos fajtája van. Mindezek pontos nevét a címerleírásban egyenként meg kell adni.

A derékszögvégű kereszt (de: Enduaderkreuz, Oswald 116.) szárai derékszögben végződnek; a kockavégű kereszt (de: Endwürfetkreuz, Oswald 116.) szárai szélükre állított kockákból állnak; a szarufatalpú kereszt (de: fußgespaltenes Kreuz, Oswald 140.) alja szarufában végződik, különösen a svájci heraldikában kedvelik; a liliomtalpú kereszt (de: Fußglevekreuz, Oswald 141.) olyan passiókereszt, melynek alsó szára heraldikai liliomban végződik. A tekercsvégű kereszt (de: gefaltetes Kreuz, Oswald 146.) olyan nemheraldikai kereszt, melynél a szárak vége összetekeredik, mintha papírtekercsből lenne. (Előfordul a régi magyar [királyi] pecséteken.) A rácsos András-kereszt (de: Gegitter) három vagy több keskeny csík által létrejövő harántkereszt. A német nevét Bernd alkotta meg. A lapátvégű kereszt (de: Grafsthaufelkreuz, Oswald 166.) szárai lapátszerűen végződnek.

Eredete[szerkesztés]

A latin crucifix szó a cruciare igéből származik, melynek jelentése 'kínozni'. A kereszt az egyházi tekintély emblémája. A kereszténységben Krisztus szenvedésének és magának Jézusnak, Krisztus halál fölötti győzelmének a szimbóluma. (A feltámadás zászlaja fehér alapon vörös kereszt.) A keresztet ezért viselték már a preheraldikus korban is jelvényként a keresztesek. Pénzérméken pedig már nagyon régen előfordul. Az üldöztetések miatt az őskeresztények "rejtjeles" szimbólumokat használtak, mint pl. árbóc, horgony, hal, szigony, csillag (cruces dissimulitae) vagy az utóbbiból kialakult Chi-Ró monogram (mely küllős csillagjel volt). A kereszt néha a szibillák jelvényeként szerepel.

Számos szent attribútuma: András apostol (átlós kereszt), Remete Szent Antal (tau-kereszt), Páduai Szent Antal (virágos kereszt), Clairvaux-i Szent Bernát (kereszt a szenvedés jelképeként), Szent Bonaventura (kereszt kehellyel), Fülöp apostol (kereszt mint bot), Istenes Szent János (kereszt gránátalmával), Keresztelő Szent János (nádkereszt), Jeremiás próféta (kereszt tekerccsel), Sziénai Szent Katalin (kereszt liliommal), Assisi Szent Klára (kereszt úrmutatóval), Szent Lőrinc (körmeneti kereszt), Antiochiai Szent Margit (kereszt pálmával), Simon apostol (kereszt fűrésszel), Péter apostol (fordított latin kereszt).

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

osztóvonal, mesterjegy, görög kereszt, latin kereszt