Keménylombú erdő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

A keménylombú erdő (Durilignosa) a mediterrán éghajlat zonális növénytársulása. Nevét onnan kapta, hogy jellemző fafajainak levelében sok a szilárdító szövet.

Elterjedése[szerkesztés]

Az északi, illetve a déli szélesség nagyjából 30°–40° között természetes növénytakaróként a kontinensek nyugati felét és a környező szigeteket borította az ember beavatkozása előtt. Legnagyobb kiterjedését a Földközi-tenger partvidékén érte el. Előfordul még:

Ezeken a területeken az évi középhőmérséklet közepesen magas, az évi hőingás kicsi. Az éves csapadék 500–1000 mm; ennek nagy része az enyhe téli időszakban esik, a nyarat pedig a közeli sivatagokról érkező, száraz, forró légtömegek uralják.

A növényzet jellemzői[szerkesztés]

A forró, száraz nyár ellen egyes fásszárúak, mint például az európai olajfa (Olea europaea) fényes vagy erősen szőrös, apró, kemény szklerofil levelekkel védekeznek. Más fajok, mint például a jeneszter (Spartium junceum) főleg a szárukkal asszimilálnak. A fák rügyei alig védettek. Feltűnőek a lágy szárú hemikriptofiton és geofiton évelők, valamint az egynyáriak. Az intenzív növekedés időszaka a tavasz és az ősz. A keménylombú erdők aljnövényzetében sok az örökzöld, szúrós és/vagy illatos levelű cserje.

Az egykori erdőket sokfelé kivágták; felújulásukat pedig megakadályozta a legeltetés (ritkábban a földművelés). Az erodált, elvékonyodott talajtakaró jellemző növényzete a gyakori bozóttüzeket jól tűrő, másodlagos cserjés, a macchia. A szárazabb termőhelyeken ennek döntően tüskés növények uralta, nyíltabb, letörpült változata, a frigana, illetve garrigue nő. E területek jellemző talajtípusa a kevés tápanyagot tartalmazó terra rossa (vörösföld).

A keménylombú erdő rendszerint háromszintes:

A fák többsége örökzöld; a lombhullató fajok jelentősége alárendelt. A vastag, kemény, bőrszerű leveleket gyakran növényi szőr vagy viaszréteg borítja; gyakran tüskések. A sejtjeikben felhalmozott pentózok (öt szénatomos cukrok) és különleges nyálkaanyagok lehetővé teszik, hogy a felhalmozott vizet akár évekig is megőrizzék.

A Földközi-tenger nyugati medencéje[szerkesztés]

Jellegzetes erdőalkotó fái:

A cserjeszintben:

A gyepszint növényei:

A Földközi-tenger keleti medencéje[szerkesztés]

Jellegzetes erdőalkotó fái:

A cserjeszintben:

Jellemző termesztett növényei:

A gyepszint növényei:

Kalifornia (chaparral)[szerkesztés]

Jellegzetes erdőalkotó fái:

A cserjeszintben jellemző:

Chile–Argentína (matorral)[szerkesztés]

Jellemzően nyitvatermők, főleg:

Ausztrália (mallee)[szerkesztés]

Fokföld (fynbosch)[szerkesztés]

Forrás[szerkesztés]