Közös agrárpolitika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A közös agrárpolitika (KAP) az Európai Unió (EU) mezőgazdasági támogatási rendszerének a neve, amely az EU kiadásainak 44%-át, évente 42,5 milliárd eurót tesz ki, nagyságrendileg a felzárkóztatási támogatásokhoz hasonlítható. A szubvenciós rendszer a termelőknek egy minimális felvásárlási árat garantál és közvetlen kifizetéseket az ültetett növények után. Ez az EU-s gazdáknak pénzügyi biztonságot teremt, így gondoskodva a mezőgazdasági javak kellő mennyiségű előállításáról. Jelenleg széles körű viták folynak a rendszer reformjáról.

Történet[szerkesztés]

A KAP területei
A közös agrárpolitika felvásárlási árai csak a mezőgazdasági termékek bizonyos körét érintik, amelyek közös megegyezés alapján az EU-s piacnak vannak alávetve:

Az EU külső kereskedelmi rendtartása több terméket tartalmaz, mint a KAP. Ez azért van, hogy korlátozza a versenyt a KAP termékek vagy a KAP termékek felhasználásával készített bármilyen EU-s termék és a külső termékek között.

A közös agrárpolitika kialakítását 1960-ban az Európai Bizottság indítványozta, a Közös Piacot megalakító római szerződés aláírása után. A hat tagállamban jelentős állami beavatkozás volt különösen a termelés tárgya, felvásárlási árak és birtokszerkezet meghatározásában.

Néhány tagállam, különösen Franciaország, és minden gazdaszervezet szeretett volna erős állami beavatkozást a mezőgazdaság területén, azonban a jogok egy részét az Európai Közösségnek adták át.

1962-ben a KAP alapvető céljait három fő elv mentén tűzték ki:

  • egységes piac
  • közösségi prioritás
  • pénzügyi szolidaritás

A KAP az európai intézményrendszer központi elemévé vált.

Célok[szerkesztés]

A római szerződés 39. cikkelye szerinti kezdeti célok:

  1. a termelékenység növelése a technikai fejlődés elősegítésével és a termelési tényezők, különösen a munka optimális felhasználásának biztosításával;
  2. a mezőgazdasági közösség számára elfogadható életszínvonal biztosítása;
  3. a piacok stabilizálása;
  4. az élelmiszer-ellátás biztosítása;
  5. a fogyasztókat megfizethető árú élelmiszerhez juttatni.

A KAP felismerte a mezőgazdaság szociális szerkezetének és a különböző mezőgazdasági területek közötti szerkezeti és természeti egyenlőtlenségek figyelembe vételének és fokozatos kiigazításának szükségességét.

Eszközök[szerkesztés]

A KAP egy összetett rendszer az árucikkek árszintjének fenntartására és a termelés támogatására. Három fontos mechanizmusa van:

  • Vámokat vetnek ki bizonyos EU-ba importált árukra. Ezeket olyan szinten tartják, hogy a vámmal növelt ár világpiaci ár az EU-s termékek célként meghatározott ára fölé kerüljön.
  • Egy belső intervenciós árat állapítanak meg. Ha a belső piaci árak az intervenciós ár alá esnek, az EU felvásárolja a terméket az intervenciós áron. Ez az ár alacsonyabb az EU-s termékek célként kitűzött áránál.
  • A termelési támogatások rendszere. Történelmi okokból a különböző termények után különböző összegű támogatás jár, de egy átalányt vezetnek be a megművelt föld területe alapján. Ezen kívül még pótlólagos támogatást adnak a környezeti szempontból előnyös földművelési módokra.

A KAP-nak része a külső kereskedelmi politika és a jogharmonizáció a Közösségen belül. Néhány EU-n kívüli ország kialkudott kvótákat bizonyos termékek EU-n belüli értékesítésére vámok nélkül. Ez általában olyan országoknak sikerült, amelyek hagyományosan kereskedelmi kapcsolatban állnak valamelyik tagországgal.

A közösségi kereskedelem egyik akadálya a termelés és a kereskedelem nemzeti szabályozásának különbözősége. Jó példa erre a tartósítószerek, színezékek használata vagy a járványok kezelése. A harmonizációs folyamat még messze van a teljestől és sok problémát kell még megoldani.

A KAP reform egyenletesen csökkentette az EU költségvetéséből való részesedését, de még mindig közel a felét teszi ki az EU kiadásainak. Az utóbbi években a legnagyobb haszonélvezője Franciaország volt. A 2004-ben csatlakozott országok jelentős mezőgazdasági szektorral rendelkeznek, és ha teljes összegű támogatást kapnak, akkor az hosszú távon elviselhetetlen terheket ró a költségvetésre és a franciáknak engedményeket kell tennie a KAP reformjához.

Kritikák[szerkesztés]

Fejlesztés-ellenes[szerkesztés]

Az USA és több nyugati ország óriási pénzeket költ a mezőgazdaság támogatására, ami akadályozza a tisztességes versenyt. Az OECD államok többet költenek mezőgazdasági támogatásokra, mint amekkora egész Afrika GDP-je.

A mezőgazdasági termékek túltermelése következtében a harmadik világ országaiban próbálják eladni, megakadályozva ezeket az országokat mezőgazdasági terményeik nyugati exportjában, így növelve a szegénységet is ezekben az országokban. 2000-ben egy tehén után az Európai Unió-ban átlagosan 913, a Szahara-övben 8 dollár támogatás járt.

A KAP sokak szerint egy szociális eszköz a gazdaságilag elmaradt vidékek segítésére és a vidéki környezet megőrzésére. Az utóbbi évtizedben bekövetkezett változások a pénzt átcsoportosították, így a művelés alól kivont területekre és vidéki táj megőrzésének támogatására több gondot fordítanak. A meghatározott növények ültetésének támogatása helyett egységes összeget fizetnek a megművelt földterület nagysága alapján. Ez nagyobb szabadságot hagy a gazdáknak és bátorítja az alternatív, nem közvetlenül termelési célú földhasznosítást. Maximalizálták az egy gazdaságnak fizethető összeget, ez növeli a kisebb gazdaságok részesedését, de a legnagyobb összegek még mindig a méretgazdaságosság előnyét kihasználókhoz kerülnek.

Inflálódott élelmiszer árak[szerkesztés]

A KAP mesterségesen magas élelmiszer árakat hozott az EU-ban. Néhányan azt mondják, hogy az európaiak 25%-kal többet fizetnek az élelmiszerekért, mintha nem lenne a KAP. Néhány termék ára ennél is jobban emelkedett: Európában a cukor háromszor annyiba kerül, mint a világpiacon. A támogatás költségét EU-s állampolgáronként átlagosan hetente 16 angol fontra (kb. 5600 forint) becsülik, annak ellenére, hogy ez folyamatosan csökken.

Tagállamok egyenlősége[szerkesztés]

A mezőgazdasági szektor az EU bizonyos területein nagyobb, mint például Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában, így ezek a területek több pénzt kapnak a KAP révén. Más országok nagyobb összegekkel járulnak hozzá a közös költségvetéshez és sokkal kevesebbet kapnak vissza, például Németország, Hollandia (a legnagyobb befizető). A rendes szabályok alapján az Egyesült Királyságnak is jóval többet kéne befizetnie, de 1984-ben, amikor még az EU harmadik legszegényebb állama volt, Margaret Thatcher kialkudta a rendkívüli visszatérítést (ennek összege jelenleg 5,2 milliárd euró).

Állami beavatkozás[szerkesztés]

A közös agrárpolitika legfőbb kritikusai elutasítják a protekcionizmus minden formáját. A szabad verseny szószólói elutasítják a kormányzati beavatkozást, mert szerintük a szabad verseny az erőforrásokat sokkal hatékonyabban osztja el. (..) A támogatások sok, egyébként működésképtelen kisgazdaságot tartanak életben. A közgazdasági modellek alapján jobb, ha a piac maga alakítja ki saját árait és a ráfizetéses gazdaságokat bezárja. A földműveléshez használt erőforrások így jóval kifizetődőbb tevékenységekre csoportosulnak át.

Fenntarthatatlan[szerkesztés]

Sok közgazdász szerint a KAP fenntarthatatlan a kibővített EU-ban. A 2004. május 1-jén csatlakozott 10 állam miatt csökkenteni kellett a KAP kiadásait. Lengyelország a legnagyobb új tagállam és 2 millió kisbirtokos gazdája van. A reform nehéznek bizonyul az erős mezőgazdasági lobbi miatt.

A KAP reformja[szerkesztés]

1992[szerkesztés]

1992-ben az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa, Ray MacSharry korlátokat vezetett be a növekvő termelés megfékezésére, és egy szabadabb mezőgazdasági piac felé mozdult el. 29%-kal csökkentette a gabonafélék és 15%-kal a marhahús támogatását. Kifizetéseket vezetett be a földterületeket művelés alól kivonó gazdáknak, a kisebb raktárkészletekre, a gazdák visszavonulására és az erdősítésre.

MacSharry reformja óta a gabonaárak közelebb vannak az egyensúlyi árakhoz, jobban átláthatóak a mezőgazdasági támogatások költségei és elkezdődött a jövedelmi és a termelési támogatások elválasztása. A nyilvántartás nehézkessége magával hozta a csalásokat és a KAP problémái még távolról sem voltak megoldva.

2003[szerkesztés]

2003. június 26-án alapvető reformot fogadtak el az EU agrárminiszterei, a támogatásokat szinte teljesen elválasztva bizonyos terményektől. A tagállamok ennek ellenére fenntarthatnak egy korlátozott összegű speciális támogatást. A közvetlen támogatásoknál figyelembe vesznek környezeti, élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi szempontokat, a nagyobb gazdaságoknak adott támogatások rovására növelve ezek keretét. Az egyes tagállamok maguk alkothatják meg a pontos szabályozást, az EU csak a körvonalakat adja meg.

Az EU és a nemzeti költségvetési támogatások korlátozottak, ezért a hektáronként kifizetett összeg attól is függ, hogy mekkora területre igényelnek támogatást az adott évben.

2004-2005-ben lépnek (léptek) életbe a reformok. A tagállamok kérhettek átmeneti mentességet, hogy a reformok csak 2007-2012 között szakaszosan lépjenek életbe.

2004-es EU bővítés[szerkesztés]

Az Európai Unió 2004-es bővítése a gazdák számát 7-ről 11 millióra növelte. A megművelt földterület 30%-kal, a növénytermés 10-20%-kal nőtt. Az új csatlakozók azonnal hozzáfértek az exporttámogatáshoz és az intervenciós felvásárláshoz. A közvetlen támogatásoknak kezdetben csak a 25%-át kapták meg, 10 éven keresztül növekszik a teljes összegre (eleinte 5, után 10 százalékponttal nő). Az újonnan belépők is kapnak vidékfejlesztési támogatást az 5 milliárd eurós büdzséből.

Jelenleg a KAP következő területein van szükség reformokra: árak csökkentése, élelmiszerbiztonság és minőség, a gazdák jövedelmének biztonsága. Fontos a környezetszennyezés csökkentése, az állategészségügy, és a gazdák alternatív bevételi forrásainak biztosítása. Ezek közül néhány a tagállamok hatáskörébe tartozik.

Cukorreform 2005[szerkesztés]

A KAP egyik támogatott terméke a cukorrépából készített cukor, 2004-ben 1,7 milliárd euró jutott rá a keretből. Az Európai Unió a világ legnagyobb cukor termelője évi 19-20 millió tonnával, 14%-os piaci részesedéssel. 1968 óta gyakorlatilag változatlan a cukorrendtartás, MacSharry reformja nem foglalkozott a cukorral.

A támogatás hatására az EU-n belüli árak a világpiaci két-háromszorosát érték el, ezt a helyzetet csak az átlagosan 260%-os védővámokkal és az export támogatásával lehetett fenntartani. 2006. június 30-ig a fehér cukor intervenciós ára 631,9, a nyerscukoré 523,7, a cukorrépáé 43,57 euró volt tonnánként. Az uniós termelési költségek a világpiaci ár háromszorosát is elérték, ami hatszorosa volt például Brazília költségeinek. Egy 2009-ig bevezetendő kereskedelmi megállapodás piachoz juttatja a legkevésbé fejlett országokat, és így 2012-re évente 5 millió tonnás cukorimportot becsülnek. 2006 júliusától négy éven át fokozatosan, összesen 36%-kal csökkentik a cukor árát (20–27,5–35–36%) és a cukorrépa intervenciós ára tonnánként 47 euróról 33-ra csökken. Az árcsökkentés miatt kieső jövedelem 64,2%-át kapják meg a termelők jövedelem-kompenzációként. A döntés előzménye, hogy a Kereskedelmi Világszervezet fellebbviteli testülete 2005. április 28-án fenntartotta az EU cukorpiaci rendtartása elleni döntését.

Az árak leszorításával a termelők egy része biztosan nem tudja folytatni tevékenységét. Magyarországon a szakértők 20-30%-os csökkenéssel számoltak, hektáronkénti 45 tonnás termésátlag felett éri csak meg cukorrépát termeszteni.

A cukor termelésével szemben a korlátozások nem érintik a cukorrépa bioetanol-termelés céljára történő hasznosítását.

A cukorrendtartás reformja előtti utolsó évben, vagyis 2005-ben az Európai Unió 25 tagállamában összesen 2 140 750 hektáron termeltek cukorrépát. A legnagyobb termelők Németország (420 000 hektár), Franciaország (339 000 hektár), illetve Lengyelország (278 000 hektár) voltak. Magyarországon a termőterület 59 250 hektár volt.[1] A reform következtében 2006-ban a cukorrépa termőterülete az EU-ban 1 743 500 hektárra csökkent, ebből Magyarországra 48 000 hektár jutott.[2] A termőterületek csökkenése 2007-ben tovább folytatódott: az EU-ban 1 619 500, Magyarországon 38 000 hektáron termeltek cukorgyártási célra használt cukorrépát. A tagállamok közül Írországban, Lettországban és Szlovéniában teljesen megszűnt a cukorgyártás.[3]

2008 márciusára Magyarországon a rendszerváltás előtti 12 cukorgyárból csak egy maradt meg.[1]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Zuckerwirtschaft Europa 2006, 52. Jahrgang, Verlag Dr. Albert Bartens, Berlin, 2005, ISBN 9783870401061
  2. Zuckerwirtschaft Europa 2007, 53. Jahrgang, Verlag Dr. Albert Bartens, Berlin, 2006, ISBN 9783870401115
  3. Sugar Economy Europe 2008, 54th Edition, Verlag Dr. Albert Bartens, Berlin, 2007, ISBN 9783870401177

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]