Japonisme

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Monet: La Japonaise

A japonisme más néven japonaiserie (vö. chinoiserie, turquerie), japánul ジャポニスム (dzsaponiszumu), magyarul japonizmus.

A francia japonisme kifejezést először 1872-ben használta Jules Cleretie a L’Art Français című könyvében és a Japanisme III. La Renaissance Literaire et Artistique című művében Philipp Burty. A szó magába foglalja a japán művészet, divat és esztétika hatását és befolyását az egész nyugati kultúrára. Az az „egzotikus” megújulás, amit Japán 1850-60-as évekbeli „megnyitása” (Matthew C. Perry) tett lehetővé, amikor is japán műtárgyak (elsősorban fametszetek) tömege áramlott át Európába és Amerikába, maradandó hatást gyakorolva a preraffaelitákra, az impresszionistákra, a posztimpresszionistákra, sőt a szecessziós festőkre is, lásd például Monet: La Japonaise, Van Gogh: Tanguy apó arcképe, Gauguin: Jákob viaskodása az angyallal, melynek merész színfoltjai, egydimenziós volta Hirosigét idézik, Degas: A tükör előtt, melynek részlettémája Kitagava Utamaro Haját igazító nőjét visszhangozza, Klimt: Beethoven-fríz, amely a nókosztümökét, vagy Pierre Bonnard: Nő kockás ruhában, amelyen a kockás ruha és a vonalas háttér Utagava Kuniszada Nő szélcsengőkkel című metszetének egyenes hatását tükrözi. A japonisme később a nyugati zenére (Puccini: Pillangókisasszony), építészetre (pagodák, „szaletlik”, kerti díszek) és irodalomra (haiku, színház, Csúsingura) is átterjedt, noha sokkal felszínesebben.

Franciaországban a japonisme kifejezés főként egy különleges francia stílusra vonatkozik, mely többnyire a képzőművészetekben jut kifejezésre 1864-től, míg Angliában a kezdetektől fogva leginkább az iparművészetet befolyásolta. Ezt reprezentálja az első 1862-ből fennmaradt bútordarab angol-japán stílusban, mégha az angol-japán terminus már 1851-től használatban volt. 

Az 1860-as évektől kezdve az ukiyo-e, azaz a japán fametszetek, a fazekas-, fém-, lakk- és bambuszmunkák jelentős inspirációforrássá váltak sok európai impresszionista festő számára leginkább Franciaországban, de másutt is. Végső fokon az Art Nouveau irányzatban, az expresszionizmusban és a kubizmus mozgalmában is kifejtették újító hatásukat. A művészekre különösen hatással volt a perspektíva hiánya és a homály, az erőteljes színezetű lapos felületek s a kompozíciós szabadság, gyarapítva a központon kívül, háttérben rézsútosan elhelyezett témával.

Történelem[szerkesztés]

Chantilly porcelán (1730-1735)

17. és 18. század áttekintése[szerkesztés]

A 17. század végétől kezdve Szaga prefektúra Arita városából kerámiát exportáltak Európába, ahol ennek nagy sikere volt. Bár szűkebb körben, de a japán lakktárgyak is sikert arattak. A kék és fehér porcelánt az importálás után Európában is elkezdték másolni és sokszorosítani. Ugyanígy utánozták a jellegzetes japán porcelán stílusokat, mint például a Kakiemon stílust, mely Európa szerte elterjedté vált, főként a rokokó idején. Ebből született meg többek között Németországban a Meissen porcelán, valamint Franciaországban a Chantilly porcelán, melyek mind a mai napig terjedelmes hagyománnyal rendelkező porcelánkészítő műhelyek.

Azonban nem az összes japánból érkezett stílus vált ennyire közkedvelté és befolyásossá.

A 18. században csupán egy maréknyi japán növény akadt az angol és holland kertekben, valamint a japán kertépítés, textilgyártás és fadúcos nyomtatás sem váltak közismerté. 

19. század áttekintése[szerkesztés]

A Kaei-korszak (1848-1854) alatt, több mint 200 év elzárkózottság után, különféle nemzetiségű külföldi kereskedőhajók újfent elkezdik látogatni a japán szigetországot. Az 1868-as Meidzsi restaurációt követően Japánban véget ért a hosszan tartó nemzeti elszigetelődés és ismét nyitottá vált a nyugati árubehozatalra. Többek között ekkor jutott el az országba a fényképészet és a nyomtatás technikája. Majd szépen sorjában Európát és Amerikát is meghódították a japán kerámiák, ukijo-e alkotások, textíliák, bronztárgyak és egyéb műalkotások.

A japonizmus Párizsban kezdődött azzal, hogy megindult egy őrület. A japán műtárgyak gyűjtése divattá vált, főként az ukijo-e alkotások iránt nőtt meg a kereslet. 1856 körül a francia művész, Félix Bracquemond állt elő egy másolattal a Hokuszai Manga vázlatfüzetéről, melyet a saját nyomdaműhelyében alkotott meg és porcelánküldemények csomagolására használták. 1860-ban és 1861-ben fekete-fehér ukijo-e reprodukciók voltak feltüntetve Japánról szóló könyvekben. Baudelaire 1861-ben írta egy levelében: „Még jó múltkor kaptam egy csomag japán tárgyat. Szétosztottam őket a barátaim között…” 1862-ben Párizsban a rue de Rivoli üzletsoron nyílt meg a La Porte Chinoise, amely különböző japán árucikkeket forgalmazott.

"Carp Vase" - tervezte Eugéne Rousseau, készítette Appert Fréres (1878-84)

Anglia is hamarosan ugyanolyan jelentőssé vált, ami a japán képzőművészetet illeti, mint Párizs, és ez az előrelépés leginkább James Abbott McNeill Whistlernek tulajdonítható. Whistler szép gyűjteményre tett szert Párizsban való tartózkodása alatt, mielőtt 1859-ben Angliába utazott. Az országban a japán művészet tanulmányozásának és árusításának intézményesítése már 1852-ben kezdetét vette. A hagyományos és lapos díszítés használata a japán művészet egy alapvető eleme, ez volt Owen Jones A díszítés nyelvtana (1856) című munkájának egyik témája. A képzőművészetnél az iparművészet sokkal inkább befolyásoltabbá vált Japán művészi alapelveivel, így besorolást nyert az angol-japán stílus fogalomba, elkülönülve a francia japonisme-tól.[1][2]

Forrás[szerkesztés]