Szent Lőrinc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szent Lőrinc
Szent Lőrinc Dániában, a Hald templom freskóján
Szent Lőrinc Dániában, a Hald templom freskóján
Születése
225. december 31.
Osca
Halála
258. augusztus 10. (32 évesen)
Róma
Tisztelete
Sírhely San Lorenzo fuori le mura
Ünnepnapja Augusztus 10.
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Lőrinc témájú médiaállományokat.
El Greco: A Szűzanya megjelenik Szent Lőrincnek
Pietro Perugino: Szűz Mária szentekkel (szent Lőrinc balról a második)
Lazzaro Tavarone:
Szent Lőrinc vértanúsága (1622) Genova, a Szent Lőrinc székesegyház freskója
Szent Lőrinc Friedrichshafenben, a St. Gangolf templom festett üvegablakán
Francisco de Zurbarán: Szent Lőrinc

Szent Lőrinc (225? – Róma, 258. augusztus 10.?) a katolikus egyház leginkább tisztelt szentjeinek egyike, annak ellenére, hogy életéről, haláláról és tetteiről vajmi keveset tudunk bizonyosan. A szentmise római kánonjában is helyet kapott, vértanúságának napja a régi római naptárban kiemelt ünnep volt.

Halála[szerkesztés]

Valószínűnek tartják, hogy II. Szixtusz pápa diakónusa volt. Amikor a pápát 258. augusztus 6-án elfogták, rábízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza szét az egészet a szegények között – egyúttal megjósolta, hogy három nappal utána Lőrinc is mártíromságra jut. Szent Ambrus mára elveszett források alapján írt beszámolója szerint Róma város prefektusa a pápa elfogása után Lőrinctől követelte az egyház kincseinek átadását. Ő három napot kért, hogy összeszedhesse, de ezalatt az idő alatt mindent megtett, hogy szétossza azt a város szegényei között. A legenda szerint, amikor három nap után 258. augusztus 10-én megjelent a prefektus előtt, magával vitt egy bénát, egy vakot, egy beteget és egy koldust és úgy mutatta be őket, mint az egyház valódi kincseit.[1] A prefektus dühében behozatott a konyháról egy sütőrácsot, alá izzó szenet rakatott és ráfektette Lőrincet. Lőrinc nem mutatta ki borzalmas fájdalmait, hanem néhány perc után kérte, hogy fordítsák meg, mert "a háta már elkészült",[2] ezért kissé morbid módon évszázadokig a szakácsok és hússütők (rotisseurs), valamint a komikusok védőszentje volt, bár az újkorban e szerepet Venantius Fortunatus vette át, aki viszont sosem volt hivatalosan szentté avatva.[3][4] Vértanúságának vélt helyén, a Via Tiburtina mellett (San Lorenzo (Róma)(wd)) már Nagy Konstantin bazilikát építtetett (San Lorenzo fuori le Mura(wd)), és ez hamarosan keresett zarándokhellyé vált.

Tisztelete[szerkesztés]

Életrajza a 4. század vége után egyre újabb elemekkel bővült. Egyesek tudni vélik, hogy Hispániából származott, és a pápa akkor ismerte meg, amikor egy toledói zsinaton vett részt. Ez képtelenség, mert az első toledói zsinat 589-ben volt – de ez a legenda nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Lőrinc tisztelete elterjedjen Hispániában. Spanyolországban állítólagos hispániai származására hivatkozva mindmáig valóságos nemzeti szentnek tekintik. Tiszteletét erősítette, hogy a művészek nagyon gyakran ábrázolták együtt a két vértanú diakónust: Lőrincet és Vincét.

Német földön akkor lendült fel tisztelete, amikor I. Ottó 955-ben Augsburg mellett, Lech mezején éppen augusztus 10-én, azaz Szent Lőrinc ünnepén győzte le a kalandozó magyarokat.

Rendszerint fiatalembernek ábrázolják, diakónusi dalmatikában. Attribútuma a sütőrostély, mártíriuma a pecsenyévé pirító augusztusi forróság jelképe. Éppen ezért többnyire a tűzoltók és a tűzzel foglalatoskodó mesteremberek (szakácsok és hússütők) hívták segítségül, valamint az égési sebek gyógyításáért fordultak hozzá.

Ünnepét a magyar földművesek körében határnapnak tartják: a szólás szerint: „belepisilt Lőrinc a dinnyébe”, azaz a Lőrinc-nap után szedett dinnye már ízetlen és a húsa levet enged, „megvizesedik”. Az angol néphagyományban az augusztusi meteorhullást „Szent Lőrinc könnyeinek” hívják.

Élete, tevékenysége[szerkesztés]

Legendája szerint a pápa fő diakónusa volt, így hat másik társának munkáját irányította. Különösen a szegényekkel és a betegekkel törődött: maga is mosta a szegények lábát, és rendszeresen osztott nekik alamizsnát. A legenda szerint sok beteget gyógyított meg csodálatos módon, és vakok szeme világát is visszaadta.

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Rev. Fr. Paolo O. Pirlo, SHMI. MY FIRST BOOK OF SAINTS (angol nyelven). Isabella De Rosis St., Multinational Village, 1708 Parañaque City, Philippines: Sons of Holy Mary Immaculate-Quality Catholic Publications. ISBN 978-971-91595-4-4. Hozzáférés ideje: 2021. december 24. 
  2. Saint of the day : lives, lessons & feasts. Leonard Foley–Patrick McCloskey. 6th rev. ed. 2009. ISBN 978-0-86716-887-7 Hozzáférés: 2021. dec. 24.  
  3. The Project Gutenberg eBook of The Gourmet's Guide to London, by Lieut.-Col. [Nathaniel Newnham-Davis.]. www.gutenberg.org. (Hozzáférés: 2021. december 24.)
  4. Hall, J. B. (1993. április 1.). „Venantius Fortunatus - Judith W. George: Venantius Fortunatus: a Latin Poet in Merovingian Gaul. Pp. xiv + 234; 1 genealogical table, 1 map. Oxford: Clarendon Press, 1992. £32.50.”. The Classical Review 43 (1), 55–56. o. DOI:10.1017/s0009840x00285752. ISSN 0009-840X.